Új Dunántúli Napló, 1995. október (6. évfolyam, 268-297. szám)
1995-10-30 / 296. szám
16 Dünántúli Napló Sport 1995. október 31., kedd Szabó Károly helyett Csongrádi Ferenc Edzőváltozás a Parmalatnál Hétfőn az NB I-es labdarúgóklub, a Fehérvár Parmalat FC menesztette az első csapat szakvezetőit. Az NB I-es csapat gyenge szereplése miatt - közös megegyezéssel - felmentette tisztségéből Szabó Károly, Wittmann Géza és Polgár László edzőket. A csapat szakmai vezetésével Csongrádi Ferencet bízták meg, aki a vezető edzői megbízatást egyelőre csak a három visszalévő őszi mérkőzésre kapta meg. * Csongrádi Ferenc, az egykori kiváló középpályás huszonnégyszer szerepelt a magyar válogatottban, az NB I- ben 373 mérkőzést vívott. A Videotonban 1970-től 1987-ig szerepelt. Azután Győrben és Veszprémben játszott, majd visszatért egykori klubjához, ahol utánpótlásedzőként alkalmazták. Legutóbb az ifjúsági B-csapatnál dolgozott. Csongrádi a Testnevelési Egyetem labdarúgó edzői szakának utolsó féléves levelező hallgatója.- Örül a megbízatásnak?- Természetesen ez egy nagy kihívás számomra. Persze korántsem olyan helyzetben kaptam bizalmat, amely szívderítő lenne. Annak örülök, hogy az új vezetőség a régi labdarúgókra gondolt. Segítőm az a Szabó József lesz, aki egykoron az NB I-es csapat gólzsákja volt. A megbízatás az ősz hátralévő három mérkőzésére szól. Ezután újabb egyeztetés következik. Kötelességemnek érzem, hogy mindent megtegyünk a talpra- állásért.- Sokan a gyengébb játékosállományban látják az eredménytelenség egyik okát.- Való igaz, hogy nem sikerült az elmúlt években kellően erősíteni. Inkább rendre a legjobb játékosok távoztak a klubtól... Most is az a véleményem, hogy a játékosállomány gyenge. Feltétlenül szükséges az erősítés. Tudomásul kell vennem: most ezzel a jelenlegi kerettel kell megoldanom a feladatot. Az elnökség változatlanul azon dolgozik, hogy rendezze a klub dolgait, és megerősítse a csapatot.- Miben bízik?- Mint a klub alkalmazottja és korábbi játékosa, alaposan ismerem az egyesület minden gondját. Természetesen a csapatot is. Ez előnyös helyzet. Fel akarom rázni a játékosokat a fásultságból. Olyan energiákat kell felszabadítani, megmozgatni, ami pluszt jelent. így 'képesek lehetünk a hátralévő három mérkőzésen pontokat gyűjteni. Jó lenne, ha nem szakadnánk le. A téli szünetet kihasználva kellő erősítéssel ezután meg lehet kezdeni a felzárkózást. Elvárom a játékosoktól: nagyon keményen, tisztességesen készüljenek. Mindenki a posztján igyekezzen a legjobban tevékenykedni, és a saját feladatával törődni. Ha ez így lesz, akkor van esély a változásra, az eredményesebb szereplésre. Bizakodom. Remélem, aki tud, segít. Kiadós zavargás egy olasz bajnoki mérkőzésen Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 43. heti totónyeremények a jövedelemadó levonása után a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 1 darab, nyereménye 6 449 698 forint, 13 találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 1 357 831 forint. A 12 találatos szelvényekre egyenként 19 095 forintot, a 11 találatos szelvényekre egyenként 1 185 forintot, a 10 találatos szelvényekre egyenként 261 forintot fizetnek. Kevesebb haszon Az augusztusi göteborgi atlétikai világbajnokság a vártnál kevesebb hasznot hozott és ennek a svéd atléták olimpiai felkészítése látja kárát. Per Westerner#, a svéd szövetség el-' nöke hétfőn közölte, hogy jelentős csökkentések várhatók a szövetség költségvetésében. Bár a szervezők 50 millió korona körüli összeget vártak a világbajnokságtól, ehelyett mindössze 15-20 millió folyt be. A szövetség pedig a bevételből akarta finanszírozni 7.5 millió koronás deficitjét, de így jövőre 6-8 millió koronás megtakarítást kell elérnie. A csökkentések érintik a technikai vezetők létszámát, valamint az élenjáró atlétáknak és a regionális szövetségeknek szánt ösz- szegeket. Kiprichék az élen Kiprich, Kozma és Kovács K. csapata, az Apoel Nicosia öt forduló után vezeti a ciprusi labdarúgó-bajnokságot. Mivel még száz százalékosak, két pont előnnyel éllovasok a táblázaton. Gólkülönbségük: 16-2. Audi a legjobbnak Újabb bőkezű szponzorra találtak az alpesi síelők. A Club 5 nevű cég ugyanis az eddigi 7 millió schilling mellett további egymillóval támogatja hat Világ Kupa-verseny (Val d,Isere, Gruden, Kitzbühel, Wengen és Garmisch-Partenkirchen) legjobbjait. Megtört ajég Az Iraki Olimpiai Bizottság bejelentette, hogy elfogadták a novemberben sorra kerülő tehe- ráni férfi tomászversenyre szóló meghívást Irántól. Ez lesz az első alkalom a két szomszédos ázsiai ország között 1980- ban kitört háború óta, hogy versenyzőik közös sportrendezvényen vesznek részt.. Több mint negyven szurkoló megsérült egy olasz harmad- osztályú bajnoki labdarúgómérkőzésen. A Nocera - Savoia de Torre összecsapás 0-0-ra végződött. E pontvesztést mérhetetlenül fájlalták a hazai drukkerek, akik a vendégszurkolókon próKÉZILABDA. NB I. B. férfiak, Szigetvár: Szigetvári Takarékszövetkezet SE - Gödöllő 22-22 (8-8). Szigetvár: Tóth A. - Burán 2, Késmárki 5, Danyi 1, Papp 6, Monostori 6. Cs: Fata (k), Horváth 2, András, Pók, Kollai, Vajda. Edző: Danyi Gábor. Egyenlő erők küzdelme, igazságos pontosztozkodás. NB I. B. nők: ÁFOR - PEAC-Babits 22-19 (12-6). Budapest, 100 néző. PEAC- Babits: Sugár - Pető 4, Bő- zsöny 2, Papp Pálfi 1, Peringer O. 3, Peringer L. 4, Balatincz 2. Cs.: Antoni 2, Szalai 1. Bárány. Edző: Harmat Tamás. NB I. ifjúsági lányok: Derecske - PMKC 13-22 (7-8). Pécsi góllövők: Soós 6, Pilger- mayer 4. Tomasovics 3, Gróf 3, báltak „elégtételt venni”. Százak rohamozták meg a San Francesco-stadionon belül és kívül az ellentábor tagjait. Kövekkel dobálták meg őket, majd - hogy még nagyobb legyen a felfordulás - szemetes kukákat gyújtottak fel. A rakétákkal való lövöldözés sem hiányzott Vicze 2, Körösztúri 1, Kocsi 1, Ágoston 1, György 1. NB II. férfiak: Segesd - PEAC-Kettele 23-24 (9-14). A pécsi egyetemisták első győztes mérkőzésének góllövői: Nagy 9, Gúnya 5, Gelb 3, Monori 2, Mátyás 2, Mester 1, Kemenes 1, Kisgyörgy 1. PPTSE - Zala- szentgrót 25-24 (13-12). P. g.: Farkas 6, Schiffer 6, Lipcsik 5, Kovács T. 3, Németh 3, Brunner 2. Női NB II.: Cece - Pécsvá- rad 20-21 (10-12). P. g.: Somogyvári 4, Hegedűs 4, Erdősi 4, Somogyi 3, Hegyi 2, Perjési 2, Gergely 1, Sarlósi 1KOSÁRLABDA. NB I. nők, B-csoport: Szeged TE - PEAC- PPTSE 79-77 (30-44). L. d.: Kitlinszka 37, Rébay 14, Móró a repertoárból. A 24 éves Alfonso Contursit egy ilyen gyújtószerkezettel lábon lőttek. A rendőrség könnygázt vetett be a rend helyreállítása céljából. Az összetűzések hangadóit (20 személy) letartóztatták. Hat carabinieri sérülése okán kórházi megfigyelés alatt van. 13/9. Az első játékrészt fölényesen nyerte a Pécs. A második félidő közepén tizennégy pontos pécsi vezetésnél, a szegediek hat perc alatt húsz pontot dobtak és egyet sem kaptak. A kihagyás túl nagy volt. SAKK. NB II.: DOZSO- Fregatt SE - Sárvár 5,5-6,5. P. gy.: Zdjelár, Végh, Nagy, Breitenbach. Döntetlen: Darázs, Krisztián, Boda. TEKE. NB II. férfiak: Sup- ralux-Szentlőrinc - Bp. Postás 6-2. Szentlőrinci pontszerzők: Kemsei 533, Szőke 511, Lakatos 483, Wágner 456. • NB II.: Kaposvári Közút II. - DDGáz SC 3-5. P. p.: Körmöczi 441, Kovács 433, Berta 430, Szabó 419, Hegedűs 407. Eredmények röviden A pálya széléről Villányi zuhanórepülés Megint utolsó a labdarúgó NB II-ben a Mohács.- Szerencsére szoros a tabella vége, egy győzelemmel több helyet lehet előre ugrani. Most Százhalombattán ismét kimaradtak a helyzetek és figyelmetlen volt a védelmünk. Ezért kaptunk ki, bár jól játszottak a srácok, hajtottak is, csakhogy nem tudtak kiegyenlíteni - így pillantott vissza a vasárnap délutánra Martina Péter, a mohácsiak megbízott szakvezetője. Az NB IlI-ban nem igazolta a várakozást a DDGáz SC - PVSK rangadó, nem hozott annyira jó játékot. Pedig sok néző volt kiváncsi a meccsre (ennyien, 1200-an még soha nem voltak Pécsbányatelepen). Kellemes meglepetést jelentett a PVSK teljesítménye, jobb focit játszott, mint ellenfele, a listavezető. A DDGáz SC szerencséjére otthon kapott ki a Szek- szárd, ezzel vele szemben növelte előnyét a gázműves csapat. Igaz, a vasutasokat nem tudta leszakítani. Jól játszott és nyert a Sellye (a Paks ellen), míg a PPTSE és a Komló összecsapásán nem a csatársorok jeleskedtek. A Be- remend idegenbeli győzelemmel szerzett jó vasárnapot a híveinek. A legutóbbi bajnokságban sokáig az első helyre is esélyes volt a Villány, most csak hátulról a negyedik a tabellán a megyei I. o.-ban. Mi ez, ha nem zuhanórepülés? Az együttes kapusa az egykori válogatott Bodnár, aki ugyan az első öt fordulóban nem védett, de most már ő áll rendszeresen a villányi kapuban. Somogyvári (jobbról) jól játszott vasárnap a PVSK-ban FOTÓ: LÖFFLEK- Ez a csapat nem az, amelyik tavasszal volt. Úgy érezzük, hogy a község nem áll ki mellettünk. A játékosok belefásultak a szélmalomharcba, amit a rossz körülmények megjavításáért vívnak - reménytelenül. Ráadásul szerencsénk sincs, most is öngóllal kaptunk ki. De azért bizakodunk. Leszünk mi még jobbak is... H. L. Baranyai csapatok és a mézesmadzag Mitagadás, az elmúlt hétvége nem a baranyai NB I-es csapatok hete volt. Kivéve a PMKC férfi labdarúgóit, illetve a PVSK-Dália női kosárlabdázóit. A többiek azonban elvéreztek, azaz mind a női és férfi kézilabdázók, mind a női labdarúgók előtt elhúzták a mézesmadzagot. Pontosabban úgy jártak, mint a nyomtató csacsi, amely elé felfügesztették a sárgarépát, amit ha lejárja a lábát, akkor sem ér utol. A sort a komlói férfiak kezdték azzal, hogy régen látott nagy arányú vereséget szenvedtek a győriektől. Majd követték őket a pécsiek, akik ugyancsak saját pályán kaptak ki az Elektromostól. Ráadásul úgy, hogy minden esélyük megvolt a pontszerzésre, hiszen az 54. percben Hang értékesített büntetőjével már 15-16 volt az eredmény. Csakhogy a két kapusuk egyszerre mondott csődöt. Nem jártak jobban a PMKC- nők sem, akik második alföldi kirándulásukon is - az első Kiskunhalason volt - súlyos vereséget szenvedtek Derecskén az újonc hajdúságiaktól. A dolog már csak azért is kínos, mert a pécsiek mestere jól ismerhette az ellenfelet, lévén, hogy a PEAC-Babitssal az osz- tályozón többször is megfigyelhette a hajdani debreceni játékosokra épített együtteset. Valamivel jobban jártak a Pécsi Fortuna-BAT női labdarúgói. Az első félidőben Lőj által rossz irányba terelt labdájával a vendégek középcsatára meglépett és a tehetetlen Kiss kapus mellett megszerezte a vezetést. Küzdöttek, hajtottak a hazaiak, ennek eredményeként a szünet előtt a Ferencz felrúgásáért megítélt büntetőből Arnold egyenlített. Ez azonban kevésnek bizonyult a hat román játékossal erősített szegediekkel szemben. K. L. Egyelőre várakozó állásponton a segítők?! A Top 100 után Egyelőre csak arról tudunk pontos adatokkal szolgálni, hogy hányán vettek részt a Pécs Mecseki Futball Club (PMFC) által múlt péntekre, a pécsi Városházára hirdetett Top 100 elnevezésű programra, amelyre vállalkozókat hívtak meg azzal a céllal: segítsék a PMFC-t. Szirmai Csaba, a csapat ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a mintegy 180 meghívottból 26 jött el. Örömükre 11 olyan vállalkozó, cég is érkezett, akiket nem invitáltak. Valamennyien elvitték a nyilatkozatokat, és jelezték, hogy ezen a héten választ adnak, miután megbeszélték munkatársaikkal az esetleges támogatási formák adta lehetőségeket. Eddig egyedül a Bányahasznosító Rt. ajánlott fel egy évre havi negyvenezer forintos tagdíjat. A tagdíjfelajánláson kívül lehetőség van azonnali kész- pénzbeli vagy tárgyi támogatásra, és arra is, hogy hivatalos szponzora legyen valaki az egyesületnek. A szombati győzelem után várhatóan többen kedvet kaphatnak a PMFC támogatására. Ennek formájáról bővebben a 252-880-as telefonszámon érdeklődhetnek, vagy felajánlásaikat közvetlenül is megtehetik a Volksbank 218-, 93335-11830631800-ás számlájára. B. L. Mezey elfelejtett tanulmánya Már 650 tagja van a magyar labdarúgók szakszervezetének. Az NB I-es játékosok 80 százaléka csatlakozott hozzá. Ne Megkeresték Mészöly Kálmánt, hogy legyen a Vasas elnöke. A labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya azonban 1997. december 31-ig, a szerződése lejártáig szeretne a helyén maradni. Ne 1985-ben elkészített Mezey György egy tanulmányt, ami a magyar futball megújítását célozta. Ezt azóta az MLSZ egyszer sem tárgyalta meg, pedig 1988-ban és az idén is átdolgozta. A technikai tudás robbanásszerű fejlesztését támogató elősegítő dolgozatot állítólag Horn Gyula miniszterelnök elé terjesztette Mezey. Már csak 50-60 ökölvívó szakosztály működik Magyar- országon, de ezek között csak 35 olyan van, ahol versenyszerűen készítik fel a bunyósokat. Ne Atlantában csak egyéni érmekért küzdhetnek az öttusázók. Egy nap alatt összesen 125 km-t kell buszozni a versenyzőknek, az egyik helyszínről a másikra utazva. A nagy távolságok és az időnyerés miatt különlegesek lesznek a buszok, amelyeken az öttusázókat szállítják. Azok természetesen légkondicionált járművek lesznek, és zuhanyozót, gyurópadot is elhelyeznek bennük. Ne Magyarországon utoljára 1921-ben készült sporttörvény. A legújabbat már nagyon várja mindenki. A Pandamaci nyaka szolgáló Pandamaci lehajolt egy labdáért.- Nézd, van nyaka - kiáltott fel erre egy apróság. Számára legalább történt valami rendkívüli ezen a szürke meccsen. Egyébként két Pandamaci van. Ä 22 éves Becker Zsolt és a 17 éves Bokor Ferenc félidőnként váltják egymást. Mondják, meleg ez a jelmez. Nemcsak a kosárlabdát élvezik, hanem szerepüket is. Különösebb ellenszolgáltatás nélkül, „teszik-veszik” magukat. Egyikük sem sportol rendszeresen. B. L. * Egyetlen meglepetés történt a PVSK-Dália legutóbbi NB I- es női kosárlabda mérkőzésén. A kecskemétiek elleni fölényes győzelem közben a közönség szórakoztatását A szombati, soproni rangadóra különbuszokat indítanak a PVSK-Dália törzsszurkolói. Jelentkezés: 10.00-tól a pécsi vasútállomás keleti oldalánál. Indulás: 11.00-kor.