Új Dunántúli Napló, 1995. október (6. évfolyam, 268-297. szám)
1995-10-15 / 282. szám
2 .Dunántúli Napló Külföld - Magyarország 1995. október 15., vasárnap A miniszterelnök kész a megmérettetésre (Folytatás az 1. oldalról) tanácskozás nem kívánt alternatív programot felmutatni a mostani párt, illetve kormány- programmal szemben. A hajósi tanácskozás Horn véleménye szerint beleillik a párt kereteibe, sokszínűségébe. A tanácskozást követő sajtóértekezleten elsőként Vitányi Iván választmányi elnök utalt arra, hogy a kongresz- szusra való felkészülés jegyében tekintették át a kormány működésének elvi és gyakorlati problémáit. A hozzászólásokat Vitányi szerint kritikai szellem jellemezte, de - miként fogalmazott - „nem borult a kormány és nem borult a párt”. Horn Gyula szintén arra mutatott rá, hogy a kormánymunka átfogó értékelése a kongresszus feladata lesz és a mostani ülés egyfajta „közbülső állomás” volt. A felszólalásokból a miniszterelnök azt szűrte le, hogy a kormány meghatározó erejeként rendkívül nagy felelősséget tulajdonít magának a párt. Jelezte, hogy figyelembe veszi a felvetődött észrevételeket, és azok alapján lépéseket tesz saját hatáskörében. Aláhúzta, olyan intézkedéseket kíván tenni, amelyek nem igényelnek koalíciós egyeztetést. Határozatai elsősorban a Miniszterelnöki Hivatalon belül zajló munkálatokat érintik majd és főként a szociális vonatkozású nagy horderejű gazdasági döntések előkészítésének javítását szolgálják. Horn Gyula a teendők sorában elkerülhetetlennek nevezte a kormányzati munka koordinációjának erősítését. Mindemellett intenzívebb párbeszédet tartott kívánatosnak az érdekképviseleti szervezetekkel. A miniszterelnök összességében úgy látta: a jelenlegi átalakulási időszakban aligha van jó megoldás. A kormány arra törekszik, hogy megtalálja a legkisebb rosszat. A kormányfő elmondta, hogy az eszmecsere során számos konkrét problémáról szót ejtettek, így személyi kérdéseket is érintettek. Horn Gyula hangsúlyozta: a kormány és annak tagjai nem tekintik magukat bebetonozottnak, s azt sem állítják, hogy megfelelő pártkeretek között nem lehet személyi kérdésekkel foglalkozni. Szó sincs tehát arról, hogy kizártnak tartanának bármiféle változtatást. Azt viszont a kormányfő elképzelhetetlennek minősítette, hogy különböző nyilatkozatokkal destabilizálják az egyes minisztériumok vagy kormánytagok helyzetét - bár egyes tárcák (pl. a Fodor Gábor vezette kulturális tárca tevékenységéről) maga is bírálóan szólt. Vitányi Iván szintén véleményt nyilvánított a hajósi eszmecseréről. Mint mondta, helyesli, ha bárki bárkivel szimpátia alapján összejön, ilyen értelemben nem érzi megrövidítve magát, amiért őt nem hívták meg a találkozóra. Azt viszont helytelenítette, hogy - mint mondta - „véletlenszerűen összegyűlt baráti társaságok” politikai kérdésekben tegyenek közzé nyilatkozatokat. (Vitányi az MSZP-n belül az SZDSZ-szel való szoros együttműködést szükségesnek tartó liberálisok vezéralakjának számít.) Horn Gyula az újságírók azon kérdésére, nem tartja-e aggasztónak, hogy már az MSZP ötödik frontembere vált ki a kormányból, úgy nyilatkozott: ezt sajnálatosnak tartja. Sajnálja azokat, akik kiváltak a kormányból, mert nem tudták összeegyeztetni lelkiismeretüket a kemény lépésekkel. A miniszterelnök azt is aláhúzta, hogy a kormány „minden ellenkező híreszteléssel szemben” nem akar alkotmányellenes lépéseket tenni. Táppénzügyben konzultálni kívánnak a szociális partnerekkel a megoldásokról. Hornt arról is megkérdezték, mit gondol Békési László, volt pénzügyminiszter őt támadó minapi kijelentéséről, miszerint menedzser-típusú miniszterelnökre lenne szükség. Erre csupán annyit válaszolt, hogy ez Békési László véleménye, ő nem kíván foglalkozni a nyilatkozattal. Halászléfőző-verseny a FEMA-napon Sobri József halászléfőző mester (balról) értékelte a szakácsok munkáját fotó: laufer László Se az időjárásra, se a programokra nem panaszkodhattak szombaton azok, akik a FEMA- napon vásároltak be a leszállított árú ruhákból, játékokból, vagy csak körülnéztek a búcsúnak is beillő forgatagban. A FEMA-napok történetében első ízben rendezték meg a ha- lászléfőző-versenyt, melyre nem kevesebb, mint 15 csapat nevezett be. A tekintélyes, hét tagú zsűri egyik prominense volt Sobri József halászléfőző mester, aki 1941 óta főzi rendületlenül a halleveket, bár mint bevallotta, otthon a feleségére bízza a főzést. Sobri úr állítása szerint neki már meg se kell kóstolnia egy hallét, ha ránéz, már tudja, milyen. Persze, azért a többi zsűritaggal ő is végigpróbálta a tizenöt féle kreác ót, közben almát, vizet, bort kóstolgattak a szakértők. Végül is a halászlé színe, illata, külleme, íze, megjelenése alapján a dus- noki Palotai Péter művét találták a legméltóbbnak, hogy elnyerje vele a FEMA-kupát és az ezzel járó 10 ezer forintot. Miseta Zoltán üzletigazgató már koradélután is rendkívül elégedetten nyilatkozott a a látogatottságról:- Azt hiszem sikerült játékkal, zenével, kóstolókkal egy olyan rendezvényt szerveznünk, amivel ezen a szép napon több, mint tízezer embert kihoztunk a szabadba, ahol jól érezhették magukat! M. K. Harcok Boszniában Ellentmondó hírek érkeznek Nyugat-Boszniából: a szerb jelentések szerint a muzulmán és horvát erők továbbra is folytatják a csütörtökön életbe lépett tűzszüneti egyezmény durva megsértését jelentő offenzívát, míg a szarajevói kormány illetékesei szerint már nyugalom van a térségben. A szemben álló felek egymást vádolták az amerikai közvetítéssel létrejött egezmény megsértésével. A szarajevói rádió jelentése szerint Haris Silaj- dzic boszniai miniszterelnök kijelentette: „A korábbiakhoz hasonlóan a szer- bek azt állítják, hogy mi támadunk, míg a valóságban ők indítottak akciót.” A szarajevói rádió egyben azzal vádolta a szerbeket, hogy ismét lőtték a gorazdei muzulmán enklávét. Benzinár-emelés Romániában Vasárnaptól átlag 25 százalékkal nő az üzemanyag ára Romániában - jelentette be szombaton a pénzügyminisztérium. A szuperbenzin literje ezentúl 750 lej lesz, az eddigi 600 lejjel szemben. A háztartási fűtőolaj és a pb-gáz ára nem változik. Lukács-napi vásár, vigasságokkal Gesztenyeszüret Pécsváradon Nyolcvan kézműves kirakodóvásárával rendezik má Pécsváradon a Lukács-napi vásárt, a „Gesztenyeszüret a Zengő alján” című program, a Mediterrán ősz megyei sorozata keretében. Mindez tegnap vette kezdetét Kakas Sándor polgár- mester köszöntő szavaival, a Kárpát-alji képzőművészek kiállításán, amit Komor István, a Baranyai Alkotótelepek igazgatója nyitott meg. A mai vásáron harmadik alkalommal mutatkoznak be a borok utcájában a pécsváradi termelők. Délelőtt 9-től a Művelődési Ház előtt műsort ad a Kaposvári MG. Főiskola tánccsoportja, a pécsváradi iskolások német nemzetiségi tánccsoportja, a Pécsváradi Ifjúsági Fúvószenekar majd az ÖTÉ Fúvószenekara. A BABOVI bábegyüttes 14 órától szerepel, majd fellépnek a ge- resdlaki német táncosok, a Hosszúhetényi Daloskor és a Hosszúhetényi Ifjúsági Zenekar - a közreműködő együttesek 17 órától gálaműsort adnak a művelődési Házban. A Műv. Ház által szervezett rendezvény az Aranycipó, a Gesztenyés, a Vadászkürt Vendéglő és a Tanyacsárda támogatásával vált lehetővé. Háziorvosok fóruma Hatodik alkalommal rendezi meg - idén Komlón, a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesülete Baranya megyei Csoportja, a Praktizáló Orvosok Szövetsége és a Pécs-Baranyai Orvosclub - a háziorvosok fórumát. A szakembereket elsősorban a népbetegségek megelőzése, kezelése foglalkoztatja ezen a tanácskozáson, s ennek megfelelő előadások hangzottak el tegnap és ma. Mint dr. Várbíró István városi szakfelügyelő főorvostól, a rendezőbizottság elnökétől megtudtuk, tegnap hat különböző munkacsoportban - úgynevezett work-shop-ban - cserélték ki ismereteiket, tapasztalataikat a háziorvosok. Mindegyik munkacsoport témája egy-egy népbetegség volt, mint amilyen például az alkoholizmus, vagy a magas vérnyomás. Ez utóbbi annyiban ismert a közvélemény előtt is, hogy a CINDI-program keretében több mint 100 000 ember vérnyomását mérték meg - erről dr.Morava Endre professzor először tegnap tartott előadást -, s meghökkentően rossz tapasztalatokra tettek szert a szakemberek. Ugyancsak komoly problémát okoz a cukorbetegek magas száma. Dr. Soltész Gyula professzor a legújabb kutatási tapasztalatokat ismertette a fórumon a cukor- betegség korai felismeréséről, megelőzéséről. Az évente ismétlődő konferencia előnye döntően abban van, hogy a különböző panaszokkal jelentkező betegekkel elsőként háziorvosaik találkoznak, s a szakmai tapasztalatok ismeretében időben és hatékonyabban tudnak fellépni a megelőzés, gyógyulás érdekében. A mai előadások a különféle betegségekkel küszködök családon belüli helyzetével, illetve a háziorvosok szakmai problémáival foglalkoznak. Mészáros A. Konferencia a kitelepítésről Ma németnyelvű szentmise Máriagyűdön A Magyarországi Katolikus Németek Egyesülete minden évben tudományos konferenciát rendez, amelynek keretei között megvitatják az őket érintő kérdéseket. Ebben az esztendőben az ötven évvel ezelőtt lezajlott kitelepítés, annak körülményei és következményei volt a fő témája a tegnap Harkányban megkezdődött országos tanácskozásnak. Az előadók között volt dr. Paul Gin- der Stuttgartban élő történész, akit annak idején családjával együtt szintén kitelepítettek. Előadásában többek között arról szólt, hogy milyen nemzetközi helyzetben történt a kitelepítés, s melyek voltak ennek a sajátos magyar vonásai. Pater Adam Fritschi jezsuita történész egyebek mellett az egyházak szerepéről, a falvak vezetői és lakói közötti szakadék kialakulásának, valamint a német nemzetiségen belül bekövetkezett szakadás okairól beszélt. Szó volt a német nevek magyarosításának módjairól is. Vasárnap Máriagyűdön német nyelvű zarándok szentmisére kerül sor Mayer Mihály megyéspüspök vezetésével. Túszejtés Moszkvában Egymillió dollárt követel a terrorista (Folytatás az 1. oldalról) Az orosz belügyminisztérium illetékese az esetről hírt adva elmondta, hogy a Bla- zsennij székesegyház mögötti Vasziljev-lejtőn történt a terrorakció, moszvai idő szerint fél hatkor. Egyes jelentések szerint észak-koreai, más források szerint viszont egy oroszul beszélő férfi kerítette hatalmába a Mercedes típusú buszt, amely este a Moszkva folyó Rosszija szállóval szemközti hídján állt. A helyszínen tartózkodó egyik észak-koreai diplomata közlése szerint a terrorista a pénz átvétele után hajlandó elengedni a túszokat, ha ezután Moszkva egyik repülőterére indulhatna. Az ITAR-TASZSZ viszont egy dél-koreai diplomatát idézett, aki cáfolta, hogy észak-koreai lenne a férfi, akinél pisztoly van. A diplomata állítása szerint két dél-koreai turistának sikerült megszöknie a buszról. A belügyi hatóságok lépéseket tettek a túszok kiszabadítására. A tévé helyszíni jelentéséből kiderült, hogy kisebb tömeg verődött össze a helyszínen. Az orosz közszolgálati tévé (ŐRT) jelentése szerint a Moszkva központjában szombat este túszokat ejtett terrorista elengedte a nőket, s a buszon a 25-ből tizenhat dél-koreai turista maradt. A terrorista az ŐRT jelentése szerint 1 miliő dollárt, illetve egy repülőgépet követelt, és azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a buszt, ha nem kapja meg a pénzt három órán belül. A határidő lejárta után azonban nem történt semmi. Hírek szerint az elkövetőnek társa van, aki az egyik moszkvai repülőtéren várja a buszt. A jármű továbbra is a Moszkva folyó hídján áll. Ä környéket lezárták a rendőrök, és mentő-, illetve tűzoltóautók érkeztek a helyszínre. Az Interfax az előkészületekből arra következtetett, hogy esetleg megostromolják a buszt a különleges alakulatok rohamosztagosai. K1.aíírríirrílnJnla\'á az Dunántúli Napló előfizetésére 1995. november l.-jétől Címzett: az Új Dunántúli Napló Kiadóhivatala Pécs, Rákóczi út 34. Pf.: 134. Előfizetési időszak Előfizetés díja Az előfizetési díjban nyújtott kedvezmény példányszámban forintban egy hónapra két hónapra negyedévre félévre 525 Ft 1050 Ft 1540 Ft 3050 Ft 7 207 14 414 21 621 42 1242 Az előfizetéssel tagja leszek a Kedvezményes Vásárlói Körnek és a kijelölt áruházakban, üzletekben, szolgáltatóhelyeken a gépi számlámmal kedvezménnyel vásárolhatok név lakcím (ir. szám) Kérjük a megrendelőlevelet borítékba helyezve a Kiadó címére beküldeni vagy az Új DN hírlapkézbesítőnek átadni, legkésőbb október 27-éig. Az új előfizetők között 5 db 500 Ft értékű vásárlási utalványt sorsolunk ki, a kedvezményes vásárláson felül. i 4 4 I *