Új Dunántúli Napló, 1995. október (6. évfolyam, 268-297. szám)

1995-10-28 / 294. szám

4 Dünántúli Napló Események - Programok 1995. október 28., szombat Újabb gyenge hidegfront ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Az elmúlt napok alig változó időjá­rását ma egy gyenge hidegfront teszi mozgalmasabbá. Jelentős változást ugyan nem okoz időjárásunkban, csu­pán felhősebb időt, néhol kisebb esőt okoz majd. Az ország nagy részén eleinte tehát a hajnali pára, köd feloszlása után jobbára még napos idő lesz kevés felhővel, majd északnyugat felől időnként megnövekszik már a felhőzet. A délutáni órákban néhol kisebb eső is lehetséges. Az általában mérsékelt déli, délnyugati szél észak- nyugatira fordul és többfelé gyakran megélénkül majd. Nem változik jelen­tősen a nappali felmelegedés mértéke, a hajnali fagyok után 10, 15 fok lesz délután. ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Térségünk időjárásában jelentős változást nem okoz a délutáni órákban érkező hidegfront, folytatódik az ilyenkor szokásosnak megfelelő hő­mérsékletű idő. A hajnali pára, köd a délelőtti órákban mindenütt megszű­nik, így ma jobbára napos idő lesz, csak a délutáni órákban növekszik meg majd néhol a felhőzet, eső azonban nem valószínű. A kora délutáni órákra 13, 15 fok várható. Várható legmagasabb hőmérséklet °c Kaposvár: 14 Paks: Siófok: 13 Dunaföldvár: Dombóvár: 14 Pécs: Szekszárd: 15 Mohács: Várható legnagyobb széllökések c 15 14 15 15 Vízhőmérsékletek °c °c Balaton: Tisza-tó: Kaposvár: Balaton: 11 Velencei-tó: 8 Siófok: Tisza-tó: 11 Fertő-tó: 7 Dombóvár: Tisza: 6-12 Duna: 10-12 Szekszárd: km/ó 30-40 20-30 15-25 25-35 25-30 20-30 Velencei-tó: Fertó-tó: Paks: Dunaföldvár: Pécs: Mohács: km/ó 25-35 35-40 20-30 15-25 25-30 20-30 Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás dija: 77 Ft/perc Ma Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából Simon, Szimonetta nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 6.18, nyugszik 16.37 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 215-000-es telefonszámon. Hírszerkesztő: Cseri László Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 215-000-es számon: Nagy István Népzenei ínyencségek kifulladásig - Kény­szerű szünet után az idén ismét lesz folkfesztivál Pécsett. A POTE aulájában ma délután kezdetét vevő kétnapos rendez­vény bő programajánlatából csak kiragadni tudunk. Hallgat­hatunk görög, ír, jiddis, kelta, délszláv, gyimesi népzenét a legautentikusabb előadóktól; böngészhetünk a kézműves ki­rakodóvásárban és hajnalig rophatunk a táncházban. S ráa­dásul a Cárit Card Club rendezte fesztivál bevételét leuké­miás gyermekek gyógyítására fordítják majd ... fotó: tóth Röviden A szófogadó — A Simon név óhéber alapszavának jelentése: meghallgató, szófogadó. A gö­rög nyelvben piszeorrút jelent. Női formája a Szimonetta. Szolgáltatás — Traffipax: ma Komló-Mohács. Véradás: 30- án 9 óra Olasz, Iskola. Temetői szolgáltatások — A Pécsi köztemetőben okt. 29-én 9-től 16, 30-án és 31-én 8-tól 17 óráig teljes körű szolgálta­tási ügyeletet tartanak. Tájékoz­tatnak all. jelű parcella lejárt sírjainak újra-váltásáról. Tűz, baleset, műszaki hiba, különle­ges esemény kapcsán bejelen­tés tehető a Nagyárpád úti kapu-portán. 4 000 méter magasan — Ma és holnap 13 órától a Pécs-po- gányi repülőtér felett 4 000 mé­ter magasságból pécsi és hor­vátországi sportolók ugranak ki az L-410 típusú repülőgépből. Lehetőség nyílik arra, hogy bá­tor nézők is ugrást hajtsanak végre - összecsatolva sport-ug­rókkal. Őszi tájfutás — Ma 9-től 11 óráig amatőröknek is őszi tájé­kozódási túraversenyt tartanak Pécsett, az Éger-tetőn lévő Vándortáborban. A tanulásról — Ma 10, 14, 19 és holnap 10 órakor a pécsi Tü­zér u-i Mozgalmi Házban a ta­nulási képességekről tartanak előadásokat. Egyik előadó Bo­ris Levitsky, az Applied Ala­pítvány alkalmazott oktatástan­szekciójának nemzetközi el­nöke. Szervező a Pécsi Lite Ok­tatási Központ. Házigazda Szendrei Balogh Ferenc. Közlemények Elmarad a játszóház, a magyar táncház holnap a pécsi Vasutas Művelődési Házban a Folkfesz­tivál miatt. Legközelebb két hét múlva vasárnap lesznek a ren­dezvények. A Meszesi Nyugdíjas Szak- szervezetnél befizetett burgo­nya 30-án 13 órától átvezető a József Attila Művelődési Ház­ban. Okt. 30-tól a Diabétesz Szö­vetség Pécsett oktatást szervez. A jezsuita öregdiákok holnap 15 órakor halottak-napi koszo­rúzást tartanak volt tanáraik kriptájánál. Indulás a Kápolná­tól. A pécsi IH-ban 30-án 18 órakor tánc-gálát szervez a Forma I. Jazzbalett csoport. Házigazda Rovó Attila. E na- ‘pon nyílik az IH dokumentá­ciós kiállítása. A pécsi Rácz Aladár Közös­ségi Házban hétfőn 15 órakor nyit az érdekképviseleti iroda. Pályaválasztás — 3 napos pá­lyaválasztási kiállítás és börze nyílik hétfőn 10 órakor a pécsi Szivárvány Gyermekházban. Kárpátaljai magyarok — A Cégbíróságon bejegyezték a Kárpátaljai Magyarok Pécsi Egyesületét, amely hétfőn 17 órakor nyílt összejövetelt ren­dez a Rákóczi út 11-ben lévő nyugdíjas-központban. A fél­száz fős közösségbe áttelepített felvidéki magyarokat is várnak. Ügyvezető elnök: Dénesi Ödön. A 25 éves Orsós György, az Ér­telmi Fogyatékosok Pécsi Nap­közi Intézetének lakója másod­szor nyert első díjat országos rajzpályázaton. Lebácsiz, hol tegez, hol ma­gáz. Alig néz szembe, szája elé teszi kezét beszéd közben. Hír- ügyeleti szobánkban találkoz­tunk: tett-vett, a tájat leste, majd a számítógépet. Amikor kirakta rajzait, megnyugodott, s megállíthatatlanul beszélt Pécs műemlékeiről, a Tabánról, a keresztekről, hogy ezek még szebben mutatnának, ha nem csúfítaná környéküket szemét. - Nézze, bácsi, innen az ablak­ból a Zsolnay-szobrot. Ha fák nőnének körülötte, leülnének a tövébe az emberek. Miközben egy kisöreg böl­csességével előadott, már rámis 04-05-07 Súlyos, életveszélyes égési sé­rülésekkel szállítottak egy férfit a Pécsi Légimentők tegnap Hi­dasról a pécsi Honvéd kór­házba. Gyújtogatás gyanúja is fel­merült egy tegnapi tűzesetnél. A pécsi Alkotás utca 3. szám alatti épület tetőszerkezete égett 5x8 méternyi felületen. Tegnapelőtt ugyanide hívták ki a tűzoltókat, akik most a rend­őrséggel karöltve vizsgálják a körülményeket. Orsós György rajzaival tekintett, kevesebbet szepegett, szorongásából oldódott. Arca önfeledt lett, s ekkor hibátlanul, gördülékenyen fogalmazott. Kora délután, mikor eljön az- intézetből, a megszokott útvo­nalon járja a város műemlék­részeit. Rajzai mint a fényké­Beszédhibásak — A pécsi Is­tenkúti Óvodában megkésett beszédfejlődésű, halmozott be­szédhibás, s mozgásrendezet­lenséggel küszködő kicsikkel is foglalkoznak. Érdeklődés és felvételi Stocker Tamásnénál. Nyílt nap — A pécsi Kodály Zoltán Gimnáziumban novem­ber 1-én és 2-án 9 órától a pá­lyaválasztási nyílt nap kereté­ben érdeklődő szülők és tanu­lók órákat látogathatnak. A rendezők 7. és 8. osztályos diá­kokat várnak. pék. - Örülök, hogy már meleg színeket is használ - mondja nevelőtanára: Horváth Sándor. Györgynek mindene az aprólé­kos megfigyelés, ami érleli a lelkét, csiszolja jellemét, s teszi egyszer felnőtté. Csuti J. Táncos győzelmek — A szlo­vákiai Trebisovban tartott Nemzetközi akrobatikus rock n roll-versenyen a Fordan-Dozso Klub párosa: Tóth Tamás-Láng Andrea 4. lett. Felkészítő: Papp Viktor, Majorlaki Ágnes. A Cu- tex Nemzetközi Táncgálán a Flowers Sporttánc Egyesület Rock n roll-csoportja két ma­gyar bajnoki címet nyert. Ta­nár: Szuhanyik Csilla, Hergen- rőder Jácint, Kozmann Judit. Fájó szívvel tudatom, hogy BALÁZSOVICH TEODÓRA életének 55. évében várat­lanul elhunyt. Temetése október 30-án 15 órakor lesz a mohácsi római kato­likus temetőben. Gyászoló húga (64373) Rendezvények A Pécsi Dianetika Központban ma és holnap 9 órától szeminá­riumot vezet Tolnai Zoltán. Témák: az emberi elme, a jobbá-tevés, kitörés a korlátok­ból. Házigazda Abaffy Csaba. Ma 20 órakor a Szigetvári Rendezvényteremben a Leu­kémia együttes muzsikál. Ven­déglátó az Eleven Sziget Egye­sület. Gyalogtúrát vezet ma 8.30- tól a pécsi Zsolnay-domb Ját­szókertjéből Tihanyi Gábor (Maci). Pécsi VTV Ami belefér c. műsor holnap 16 óra. Tarta­lomból: modellek, ejtőernyők, fotózás, diaporáma, vendég: Bomai Tibor. A pécsi Ifjúsági Ház Szín­háztermében holnap 17 órakor az intézmény Vonós-zenekara jubileumi koncertet ad. Vezé­nyel Mihályi István, Marossy László, Győri Kornél, Árvái Attila. Mikor rajzol, a legfegyelmezettebb FOTÓ: LÖFFLER GÁBOR Dtmántúli Napló Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Lapszerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, PAUSKA ZSOLT Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-215-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 72-236-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 249-98903 025-07929 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 525 forint, negyed évre 1540 forint, fél évre 3050 forint, egy évre 6100 forint. ISSN 0865-9133 Egészségügyi Ellátás Mindennapos felvételi ügyele­tek gyermek belbetegek ré­szére: Pécs város: POTE Gyermekklinika Szigetvár vá­ros és volt járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermekse­bészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti bete­gek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermek- kórház látja el, Pécs és a megye egész területéről. Szombat-Vasárnap Pécs felnőtt lakosságának belgyógyászat, szombaton: Megyei Kórház I. sz. Belgyó­gyászata, vasárnap: POTE II. sz. Belgyógyászati Klinika. Se­bészet: szombaton: Megyei Kórház, vasárnap: Honvéd Kórház. Baleseti sebészet: szombaton: POTE Traumato­lógia Önálló Osztálya, vasár­nap: Honvéd Kórház. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérü­lések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neuroló­giai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiát­riai betegek felvételét a Pszi­chiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégé- szet: POTE Fül-Orr-Gégekli- nika. Szombaton nyitvatartó gyógyszertárak Zsolnay Patika, Lánc u. 20. 7.30-13.30; Mozsonyi Bajcsy Z«- u. 23, Krisztina tér 10. 7.00- 12.00, Pannon Patika, Ifjúság u. 2. 8-12-ig, Arany Sas Széche­nyi tér 2., Öttorony, Hajas L. u. 11. 8.00-12.00, Koronás Kígyó, Szabadság u. 46. 8.00-12.00; Arany Kehely, Citrom u. 5., AD’VITÁLIS Gyógyászati szaküzlet, Rákóczi u. 46. 9-13. Körzeti orvosi ügyelet Körzeti orvosi ellátás szom­bat-vasárnap sürgős esetekben Pécs, Abaliget, Kozármisleny, Pellérd, Berkesd, Nagykozár, Kővágószőlős, Görcsöny, Ege­rág és a csatolt községek felnőt­téinek szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig a Lánc utcai rendelőben. Tel.: 214-347. Fo­gászati ügyelet szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig a Lánc utcai rendelő ügyeletén, gyer­mekeknek is. Pécs gyermeklakosainak szombat reggel 7-től hétfő reg­gel 7-ig a Gyermeklinikán, Jó­zsef A. u. 7. (bejárat a Bajnok u. felől.) Tel.: 310-144. Beren­deltek ellátása 8-13-ig. A vá­roskörnyéki községek és Ege­rág gyermekeinek (1-14 éves korig) ellátását a Megyei Gyermekkórház (Nyár u. 8. ) ambulanciáján végzik szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Tel: 313-144. Éjszakai ügyeletes patikák Zsolna Patika, Lánc u. 20; Mozsonyi gyógyszertár, Pécs, Bajcsy Zs. u. 23. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 212-390, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Jeligés AIDS tanácsadás és szűrés ingyen. Pécs, Aidinger J. u. 33.1. 5. Díjmentesen hívható: 413-303 szombaton 15-18-ig. Á 4 A 1 4

Next

/
Thumbnails
Contents