Új Dunántúli Napló, 1995. október (6. évfolyam, 268-297. szám)

1995-10-17 / 284. szám

1995. október 17., kedd Hazai Körkép Dünántúli Napló 7 Horn a tervezett tüntetésekről Titkos információgyűjtés volt, van és lesz „Nagy sztorit csak nagy csapattal lehet csinálni” Novemberben MSZP-kongresszus Lázas állapot jellemzi majd az MSZP őszi kongresszusát, mert kiélezett politikai időszakban kerül rá sor, s mert - noha személyi döntéseket nem terveznek - éles kritikával il­lethetik nemcsak a párt vezetőit, hanem politikai testületéit is. Lehet, hogy gyökeres változtatást sürgetnek majd a kül­döttek e testületek összetételében is. Csintalan Sándor, a Szocia­lista Párt ügyvezető alelnöke fogalmazta meg ezt a politikai prognózist egy tegnapi sajtó- beszélgetésen, amelyen a szo­cialisták november 24—26. kö­zött Miskolcon sorra kerülő kongresszusának előkészüle­teiről számolt be. A háromnapos miskolci ta­nácskozáson a kormány mun­kájáról, a kormány és a politi­kai testületek együttműködé­séről, valamint a párt gazda­sági stratégiájáról, sajtókap­csolatairól, önkormányzati szerepéről lesz vita. Lehetsé­ges, hogy a küldöttek bizo­nyos személyek leváltását vagy funkciójuk megváltozta­tását is követelik majd. Fölve­tődhet a miniszterelnöki-párt­elnöki tisztség kettéválasztása, elnökségi tagok cseréje, az al- elnökök számának csökken­tése is. . Csintalan elmondta: az MSZP tagságának csaknem egynegyede úgy véli, hogy Horn Gyula tisztségeit „fe­lezni” kellene. Ezt ő maga azért sem helyeselné, mert egyfajta „kettős hatalom” jönne létre. Olyan sajátos sze­reposztás, amelyben a kor­mánynak kellene vállalnia a hálátlan feladatokat, s a párt a népszerű igények és követel­mények szószólója lenne. A tagság 10 százaléka egyébként a miniszterelnök leváltását tartaná kívánatos­nak. Az elnökségben sokan szívesen látnák új arcként Kó- sáné Kovács Magdát, Gál Zol­tánt, Nagy Sándort és Németh Miklóst is. Csintalan az eset­leges személycserék kapcsán annyit jegyzett meg, hogy „nagy sztorit csak nagy csa­pattal lehet csinálni.” Takács Mariann Egészségbiztosítás: másfél százalékkal csökkenjen a járulék A mélyrepülés nem törvényszerű * Határozottan ellenzi az egészségbiztosító a Pénzügyminiszté­riumnak azt a javaslatát, hogy a jövőben a jelenlegi tíz nap he­lyett a betegszabadság első huszonöt napjára járó táppénzt a munkáltatók űzessék. Erről tegnap határozott az Országos Egészségbiztosítási Önkormányzat közgyűlése. Néma felállással adózott teg­nap az Országgyűlés a napok­ban elhunyt Varga Béla emlé­kének, aki tagja volt az 1944-es Ideiglenes Nemzet- gyűlésnek, majd elnöke az 1945. novemberi választások után összeült nemzetgyűlés­nek. Horn Gyula miniszterelnök hangsúlyozta, hogy most kü­lönösen fontos a közélet sze­replőinek józansága. Tün­tetni, tiltakozni állampolgári jog, de felelőtlenség indula­tokat szítani, rájátszani amúgy is nagy nehézsége­inkre. Nemzeti érdek, hogy senki ne gyengítse az ország stabilitását. Hazánkban első alkalom­mal születik törvény a nem­zetbiztonsági szolgálatokról. A tervezetet tegnap kezdte Magyarországon is megjelent a Superstock amerikai fotó­ügynökség, amely a világ öt legnagyobb reklámfotó for­galmazóinak egyike. Mark Statter, a cég nemzetközi igazgatója Budapesten együtt­működési megállapodást kötött a Ferenczy Europress Budapest sajtó- és fotóügynökséggel, ily módon a magyar lapok, reklám- ügynökségek és művészeti stú­diók számára közvetlenül is hoz­záférhetővé válik a világ reklám­fotó-kínálatának legjava. A Superstock, amely a kö­zép-európai országok közül eddig csak Varsóban rendel­kezett képviselettel, azért vá­lasztotta Magyarországot, tárgyalni az Országgyűlés. A szolgálatok egyik fő eszköze a titkos információgyűjtés, például az ország biztonságát fenyegető külföldi szervezett bűnözésről, a terrorszerveze­tekről, az illegális kábítószer- és fegyverkereskedelemről. A fontos és bizalmas mun­kakörbe történő kinevezés előtt a jelöltet ellenőrzik, de csak előzetes hozzájárulásá­val. (Ha ehhez nem járul hozzá, nem vállalhatja a szó­ban forgó posztot.) Különösen indokolt eset­ben - bírói, illetve igazság­ügy-miniszteri engedéllyel — átkutathatnak lakásokat, leve­leket bonthatnak föl, telefo­nokat hallgathatnak le. A szolgálatokat az Országgyű­lés szakbizottsága ellenőrzi. (simonffy) mert azt tapasztalta, a magyar reklámpiac jelentős fejlődésen ment át az utóbbi években. Egyre nagyobb az igény a fi­gyelmet megragadó, különle­ges beállításokat alkalmazó, kiváló minőségű felvételekre, illetve korszerű számítógépes fotómontázsokra Az amerikai ügynökség kí­nálatában nemcsak a legneve­sebb fotóművészek színes fel­vételei szerepelnek, hanem fekete-fehér, úgynevezett „nosztalgia” fényképek is. Az amerikai ügynökség képanyagaival együtt a Fe­renczy Europress immár ti­zenegy külföldi ügynökség fo­tóit forgalmazza Magyaror­szágon. A tanácskozást követő sajtótá­jékoztatón Sándor László elnök beszámolt arról, hogy az egész­ségbiztosító úgy ítéli meg: a munkáltatókat így is aránytala­nul nagy terhek sújtják, ezért egyetértene azzal, hogy 1996- ban a munkaadói járulék másfél százalékkal csökkenjen. Az önkormányzat jövő évi várható gondjait jól érzékelteti, hogy hat költségvetésiterv-vál- tozat került a testület elé. A képviselők végül az ötödik, az „E” variáns főbb számai mellett voksoltak, azzal, hogy a kere­tekről további eszmecserék szükségesek, elfogadásukig az összegek változhatnak.- Az bizonyos, hogy szűkös lesz a költségvetés - mondta Sándor László. - Ha azonban a tervezett bevételek befolynak, s a kiadások is határok között tarthatók, az egészségügyi szolgáltatásokban nem követ­kezik be nagyfokú romlás. Az ideinél valamivel többet, 205 milliárdot fordítanak a gyó­gyító-megelőző ellátásra, az ideivel megegyezően 70 milli­árdot gyógyszertámogatásra, s csaknem azonos összeget, 48 milliárdot táppénzre. Ehhez nélkülözhetetlen a biztosító kintlévőségeinek behajtása, a táppénzfegyelem szigorítása, a rokkantosítás egyértelműbb szakmai megítélése. A közgyűlés ellene volt, hogy az alapellátásból a lakos­ság vállaljon további terheket, a különleges igények kielégíté­séért azonban valószínűleg fi­zetni kell. D. G. Már október végen a parla­ment elé kerülhet a közleke­déspolitikai koncepció. A ter­vezetről ezen a héten lesznek bizottsági viták, amelyek után a plenáris ülés tárgyalhatja a javaslatot - hangzott el a Sza­bad Demokraták Szövetsége parlamenti frakciójának hétfői ülésén. Jó egészségi állapotban hét­főn elhagyta a kórházat Paskai László bíboros, prímás, az Esz- tergom-budapesti Főegyház­megye érseke. A 68 éves főpap távozása előtt meleg szavakkal köszönte meg a Vaszary Kolos Kórház dolgozóinak gondos munkáját, valamint a hívők, a politikusok és tisztelői jókíván­ságait. Az a cél, hogy a kormány döntéseiben a legmesszebbme­nőkig figyelembe vegyék az al­kotmányossági érveket - jelen­tette ki Vastagh Pál igazság­ügy-miniszter tegnap, amikor újságírókkal találkozott. Hoz­zátette: minden remény meg­van arra, hogy a táppénzügyben kirobbant vitában végül az Al­kotmánybíróság határozatának megfelelő döntés születik. Jövőre 80 milliárd forinttal gazdálkodhat a Honvédelmi Minisztérium, illetve a Magyar Honvédség. Tízmilliárdot bevé­telekből kell előteremteni, derül ki az 1996. évi költségvetési törvényjavaslatból. A védelmi feladatok finanszírozhatóságá­hoz erőltetett ütemben folytat­ják a haderő átalakítását. Megtorpant szeptemberben a lakossági devizaszámlák nö­vekedése. Forintértékük mind­össze 3,7 milliárddal emelke­dett, miközben a havi 1,3 száza­lékos leértékelés önmagában 5,1 milliárd forinttal hizlalta végösszegüket. Befejeződött Hevesen az il­legális akkumulátorbontásból és ólomolvasztásból származó környezeti károk felmérése. Ennek nyomán huszonhat te­lekről mintegy 150 köbméter­nyi ólommal szennyezett talajt kell eltávolítani. Az ’56-os Magyarok Világ- szövetsége is csatlakozik a Nemzeti Szövetség Magyaror­szágért Egyesülethez - jelen­tették be tegnap. A tájékozta­tón felszólalt Torgyán József, az FKGP elnöke is, aki a koa­líció agóniájaként értékelte a hajósi találkozót. Tömeges ételmérgezés tör­tént Dunaújvárosban. Három középiskola csaknem száz kol­légistája, menzán étkező diákja, illetve pedagógusa betegedett meg szalmonellafertőzésben a Lórántffy Zsuzsanna Szakkö­zépiskola konyháján készített ételtől. Mérce a szociális helyzet A tartalékot is bevetik a tüzelőolaj áremelésének ellensúlyozására Kevés a költségvetés három milliárdja a háztartási tüzelőolaj áremelésének ellensúlyozására: ez a szétosztást követő első szeptemberi napokban kiderült. A népjóléti miniszter most intézkedett a tartalékban maradt kétmilliárd sorsáról is. A pótköltségvetés ötmilliárd forintot biztosított a települési önkormányzatoknak, hogy - a háztartási tüzelőolaj áremelé­sének némi ellensúlyozására - a szociálisan nehéz helyzetűek gondjain enyhítsenek. Az elosztás elveire a népjó­léti miniszter a múlt hónapban rendeletet adott ki. Pankucsi Márta, a tárca szóvivője el­mondotta: korábban úgy gon­dolták, hogy hárommilliárdot utalnak át az önkormányza­tokhoz és kétmilliárdot tarta­lékolnak. Ez azonban a leg­égetőbb gondok orvoslására sem elegendő. Sort kell kerí­teni a tartalékolt kétmilliárd forint szétosztására is. Az első hárommilliárd „porciózásakor” az adott tele­pülésen élők számát, az idő­sek, a gyermekek és a munka- nélküliek arányát vették figye­lembe. Azok a háztartások juthattak egyszeri, érdemlege­sebb támogatáshoz, amelyek olajjal melegítettek, de meg­kezdték az átállást valamilyen korszerűbb fűtési módra, il­letve amelyekben továbbra is tüzelőolajjal fűtenek, ám a se­gítséget szociális helyzetük indokolja. A tartalék felosztásakor az a meghatározó, hogy kik, há­nyán fűtenek ma is az adott te­lepülésen tüzelőolajjal. Ebből a pótkeretből csak ők kaphat­nak most hozzájárulást. A minisztériumban elsősor­ban a korábbi utalványok szá­mát, arányát veszik figyelembe. Minden háztartást most sem tudnak teljes egészében kom­penzálni, de a juttatás mértékét igyekeznek az illetékesek a szociális helyzet szerint diffe­renciálni. A minisztérium azt szeretné, ha a kétmilliárd legké­sőbb november végéig eljutna az érdekeltekhez. (der) Kisebbségi kultúrát támogató közalapítvány Újabb 199 helyi választás Az ország 183 településén 199 helyi kisebbségi önkor­mányzati választást tarta­nak november 19-én. A 13 kisebbség közül a leg­több érvényes választási kez­deményezést a cigányok (116) és a németek (41), a legkevesebbet a románok, a ruszinok és a szlovének (1-1) tették. Hegyesiné Orsós Éva, a Kisebbségi Hivatal vezetője hétfői sajtótájékoztatóján el­mondta: a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbsé­gekért Közalapítvány kurató­riuma megtartotta alakuló ülését. A titkári tisztre benyúj­tott 17 pályázat közül válasz­tanak október 24-én. A kuratóriumnak mielőbb döntenie kell a kiírandó pá­lyázati felhívásokról. A nem­zeti és etnikai kisebbségek he­lyi közösségeit szervező, az anyanyelv és a kultúra meg­őrzését és kutatását, a kisebb­ségek és a magyarság békés együttélését, egymás kultúrá­jának megismerését szolgáló programokat támogatja a közalapítvány. Segíti a ki­sebbségi sajtót, a helyi elekt­ronikus médiát, közéleti szak­emberek idegennyelv-tanulá- sát, fiatalok továbbtanulását és a kisebbségi általános isko­lákat is. Mai reklámfotóktól a nosztalgiaképekig Magyarországon a Superstock Ismét halálos karambol történt az MO-ás körgyűrűn. Tegnap kora reggel a szegedi leágazásnál egy Lada személygépkocsi előbb kamionnal, majd egy szembe jövő Skoda locsolóautóval frontálisan ütközött. Két utasa a helyszínen meghalt. fotó: feb/diósi imre Béres Vitakid - a gyerekek egészségéért Amikor gyerekeink elevensége, néha rossza- ; sága erősen próbára teszi tűrőképességün- i két, általában azzal vigasztalódunk, hogy „nem baj, csak egészséges legyen”. De vajon j megteszünk-e mindent azért, hogy a környe- : zetünket ért káros hatások, a civilizáció ár- | talmai ellenére is egészséges gyermekeket i neveljünk, a felnövekvő nemzedék egészsé­gesebb legyen, mint akár szüleik. A legtöbb 8/0101)60 bizonyára megvan a tenni akarás, s mindent elkövet, hogy csemetéje kicsat­tanjon az egészségtől. Szerencsére a tudomány is segíti törekvésein- j két, hiszen egyre elterjedtebbek azok a készítmé­nyek, amelyek az egészség megőrzését szolgál­ják. Ilyen a Béres Vitakid pezsgőtabletta, amelyet a Béres Rt. kutatói fejlesztettek ki az egészséges gyermekek számára. A Béres Vitakid olyan táplá­lékkiegészítő készítmény, amely pótolja azokat az anyagokat - nyomelemek, ásványi anyagok és vitaminok -, amelyek a legkörültekintőbben ösz- szeállított étrend elfogyasztása esetén is kimarad­nak táplálékainkból, illetve nem a megfelelő mennyiségben és arányban kerülnek szerveze­tünkbe. Ezeket az anyagokat a szervezet előállí­tani nem képes, csakis az élelmiszerek útján jut­hatunk hozzájuk. Elengedhetetlenül fontosak azonban a szervezet egészséges működéséhez. A Béres Vitakid pezsgőtabletta ötféle nyom­elemet (cink, réz, mangán, molibdén, szelén), két­féle ásványi anyagot (magnézium, vas) és hétféle vibtmint (B,-, Br, Be-, C-, E-vitamin, niacin, pan- toténsav) tartalmaz olyan arányban és mennyi­ségben, hogy a napi étkezéseket kiegészítve meg­alapozza gyermeke egészségét. Rendszeres fo­gyasztása ajánlott minden gyereknek, de különö­sen azoknak, akik betegségből lábadoznak, fára­dékonyak, túlterheltek, szorongósak, válogató­sak, vagy diétás étrendhez kötöttek (pl. cukorbe­tegek, lisztérzékenyek, sószegény diétán lévő vagy tejcukor-emésztési zavarban szenvedő gye­rekek). Béres Vitakid pezsgőtabletta - az elemi egész­ség, gyerekkorban is. P. K.

Next

/
Thumbnails
Contents