Új Dunántúli Napló, 1995. október (6. évfolyam, 268-297. szám)
1995-10-17 / 284. szám
1995. október 17., kedd A Mai Nap Dunántúli Napló 3 Függőjátszma Van egy sakktábla Victor Vasarely pécsi múzeumában. S bár legfeljebb poros katalógusok említik, az üveglap alatti alkotás többről szól, mint a sík és a tér megszokott kiházasításáról. Akármikor is készülhetett a mű, a zöld és a lila árnyalatainak váltakozása, a csiszolt és homokkal maratott figurák mozdulatlan tánca a művészet öntörvényeinél is mélyebb tartalmat hordoz. Nem, mert a síkból tér lesz, hanem azért, mert a tétova bábok - sebzettek. Hatvannégy kocka: kimért játéktere akár politikának, társadalomnak, úrnak és gazembernek, szeretőknek és és szeretetleneknek, áldozók- nak és áldozatoknak; azaz mindenkinek, akinek fogantatásakor kimérték a helyét a mezők valamelyikén. Vasarely sakktáblája örök lenyomata a mindenkori állapotoknak és önmagunknak. Mert legyen bármiben hívő vagy hitetlen a szemlélő, uralkodjék bármilyen fel- sőbbség rajta, mindig megleli az éppen időszerű magyarázatát ennek a rendetlen táncrendnek. Hiszen kurzustól függ csak, hogy ideológiává sarkítsuk: emitt miért rendezettek látszólag a gyalogok, de miért fordít hátat egymásnak a király és a vezér? Amott miért a fegyverhordozó dőlt ki a sorból, s miért szorult ki a játékból a ló - feltehetően lovasostul? S egyáltalán: melyik térfelet is válasszuk, van- e jogunk, lehetőségünk választani, avagy csak behelyettesíthető, lecserélhető, feláldozható, esetleg az áldozat kényszere előtt csak-csak fölmagasztalandó résztvevői vagyunk ennek az örökké függőben lévőjátszmának? Vasarely, úgy tűnik, óriási érzékkel csal csapdába: akkor is botcsinálta politikussá, filozófussá, moralistává, közgazdásszá, akármivé változtat, amikor azt a legkevésbé akarjuk. Mindehhez azért - tegyük hozzá - önmagában kevés lett volna a Mester sokszor megcsodált zsenialitása, s a bennünket fogva tartó kesze-ku- sza világ. Kellett hozzá egy ártatlan lény, egy bulgakovi Margarita egy német turista személyében, aki néhány hónapja - meglökve a műremeket védő tárlót - „ rendet vágott" a rendezettségben. Most akkor ideje lenne tehát a véletlen szerepéről is néhány szót ejtenünk . . . Balogh Zoltán Személyi szám helyett: azonosító jel Reklamáció csak november 15. után MATÁV-színekben - Egységesen piros színt öltenek ezentúl az utcai nyilvános telefonfülkék. Az újabb típusok már a gyárban a MATÁV színében készülnek, a pécsi, Jókai utcai Főposta előtti patinás hangulatú, de modern készülékeket rejtő fülkéket tegnap festette át új árnyalatúra segítőivel Kovács Géza vállalkozó. fotö: laufer László „Az APEH-től nem kiszivárogtatás volt, hanem egyenesen csőrepedés!” Palotás János az adóvitájáról A múlt hét közepén Pécsett tartotta elnökségi ülését a Köztársaság Párt. Az ezt követő sajtótájékoztató egyik „sztártémája” Palotás János adóügye volt. A párt- és VOSZ-elnök teljesen nyugodt a várható végeredményt illetően. Mint ismert, az Alkotmánybíróság a személyi szám használatát korlátozta. Érintette a döntés az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt is. Az intézmény ez év január 1-től bevezette a társadalombiztosítási azonosító jelet (TÁJ). Eddig az országban mintegy 800 000-en kapták meg a zöld színű kártyát. A nyugdíjasok, illetve azok a kiskorúak, akik október 1-ig nem töltötték be 18. életévüket, november 15-ig kapják kézhez. Goláczné dr. Kaponyi Judit, a Baranya megyei Egészségbiztosítási Pénztár betegbiztosítási csoportvezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy a TÁJ állandó, születésétől a haláláig elkíséri az állampolgárt, s elhunyta után 50 évig ezt a jelet másnak újból nem adják ki. A TÁJ egyébként személyi adatokat nem takar. Idén januártól az eddig használatos kék színű betegbiztosítási kártyákat már nem adtak ki. Az új igazolványt október 6-tól postázzák, mindenki a lakcímén kapja meg. Akik már hozzájutottak, elegendő ennek felmutatása az egészségügyi szolgáltatások igénybevételéhez, akik még nem, hatósági bizonyítványt kapnak. Ezek kiküldését október 16-án kezdte meg az Országos Betegségbiztosítási Pénztár, s várhatóan november 15-ig mindenki megkapja. Ennek és a kék színű korábbi kártyának együttes felmutatása mellett részesülhetnek az egészségügy szolgáltatásaiban, 1996. január 1-től. Fontos tudni, hogy az azonosító jelet tartalmazó igazolvány elvesztése, megsemmisülése esetén az új kiállítása 500 forintba kerül. Kivétel a névváltozás, illetve az az eset, ha a háziorvos-cserék miatt az erre szolgáló adatmező betelik. Bonyolult és nagy munkát kíván a „kártyaváltás” az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól, a megyei igazgatóságoktól. Előfordulhatnak hibás adatok, vagy az is, hogy valaki nem kapja meg az igazolványt. Természetesen ezeket orvosolni fogják, de csak november 15. után. Addig nem érdemes reklamálni. M. A. Talán az is érdekes volt a sajtótájékoztatón, hogy amikor a már ismert „Palotás-ügy” szóba került, felváltva lehetett az „adóvita” és az „adóvizsgálat” kifejezéseket hallani. A tájékoztatást adó Palotás János mint vállalkozó beszélt az Adó és Pénzügyi Ellenőrző Hivatallal folyamatban lévő jogvitájáról, nem mint a Köztársaság Párt elnöke, ugyanakkor jelezték: a hivatal eljárása lényegében sérti a Köztársaság Pártot is. Éreztette azt is: bár adóügye már bírósági szakban van, ezért prejudikálni hiba lenne, ám a vizsgálatból inkább már csak vita van. Mégpedig személyes vonatkozásoktól sem mentesen dr. Pitti Zoltán APEH-elnök és Palotás János között. Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Baranyai Pedagógiai Napokat Pécsett, a Baranya Megyei Pedagógiai Intézet szervezésében. A háromnapos konferenciának már a címe is sokat mond: „Miénk az iskola?!” A téma ezúttal az, milyen felhasználói és fenntartói érték-és érdekviszonyok jelentkeznek a közoktatásban. A találkozóra az Apáczai Csere János Nevelési Központban kerül sor, október 18-a és 20-a között. Első nap fél 2-kor kezdődik a program. Az előadásokon szó lesz a társadalmi változásokhoz Lapunk kérdésére - mennyiben fogadható el az a sajtó által jelzett következmény, hogy mindkét fél karrierjét tette kockára az ügy sikeres, vagy sikertelen befejezésének függvényeként - a politikus, aki egyben a Vállalkozók Országos Szövetségének is elnöke, így válaszolt:- Ha én kerülnék ki vesztesen az adóvitából, nem kellene miről lemondanom, nem kellene feladnom karrierem. Palotás büntetőfeljelentést tett az APEH-elnök ellen. Véleménye szerint az adó- és magántitoksértés, lakcímének kiadása és egyéb jogtalanságok erre kellő alapot adtak, s mert ezt nagy nyilvánosság előtt követték el („Az APEH-től nem kötődő érdekegyeztetésekről és érdekütköztetésekről, az oktatással kapcsolatos társadalmi igények változásáról, így arról is, milyen a nevelőtestület és az iskolahasználók szerepe a pedagógiai program kialakításában. Beszélnek az iskolában elsajátítható állampolgári technikákról, illetve a diákérdekképviseletről is. Csütörtökön délután szekcióülések lesznek. A csütörtök más ANK-beli helyszínen az óvodák napja, az előadások az óvodai nevelést illetve az óvodák és az önkormányzatok kapcsolatát járják körül. Pénteken a közoktatáskiszivarogtatas volt, hanem egyenesen csőrepedés!”), a feljelentés minősített esetre szól, ami - állították a sajtótájékoztatón - akár börtönbüntetést is vonhat maga után. Arra a kérdésre: ha bizonyossá válik adóhiánya, mi lehet a következménye, Palotás János válasza:- Be kell fizetnem, de ettől az APEH által elkövetett jogsértések még megállnak.- Bizonyára egy névtelen „közérdekű bejelentés” alapján indult ellenem az eljárás. Az ilyennek vagy szemétkosárban a helyel vagy eljárást indítanak. A rossz politika az utóbbit választja ... - zárta tájékoztatóját Palotás János. Palotás János véleményét - tudtuk meg az APEH sajtóosztályán - nem kívánják kommentálni. Mészáros A. fejlesztés országos kérdéseiről fejtik ki nézeteiket a résztvevők. A meghívottak között vannak többek között Ferge Zsuzsa és Gazsó Ferenc tanszékvezető egyetemi tanárok, Lengyel László, a Pénzügykutató rt. vezérigazgatója, az Országos Közoktatási Intézet igazgatója és munkatársai, a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium igazgatója, a művelődési és közoktatási, a munkaügyi, a pénzügy- és a belügyminisztérium munkatársai, a helyettes államtitkárok, és több helyi, megyei intézmény illetékese. H. I. Gy. Balogh Imre érmei Balogh Imre, neves pécsi öntőmester éremkiállítása nyílik Pécsett a Helyőrségi Klubban ma, délután öt órakor. A mester Olaszországban a világhírű, magyar származású szobrász, Amerigo Tot mellett tanulta több évvel ezelőtt a - Magyarországon addig szinte teljesen feledésbe ment - viaszveszejtéses öntési technikát. Balogh Imre Baranya megye legjobb művészei és amatőrjei által mintázott érmeket öntötte egyedi módon bronzba. A reprezentatív alkotások október 27-ig lesznek láthatók. Vagyonvédelem és lapos autógumi Hagyományos már a kiváló eredménnyel működő Cserkúti Vagyonvédelmi Egyesület évente megrendezett családi estje, amelyre a szolgálatot adók és feleségeik kapnak meghívást. A „0-kárhányaddal” - nem volt működési területükön vagyon elleni bűn- cselekmény - dolgozó csoportot az e hét végén, a cserkúti kultúrházban tartott, egyébként nagyon jól sikerült rendezvény után kellemetlen meglepetés érte. Három autó - a zenekar és két járőröző egyesületi tag gépkocsija - gumijaiból hajnalra valaki alighanem rossz tréfaképpen kieresztette a levegőt... Pécs levegője Az ÁNTSZ Baranya Megyei Intézetének vizsgálati adatai szerint az október 15-én mért 24 órás átlagértékek alapján Pécs város légszennyezettségét a következő mutatók jellemezték az egészségügyi határérték százalékában: kéndioxid 7%, nitrogéndioxid 23%, szénmonoxid 19%, szálló por 84%, ózon 11%. A legmagasabb szálló por szennyezettséget (a határérték 130%-a) a Szabadság úton, a legmagasabb nitrogéndioxid szennyezettséget (a határérték 37%) az a Kodály Zoltán úton mérték. (Az egészségügyi határérték 100%-nak felel meg, amely szint alatt a szennyeződés nem okoz közvetlen egészségkárosodást.) Pedagógiai napok Pécsett Tovább futnak a Pick-részvények Nem történt semmi rendkívüli esemény a szegedi szalámigyárban, így gazdaságilag nem indokolt a részvények kereskedésének felfüggesztése - közölte az MTI érdeklődésére a Pick Szeged Rt. vezérigazgatója, Bihari Vilmos. A Budapesti Értéktőzsdén hétfőn a nagymértékű árfolyamzuhanás miatt került sor a felfüggesztésre. Tavaly április 5-én hasonló kötés miatt ugyanilyen döntés született a tőzsdén a Pick-részvé- nyekről, ám másnapra visszaállt a korábbi rend. A cég változatlanul bízik abban, hogy a tervezett eredményszinttel r zárja az idei évet, s ezzel megtartja helyét a magyar feldolgozóiparban - mondta a vezérigazgató. Ingatlanok a számítógépben Nem jelent soron kívüli ügyintézést, ha valaki ingatlantulajdonát kárpótlás révén, vagy részarány-tulajdonosként kapta. Erre is ügyelniük kell azoknak, akik a Baranya Megyei Földhivatalnál folyamatban lévő gépi adatnyilvántartásra átállásban érintettek. Kő- vágótöttős, Regenye (Pécsi Körzeti Földhivatal), Kisnyá- rád, Nagybudmér, Pócsa, Sárok (mohácsi hivatal), Cun, Csá- nyoszró, Drávaiványi, Dráva- piski, Kisszentmárton, Páprád (siklósi hivatal), Felsőszent- márton, Királyegyháza, Mozsgó, Szabadszentkirály, Szulimán (szigetvári hivatal) községek ingatlanait ugyanis gépi nyilvántartásba vették, s november 1-től az említett településeken ez az érvényes. Ettől a naptól számított hat hónapon át az ingatlan fekvése szerint illetékes körzeti földhivatal a gépi adatfeldolgozásra átállított ingatlanok tulajdoni lapjáról a jogosult kérelmére egyszeri alkalommal illeték- mentes másolatot ad, hogy az eredeti tulajdoni lap és a gépi nyilvántartás adatait össze lehessen hasonlítani. Eltérés esetén - ugyancsak a jogosult kérelmére - a földhivatalokban 1966. május 1-ig az adatokat korrigálják, a hiányos bejegyzést kiegészítik, pótolják. Ami a tulajdonukat kárpótlással, illetve részarány alapján szerzőket érinti még: a bejegyzés jogszabály alapján történik, erről személy szerint külön értesítést kapnak. Ennek hiányában felesleges érdeklődniük az amúgy is túlterhelt földhivatalokban. M. A. ( k é A K