Új Dunántúli Napló, 1995. október (6. évfolyam, 268-297. szám)
1995-10-21 / 288. szám
6 Dunántúli Napló Kultúra - Művelődés 1995. október 21., szombat CD Rom-os világ Mediterrán ősz A hétvégén zárul a Mediterrán Ősz rendezvénysorozat. Október 21-én 14 órától Szajkón mutatkoznak be különböző néptáncegyüttesek a Művelődési Házban. Vasárnap a híres magyarlukafai Vendel-napi búcsúra váiják a látogatókat. A megyei kulturális rendezvény- sorozat záróprogramján délelőtt kézműves kirakodóvásár, mesterségek bemutatói zajlanak, lesz játszóház és térzene, 14 órától pedig vásári komédia és folklórműsor is. Határon túli magyarok fesztiválja Negyedik alkalommal rendezik a megyében a Határon túli magyarok fesztiválját. Ma este 7 órakor a fesztivál együttesei a megye több településén szerepelni fognak, így Bicsérden, Bükkösdön, Drávafokon, Gör- csönydobokán, Kisdobszán, Somberekén. Vasárnap 10 órakor Pécsett, a Színház téren köszöntik a vendégeket, utána a várfalnál fát ültetnek. Az este 7 órakor az orvosi egyetem aulájában tartandó nagyszabású gálaesten erdélyi, horvátországi, kárpátaljai, szlovákiai, szlovéniai és vajdasági folklóregyüttesek műsorában gyönyörködhetünk. Húszéves citerazenekar Szép jubileumot ünnepel a Pécs-Somogyi Citerazenekar. Idén 20 éves az együttes, aminek alkalmából október 21-én 16 órakor koncertet adnak a Pécs-Somogyi Kossuth Művelődési Házban. A műsorban a zenekar alapítótagjai működnek közre, valamint Fábián János népdalénekes. A negatív kód A kultúra és az öngyilkosságok kapcsolata a fő témája annak „A negatív kód” című munkának, melyet október 24-én, kedden, 18 órakor mutatnak be a közönségnek a pécsi Művészetek Házában. A Pannónia Könyvek gondozásában megjelent kötet szerzője Kézdi Balázs. A beszélgetésben a sorozatszerkesztő és a szerző mellett a Baranya Megyei Kórház Mentálhigiéné Osztály vezetője, dr. Stark András is részt vesz. Diaporáma-fesztivál Október 27-e és 29-e között Pécsett az Ijúsági Házban kerül sor a VIII. Nemzetközi Diapo- ráma Fesztiválra. Az első nap 18 órakor Berg Pál kiállításának megnyitójával kezdődik, s vetítésekkel folytatódik. A gála és a díjak átadása pedig 29-én 10 órakor lesz. A sokat emlegetett törvény Angliában született, ahol előírták, hogy a szédítő (10-15 km!) sebességgel száguldozó új találmány, az automobil előtt egy piros zászlóval integető személynek kell haladnia, hogy a járókelőket és lovaskocsikat figyelmeztesse a közeledő veszélyre. Nem tudom, hogy volt-e valóban akár egyetlen piros zászlóval futkározó ember a gépkocsik előtt - rajzot mindenesetre láttam róla -, de ez a születése pillanatában elavult, nevetséges törvény figyelmeztetés lehet mindenki számára. Nem szabad, nem érdemes a technika új meg új csodái elé piros zászlókkal és paragrafusokkal keresztbe feküdni, mert az élet úgyis átgázol az ilyen hiábavaló akadályokon. Ezért ajánlatos óvatosan közeledni minden új találmányhoz, még ha a veszélyforrások olyan nyilvánvalóak is, mint például a CD Rom és az úgynevezett interaktív videózás esetében is. A CD - mint már az ország megtanulta - olyan Compact Disc, azaz kis, ezüstfényű kerek lemez, amely mostanában a hanglemezeket és videoszalagokat szorítja ki az audiopiacról. A hozzáragasztott „Rom” pedig csak annyit tesz, hogy ugyanezen a fényes, kerek korongon már nemcsak hangot, hanem képet, sőt: mozgó képet is lehet rögzíteni, illetve róla visszajátszani. Mi ebben a veszély? - kérdezhetik sokan. Legfeljebb tönkremennek a videoszalagot gyártó cégek, és meggazdagodnak a CD-gyártó vállalatok. (Akik vélhetően máris ugyanazok, mint akik a videoszalagok százezer kilométereit gyártották és dobozolták.) Mindez természetesen igaz, de azért már jól felismerhetők a „négyszögletes keretbe szorított világ” veszélyei. Azok az iskolások például - Amerikától Olaszországig - akik jórészt ilyen CD Rom-okon ismerkednek a tananyaggal, könyvet már Az elmúlt hetekben kiállításokkal, tanulmánykötettel, gálaesttel ünnepelte a művésztársadalom és a közönség a százéves Pécsi Nemzeti Színházat. Október 24-én, kedden az MTV Pécsi Körzeti Stúdiójának Itthon című adása régi, ma már színháztörténeti kuriózumnak számító felvételeket gyűjt csokorba. Egy 1953-ból származó Híradó-felvételen látjuk többek között Szalma Lajost és Bódis Irént, az akkori Leányvásáraiig vesznek a kezükbe. Ezek után nemcsak a filmeket nézik a házimoziban, hanem ugyanazon a képernyőn játszanak, és már a tanulásra szánt idő túlnyomó többségét is ugyanez előtt a kis - vagy nagy - üvegszemű doboz előtt töltik el. S miért baj ez? Mert az emberiség kultúrájának java részét mindmáig könyvek őrzik, és ha ebből nagyon sokat át is lehet majd menteni az elektronikus agyakba, mindent azért nem, és mindent nem is lenne szabad „áttenni”. Például Dante Isteni színjátékából lehet 9 vagy akár 199 folytatásból álló sorozatot készíteni, de az soha, a legnagyobb tehetségű rendező nyomán sem lesz más, csak mint a fantázia egy lehetséges variációja. Márpedig az olvasás azzal a hallatlanul nagy előnnyel jár, hogy mindenki a maga fantáziáját használhatja, s mivel nincs két egyforma ujjlenyomaté ember sem a földön, azonkép- pen nincs két pontosan megegyező fantáziakép sem. A képernyő - ebben az értelemben tehát - egyenruhába bujtatja legnagyobb emberi adományaink egyikét, a fantáziát, s hogy ez milyen egyéb következményekkel jár, azt rossz végiggondolni. (Persze, ugyanez az ok teszi oly vonzóvá a mozgóképet: nem kell koncentrálni, megerőltető módon figyelni: készen kapjuk az érzékeket bombázó élményeket.) Ámbár ez nincs is egészen így; egyre nagyobb számban állítja elő az amerikai szórakoztató elektronika az úgynevezett interaktív játékokat. S ezek már nem pusztán játékok a szó hagyományos értelmében, hanem filmek, dramatizált művek is. Bizonyos felkínált pontokon a néző a maga kívánsága szerint alakíthatja a továbbiakban a hősök, figurák életét. A Csillagok háborújához hasonló filmekben például menet közben eldöntheti a néző, mi történjen a továbbiakban, a programban ugyanis - ugyanazokkal a színészekkel - többféle variáció előadásban éneklő Péter Gizit, s feltűnik az első vidéki Kos- suth-díjas színész, Szabó Samu alakja is. Negyedszázaddal ezelőtti bejátszásban Mendelényi Vilmos énekel-táncol Vári Éva oldalán, s látjuk Eck Imrét egy 1960-ban rögzített balettben táncolni. Bepillanthatunk egy 1976-os próbába, amit Sík Ferenc irányít, élvezhetjük Sipos László játékát a Hamletben, Labancz Borbáláét a Cseresznyéskertben. Részletet láthatunk a Lysistratéból, az Óriáslehetősége rejtőzik. S ebben hol a veszély? Abban is, hogy a variációk száma - egyelőre legalábbis - nagyon véges, és távlataiban sem közelítheti meg azt a számot, ahányan majd a programot használják. A még nagyobb veszélyt egy amerikai játékfilm már be is mutatta. Röviden arról van szó, hogy kész a varázssisak - persze, nem így hívják majd -, amelynek ablaka, a szem látására szolgáló nyílása sincs, mert belülről, a szemek előtt két kis képernyő található. Fel kell húzni a sisak mellé egy elektronikus végződésekkel felszerelt kesztyűt és csizmát is. Aztán csak be kell dugni a gép megfelelő részébe a programot, és a halandó egy programvilág terében mozog. Ha mozgatja a kezét, lábát, fejét, akkor úgy érzékeli, hogy ebben a rajzolt(?), elektronikával létrehozott(?) közegben mozog. A valóságos világ tökéletesen megszűnt, és máris élhetünk a magunk kitalálta - azazhogy inkább: egyvalaki által kitalált - szép új világban. Ezt a csodaszerkentyűt először az amerikai pilóták használták az Öböl-háborúban. Már nem is látták személyesen a célterületet. Az egyik pilóta vezette a gépet, a másikon rajta volt a kiláthatatlan sisak, és számítógépébe be volt programozva a cél. Amikor a „játék- program” és a valóságból érkező műszeres jelzések összeértek, csak meg kellett nyomni egy gombot, s máris kioldott a bomba. Tehette ezt anélkül, hogy eget, földet, épületet, embert látott volna. Csak hát most hol szaladgál- tassuk a zászlós embert? A repülőgép előtt, az audiovizuális játékok boltja előtt, a szoftver- gyártó üzemek vagy a vezérkari főnökök előtt? Ugyanolyan reménytelen, mint amikor az autók előtt kellett volna lobogtatni a kis piros vászondarabot. A világ így is, úgy is CD Rom- osodik. Bernáth László csecsemőből, két különböző Szentivánéji álom-előadásból, az 1977-es La Mancha lovagjából, a Rákfenéből. Marczis Demeter operákból idéz, archív felvételen szólal meg Nógrádi Róbert, a ma élő egykori igazgatók közül dr. Székely György eleveníti föl a 40-es évek kulturális életét. Az Emlékek a 100 éves Pécsi Nemzeti Színházban című félórás összeállítást kedden 18 órakor láthatják a TV2-n Bük- kösdi László rendezésében. Emlékek a 100 éves pécsi színházban Surján Miklós és az elmaradhatatlan könyvek ... fotó: Tóth Negyven év a könyvtárban Beszélgetés Surján Miklóssal A közszolgálatban a régi időkben nagy erény volt a hűség, a megye, a város szolgálatában eltöltött idő. Surján Miklóstól elmondhatjuk, hűs hűséges volt: sokunk, akik a megyei könyvtárban jártunk, hosszú évekig mindig találkoztunk vele.- Jövőre lesz negyven éve, hogy a Baranya Megyei Könyvtár szolgálatába álltam - kezdi a beszélgetést Sutján Miklós. - Előbb könyvtárosként, majd 1978-tól igazgató-helyettesként, 1990-től 1994-ig igazgatóként dolgoztam, jelenleg a helytörténeti osztály munkatársa vagyok.- Amikor a tavalyi év végével megszűnt az igazgatói megbízatása, hol állt a könyvtár a 19 megyei intézmény sorában ?- Örömmel mondhatom, hogy a könyvállomány és a szolgáltatás színvonala, a dolgozók felkészültsége alapján az első harmadban vagyunk. Természetesen vannak jobb adottságú könyvtárak, de az említett összetevők nagy súllyal esnek latba az összevetéskor.- Eddigi működése alatt mi jellemezte a könyvtár állománygyarapítását?- Furcsa módon a ’60-as évek elejétől a ’80-as évek elejéig kevés volt ugyan a helyünk, de anyagi forrásaink lehetővé tették az igényes, számban is jelentős állománygyarapítást. Viszonylag szabadon vásárolhattunk nyugati nívós képzőművészeti kiadványokat és kortárs nyugati szép- irodalmat. Később sokat romlott a helyzet. Jól jellemzi ezt az a tény, hogy az aickori hatezres olvasói létszám mellett hét-nyolcezer kötetet is be tudtunk szeretni, míg tavaly a tízezres olvasótábor ellenére is négyezer alatt volt a vásárolt könyvek száma.-Az elmúlt évtizedekben sokat gyarapodott a könyvtár.-Ez letagadhatatlan, és örülök, hogy ebben nekem is részem van. Létrehoztuk a helyismereti és a zenei gyűjteményt, a technikai ellátottságunk is javult. Tovább gazdagította profilunkat a kezelésünkbe került, 40 000 egységből álló Pécsi Hangtár Alapítvány, amelyhez a pécsi városi önkormányzat jóvoltából a 4000 darabos Tiszai-hagyaték is csatlakozott. Itt szeretném megemlíteni igazgató elődöm, dr. Román Lászlóné nevét, aki sokat tett a könyvtárért, és működése alatt, 1988-ban kaptuk meg a tudományos könyvtári minősítést.-Nagy gondot fordítottak a munkatársak továbbképzésére.- A vidéki könyvtáraknak mindig hátrányára volt, hogy nem foglalkoztathattak elég szakképzett könyvtárost, így rá voltunk utalva a levelező tagozatos képzés támogatására, ami bár munkaidő-kiesést, anyagi megterhelést okozott, de vállaltuk a színvonal emelése érdekében. Jelenleg is több munkatársunk végzi ily módon tanulmányait. Évtizedek óta folyik a belső technikus- és asszisztens képzés is, ahol szervezőként, előadóként tevékenykedem. Szakmai-közéleti funkcióim közül megemlítem, hogy két cikluson át a könyvtáros egyesület megyei elnöke voltam, részt vettem a központi vezetőség munkájában, megyei szakfelügyelőként is dolgoztam. Többször fölkértek országos szakmai programokon, vizsgálatokon való részvételre is.- Nemrég megkapta „A Népművelésért” miniszteri kitüntetést, amely az 1987-ben elnyert Szabó Ervin- díj mellett a második magas kitüntetése.- Úgy érzem, ez a megtiszteltetés több évtizedes szakmai munkám elismerése. Az ELTE könyvtár-szakának elvégzése után gyakorlati évemet Kaposváron töltöttem, 1956 óta azonban minden Pécshez s a Megyei Könyvtárhoz köt. Örülök, hogy sok kiváló munkatársam volt, köztük a nemrég elhúnyt Csorba Győző, korábbi főnököm, barátom. Örülök annak is, hogy több tervemet sikerült megvalósítanom. Most a helytörténeti osztályon dolgozom. Vargha Dezső Futnak A Képek Pokoli idill lényegét, ha egyszerűen azt mondom: európai film. Előítéletek és elfogultságok nélküli, s éppen ezért könyörtelen szembenézés és leszámolás a múlttal, a modem mozgókép legjobb színvonalán. Méltán kapott rangos díjakat. Nyikita Mihalkov műve egy nyári vasárnap játszódik, 1936- ban, valahol a birodalomban. Kotov tábornoknak, a polgár- háború legendás tábornokának otthonában békés, idilli hangulat honol. A rendező a rá jellemző stílusérzékkel idézi fel ezt a légkört, szaunával, kedélyesen ropogó falépcsőkkel, párolgó levessel. Csehovi tónusok, laza jövés-menéssel, oldott csevegéssel. Cseresznyéskett. Virtuóz kamarajátékot látunk, gesztusokból, arcjátékból szőtt zsánerképet. És remek színészi alakítások sorát, persze, de ez itt olyan természetes, hogy mondanom sem kellene. A patriarchális tabló középpontjában a családfő áll. A parancsnok. A Vezér harcostársa. Vonzó, középkorú férfi: mindenki tiszteli, felesége szereti, kislánya rajongással tekint rá. Apa és leánya. Az életben is, mert a főszerepet a színésznek is elsőrangú Mihalkov alakítja, Nágya alakját pedig saját kisebbik lánya kelti életre, kettejük intim összjátéka külön cikket érdemelne. Baljós idill. Csalóka napfény. Csaló nap. Tudjuk, de így még nem láttuk. Már a film elején gyakorlatozó tankok akarják letaposni a gabonát, később minduntalan úttörők masíroznak pergő dobokkal a képbe, aztán a folyóparton a fürdőzők közt a polgári védelem gázálarcot viselő tagjai tűnnek fel. Aki akar, maga is ormányos maszkot húzhat a fejére. Ebbe a miliőbe toppan be Mitya, hosszú távoliét után, Kotov feleségének régi szerelme. Megtudjuk, hogy egykor a parancsnoknak is szerepe volt abban, hogy ők elszakadtak egymástól. Szerelmi háromszög, gondoljuk, ironikus polgári dráma örökölt (vagy lefoglalt) zongorával. Mozgóképi remeklés, ahogy ebből az elkomorodó derűből kibomlik a tragédia a maga végzetes, képtelen logikájával, és egészen más módon, mint ahogy várnánk. Ahogy a gyilkos és áldozat szerepe felcserélődik, a képeken pedig végigJEGYZET vonul a titokzatosan fénylő gömbvillám. A parancsnokért hamarosan megérkezik az a bizonyos fekete autó. A család nem sejt semmit, Kotov is tréfálkozik. Mókáznak. De már a pokol tornácán vagyunk. És ott is voltunk. A groteszk jelenet a film csúcspontja. Ami ezután következik, nagyon hatásos ugyan, de már nem ez a színvonal. Engedmény a közízlésnek, a mozinak. A befejező szakasz ismert motívumokból szerveződik. A pribékek izzadt homloka, Kotov véresre vert arca, a diktátor magasba emelkedő, hatalmas, el-eltorzuló arcképe. Ezt már láttuk. És most, hogy újrapergetem magamban a filmet, befejezem ott, ahol a fekete autó átvonul a képen és eltűnik a búzamezőn. Nagy Imre ?> S é é Apa és leánya A Csalóka napfény francia- orosz koprodukcióban készült. De találóbban kifejezi a film értékrendjét és stílusának
