Új Dunántúli Napló, 1995. november (6. évfolyam, 298-327. szám)
1995-11-11 / 308. szám
6 Dünántúli Napló Kultúra - Művelődés 1995. november 11., szombat Művészet és barátai Múlt, jelen, jövő 1973 óta működik Budapesten a Művészetbarátok Egyesülete. Idén tavasszal a pécsi Nőt Bélát hivatalosan is felkérték, hogy legyen Baranya megyei képviselő, és szervezzen egy pécsi csoportot az itt élő művészekből és azokból, akik szeretik, kedvelik a művészetet. Az alakuló ülésen a Műhelygalériában jelen volt Heil József, Herczeg László, Jászai Joli, Nagy Sándor, Nagy Bandó András, Pethő Sándor, Soltra Elemér, Takács Dezső és Vata Emil. A rengeteg ötlet, elképzelés még nem engedte kristály- tiszta program kialakulását. Abban sikerült megegyezni, hogy a Művészetbarátok Köre az Ifjúsági Házban rendezi majd meg összejöveteleit, de nem rendszeresen, hanem akkor jönnének össze, ha egy-egy választott témakört megfelelően előkészítettek.-Mik lennének ezek a témák? - kérdeztem Nőt Bélát.- Olyan estéket tervezünk, melyeken egy-egy, már nem élő, de egykor a Dél-Dunántú- lon alkotó művész életműve lesz a beszélgetés, illetve az azt megelőző előadás tárgya - mondta. - Szóba került Gebauer Ernő, Cseh László, Bizse János, Kolbe Mihály, Simon Béla neve. Ugyanakkor fontos szerepük lesz a ma élő idős mestereknek is, akiket dokumentum értékű beszélgetéseken ismerhetnek meg. Első helyen vetődött fel Kelle Sándor festőművész neve, s az az igény, hogy a vele való beszélgetést rögzítse a televízió és a rádió is - erre egyébként készség mutatkozik a Városi TV-ben és a Rádió Körzeti Stúdiójában. Szóba kerültek a fiatal művészetbarátok is, nevezetesen: kik azok, akikre számíthatnak? Ugyanis közös félelmünk, hogy kevesen vannak azok, akik méltó utódként vehetik át a stafétabotot. Épp ezért minél több fiatalt szeretnének bevonni a Kör tevékenységébe. Természetesen a művészet minden ága terítékre kerülhet, ideértve a zenét, építőművészetet, bábozást, színházat. A régióban megtalálhatók azok a személyek, akik egy-egy fontos témakörben meghatározók, tehát potenciális előadóik lehetnek. Külön hangsúllyal szeretnének majd foglalkozni a hajdan volt Pécsi Grafikai Műhellyel, mint a múlt egyik meghatározó csoportosulásával, s ennek kapcsán olyan művészekkel, mint Martyn Ferenc és Pierre Székely. M. K. A szállodai gondnok sortban és rövidujjú trikóban locsolta a szálloda előtti járdaszigetnyi növényzetet. Reggeli hűvösség még nem tette indokolttá, de érezni lehetett, hogy a hőség csakhamar megfelelővé avatja majd a könnyed viseletét. A gondnoknak egyelőre nem volt melege, de nem is fázott. Ha sarokba szorítják, bevallja: egy kicsit lúdbőrzik, de ép- penhogy kellemesen. A gondnoknak megfelelt ez a helyzet, eltekintve attól, hogy száját időnként felszakította az ásítás. Arcát a kapaszkodó napba fordította, ám az erőtlen fény nem tudta leperzselni róla a másnaposság nyúlós gumimaszkját. Jó pásztor módjára pihentette káprázó tekintetét a parkolóban pihenő gépkocsik kicsiny, de válogatott nyáján. A szemközti buszmegállóban gubbaszkodó, valószínűleg ott is éjszakázott alakot csak akkor vette már észre, mikor az fölkelt és - kezében rossz műbőr táska, testén koszlott ing, szemén ócska napszemüveg - egyszerűen nekivágott a gyér reggeli járLackfi János: Reggel műforgalomnak. Ruházatának legeredetibb darabja kétségkívül lábbelije volt. Egy-egy fürdőpapucsnak való gumitalpból állt, amelyekre egyszerűen zoknit húzott viselőjük, így erősítva a lábára azokat. A gumitalpak járás közben el-el- csúszkáltak, mégjobban kihangsúlyozva a férfi csípőficamos sántaságát. A gondosan kerülgető gépkocsik között végül a járdára ért, s fölfelé indult a szálloda melletti utcácskán. A gondnok szemlélődő pózban, hasát kidüllesztve, valahol a fartőnél ingadozó súlyponttal hintázta magát, s szórakozottan, vékony hosz- szanti pászmában eregette a vizet a zizegő bokrok közé. Egy óvatlan adag a járdán is végigsöpört. A gondnok fejében valami villant. Hasa rázkódni kezdett a visszafojtott nevetéstől. Először csak mintegy véletlenül spriccelte térdhajlaton a távolodó alakot. Mire az hátrafordult, ő már szenvtelen arccal újra a növényeket locsolta. Szeme sarká- bóll látta csak az idétlen táto- gásra szakadó száját. Ez nem is egészen normális, gondolta. A csavargó, megbizonyosodva az eset véletlen voltáról, folytatta útját. Ám ekkor újab találat érte, a nyakán. Újra hátrafordult, ám ekkor csípőssugár verte le a napszemüvegét. Ettől fogva csak hörgött arti- kulátlanul, s a gondnok felhasználta az alkalmat, hogy tá- tott szájába célozzon. A félnó- tás eldobta táskáját, mely törött üvegek hangján csörrent a földön, rátaposot leesett napszemüvegére, és kifordult tagokkal, dróton rángatott mozdulatokkal járta. A gondnok állatidomári gyakorlottsággal segítette táncát. Egy idő után aztán megelégelte a játékot, ráüvöltött a másikra, hogy takarodjon, az pedig víztől csurogva, táskáját maga után húzva kotródott odébb. A gondnok nyújtózott egyet, ez a reggeli tréfa egész felfelfrissítette. Locsolt tovább, nem sajnálta a gyeptől. Holló a könyvespolcokon A jelenlegi könyvárak mellett ahhoz, hogy egy kiadó fent tudjon maradni igényes, szép kivitelezésű, de ehhez képest olcsó könyveket kell piacra dobnia. A két éve alakult kaposvári Holló és Társa könyvkiadó eleget tesz mindezen kívánalmaknak. A kiadó stábja már több gyermek-, ismeretterjesztő-, szakács- és sportkönyvet, illetve albumot hívott életre, melyeket saját klubhálózatukon keresztül lényegesen kedvezőbb áron juttatják el az olvasóközönségnek, de természetesen a könyvesboltokba is folyamatosan kerül a kiadványokból, sőt Kaposváron és környékén saját könyvesboltjaikban is terjesztik azokat. Az elmúlt hetekben két új könyvük látott napvilágot: a „Jóga” és az „A boksz aranykönyve” című. Ez utóbbi egy világsiker magyar kiadása, melyben a bokszrajongók megtalálnak mindent a sportággal kapcsolatban. Az első fejezetben az ökölvívás történetéről olvashatunk az ókori görög küzdelmektől Mike Tysonig, majd ezen történet nagy bajnokait ismerhetjük meg. Ezeken az oldalakon olyan nevekkel találkozhatunk, mint Jack Dempsey, Max Baer, ’Sugar’ Ray Robinson, Rocky Marciano, és Muhammad Ali. A következő fejezetben újra átélhetjük a „kesztyűs korszak” nagy meccseit: a könyv oldalain „küzd” Cassius Clay, George Foreman, Frank Bruno és Evander Holyfield. Az utolsó fejezetben a boksz világa elevenedik meg a menedzserektől a témával kapcsolatos filmekig. A 256 oldalon, rengeteg fotóval és illusztrációval tűzdelt könyv az ökölvívás bibliája. A több mint 450 színes fényképpel megjelent Jóga megmutatja, hogy a különböző testtartások (ászanák) gyakorlása révén miképpen tehető a test rugalmassá és dinamikussá, bevezet a jóga lelki mélységeibe. A kezdők számára is könnyen követhető gyakorlatok az egész testet átmozgatják, megmozgatják az izmokat, serkentik a vérkeringést és javítják az általános egészségi állapotot. A gyakorlatokon kívül szó esik a különböző egészség- ügyi problémák orvoslásáról, illetve speciális mozdulatsorozatokról és segédeszközökről is. Rendes Z. Magyarok horvátul, horvátok magyarul Horvát és magyar nyelvű kiadvány látott napvilágot Horvátországban. A Horvát Irodalmi Folyóirat 13. számában tizenkét horvát és hat magyar szerző tanulmányát közölték két nyelven a két nép évszázados irodalmi és képzőművészeti kapcsolatáról. Jadranka Damjanov szerkesztő szerint új felfogást kell kialakítani a két ország viszonyában. A horvátok eddig a magyarokhoz fűződő kötelékeket széttépni igyekeztek, míg a magyarok a délvidékre úgy gondolnak vissza, hogy az a „mienk” volt. A kiadvány célja, hogy ez megváltozzon, bemutassa a két nép történelmében az összetartozást. Jó példa erre Pajorin Klára írása. Ebből kiderül, hogy Janus Pannoniusra mind a magyar, mind a horvát irodalomtörténet saját költőjé- ként gondol vissza. Janus azonban magát sem horvátnak, sem magyarnak nem nevezte, hanem pannonjainak, erről a közös tájról valónak. A tanulmányok az Árpád-ház korát, Mátyás király udvarát, a magyarul illetve horvátul verselő Zrínyi fivéreket, és a 20. századi hor- vát-magyar kulturális kapcsolatokat tárgyalják. U. G. Pardi Anna Ifjú évek Elvoltunk egymással, ne hagyj el imákkal. Néha oly rezgésbe juttatnak a tegnapi utcák, mintha az örökifjúság hatalmas, reneszánsz ibolyái kiadhatnák magukból a fogyó idő ibolyántúli hangját. Bár többször, többeknek mondhatnám; barátaim. De barát alig kerül az emlékek 12 katasztrófa terülj-terülj asztalához. Érteném csak, ami történik velünk. Csupa romlandó anyag mindenütt. Kevés szellem, kevés fegyelem, sok gonosz teher. Csendben felkél szűk szekrényben az univerzális kabát elhagyni a lakóhelyét mindörökre. Szerdától csütörtökre. Ki kellett volna legalább egyszer beszélni magunk. Mi kétértelműek voltunk. De a bennünk élő, szóhoz nem jutó angyalok három értelműek. És elmúltak, elrohantak a szerelem rádióaktív sugaraival. Méhes Károly: Fiile Mihály (58) az üzemi fordító irodáról A belei, sóhajtozott némán, a belei. Azt senki nem tudta ki ő egyáltalán. Úgy ült egy fényes szeptemberi irodában, gyógyteácskával asztalán, mint aki miközben a halálra vár, muszájból még leüt néhány billentyűt ócska írógépén (fordít), ha már szívbillentyűje is még el-elüt e koraőszi fényben-feketeségben, ott benn göthös mellkasában. Papirost és indigót befűzte szépen, s egy orosz cikkbe fogott fádan. A modern traktormotorokról az ópusz készlett délre. A lusta, élni ráérő társak a közös lottóhoz tőle is kértek számot. Nulla, vetette hátra. Ez nem rulett!, jót kuncogtak, micsoda savanyú alak. Akárha utoljára, összepakolt, és kettőig nézte a szemközti falat. Szakasztott, mint ki messze réved. Aztán át az udvaron, a menzára menet. Mit tudhatják ezek mi az élet! És a halál! Grízestésztát evett. Gyernán Júlia Kiűzetés Bábéiból Lassan újból megleljük a mindenki nyelvét, s szétszór minket ismét az Úr, ha majd a kétkedés hangos, szomorú háborúja dúl. Szemembe ment a sötét, dörzsölöm - hiába -, fekete körme egyre szúr, fájó kyönnycsepp örül, és gurul, ha szabadul. Futnak a képek JEGYZET Vannak, akik Amerikában is tudnak, a szó szellemi, ízlésbeli értelmében, európai mozgóképet készíteni. De olyan is akad, mint például Roman Polanski, aki ideát próbál „tengerentúli” filmeket forgatni. A Keserű méz is ebbe a típusba tartozik. Az eredeti cím (Lunes de Fiel) nehezen lefordítható szójáték a „mézeshetek kifejezéssel, mintha azt mondanám: epéshetek vagy mérgeshetek. Erről a műről már sok okosat írtak. Az egyik kritikus pszichodráma- ként értelmezte, egy másik szerelmi thrillert látott benne, a harmadik a kilencvenes évek kultuszfilmjének nevezte 1992- ben, amikor elkészült. Ezek után én is szerettem volna valami jót mondani róla, de erre egyszerűen keptelen vagyok, annyira rossznak látom. Tartok tőle, ha nem a veterán Tonino Colli fényképezi, Pasolini és az öreg Fellini operatőrje, még nagyobb lenne a baj. De az ő kulturált képei sem tudják mindig leplezni a súlyos ízlésbeli problémákat. A film két házaspárról szól, akik kapcsolatukat, szerelmüket tekintve leszálló ágban vannak. Egy Indiába tartó hajó fedélzetén találkoznak. A hajó igazinak látszik, ők négyen viszont nem egyebek, mint rosz- szul sikerült karikatúrák. Nigel és Finona az „angolság”, a hűvös és unalmas polgári józanság torzképei. Érdektelenek. Pedig két jó színész játssza őket, Hugh Grant és Kristin Scott-Thomas, akik ezt követően a Négy esküvő és egy temetés-ben arattak nagy sikert. A másik pár, Oscar és Mimi, sajnos, még egyszerűbb képlet. Ők ugyanis elmekórtani esetet képviselnek, s a dolog pusztán ettől még nem válik érdekessé a vásznon. A férfi nyilvánvalóan pszichopata (ráadásul rossz regényíró, ami súlyosbító körülmény), a lány pedig a zsák foltja. Fokozza hiányérzetünket e cselekményszálat illetően a színészi játékkal kapcsolatos elégedetlenségünk. Peter Coyote gépies kommersz-stí- lusban alakít, Emmanuelle Se- igner viszont, noha kétségkívül plasztikus jelenség, nem tud hiteles figurát teremteni. Némi kíváncsiságot legfeljebb az ébreszthet fel bennünk, hogy a film kísérletet tesz a különböző jellemek(?) és sorsok)?) egymásba fűzésére, ám az elbeszélés alaphelyzete meglehetősen kimódolt, az események felidézése a már-már unalomig ismert flashback-techni- kával történik (Vangelis kellemes hangzású kísérőzenéje sokkal ötletesebb, mint a montázs), a befejezés pedig kínos melléfogás. Jut eszembe ... Polanski pályakezdő (s szerintem mindmáig legjobb) játékfilmje, az 1962-ben készült Kés a vízben szintén egy hajó fedélzetén játszódott, s egy szerelmi drámát mutatott be. Igaz módon, eredeti stílusban, felkavaró erővel. De régen volt. Abból a filmből mára már, úgy látszik, csak a hajó maradt. Hova sodorja a hullámok szeszélye? Nagy Imre Négykezes arckép L * t ♦ < Leszálló ágban
