Új Dunántúli Napló, 1995. október (6. évfolyam, 268-297. szám)
1995-10-21 / 288. szám
4 Dtinántúli Napló Események - Programok 1995. október 21., szombat Megszűnik a pára és a köd Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGALAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS A hosszú frontmentes időszak után mostanra egy hidegfront érte el térségünket. Nyomában megerősödik az északi, északnyugati szél, melynek köszönhetően kitisztul a levegő, megszűnik a pára és köd. A nap első felében még időnként erősebben megnövekszik a felhőzet, később már felhőátvonulásokra és hosszabb- rövi- debb napos időszakokra számíthatunk. Északon, északkeleten egy-egy futó zápor előfordulhat. Átmenetileg lehűl az idő, a csúcshőmérséklet 11, 16 fok között alakul. Vasárnap reggelre erősen lehűl a levegő, talaj menti fagyokra is számíthatunk. Napközben viszont már több lesz a napsütés, egy- egy zápor is csak északkeleten lehet. ELŐREJELZÉS A DEL-D.UNANTUL TERSEGERE A hét végére kissé változatosabbra fordul az idő. Élénk, gyakorta erős északi, északnyugati széllel meglehetősen hűvös levegő áramlik fblénk. Cserébe viszont kitisztul a levegő, párásság és köd még reggel sem várható. Kezdetben több lesz a felhő, később már egyre hosszabbak lesznek a napos időszakok. Esőre nem kell számítani. A kora délutáni órákra 14, 16 fokig emelkedik a a hőmérséklet. Várható legmagasabb hőmérséklet °c Kaposvár: Siófok: Dombóvár: Szekszárd: 15 Paks: 14 Dunafóldvár: 15 Pécs: 15 Mohács: Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Vízhőmérsékletek °c °c Balaton: Tisza-tó: Kaposvár: 45-55 45-55 40-50 Velencei-tó: Fertő-tó: Paks: 45-55 45-55 40-50 Balaton: 15 Velencei-tó: 15 Siófok: 45-55 Dunaföldvár: 40-50 Tisza-tó: 14 Fertő-tó: 14 Dombóvár: 40-50 Pécs: 45-55 Tisza: 12-15 Duna: 13-15 Szekszárd: 40-50 Mohács: 45-55 Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 77 Ft/perc Ma Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ORSOLYA nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 6.08, nyugszik 16.49 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 215-000-es telefonszámon. Hírszerkesztő: Szabó Anikó Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 215-000-es számon: Nagy István Nemezcsodák - Nemezkiállítás látható Pécsett, a Szivárvány Gyermekházban. A kiállítás látogatói játszóház formájában is megismerkedhettek a nemezelés technikájával. FOTÓ: LÖFFLER GÁBOR Röviden A kis medve — Az Orsolya név latin alapszavának értelme: kis medve. Szolgáltatás — Traffipax: ma a mérőkocsik a megye területén bárhol megjelenhetnek. Tervezett helyszín Pécs és Szigetvár. Véradás 24-én 8 óra pécsi Do- zso. Foss 1956 métert! — A Bogádmindszenti Iskola nemzeti ünnepünk alkalmából Fuss 1956 métert! címmel futóversenyt szervezett, amelyen az iskolásokon kívül 106 felnőtt is indult. Csapatversenyben első a 6. osztály lett. Biztonság — A Drávakeresz- túri Önkormányzat ma 10 órakor Révfaluban (rossz idő esetén a keresztúri önkormányzati épületben) fórumot tart a hét- végiház-tulajdonosoknak. Egyik téma a biztonság. Tettye-vendéglő: korszerűsítés — Hétfőtől egy hétre bezár a pécsi Tettye-vendéglő, mert kialakítják a gázfűtést, felújítják a villanyvezetékeket. Nyitás október 28-án délben. A Kalevala Hódmezővásárhelyen — A Hódmezővásárhelyi Németh László Könyvtárban ma 16 órakor Szatyor Győző pécsi faműves-szobrász, grafikus Kalevala c. kiállítását megnyitja Finnország nagykövete. Fodrászok, kozmetikusok — Pécsett a Berek u-i fodrászat megszűnése miatt Panni és Irma női fodrászok, Éva és Jolika kozmetikusok november 1- től a Keszűi út 34-ben várják vendégeiket. Tel.: 449-928, nyitvatartás a régi. A Állatorvosi ügyelet Okt. 22-én 18-tól 24-én 6 óráig. Pécs és környéke: dr. Mésző Zoltán, Pécs, Petőfi u. 47. Tel.: 332-130. 06-30-462-039. Komló-Pécsvárad és környéke: dr. Kis Gál Árpád, Komló, Esze T. u. 2. Tel.: 482-693. Sásd és környéke: dr. Szebeni Zsolt Mindszentgodisa, Kossuth L. u. 27. Tel.: 378-026. Mágocs és környéke: dr. Csősz Gyula Szászvár, Ságvári u. 2. Tel.: 389-014. Mohács és a volt járás: dr. Kálmán Imre, Boly, Bánki u. 25. Tel.: 69/368-491. Siklós és a volt járás: keleti rész: dr. Fisi Gyula, Harkány, Bezerédi u. 13. Tel.: 479-264. nyugati rész: dr. Svegál Benő Vajszló, Széchenyi u. 18. Tel.: 46. Szentló'rinc kér.: dr. Kollár Kornél Szentlőrinc, Móra F. u. 4. T.: 371-208. Szigetvár kér.: dr. Tormás Károly, Kétújfalu, Arany u. 2. T.: 342-031. A műemlékek megrajzolója — Orsós György, a pécsi Értelmi Fogyatékosok Napközi Intézetének gondozottja a megyeszékhely fontosabb műemlékeit grafikai munkákban megörökítette. Bemutatkozása megtekinthető az Endresz György utcai intézetben. Jóga-vacsora — A pécsi Etka Jóga Egyesület az Apáca utca 15-ben október 25-én 19.15-kor az egészséges táplálkozás jegyében jóga-vacsoraestet tart. Háziasszony Lajtai Emilné. Megilletődött arcok, csetlő- botló, megbocsáthatóan ügyetlen kisgyermekekkel illusztrálható a Renault Origó Divatstúdió tegnap esti gyermekmanö- ken-felvételije. Ám a magabiztosság már náluk sem hiányzott. Sokkal ügyesebbek voltak már azok, aki a felnőtt manöken-tanfolyamra jelentkezve mutatták be tudásukat, s magukat is a divatszakemberekből, szépségkirálynőből, mesterfodrászból, kozmetikusból, tánctanárból és a stúdió vezetőjéből álló bizottság előtt. Nem kellett elkeseredniük azoknak sem akiknek nem tanácsolták a manökenséget. Őket a hosstes tanfolyamra és az átváltoztató kurzusra várják az idén több mint ötven fellé04-05-07 Péntekre virradóra eszméletlen, fejsérült férfira bukkantak járókelők a harkányi Balkon-Viking Hotel közelében. A sérültet a mentő a Siklósi Kórházba, majd onnan a Pécsi Idegklinikára vitte. Feltehető, hogy esés után érte a súlyos sérülés. Ismeretlen a személy, nem voltak nála az iratai, ezért a rendőrség tanúk jelentkezését váija. Hívható a 352-311-es, vagy a 352- 007-es telefon a Siklósi Rendőrségen. Olvasóköri tárlat — A Mohácsi Sokac Olvasó-körben hétfőn 16 órakor nyílik Cselinácz István grafikai tárlata. Lezárt utca — Keddtől három napon át napközben daruzási munka miatt lezárják a pécsi Citrom utcát. Őrzik az akkumulátort — Tegnap egy új párt filmeztek videóval a pécsi Havi-hegyen, s a filmesek elhagyták a felvevő akkumulátoiját. Fenyvesi József megtalálta, tel.: 311-782. Rendezvények Ma 11 órakor a pécsi Vasutas Művelődési Házban megkezdődik a Dr. Aczél László Országos Rejtvényfejtő Csapat- verseny. A résztvevők holnap 10 órakor újabb versenyen indulnak a Harkányi Művelődési Házban. Ma 10 órakor Erdősmárokon a Himesházi Sport Club öreg- fiúk-csapatával mérkőzik a helyi csapat. A Kultúrházban szavazni lehet a címer- és a zászlótervekre. Holnap 9.30-kor az erdősmároki templom új fara- gott-kazettás bejáratát szenteli fel dr. Kormon József plébános. Ma 9 órakor a pécsi Lenau- házban óvodások német dél- előttje lesz. Ma 18 órakor a pécsi IH Erdélyiek Klubjában Arató Csongor és Novotny Iván biciklitúra-élményeiről beszél. A Pécsi Vidámpark ma, holnap és hétfőn is működik a megszokott nyitvatartással. Közlemények Ma a bajai Armstrong-bárban lép fel a PMD Reiner Ágostonnal. Szüreti fesztivál lesz holnap Oroszlón helyi, szentlőrinci, sásdi, bogyiszlói művészeti csoportok részvételével. Á Hosszúhetényi ÁMK-ban hétfőn 16 órakor nyílik Kaszás János kiállítása. A pécsi Elefántos-házban holnap 17 órakor magányosok klubja szerveződik. Vasárnap 16 óra Pécsi VTV Ami Belefér c. műsor: A fémöntő művész. A legfrissebb divatirányzatok. A reneszánsz kor táncai. A Biokultúra Egyesület október 24-én 18 órakor a pécsi MTESZ-székházban tartja évadnyitó rendezvényét. A pécsi JPTE Továbbképző Központ Jogi Szekciója felvételi-előkészítőt indít magyarból és történelemből. Érdeklődés a 48-as tér 1-ben, tel.: 211-433. A tanfolyam után a színpad várja a végzetteket fotó: löffler pést szervezett Renault Origó lesz felvételi az Ifjúsági HázStudió vezetői. Vasárnap ismét ban, 16 órától. Stefanits Cs. Dunántúli Napló Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Lapszerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, PAUSKA ZSOLT Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-215-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 72-236-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 249-98903 025-07929 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 525 forint, negyed évre 1540 forint, fél évre 3050 forint, egy évre 6100 forint. ISSN 0865-9133 Egészségügyi Ellátás Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika Szigetvár város és volt járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermek- kórház látja el, Pécs és a megye egész területéről. Szombat-vasárnap-hétfó Pécs város felnőtt lakosságának belgyógyászat: szombat: POTE I. sz. Belgyógyászati Klinika, vasárnap: POTE II. sz. Belgyógyászati Klinika. Sebészet: szombaton: POTE I.sz. Sebészeti Klinika, vasárnap: Honvéd Kórház. Baleseti sebészet: szombaton: POTE Traumatológia Önálló Osztálya, vasárnap: Honvéd Kórház. Hétfő: belgyógyászat, sebészet, baleseti sebészet, orr-füll-gé- gészet: Honvéd Kórház. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása: POTE Szemészeti Klinika. (400-ágyas Klinika). Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. Szombaton nyitvatartó gyógyszertárak Zsolnay Patika, Lánc u. 20. 7.30-13.30; Mozsonyi Bajcsy Zs. u. 23, Krisztina tér 10. 7.0012.00, Arany Sas Széchenyi tér 2., Öttorony, Hajas L. u. 11. 8.00-12.00, Koronás Kígyó, Szabadság u. 46. 8.00-12.00; Arany Kehely, Citrom u. 5., AD’VITÁLIS Gyógyászati szaküzlet, Rákóczi u. 46. 9-13. Körzeti orvosi ügyelet Körzeti orvosi ellátás szom- bat-vasámap-hétfő sürgős esetekben Pécs, Abaliget, Kozár- misleny, Pellérd, Berkesd, Nagykozár, Kővágószőlős, Görcsöny, Egerág és a csatolt községek felnőttéinek szombat reggel 7-től kedd reggel 7-ig a Lánc utcai rendelőben. Tel.: 214-347. Fogászati ügyelet szombat reggel 7-től kedd reggel 7-ig a Lánc utcai rendelő ügyeletén, gyermekeknek is. Pécs gyermeklakosainak szombat reggel 7-től kedd reggel 7-ig a Gyermeklinikán, József A. u. 7. (bejárat a Bajnok u. felől.) Tel.: 310-144. Berendeltek ellátása 8-13-ig. A városkörnyéki községek és Egerág gyermekeinek (1-14 éves korig) ellátását a Megyei Gyermekkórház (Nyár u. 8. ) ambulanciáján végzik szombat reggel 7-től kedd reggel 7-ig. Tel: 213-144. Éjszakai ügyeletes patikák Zsolnay Patika, Lánc u. 20; Ambrózia gyógyszertár, Pécs, Rákóczi u. 24-26. Hétfőn: Mozsonyi gyógyszertár, Bajcsy Zs. u. 23. , SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 212-390 telefonszámon, este 7-től másnap reggel 7-ig. Belőlük sztárok is lehetnek