Új Dunántúli Napló, 1995. október (6. évfolyam, 268-297. szám)

1995-10-03 / 270. szám

8 Dunántúli Napló Külföld 1995. október 3., kedd Andreotti-per: A vád és a védelem Két és fél évvel ezelőtt, 1993. március 27-én maga Giulio Andreotti örökös olasz szená­tor, sokszoros kormányfő je­lentette be egy mindössze 12 soros közleményben: a paler­mói ügyészség vizsgálatot kezdett ellene annak gyanújá­val, hogy együttműködött a szicíliai maffiával, a Cosa Nostrával. Andreotti, aki a majd félév­százados kereszténydemokrata kormányzás élő jelképének számít Olaszországban, termé­szetesen visszautasított min­den gyanúsítást, s rögtön azt hangoztatta, hogy valójában a maffia akar bosszút állni rajta, mert kormányfőként rendkívül kemény törvényeket fogadta­tott el a szervezett bűnözés el­len. A közlemény 12 sora új korszak kezdetét jelentette az olasz igazságszolgáltatásban. 1995. szeptember 26-án meg­kezdődött az évszázad olasz- országi pere a szicíliai fővá­rosban. Az elmúlt két és fél év nyo­mozása során a vád súlyosbo­dott: az ügyészek immár azt ál­lítják, hogy Andreotti szövet­séget kötött a maffiával, maga is a Cosa Nostra tagjának te­kinthető. Mintegy 120 ezer gépelt oldalnyi vádirat és több mint 400 tanú igyekszik majd bizonyítani, hogy a politikus nem csupán véletlenszerű kap­csolatot tartott fenn a Cosa Nostrával, hanem legalább 1980-ig szorosan együttműkö­dött azzal. A vád szerint 1980 után Andreotti fokozatosan megpróbált eltávolodni a maf­fia vezetőitől, de feltehetően csak a nyolcvanas évek legvé­gén szakított velük. Giulio Andreotti védeke­zése kezdettől fogva változat­lan. A maffia bosszújáról van szó, s a Cosa Nostra vendettája kapóra jött bizonyos nemzet­közi köröknek is, így szabá­lyos nemzetközi összeesküvés áldozata lett a palermói ügyészség közreműködésével. A 120 ezer oldalnyi vádiratban egyetlen konkrét tény, bizonyí­ték nincs, amely bűnösségét bizonyítaná - hangsúlyozza. Minden vád csak következte­tésekre, ellenőrizhetetlen val­lomásokra, állítólagos szemta­núk gyakorta ellentmondások­kal terhes visszaemlékezéseire támaszkodik. A perben a vád azt igyek­szik majd bizonyítani, hogy Andreotti szicíliai „jobbkeze” - Salvo Lima - útján tartotta a kapcsolatot a maffiával. Lima Palermo polgármestere, majd parlamenti képviselő, a keresz­ténydemokrata párt legbefo­lyásosabb szicíliai politikusa volt. 1992-ben meggyilkolta a maffia. Andreotti azt állítja, hogy neki nem volt tudomása Lima állítólagos maffiakap­csolatairól, de eddig még a ha­tóságok sem bizonyították, hogy Lima együttműködött volna a Cosa Nostrával. Andreöttinak a vád szerint a maffiára ahhoz volt szüksége, hogy pozícióját erősítse a ke­reszténydemokrata párton be­lül: a szavazatokat a Cosa Nostra biztosította. A politikus cserébe befolyását állította a maffia szolgálatába, egyebek között azzal, hogy a felebbvi- teli bíróságon az ő emberének számító Corrado Camevale bíró „intézte” a bíróság elé ke­rült maffiafőnökök pereit. Andreotti szerint ő Camevale bíróval egyszerű köszönő vi­szonyban volt, s az igazság a váddal ellentétben az, hogy az általa vezetett kormányok alatt születtek a legszigorúbb maf­fiaellenes törvények. A vád tanúvallomásokkal kívánja bizonyítani, hogy Andreotti személyesen ismerte a Cosa Nostra vezetőit, és többször találkozott is velük. Sőt 1987-ben, amikor a közte és a maffia között támadt fe­szültségeket akarta a Cosa Nostra tisztázni, egy találko­zón csókot váltott foto Rúná­val, a főnökök főnökével. Andreotti tagadja, hogy egyet­len maffiafőnököt is ismert volna, s arra a fényképre, ame­lyen egy neves „keresztapa” társaságában látható, azt a ma­gyarázatot adja, hogy aki any- nyi helyen, annyi ember között megfordult, mint ő, futólag óhatatlanul is érintkezésbe ke­rülhet bárkivel. Az Andreotti-ügyhöz szá­mos olyan részlet tartozik, amelyre a mostani per közvet­lenül nem terjed ki. A tanúval­lomások arról is szólnak, hogy valójában állítólag Giulio Andreotti volt a hírhedt P-2 páholy igazi vezetője. Neki „kedveskedett” volna a maffia Carmine Pecorelli újságíró és a maffia elleni harcot irányító Dalia Chiesa tábornok meg­gyilkolásával, mert ők ketten tudhattak azokról a titkokról, amelyeket az elrabolt és meg­gyilkolt kereszténydemokrata főtitkár, Aldo Moro esetleg elmondhatott gyilkosainak, a Vörös Brigádok tagjainak. Ál­lítólag Andreotti vette volna védelmébe a maffia hírhedt bankárát, Michele Sindonát is. Andreotti minderre csak az­zal felel: hazugság, hazugság, hazugság. Gózon István EU-vita a földek parlagon hagyásáról 25 éve halt meg Gamal Abdel Nasszer Noha a világ gabonakészletei 20 éves mélypontra süllyedtek és egyes szakértők élelmezési válsággal riogatnak, az Európai Unió országai nincsenek egyet­értésen arról, hogy mekkora földterület megművelését en­gedélyezzék. A gabonaszűke oka, az ausztráliai aszályon kívül, iro­nikus módon annak a követ­kezménye, hogy sikeres volt az EU-nak a földek parlagon he- vertetésére és az elmúlt évtize­dek botrányos gabonahegyei­nek leépítésére irányuló politi­kája. A készletek olyan ala­csonyra apadtak, hogy az EU kénytelen volt befagyasztani a búza szubvencionált exportját. A chicagói tőzsdén 80-as évek eleje óta először 5 dollárra emelkedett a búza vékánkénti ára. - A fölösleg átcsapott po­tenciális hiányhelyzetbe - kö­zölte egy EU-illetékes. A közösségi bürokráciát megelégelve sok unióbeli far­mer hozzálátott az őszi búza és árpa vetéséhez, meg sem várva, hogy Brüsszel döntsön az újból művelésbe vonható földek nagyságáról. A parlagon hevertetés mély szakadékot idézett elő az EU két fő termelője, Franciaország és Németország között, s azzal fenyeget, hogy próbára teszi a Párizs-Bonn tengelyt - írja a Reuter. A nagy területű, ala­csony költséggel dolgozó búza­termelő farmokkal rendelkező Franciaország szeretné fenntar­tani versenyképes exportját. Németország azonban, amely­nek sok kis termelőt kell véde­nie és amely számára elsőbbsé­get élvez a hazai piac, a terme­lés korlátozását és a magas árak fenntartását pártolja. Philippe Vasseur francia me­zőgazdasági miniszterre nagy nyomás nehezedik annak érde­kében, hogy eszközölje ki a parlagon maradó földterület nagyságának legalább 50 száza­lékos csökkentését az 1996-os idényre. Az Európai Unió azonban a rotációs alapon pi­hentetett földek nagyságának csak 2 százalékponttal 10 szá­zalékra való csökkentését, s a fix - legalább 5 éven át pihente­tett - parlagföldek nagyságának 15 százalékos csökkentését ja­vasolja. Az 1992-es agrárreform ke­retében a költséges EU-fölösle- gek csökkentésének fő eszkö­zeként bevezetett rotációs he­vertetés megköveteli a földmű­vesektől, hogy évről évre birto­kuk más-más részeit hagyják parlagon, mert csak így juthat­nak hozzá a bevételkiesés pót­lását szolgáló kompenzációhoz. Szakértők azonban megjegyzik azt is, hogy a szűkös kínálat részben a kedvezőtlen időjárás következménye: a rossz idő miatt 1993-ban és 1994-ben csökkent az EU gabonatermése. A magasabb árak arra ösz­tönzik a gazdákat, hogy több gabonát vessenek a következő szezonra, ezért óvatos a brüs­szeli bizottság a termelési kor­látozások lazításában. H uszonöt évvel ezelőtt, 1970. szeptember 28-án halt meg Gamal Abdel Nasszer, Egyiptom elnöke, a modem idők egyik legbefolyásosabb és legnépszerűbb arab politikusa. 1918. január 15-én született Béni Mórban, Alexandria köze­lében. Középiskolai tanulmá­nyait Kairóban végezte, ezután 1937-ben katonai akadémiára került. Az iskola befejezése után Felső-Egyiptomban, majd Szudánban szolgált. Számos fiatal arab tiszthez hasonlóan ő is megaláztatásként élte meg, hogy jóllehet az ország névleg független volt, mégis a gyarma­tosító britek intézték az ügye­ket. Amikor 1942-ben az angolok harckocsikkal vették körül a ki­rályi palotát, hogy Faruk király- lyal a nekik megfelelő minisz­terelnököt neveztessék ki, elha­tározta, hogy az angolokat ki kell űzni Egyiptomból. Terveket dolgozott ki a for­radalom megvalósítására, majd Egyiptomnak az 1948^f9-es első arab-izraeli háborúban el­szenvedett veresége hatására létrehozta a fiatal tisztekből álló Szabad Tisztek Bizottsá­gát, s döntő szerepet játszott 1952-ben I. Faruk király le- mondatásában. Volt a felszabadítási tömörü­lés főtitkára, a forradalmi ta­nács alelnöke, belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes is, majd 1954-től, Mohamed Na- gib tábornok megbuktatása után a Forradalmi Parancsnoki Tanács vezetőjeként gyakorlati­lag ő állt az ország élén. 1956-ban, amikor Egyipto­mot új alkotmánya iszlám, arab jóléti köztársasággá nyilvání­totta, Nasszert választották el­nökké. Mivel az ország nem rendelkezett elegendő erőfor­rással, a külpolitikára összpon­tosította figyelmét. Már kezdet­től két példaképet választott magának: Titót és Nehmt. Ka­iró központi találkozóhelye lett mindazoknak, akik Eszak-Af- rikától egészen a Perzsa-öbölig követelték a népek önrendelke­zési jogának érvényesítését, Nasszert számos afrikai és ázsiai ország tekintette szószó­lójának. 1956-ban - miután az angol és az amerikai kormány megta­gadta a kölcsönt - az Asszuáni- gát építési költségeinek finan­szírozására államosította a Szu- ezi-csatornát, előidézve a szu­ezi válságot és a második arab-izraeli háborút. Az előre­nyomuló izraeli-brit-francia seregek csak a Szovjetunió és az Egyesült Államok követelé­sére vonultak vissza. Furcsa módon Nasszer a há­borúból mégis az arab világ el­ismert első számú vezetőjeként került ki. Amikor 1958-ban Egyiptom szövetségre lépett Szíriával és megalakították az 1961-ig fennálló Egyesült Arab Köztár­saságot, az államszövetség élére Nasszer került. Egyre szo­rosabb kapcsolatot épített ki a Szovjetunióval, amely hamaro­san Egyiptom legfőbb hitele­zője és fegyverszállítója lett. Folytatta a gazdaság államosí­tását, s az 1964. évi alkotmány­ban országát demokratikus és szocialista köztársaságnak nyilvánította. Pánarab törekvéseinek a harmadik arab-izraeli háború­ban elszenvedett totális vereség vetett véget: az 1967-es hatna­pos háborúban Egyiptom meg­alázó vereséget szenvedett, az izraeli csapatok egészen a Szu- ezi-csatornáig nyomultak előre, és csak a nagyhatalmak nyomá­sára álltak meg. asszer színpadiasán felaján­lotta lemondását, de a sorozatos tüntetések és a nemzetgyűlés egyhangú kérésének hatására felfüggesztette döntését, s így elnökként hunyt el 1970. szep­tember 28-án. A végül csak halála után, 1971-ben átadott Asszuáni-gát védte meg Egyiptomot a nyolc­vanas évek aszályának pusztí­tásától. A mögötte lévő óriási víztározó, a Nasszer-tó - amely a világon a legnagyobb az em­berkéz létesítette tavak között - tette lehetővé, hogy fenn tudták tartani az életet jelentő öntözé­ses gazdálkodást, sőt bővítették is azt. Mivel a szabályozott fo­lyóvízszint nyomán immár tel­jesen elmaradtak a Nílus egy­kor volt nagy áradásai, meg­szűnt a termékeny iszap lera­kódása, időközben viszont Egyiptom lakossága közel 60 millióra nőtt, s az ivóvíz- és ön­tözési szükségletet a víztározó nélkül már lehetetlen volna biz­tosítani. A mikor Nasszer meghalt, Egyiptom népe az utcákra vonult. Megállt az élet, s a meg­rendült tömeghez milliók csat­lakoztak az arab világ országa­iban. A „nasszerizmus”, az „arab szocializmus” foga­lommá vált, s ma már törté­nelmi útjelző az arab önállóság és függetlenség útján. Halála lezárt egy korszakot nemcsak Egyiptom, de az arab világ kö­zös történetében is. Bánfalvi Magdolna Tenger alatti alagút Szibéria és Alaszka között S zibéria és Alaszka nem csak tulajdonjog szempontjából képezett sokáig egységet (utóbbit az orosz cár 1867-ben „bagóért” adta el az Egyesült Államoknak): Ázsia legkele­tibb és Amerika legnyugatibb csücske évmilliókon át össze­ért, míg úgy 12 ezer évvel ez­előtt a tenger áradása el nem vágta őket egymástól. Egy amerikai mérnök most azzal az ötlettel állt elő, hogy tenger alatti alagúttal köti össze Alaszkát és Szibériát. George Koumal, a cseh származású bányamérnök ter­vében vasúti alagút kapcsolná egybe az alaszkai Wales váro­sát a szibériai part legkeletibb pontjával. A Bering-szoros itt csaknem 100 kilométer széles, vagyis a tervezett alagút majd kétszer olyan hosszú lenne, mint a La Manche csatorna alatt már megvalósult társa. Koumal, aki 1986 óta keres tőkéstársakat terve megvalósu­lásához, azzal érvel, hogy az alagút gigantikus előnyöket je­lentene a világnak, mivel vas­úton kapcsolná össze a világ legfontosabb gazdaságait: az Egyesült Államokat, Kínát és Ázsia kis tigriseit. Márpedig a vasúti összeköttetés révén gyorsabban és olcsóbban le­hetne az irdatlan árutömeget szállítani a két földrész között, mint tengeren. Például Kansas és Újdelhi között a felére rövi­dülne a gabonaszállítmányok útvonala. Műszakilag a megvalósítás­nak nincs nagyobb akadálya - állítja a tucsoni (Arizona) bá­nyamérnök. A tervezett nyom­vonalon két sziget fekszik a Be- ring-szorosban. Ezekről lehetne biztosítani a 60 méter mélység­ben haladó csőalagutak levegő- ellátását. A tenger alatt masszív gránit található, amely jóval szilárdabb alapot képez, mint a La Manche csatorna alatti agyag-mészkő keverék. Az már keményebb dió, miként érik el az alagútból kibukkanó szerelvények az amerikai, il­letve az orosz vasúthálózatot. Wales és Fairbanks között 1800 kilométernyi sínt kellene lefek­tetni, ám az orosz oldalon en­nek csaknem a kétszeresét: a transzszibériai vasút jakutszki állomása ugyanis 3300 kilomé­terre van az alagút nyugati vég­pontjától. Az építkezést Koumal 20 év alatt kivitelezhetőnek véli, a költségek szerinte nem halad­nák meg az 50 milliárd dollárt. Úgy gondolja, hogy ez az ösz- szeg előteremthető, amennyi­ben Moszkva és Washington „beszáll” az üzletbe. Bár évek óta lobbizik tervével, a rámenős mérnöknek egyelőre nem sike­rült az áttörés. Az első Bering­alagút konferenciát még 1992- ben rendezte Washingtonban, a másodikat egy évre rá Moszk­vában. Az oroszok „legmaga­sabb szinten” bátorították el­képzelését, az amerikaiak vi­szont igen tartózkodóak voltak. Koumalt ez sem tudta letörni. „A hógolyónak is időre van szüksége - mondja derűsen - amíg feltartóztathatatlan lavina lesz belőle”. Hogy terve nem légből ka­pott ábránd, annak bizonyítá­sára elsárgult tervrajzokat rán­gat elő. Ezek tanúsága szerint a Bering-alagút terve már 90 év­vel ezelőtt is fölmerült. Akkor orosz és amerikai mérnökök társaságot alapítottak Trans Alaska Sibirian Railroad néven, ám ez az októberi forradalom zűrzavarában - még az első ka­pavágás előtt - tönkrement. Koumal most arra készül, hogy tervét nemzetközi publi­kum előtt ismertesse. E célból Londonba hívta az érdeklődő­ket: konszernek, fejlesztési bankok, orosz és amerikai vas­úti társaságok képviselőit. Mi­vel a résztvevők száma a várt 200 helyett 500-ra nőtt, a szep­temberi időpontot Koumal feb­ruárra módosította. Öt hónap múlva a londoni Savoy szálló­ban szeretne legalább hétmillió dollárt összekéregetni, hogy abból kivitelezhetőségi tanul­mányt készíttessen. Abban bí­zik, hogy előadásában hatáso­san érvelhet a „csalagút” példá­jával, amelynek megvalósítha­tóságát annak idején nagyon sokan megkérdőjelezték. E gy valamiről azonban jobb lesz, ha hallgat Koumal a Savoy szállóban. Arról, hogy a Dover és Calais közötti 50 ki­lométeres tenger alatti alagutat üzemeltető társaság - alig egy évvel a létesítmény megnyitása után - pénzügyileg a csőd szé­lén áll. Dorogman László A keleti blokk gyógyszertárosa A nyugati gyógyszergyárak az éleződő piaci versenyben nem engedhetik meg ma­guknak, hogy figyelmen kí­vül hagyják a 600 millió dollárt jelentő magyar gyógyszerpiacot. A szovjet blokk egykori „gyógyszer- tárosának”, Magyarország­nak a gyógyszeripara to­vábbra is a térség legerő­sebbjének számít, és számos magyar cég vonzó befekte­tési lehetőséget kínál a nyu­gati tőke számára - írja a Wall Street Journal című napilap. A magyar gyógy­szeripar kockázatot is jelent a befektetőnek: a legtöbb európai gyógyszergyár ter­melői kapacitása a jelenlegi helyzetben túl nagy, Ma­gyarországon pedig komoly beruházásokat kellene meg­valósítaniuk ahhoz, hogy a magyar gyárakat nemzet­közi színvonalra emeljék. ■V i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents