Új Dunántúli Napló, 1995. október (6. évfolyam, 268-297. szám)

1995-10-20 / 287. szám

2 Dünántúli Napló 24 Óra A Nagyvilágban 1995. október 20., péntek Munkalátogatásra ma Belg- rádba érkezik Horn Gyula. A magyar miniszterelnök a két ország közötti politikai és gaz­dasági kapcsolatok fejlesztésé­ről, valamint a vajdasági ma­gyarság helyzetéről tárgyal vendéglátóival, Radoje Kontic jugoszláv miniszterelnökkel és Slobodan Milosevic szerb el­nökkel. Pokolgép robbant tegnap hajnalban a szabadkai Népkör, a kulturális-művelődési társa­ság épületének udvarában. Az utcáról bedobott robbanószer- kezet nem okozott személyi sé­rülést. Mile Jovicic, az észak­bácskai körzet vezetője elítélte a magyarság kulturális intéz­ménye elleni vandál támadást. A turizmusból származó dollárbevétel Magyarországon 1995-ben várhatóan 24 száza­lékkal emelkedik az elmúlt év­hez képest. Ezt dr. Schagrin Tamás, az Országos Idegenfor­galmi Hivatal elnöke közölte az Idegenforgalmi Világszervezet (WTO) Kairóban zajló 11. köz­gyűlésén. Zbigniew Brzezinski volt amerikai nemzetbiztonsági fő­tanácsadó véleménye szerint a NATO és az Európai Unió ki­bővítése csak a következő évti­zed első felében várható, ám az is elképzelhető, hogy a folya­mat megtorpan, és a földrész nyugati felén hatalmi versengés robban ki. A neves politológus az USA kongresszusi épületé­ben megtartott vitafórumon fej­tette ki álláspontját. A román pártok képviselő- házi csoportjainak vezetői fél­retették a Btk. 236. cikkének vizsgálatát. Ez az idegen orszá­gok zászlajának kitűzését és himnuszának eléneklését súj­taná szabadságvesztéssel, ha arra nem - a külön szabályozott - protokolláris alkalmakon ke­rülne sor. Tizenötezer diák tüntetett tegnap reggel Bukarest köz­pontjában, majd a szenátus elé vonulva sürgette követelései­nek teljesítését. A diákok Liviu Maior oktatási miniszter távo­zását szeretnék. A vidéki egye­temekről több ezer hallgató ér­kezett a fővárosba, hogy az év­ismétlőkre kirótt súlyos illeté­kek miatt kifejezze nemtetszé­sét. Háromnapos sztrájkot kezd­tek tegnaptól az olasz újság­írók, miután megszakadtak a munkaszerződések megújításá­ról tizedik hónapja folytatott tárgyalások. Az újságírók és a kiadók érdekvédelmi szerve­zete egymást vádolja a tárgya­lások sikertelensége miatt. A sztrájk az írott sajtót, a hírügy­nökségeket, valamint a rádiót és a televíziót egyaránt érinti. Ohioi légitámaszpont lesz a jugoszláv békekonferencia helyszíne Tábornoknak járó fogadtatás Amerikába invitálták a balkáni konfliktusban érintett orszá­gok, Szerbia, Horvátország és Bosznia-Hercegovina vezetőit. Október 31-én kezdődik meg az a tárgyalássorozat, amely so­kak szerint megalapozza és megteremti végre a békét Az előkészítés legfontosabb részlete a megfelelő hely­szín kiválasztása volt. Töb­ben Camp Davidre tippeltek - már csak kedvező hagyomá­nyai miatt is. Ám ez a terv hamar kútba esett. Érdekes módon éppen az említett tra­díciók miatt: Camp David túl­ságosan kötődik egy korábbi amerikai elnök, Jimmy Carter személyéhez, aki oroszlán- részt vállalt az ott aláírt izra­eli-egyiptomi megállapodás létrehozásában. Bili Clinton, az USA mos­tani elnöke a Jugoszlávia-ta- nácskozás megszervezését in­kább a diplomatákra bízza. Egy másik érv is találtatott Camp David ellen: szűk a hely. Zbignew Brzezinski el­nöki tanácsadó például egy szobában lakott Hamilton Jordannel, a Fehér Ház sze­mélyzeti főnökével. Brze­zinski még ma is panaszkodik Jordanre, mert az „szennyesét minden áldott nap egy nagy kupacba, a szoba közepére hordta össze... Tizenhárom nap után megváltás volt el­hagyni azt a szobát”. Most három állami delegációt, a vendéglátókat, valamint az európai nagyhatalmak képvi­selőit kell elhelyezni a szállá­son. Végül sikerült megta­lálni azt az ideális helyszínt, ahol a népes küldöttségeknek is lesz elegendő helyük, és az effajta kellemetlenségek is elkerülhetők. Ez pedig nem más, mint az Ohio állambeli Dayton, a Wright-Patterson légitámaszpont. A Milosevics vezette szerb, az Izetbegovics által irányított bosnyák és a Tudjman elnök­letével érkező horvát delegá­ciót teljesen egyforma tábor­noki rezidenciákon helyezik el. FEB Az elnök és a titkárnő Menesztik Eozirevet Andrej Kozirev külügyminiszter leváltására ké­szül Borisz Jelcin. Az orosz elnök küszöbön- álló párizsi és New York-i útja előtt újság­íróknak elmondta: Kozirev csak azért maradt eddig a posztján, mivel nem sikerült még he­lyette mást találni. Jelcin azzal indokolta ter­vezett lépését, hogy a külügyminiszter nem tudott megbirkózni a külpolitika összehango- , lásával. Jelcin sajtónyilatkozata ismét jelezte Moszkva és a Nyugat közötti ellentéteket. Azt is közölte, hogy változatlanul élesen el­lenzi az észak-atlanti szövetség bővítését és a NATO atomfegyvereinek közép-európai te­lepítését. A boszniai rendezéssel kapcsolat­ban megismételte: nem ért egyet azzal, hogy a létrehozandó nemzetközi békefenntartó erőket NATO-parancsnokság alá helyezzék. Az államfő elmondta: a jövő év elején je­lenti be, hogy indul-e az elnökválasztáson. A Jelcin által elmondottak nem okoztak meglepetést, nem úgy szokatlan viselkedése: a sajtókonferenciára menet ugyanis meg- foto: feb/reuter csipkedett két titkárnőt. Anthrax ellen nincs orvosság Az oroszok titokban tovább kísérleteznek a biológiai fegyverekkel Évek óta nemzetközi egyezmény tiltja a vegyi és a biológiai fegyverek gyártását, tárolását és alkalmazását. A nyugati ha­talmak nagy anyagi áldozatokkal semmisítik meg a hideghá­ború idején felhalmozott készleteiket. Hivatalos tájékoztatás szerint ezt teszi Oroszország is. A va­lóságban azonban a hadsereg megbízásából tovább dolgoz­nak tömegpusztító biológiai fegyverek kifejlesztésén. Áz ügy, amiről a londoni Sunday Times a brit hírszer­zésre hivatkozva beszámolt, véletlenül pattant ki. Bakterio­lógusok angliai tanácskozásán kottyantotta ki egy orosz ku­tató, miszerint ő és kollégái génmanipulációval az anthrax (lépfene) betegség olyan kór­okozóját tenyésztették ki, amely ellen nincs védekezés. Az anthrax a biológiai had­viselés egyik legszörnyűbb fegyverének számít. A kór­okozóból ugyanis parányi mennyiség elegendő ahhoz, hogy egész települések lakos­ságát elpusztítsák. A bakté­rium magas lázat, légzési ne­hézségeket és görcsöket okoz. Ha a beteg nem kap antibioti­kumokat, napok alatt nagy szenvedések között elpusztul. Viszont az oroszok által kite­nyésztett új kórokozó ellenáll mindenfajta antibiotikumnak. A britek még a negyvenes évek elején kipróbálták az anthraxot az északi-tengeri Hebridákon. Az a terület ötven év múltán, máig lakatlan. Kö­zelebbről megismerhették a „csodafegyvert” az oroszor­szági Szverdlovszk városában, ahol 1979-ben robbanás volt a Mikrobiológiai és Víruskutató Intézetben. A hivatalos köz­lemény szerint a halálos áldo­zatok élelmiszer-mérgezésben hunytak el. Mint kiderült, a kutatóintézetben anthraxszal kísérleteztek. A felszabaduló hatóanyag száz ember életét oltotta ki. Reménykedik a NATO főtitkára. Willy Claes (balra) még nem vette a kalapját, vi­dáman indult a belga parlament meghallgatására. A honatyák a késő esti órákban döntöttek arról, hogy a flamand politikusnak bíróság elé kell-e állnia. fotó: feb/reuter A 7200 kilométer hosszú szám Egy szuper számítógép és két pihent agyú matematikus tevé­kenységének eredménye egy 4 294 967 286 jegyből álló szám. A kanadai Jonathan és Peter Borwein 56 óráig dolgoz­tatta a komputert, hogy a híres Ludolf-féle számot, a pit, min­den eddiginél jobban megköze­lítő értéket kapjanak. A rekordot jelentő londoni Daily Telegraphból az is kide­rül, hogy a szám, ha centiméte­renként hat jelet imának egy­más mellé, 7200 kilométer hosszú lenne. A lap szerkesztői sajnálattal közlik, hogy a teljes számot nem közölhetik le, mert az újságjuk teljes felületét meg­töltené a 2004. december 28-án megjelenő lapszámig. Annyit tudattak csak: Borweinék szá­mának utolsó jegye egy 8-as. Hírháttér Párizs csapdában Az e heti robbantás szinte kí­sértetiesen hasonlított a me­rénylethullámot nyitó júliusi, Saint Michel téri támadásra. A mostani terrorcselekményért ugyanúgy az algériai Iszlám Fegyveres Csoport (GIA) vál­lalt felelősséget, mint a meg­előző hét másikért. Miért indított ilyen kiterjedt terrorhadjáratot az észak-afri­kai állam radikális iszlám moz­galma, s miért vált a látszólag kívülálló Párizs az egyik fő cél­ponttá? A GIA vezetői számára Franciaország egyrészt a haj­dani gyarmattartói felelősség, másrészt a szerintük hatalombi­torló, katonai államcsínnyel uralomra jutott algíri kormány támogatása miatt - bűnös. Leg­frissebb, hét közepi ultimátu­mukban már nemcsak azt köve­telték, hogy a Juppé-kabinet függessze fel a diplomáciai kapcsolatokat az algíri vezetés­sel, hanem azt is, hogy Chirac- államfő mondja le küszöbön­álló, Zerual elnökkel tervezett találkozóját. Nem csoda, hogy ófrancia il­letékesek csapdahelyzetben ér­zik magukat. Ha - mint hangoz­tatják - nem tesznek engedmé­nyeket a terrorcsoportnak, to­vábbi támadásokat kockáztat­nak. Ha viszont bizonyos téren visszakoznak, az könnyen a fundamentalista iszlám áramla­tok térnyeréséhez vezethet Eszak-Afrikában. Kérdés, med­dig lehet töprengeni az alterna­tívákon? Az újabb GIA-röpla­pokon már a felrobbantott Eif- fel-torony rajza látható...Sz. G. Végzetes lehet a pécsi izotóp Az ólomtolvaj sugárfertőzést szenvedhetett (Folytatás az 1. oldalról) A betörés szeptember 27. és ok­tóber 18. között történhetett, e két időpont között ugyanis a kft. munkatársai nem jártak a speciális tárolónál. Egyelőre bizonytalan, hogy a tolvajok mit vittek magukkal, ugyanis a tárolótérbe a sugárzás igen ma­gas szintje miatt a szakemberek sem tudtak bejutni, csupán biz­tonságos távolságból pillanthat­tak be rövid időre. Amit láttak, nem túl meg­nyugtató, ugyanis az izotópok tárolásához használt három (30x30x45 centiméteres) tégla­lap alakú ólomkonténer eltűnt a helyszínről, még pedig úgy, hogy azokat fel is nyitották. Éz utóbbira bizonyíték, hogy a földön izotópot tartalmazó fio­lák és az ugyancsak biztonsági burkolatként szolgáló plexida­rabok hevernek. A kárérték csupán néhány százezer forint, ám a veszély, amelyet a felelőt­len betörők önmaguknak okoz­tak (és másoknak okozhatnak), annál nagyobb. Mint Gombos Andor, a Geo- pard kft. ügyvezető igazgatója kérdésünkre elmondta, a gáz izotópok tárolása, védelme tel­jesen szabályos volt. A beton idomokból épült tárolót ajtó és rács védte, amelyeket hat pon­ton lehetett zárni. A betörő az ajtón lévő lakatokat lefűré­szelte, a zárakat pedig feltörte. Most elsősorban arra lehet gondolni, hogy az ismeretlen betolakodó az ólomkonténerek értékesítéséből kívánt pénzhez jutni. Hogy izotópot tartalmazó fiolát elvitt-e magával, az csak napok múlva derülhet ki, ami­kor a szakemberek speciális öl­tözetükben bejuthatnak a táro­lóba. A belső térben jelenleg mintegy harmincszorosa a su­gárzási szint az elfogadhatónak, így sajnos valószínű, hogy a tolvaj és esetleges társai súlyos sugárfertőzést szenvedtek. (Megnyugtató ugyanakkor, hogy az ajtó előtt már nem ész­leltek káros környezeti hatást.) A laikusok számára az ügy kapcsán elgondolkodtató lehet, hogy miért nem őrzik a veszé­lyes anyagokkal foglalkozó kft. telepét biztonsági emberek, kü­lönösen, hogy a telephely egyéb épületeiben korábban is gyak­ran jártak hívatlan látogatók, tolvajok, betörők. Balog Nándor Jó őt* olcsó éves vagyoki Ezt vevőimnek kószönbeteml EZÉRT HÁLÁBÓL MINDEN ŐSZI-TÉLI RUHÁT 30 %-kal OLCSÓBBAN adok pénteken 7.30-17 óráig szombaton 7-13 óráig az IFJÚSÁGI HÁZBAN | Dzseki-ballon-kabát 600 Ft-tól Síruha 1.200 mól Bőrdzseki 1.500 Ft-tól I Bunda 1.600 Ft-tól | Legnagyobbll Legszebbl! LEGOLCSÓBB!! Jó Sí olcsó Bauer Joe-Ker Kft. Pécs, Barázda u. 58. Tel.: 72/240-226 Újra várja kedves vásárlóit a belvárdgyalai benzinkút! Kizárólag MÓL üzemanyaggal, udvarias kiszolgálással NONSTOP állunk rendelkezésükre! Bakos-Petrol Kft. 4 » c 1 *

Next

/
Thumbnails
Contents