Új Dunántúli Napló, 1995. október (6. évfolyam, 268-297. szám)

1995-10-13 / 280. szám

1995. október 13., péntek Hazai Körkép Dimántúli Napló 7 Megkezdődött az új alkot­mány előkészítésének érdemi munkája. Az Országgyűlés Alkotmány-előkészítő Bizott­sága tegnap már a formálódó alaptörvény általános rendel­kezéseinek tartalmi kérdései­vel foglalkozott. Az ülésen egyebek között meg­vitatták, hogy mi legyen ha­zánk, a Magyar Köztársaság neve. Sokan javasolták a Ma­gyar Demokratikus Független Köztársaság, illetve a Magyar Demokratikus Köztársaság el­nevezést. A testület egybe­hangzó elvi állásfoglalása sze­rint a dokumentumban dekla­rálni kell, hogy Magyarország szuverenitását csak nemzetközi Azonos, vagy összecsengő po­litikai kérdések egész soráról fejtették ki véleményüket tegnap az ellenzéki pártok képviselői. Fellépésük éle el­sősorban a kormánykoalíció ellen irányult, de egyben az is kiderült, hogy bírálataik kö­zött számottevő a különbség. A Magyar Demokrata Fórum elnökségi ülése után hangsú­lyozták: egyre közelebbi idő­pontra kerül a koalíció szét­esése. A pártnak azonban az a határozott álláspontja, hogy még akkor sem képzelhető el együttműködés az SZDSZ-szel, ha az ellenzékbe vonul. Az MDF, a KDNP és a Fidesz programja ugyanis józan kor­mányzati alternatívát nyújt a je­lenlegivel szemben. A Független Kisgazdapárt szerződések korlátozhatják és azok is csak szűk körben. Csákabonyi Balázs, a testület MSZP-s alelnöke a tanácskozás után úgy vélte: az új alkotmány leszögezi majd, hogy az or­szágban minden hatalom a népé, a nép pedig választások, illetve közvetlenül népszavazás útján gyakorolhatja azt. Ugyan­csak fontos eleme lesz az alap­törvénynek, hogy kimondja: a többpártrendszert népszavazás­sal sem lehet megváltoztatni. Az alkotmány valószínűleg csak általános elveket fogalmaz meg az ország határairól. Az ál­lampolgárok jogai között le­szögezik, hogy a jövőben senkit nem lehet megfosztani magyar állampolgárságától. megkezdi a felkészülést az elő­rehozott választásokra, ugyanis a jelenlegi koalíció a jövő évi költségvetés és a médiatörvény meghozatala után felbomlik. A párt olyan választási győzelmet szeretne elérni, amely lehetővé teszi a teljes rendszer- és gene­rációváltást. Ezt Torgyán JózseJ jelentette ki. A pártelnök ta­gadta a Polgári Szövetség léte­zését, mert nincsen bejegyezve és nincs tömegbázisa. A keresz­ténydemokraták rendszeresen tiltakoznak is az elnevezés mi­att. A Polgári Szövetséget csak a Fidesz és az MDF egy-két po­litikusa erőlteti - állította Tor­gyán József. A Munkáspárt azt a vélemé­nyét tárta nyilvánosság elé, hogy elfogadhatatlannak tartja a tervezett 1996-os költségve­tést.- Ha a magyar menyasszony vagy vőlegény nem itthon mondja ki a boldogító igent, személyes igazolványain kívül tanúsítványt kell bemutatnia ar­ról, hogy a magyar törvények szerint házasságképes, vagyis nem házas, nincs gyámság alatt és elmúlt 16 éves - mondja Ug- roczky Mária. - De ahhoz, hogy ezt az okmányt kiadjuk, választottjának kell írásos nyi­latkozatot adnia házasságkötési szándékáról. S ha a mi család­jogi törvényünk előírásainak megfelel, rövid úton kézhez kaphatja a magyar tanúsítványt.- Mi kifogásunk lehet a kül­földi házasulni vágyó ellen?- Például a legtöbb iszlám országban négy felesége lehet a férfiaknak. Mi nem ismerjük el a többnejűséget, ha tehát az arab vőlegény nem igazolja nőtlenségét, nem kaphat tanú­sítványt.- És ha hazájában e nélkül is összeadják az ifjú párt?- Ezt nem akadályozhatjuk meg, de csak akkor tekintjük érvényesnek a házasságot, ha a mi előírásainknak megfelel. A külföldön 14 évesen férjhez ment kislány itthon hivatalosan csak akkor lesz asszony, ha be­töltötte 16. évét.-Az esküvői után ki milyen állampolgár lesz?- Nálunk a házasságnak nincs kihatása az állampolgár­ságra. Ha a külföldi fél hazájá­ban, az ottani törvények szerint a külföldről jött házastárs au­tomatikusan állampolgárrá vá­lik, akkor a magyar fél kettős állampolgár lesz. Koós Tamás Tizenegy országból érkeztek katonák hazánkba a Cooperative Light ’95 (együttműködő fény) elnevezésű nagyszabású NATO békepartneri gyakorlatra, amely október végéig tart. A Német Szövetségi Köztársaságból ér­keztek a legtöbben: 106 katoná­juk lépett magyar földre. Határozatlan időre felfüg­gesztette az Ipari és Kereske­delmi Minisztérium az étkezési búza, a takarmánybúza és a bú- zakenyérliszt exportengedélye­inek kiadását. A korábban kia­dott, érvényes exportengedé­lyeket azonban nem módosítja a rendelkezés. Formálódik a megállapodás és a hatpárti konszenzus a ren­delkezésre álló három magyar televíziós (földi sugárzású) frekvencia, a Tvl, a Tv2 és az 58-as csatorna, valamint a mű­holdas tv-csatornák felhaszná­lásáról. Ez derült ki a hatpárti médiaalbizottság csütörtöki zárt ülése után. Továbbra sem közeledtek az álláspontok a vasutas-bértár­gyalásokon. A MÁV Rt. vezér- igazgatója, Rigó Zoltán hangsú­lyozta: nemcsak a MÁV-tól kell új javaslatot várni, hanem a szakszervezetektől is, mert je­lenlegi, 30-50 százalékos bér- fejlesztési igényeik nem tekint­hetők tárgyalási alapnak. Veszettségmegelőző akció kezdődik a jövő hét elejétől a Dunántúlon. Ennek során mint­egy 10 ezer négyzetkilométeren repülőgépről helyeznek ki csal­étkeket, amelyek emberre és ál­latra veszélytelenek, de még­sem szabad hozzájuk nyúlni. Az akció megkezdésétől számí­tott 14 napig a kutyákat meg­kötve vagy elzárva kell tartani, és közterületre is csak pórázon szabad vinni. Az Európában re­gisztrált veszett rókák egyhar- madát ugyanis Magyarorszá­gon találták. Szakmai fórumon emlékez­tek meg tegnap a pártfogói há­lózat létrehozásának 25. évfor­dulójáról. Gönczöl Katalin, az állampolgári jogok országgyű­lési biztosa, az esemény véd­nöke hozzászólásában szor­galmazta a gyermekvédelmi törvény megalkotását, s felhívta a pártfogói hálózat tagjainak fi­gyelmét arra, hogy munkájuk ellátásához nem csak érzelmi elkötelezettség, hanem szakmai felkészültség is szükséges. Soron kívüli sürgősséggel vizsgálatot indít a MÚOSZ Eti­kai Bizottsága az Objektív című televízióműsor nagy visszhangot kiváltó, október 19-ei riportjával, a félmilliárdos lottónyertesek megszólaltatá­sával kapcsolatban. A vizsgálat a riportkészítés körülményeit kívánja tisztázni. Egy per a sok közül: a munkavállaló követel, a munkáltató tartozik Ha elmarad a várt prémium A munkaadók és a munkavállalók közti véleménykülönbsé­gek nemegyszer viták és konfliktusok, sőt munkaügyi perek forrásai. Az egyik ilyen esetben a prémium lett per tárgya. A munkavállaló 1992-ben vál­toztatott állást. Új helyén al­kalmazója azt ígérte, hogy a munkaszerződésben feltünte­tett havi munkabérének to­vábbi 70 százalékát évente prémiumként kapja meg. Két évig így is történt, a harmadik évben azonban a kifizetést megtagadta. Az ügy szenvedő alanya a bíróságnál keresett sérelmére orvoslást. A szóban forgó esetre a szerződés megkötésekor (1992) a még érvényes régi Munka törvénykönyvének elő­írásait kell alkalmazni. Esze­rint meghatározott teljesítmé­nyért előzetesen prémium vagy jutalék tűzhető ki. Ilyen­kor azonban meg kell hatá­rozni a prémiumfeladatot, sőt a teljesítést igazolni is kell. Ha a munkáltató ezt elmulasztja, erre kizáró okként nem hivat­kozhat; az ígért juttatást köte­les kifizetni. Valószínű, hogy ennél az esetnél burkolt mozgóbérjel- legű bérpótlékról van szó, amellyel a munkáltató saját adó- és közterheit kívánta csökkenteni. A munkavállaló csak a beígért 70 százalékos bérpótlék fejében fogadta el a munkakörhöz képest alacsony alapbért, így indokoltan igé­nyelhette a 70 százalékot. Igénye azért is jogos, mert munkabérének és egyéb díja­zásának feltételeit, különösen ezek megváltoztatását vele előzetesen közölni kell. Ha ez elmarad, a változtatásig a ko­rábbi feltételek érvényesek. dr. Lajer Erika Már tartalmi kérdésekről folyt a vita Készül a törvények törvénye Halmos Csaba, a Munkaügyi Központ főigazgatója beje­lentette: senki nem kérte föl, hogy legyen a távozó Kósáné Kovács Magda munkaügyi miniszter utódja. Jelenlegi mun­káját szeretné folytatni, ezért nem kíván semmilyen más posztot elvállalni. fotó: feb/diósi imre Egyeztetések a nyugdíjkorhatárról (Folytatás az 1. oldalról) 1998-tól emelkedik lépcsőze­tesen. A kabinet azzal indo­kolta a korhatáremelésre vo­natkozó álláspontját, hogy a jelenlegi feltételek mellett a nyugdíjalap pénzügyi helyzete nem biztosítja hosszabb távon a mindenkori nyugdíjasok el­látását. Míg 1990-ben száz ak­tív keresőre ötvenhét nyugdí­jas jutott, addig ez az arány 1994-re hetvenre emelkedett. Ezt a negatív tendenciát csak tovább erősíti a munkanélküli­ség növekedése, valamint az, hogy az ötvenes években szü­letett nagy létszámú korosztá­lyok a következő évtizedben lesznek nyugdíjas korúak. Szabó György arról is be­számolt, hogy a tervek szerint továbbra is mód nyílik az idő előtti nyugdíjba vonulásra. A korkedvezmény igénybevéte­lével évi 3,6 százalékkal csök­ken a nyugdíj összege. Az elő­terjesztés azt is kimondja, hogy a korai nyugdíjazásnál legfeljebb öt évet engednek az aktuális nyugdíjkorhatárból. A népjóléti miniszter vége­zetül aláhúzta: a javaslatban foglalt szabályok nem érintik a ma nyugdíjban lévőket, il­letve a korkedvezményes nyugdíjasokat. Azt is jelezte, hogy a kabinet a benyújtott változatok közül szinte min­den esetben a legenyhébbet fogadta el. A kormány elfogadta az adózás rendjéről szóló tör­vénytervezetet és azt sürgős­séggel nyújtja majd be a par­lamentnek, ugyanakkor hatá­rozatot hozott a további teen­dőkről is. A tervezett változá­sokról Draskovits Tibor, a Pénzügyminisztérium köz­igazgatási államtitkára szá­molt be. Az APEH titkosszolgálati eszközöket ugyan a jövőben sem alkalmazhat, az eltitkolt jövedelmek feltárása és meg­adóztatása céljából azonban - lakás kivételével - átkutathat helyiségeket és autókat. Jog­köre kiterjed majd arra is, hogy vállalkozásokkal kapcso­latban álló személyeket nyi­latkoztasson a két fél közötti szerződésekről és bizonyíték­nak tűnő eszközöket foglal­hasson le. A módosítás lényege, a pénzügyminiszter - vállalko­zói, érdekvédelmi szervek be­vonásával - egy-egy szakmára vonatkozóan átlagos jöve­delmi határokat állapít meg, és közzéteszi. Az így becsült jö­vedelemhatárt el nem érőket az APEH elszámoltathatja. Fehéren-feketén a vegyes házasságról Arab fiú arája ne siessen a boldogító igennel Bizonyára a növekvő idegenforgalomnak, az utazási lehetősé­gek bővülésének is része van abban, hogy emelkedik a vegyes házasságok száma. A szakemberek szerint a következő évek­ben ez a tendencia valószínűleg tovább erősödik. A Belügymi­nisztérium illetékes osztályvezetőjét, Ugroczky Máriát arról kérdeztük, milyen előírásoknak kell megfelelniük azoknak, akik külföldi állampolgárságú párt választanak maguknak. Az FKgP már az előrehozott választásokra készül Eltérő ellenzéki álláspontok A nap kérdése: lesz-e garancia, hogy nem lesz kiegészítő tandíj? Egy megállapodás, két vélemény Ma találkozik a kormányelnök a felsőoktatási vezetőkkel, hogy az egyetemi tandíjakkal kapcsolatos kérdéseket megbeszéljék. A konzultáció fontos része annak a kompromisszumos megál­lapodásnak, amely egy hete Horn Gyula és a Parlament előtt tüntető diákok képviselői között született és mindkét félnek el­fogadható megoldást ígért. Közben azonban a debreceni hallgatók ismét demonstrálnak, és a 2000 forintos alaptandíj el­törléséért gyűjtenek aláíráso­kat. Mit szól mindehhez Szabó László, a Hallgatói Önkor­mányzatok Országos Szövetsé­gének elnöke?- A debreceni diákvezetők ott voltak a Hökosz minden olyan testületi ülésén, ahol a tandíjról tárgyaltunk és leszö­geztük: nem ellene, hanem be­vezetésének módja ellen tilta­kozunk. A debreceniek - s né- hányan mások is - ettől az ál­lásponttól most eltérnek, ami­hez természetesen joguk van.- Én változatlanul vallom, hogy követelésük irreális, a „no tandíj” koncepciója illúzió. Mindenesetre az október 21-én összeülő Hökosz-közgyűlés joga megváltoztatni vagy meg­erősíteni korábbi határozatát, amelyet mi képviseltünk.- A mai nap kérdése: szüle­tik-e garancia arra, hogy az in­tézmények nem vetnek ki ki­egészítő tandíjat az 1995-96-os tanévben? Ha igen, gyarapszik azoknak a kompromisszumoknak a sora, amelyeket a radikális hallgatói csoportok kevesellnek vagy el­vetnek. Ha nem, veszélybe ke­rülhet akár a múlt heti megálla­podás is. Egyáltalán: az - mint a hallga­tók közül nem kevesen állítják - kapituláció volt, vagy tényleges nyereségeket hozott az egyete­misták, főiskolások számára? Szabó László természetesen ez utóbbira voksol, s ebben egyetért vele az elmúlt hetek kemény vi­tapartnere, Papp Lajos, a műve­lődési tárca felsőoktatásért fele­lős helyettes államtitkára is.- A tandíjrendszerrel kap­csolatban kezdettől az volt a Hökosz kifogása - mondja a minisztériumi vezető -, hogy egységesen veti ki a hallga­tókra a havi 2000 forintos alaptandíjat, nem differenciál a tanulmányi eredmény, a szociális helyzet szerint. Ezt a felsőoktatási törvény a jövő tavaszra tervezett módosítása után - szándékunk szerint - lehetővé teszi.- A demonstrációk közben felvetődött követelést - hogy a kormány támogassa a hall­gatói jogok újraszabályozását - szintén nem tekintjük írott malasztnak, hanem valós és mielőbb végrehajtandó fel­adatnak. (der) Uldözéses adórendszer Dokumentumkönyv az APÜSZ tevékenységéről „Két fajta paranoiás van. Az egyik, aki azt hiszi, hogy üldözik, a másik, aki azt hi­szi, hogy nem.” Ezzel a mot­tóval jelent meg Szerdahelyi Szabolcs APÜSZ-elnök szerkesztésében a szervezet elmúlt kétévi tevékenységét bemutató kötet. Az APEH Üldözöttéinek Szövetsége a mai napig nincs bejegyezve, miután az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hiva­tal kifogásolta a szervezet el­nevezését. Folynak a külön­félejogi eljárások, a szervezet már a Legfelsőbb Bíróságnál is fellebbezett, de egyelőre még nem kaptak választ a fel­lebbezésükre. Elutasító határozat esetén azonban készek arra, hogy a Strasbourgi Nemzetközi Em­berjogi Bírósághoz fordulja­nak. Az APÜSZ egyik alapté­zise, hogy Magyarországon üldözéses adórendszer műkö­dik. Az elvonási rendszer egyszerűen teljesíthetetlen, az adóprés pedig egyre erőtelje­sebben működik. Az APÜSZ nemcsak álta­lános ügyekben emelte fel a szavát, de olyan konkrét ese­tekben is, amikor úgy érezték, hogy egyeseket különös sére­lem ért az adóhatóság részé­ről. így például kifogásolták, hogy az ÄPEH eljárást folytat Palotás Jánossal szemben, mivel az eljárásnak szerintük csak politikai indokai vannak. f\ K i t A

Next

/
Thumbnails
Contents