Új Dunántúli Napló, 1995. október (6. évfolyam, 268-297. szám)

1995-10-12 / 279. szám

1995. október 12., csütörtök Hazai Körkép Dunántúli Napló 7 Üj előterjesztés készül a betegszabadságról Az MSZP frakciójának ülése Megkülönböztetett figye­lemmel kísért tanácskozást tartott tegnap a Magyar Szo­cialista Párt országgyűlési képviselőcsoportja. Az esz­mecserére - Bokros Lajos külföldi útja miatt - Drasko­vics Tibor pénzügyi államtit­kárt is meghívták. A törvényhozókat Kósáné Ko­vács Magda távozni készülő munkaügyi miniszter tájékoz­tatta a tárcájának feladatot adó időszerű foglalkoztatáspoliti­kai kérdésekről, és az ezekkel összefüggő jogszabály-előké­szítő munkáról. Emellett azonban a miniszterasszony lemondásának körülményei is szóba kerültek. Távozásáról számos képvi­selő kifejtette véleményét. A törvényhozók hozzászólásai­ból újra kitűnt, hogy a képvi­selőcsoport tagjai szolidárisak Kósáné Kovács Magdával, sajnálják lemondását és ma­ximálisan támogatják szakmai elképzeléseit. Helyeslik egye­bek mellett az egységes mun­kaerő-piaci alap létrehozását, a munkanélküliek ellátásában az állampolgári jogon járó szociális jövedelemkiegészí­tés majdani bevezetését. Kósánéhoz hasonlóan indo­koltnak tartják a nyugdíjkorha­tár emelését, de csak megfelelő átmeneti intézkedések mellett. Egyetértenek azzal is, hogy a korengedményes nyugdíjazás­nál vegyék figyelembe az érin­tettek egészségi állapotát. A munkaügyi minisztert egyébként többen felkérték, fo­galmazza meg, milyen feltéte­lek mellett változtatná meg le­mondási szándékát. A minisz­terasszony azonban világossá tette, hogy semmiképpen nem kíván posztján maradni. Álláspontján az sem változ­tatott, hogy Draskovics Tibor bejelentette: a betegszabadság ügyében új előterjesztést dol­goznak ki. A javaslatban figye­lembe veszik az Alkotmánybí­róság, valamint a népjóléti és a munkaügyi tárca igényeit, te­kintettel lesznek a költségvetési szempontokra is. Figyelmen kívül hagyta a piros jelzést. Súlyos közlekedési baleset történt tegnap reggel Kábánál. A Pus­kin expressz 100 kilométeres sebességgel belerohant egy, a fénysorompó piros jelzése ellenére a sínekre hajtó pótko­csis traktorba. A traktor kettészakadt, püspökladányi veze­tője a helyszínen életét vesztette. A baleset órákig megbé­nította a forgalmat. fotó: iklódy-barna Kihívások nyelvünk ellen Az anyanyelvi mozgalomra az 1989-es változások után új fel­adatok hárultak. Különösen a romániai oktatási törvény, il­letve a szlovákiai és a vajdasági nyelvtörvény okozta problémák jelentenek sürgető kihívást. Egyebek között ezt hangsú­lyozta Pomogáts Béla, a fennál­lásának 25. évfordulóját idén ünneplő Anyanyelvi Konferen­cia elnöke a tegnapi sajtótájé­koztatón. A Magyarok Világ- szövetsége által 1970-ben szer­vezett Anyanyelvi Konferencia a határokon túl élő magyarság kulturális támogatását tartja feladatának. HITELAKCIÓ 5 OK112-22 ig 3o.ooo Ft. feletti vásárlásnál Ajánlatunk a konyhákra és a kárpitgarní- türákra vonat­kozik. Saranya-Domus Pécs, Bajcsy-Zs.18 Az áremelések hatása legfeljebb becsülhető Keserű és drága gyógyszerpirulák Egyelőre csak becsülni lehet, hogy mennyivel terheli a csalá­dok költségvetését a gyógyszerjogszabályok október 1-jétől életbe lépett változása. Azt sem tudni, hogy a medicinák csökkenő támogatása nyomán mennyivel enyhülnek az Or­szágos Egészségbiztosítási Pénztár anyagi gondjai. Egyes szakemberek 300 millió forintos, míg mások egymilliárdos idei költségvetési megtakarítást kalkulálnak. A gyógyszerfogyasztók ke­serű pirulája, hogy immár ki­zárólag térítés nélkül kaphatók azok az orvosságok, amelye­ket korábban receptre 40, il­letve 70 százalékos támoga­tással megvásárolhattunk. Megcsappant a közgyógyellá­tásban részesülők, azaz a leg­inkább rászorulók számára in­gyen hozzáférhető szerek lis­tája is. A tárca és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár között hosszú időn át folyt a szakmai vita, s a lakosságra háruló többletterhek eltérő megítélése abból adódik, hogy a szakemberek más-más idő­ponttól számolták az árak vál­tozását és az emelések anyagi kihatásait. Szendrényi Lajos, a Népjó­léti Minisztérium gyógyszeré­szeti főosztályának megbízott vezetője állítja: valamennyi betegségre létezik a megdrá­gulnál azonos hatástani cso­portba tartozó olcsóbb gyógy­szer is. Jelenleg a hazai patikák mintegy háromezerféle cikket kínálnak, e választék kéthar­mada import, egyharmada ha­zai gyártású. Összesen 496 gyógyszer kapható vényre, és ezeknek az egyötöde tartozik a most módosult körbe. A köz- gyógyellátási listán 46-tal csökkent a választék, 727 ké­szítmény rajta maradt. A népjóléti tárca szakem­bere úgy véli, hogy az intéz­kedések hatásaként az idén, az év utolsó három hónapjában a drágulás, illetve a támogatá­sok csökkentése nyomán mintegy félmilliárd forintos kiadástól mentesül a társada­lombiztosítás. Bizonyos pozitív hatása azért lehet a drágulásnak: a nemzetközileg elfogadható szintre csökken a még ma is tetemes hazai gyógyszerfo­gyasztás. Cs. Benkő Judit Helyi hatósági gond: harmincezer hajléktalan, hatezer hajlék Laktanyákból átmeneti szállások Mértékadó becslések szerint huszonnyolc-harmincezer lehet hazánkban a hajléktalanok száma, s ez nagyjából fele-fele arányban oszlik meg a főváros és a vidéki települések között. A kormány nemrég döntött arról, hogy néhány korábbi szovjet laktanyát a hajléktalanok elhelyezésére használjanak föl. (Tudósítónktól) Mint Docsa Béla, a Népjóléti Minisztérium főtanácsosa el­mondta, önkormányzati segít­séggel, karitatív szervezetek jóvoltából naponta körülbelül hatezren jutnak fedél alá. Mint­egy másfél száz intézmény szolgál otthonként, éjjeli mene­dékhelyként, illetve átmeneti szállásként. A kormány hozzájárult ah­hoz, hogy a Kincstári Vagyon­kezelő Szervezet több volt szovjet ingatlant bocsásson a hajléktalanok rendelkezésére. A Győr-Likócsi volt szovjet üzemanyagbázis, a szolnoki, Besenyszögi úti és a kiskunmaj- sai volt szovjet laktanya egyes részei váltanak ilyen módon funkciót. A győri bázis terüle­tén már működik egy hajlékta­lanszálló, helyben némi munkát is kínálva lakóinak. Az újabb épületek révén most komplett rehabilitációs központ kialakítására adódik lehetőség. Kiskunmajsán egy fővárosi székhelyű alapítvány hozna létre az újrakezdést tá­mogató kísérleti otthont csa­ládos hajléktalanoknak. Egy budapesti volt munkásőr okta­tótelep forintellenértéke és egy pesterzsébeti hagyaték is a hajléktalanok átmeneti ott­honainak gyarapításához ad­hat anyagi segítséget még az idén. Várható, hogy a települések újabb ingatlanokat kínálnak fel téli otthonok, melegedők céljára. A tárca 30 millió fo­rinttal segíti berendezésüket. Az adózás rendjéről szóló törvény módosításáról tárgyal mai ülésén a kormány. Az elő­terjesztés szerint az adóhivatal nem kap nyomozati jogkört, de mégis bővülnének jogosítvá­nyai. A testület várhatóan elvi döntést hoz a nyugdíjkorhatár egységes felemeléséről, illetve arról is, hogy az új rendszerre miként lehet áttérni. Az ORFK-ra látogatott szer­dán a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakciója. A találkozó utáni tájékoztatón ijesztőnek nevezték a rendőr­ségnek jutó költségvetési tá­mogatás reálértékének csökke­nését. A KDNP ugyanis az erős rendőrség és a szilárd közbiz­tonság következetes híve. Zárt ülésen tárgyalt a Hiva­tásos Tűzoltók Független Szak- szervezetének képviselőivel az Országgyűlés Önkormányzati és Rendészeti Bizottsága. A szakszervezet kérte, hogy a szolgálati törvényt ne 1997-98- ban, hanem még 1996-ban al­kossa meg a parlament. Ezen kívül felhívták a testület tagjai­nak figyelmét, hogy legalább 25 százalékos bérfejlesztésre lenne szükség, mert a tűzoltók 80 százaléka a létminimum alatt él. Négyszázmillió forint köz­ponti fejlesztési .támogatásra számíthatnak a tervek szerint 1996-ban a kulturális esély- egyenlőség megteremtését szolgáló könyvtárak. Ezt az ön- kormányzati könyvtárak jövő­jével foglalkozó szakmai fóru­mon jelentették be. Példátlan, hogy Horn Gyula nem kíván beszámolni a Kül­ügyi Bizottság zárt ülésén a Me- ciar szlovák miniszterelnökkel folytatott tárgyalásairól - állapí­tották meg a Fidesz-Magyar Polgári Párt elnökségi ülését kö­vető tájékoztatón. Hangsúlyoz­ták: az alkotmány rendelkezése szerint, ha egy parlamenti bi­zottság valamely tisztségviselő meghallgatását kéri, akkor an­nak kötelessége a testület előtt megjelenni. Csaknem 30 millió forintos kárt okozott a három ember éle­tét követelő keddi karambolso­rozat. A sűrű köd és a gyorshaj­tás okozta tömeges közlekedési baleset során összesen 46 autó ütközött össze. Felértékelődött az ember ­jelentette ki Halmos Csaba, az Országos Munkaügyi Központ főigazgatója. Bírálta a kormány modernizációs programját is, mert szerinte az csak szép sza­vak gyűjteménye. A gazdasági versenyképesség megteremtése érdekében számot kell vetni az­zal is, miként lehet eljutni az európai színvonalú foglalkozta­táspolitikai gyakorlathoz. A levelek fele az önkormányzatokról szól Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és munkatársai sorra látogatják a minisztériumokat és a főhatóságokat. Tegnap Kuncze Gábor belügyminiszter vendégei voltak. Dr. Gönczöl Katalin, az ál­lampolgári jogok országgyű­lési biztosa:- Örülök, hogy néhány he­tes működésünk után került sor erre a megbeszélésre, mert így legalább az eddig beérkezett 1200 ügy ismere­tében tudtunk tárgyalni az együttműködésről. Ä levelek fele az önkormányzatok te­vékenységével kapcsolatos. Megállapodtunk a miniszter úrral: rendszeressé tesszük találkozóinkat, hogy egymás észrevételeit minél jobban hasznosíthassuk. Kuncze Gábor belügymi­niszter:- Nélkülözhetetlennek tar­tom az ombudsmanok íjiunká- ját. Függetlenül attól, hogy ők bárkit megkereshetnek a mi­nisztériumban, kinevezzük egy munkatársunkat, aki a kapcsolatot tartja az irodával. Az ő feladata lesz ügyelni arra, hogy mindenki választ kapjon, egyetlen panasz se sikkadjon el. Dr. Polt Péter, a biztos álta­lános helyettese:-Mi úgy tudjuk, hogy az ombudsmanszervezetet a tájé­kozottság, az eredményesség és a gyorsaság kell, hogy jel­lemezze. Ezért a hivatalos szervekkel nem „csak” hiva­tali kapcsolatot szeretnénk. Dr. Majtényi László adatvé­delmi biztos:- Nekem két alkotmányos érték - az információ, és az adatvédelem - érdekében kell fellépnem, vagyis az államot átláthatóvá, a polgárokat pedig átláthatatlanná kell tennem. Dr. Kaltenbach Jenő, a ki­sebbségi jogok biztosa:- Csaknem hétszáz, s hama­rosan több mint kilencszáz ki­sebbségi önkormányzat műkö­dik az országban. Már most lát­juk, hogy több jogszabály mó­dosítása szükséges. (koós) Beszélgetőpartnerünk: a szabaddemokraták ügyvivője Bauer: A vitának vége, ez biztos A koalíciós csatamezőn elhallgattak ugyan a politikai fegyve­rek, de csak a jövő dönti el, hogy átmeneti-e, vagy hosszú távra szól a fegyvernyugvás. A szabaddemokrata politikusok min­denesetre elégedetten nyugtázták a szocialisták kompromisz- szumkészségét, és úgy nyilatkoztak: most már lenne értelme, hogy a két párt vezető testületéi összeüljenek. Bauer Tamástól, az SZDSZ ügyvivőjétől azt kérdeztük, hogy eddig nem látták volna-e értelmét a két vezérkar eszme­cseréjének?- Eddig is lett volna értelme. Tettünk is erre javaslatot az MSZP-nek, sőt valamikor szep­tember 20-a tájára ki is tűzték az MSZP elnöksége és az SZDSZ ügyvivői testületé részvételével tartandó tanács­kozás időpontját, de a koalíciós válság végéig elhalasztották. Mi továbbra is fenntartjuk ja­vaslatunkat. Választ ugyan még nem kaptunk, de ez érthető - az MSZP most mással van elfog­lalva.- Miről váltanának szót? Hi­szen a Koalíciós Egyeztető Ta­nács foglalkozik a két párt vitás ügyeivel.- A KÉT a menet közben fölmerülő kérdéseket rendezi. Nekünk viszont hosszú távra szólóan kellene nyugodt esz­mecserét folytatnunk, például a válság tanulságairól, a közös kormányzás módszereiről.- Pető Iván azt nyilatkozta: el kellene oszlatniuk jó néhány, egymás között felmerülő tévhi­tet is.- Az MSZP-s politikusok félreértésen alapuló nyilatkoza­tait pártjukon belül kell tisz­tázni. Nagy Sándor kijelentése- az MSZP-frakcióba „beépí­tett”, oda nem való emberekről- szintén ebbe a kategóriába tartozik. Végül is nem lehet csodálkozni azon, hogy egye­sek sebeket kaptak, amikor ki­derült, hogy nem lesznek kor­mánytagok. Annak idején átélte ezt Csintalan Sándor, most át­élhette Nagy Sándor és Jánosi György.- Hogyan tovább?- A vitának vége - ez biztos. De mindkét párt népszerűségét megnyirbálta a hosszú csete­paté. Most már előre kell nézni, hiszen előttünk áll egy sor fon­tos jogszabály, köztük a költ­ségvetési, az adó-, a deviza-, a vám- és biztosítási törvény, megalkotása. A koalíción belül nem lesznek nagyobb ütközé­sek, az ellenzékkel viszont még komoly csatákra számíthatunk.- Talpon marad a koalíció?- Ha bármelyik párt egyedül akarna kormányozni, ahhoz 60 százalék körüli parlamenti többség kell, amit egyikünk sem tudna megszerezni. A koa­líciónak tehát működnie kell. Takács Mariann * V

Next

/
Thumbnails
Contents