Új Dunántúli Napló, 1995. október (6. évfolyam, 268-297. szám)
1995-10-11 / 278. szám
16 Dünántuli Napló Sport 1995. október 11., szerda Lemondott Ébert Vilmos, megy Botos Antal is Földindulás a Mohácsi FC-nél Edzőváltozás történt a Mohácsi FC NB Il-es labdarúgó csapatánál. Botos Antal helyett más lett a szakvezető. Hogy ki? Az még tegnap délután kérdéses volt. A legvalószínűbb jelölt a Siófokon élő Horváth Károly, aki az utóbbi időben egy ideig a soproni NB I-es, majd a veszprémi NB Il-es együttes edzéseit vezette. Csak rá kellett nézni a tabellára, és sejteni lehetett, hogy bekövetkezik. Az utóbbi hetekben már pusmogtak róla, de csak most került rá sor.- A klubvezetés eldöntötte: mindenképpen váltani akar. Ezért közös megegyezéses szerződésbontást ajánlottunk fel a jelenlegi edzőinek, Botos Antalnak. Ma, szerdán délelőtt 10-kor újra leülünk vele beszélgetni arról, hogy belemegy-e? - mondotta Ébert Vilmos, az MFC volt elnöke. Azért a műltidő, mert Ébert bejelentette, hogy utoljára nyilatkozott nekünk e tisztségében, ugyanis - lemondott. A klubvezetésnek a lemondását már szeptember 21-én benyújtotta, de a testület azt nem fogadta el. Ébert viszont ragaszkodik ahhoz, hogy távozzon, ezért a közgyűlés elé akarja vinni az ügyet. Az egyesületet jelenleg öttagú ügyvezető testület irányítja. Botos Antal, a volt edző:-A keddi edzést már nem én tartottam. Ébert és Kispál urakkal való eddigi korrekt munkakapcsolatomra hivatkozással remélem, hogy mindkét felet kielégítő módon meg tudunk ma egyezni a jövőmet illetően. Egyébként a keddi edzést Martina Péter, Botos eddigi segítője vezette le. A leköszönt elnök megjegyezte: a földindulás elsősorban nem szakmai szempontból értendő, hanem a bizonytalan pénzügyi helyzet miatt. Aminek megoldására folynak a tárgyalások. Horváth László A volt bőrgyári tekéző nők már megmenekültek Szinte már hozzászoktak a vészhelyzetekhez a DDGáz SC-nél Ifj. Berta Sándor az édesapja nyomdokain halad, az ifik között aratja sikereit fotó: löffler Gábor Labdarúgó olimpiai selejtező Svájc - Magyarország 2-3 (0-0) A svájci Wettingenben mindössze 600 néző volt kiváncsi tegnap este a Svájc - Magyar- ország labdarúgó olimpiai selejtezőre. A mieinknek nyerniük kellett ahhoz, hogy legyen reményük az atlantai játékokra való kijutásra. A svájciak már 2-0-ra vezettek, innen fordított a magyar válogatott, amelyben játszott a PMFC-s Dárdai is. Góllövőink: Szanyó (11-esből), Zavadszky, Dombi. Sportszerda Ma este a FOTEX a PMKC ellenfele Ma kora este a világ egyik legjobb férfi kézilabda-csapatát láthatja a pécsi közönség: a sokszoros bajnok veszprémi Fotexet. A vendégek eddig csak egy pontot vesztettek a mostani bajnokságban, Nyíregyházán. A Fotex a magyar válogatott felét adja, és tele van - beleértve a honosítottakat is - idegenlégiósokkal. Élesék minden tekintetben esélyesei a mérkőzésnek. Azonban az előző bajnoki idényben a bakonyiak vért izzadva győztek csak egy góllal Pécsett. Botorság lenne vérmes reményeket táplálni a még mindig csak formálódó hazaiak eredményességét illetően. Mindenesetre Tóth András edző valami meglepetésen töri a fejét. Bizakodással töltheti el a szakvezetőt az is, hogy mindenki egészséges, tehát a legjobbak léphetnek pályára. Igaz, ez ugyancsak csalóka, hiszen igazán nem sok variációja lehet a csapatösszeállításban a pécsiek mesterének. A piros-feketék most rettenetesen nagy menetelésbe kezdenek, hiszen a Fotex után irány a jelenleg 3. Dunaferr, majd érkezik a 2. helyezett Elektromos. Vagyis egymást követve az előttük álló három csapattal játszanak. Cseh-magyar mérkőzés a Davis Kupában Megyei II. o. Labdarúgó megyei II. o., 9. forduló. Czibulka-csoport: Vajszló - Magyarszék 2-0, Ócsárd - Hóból 0-0, Drávafok - Kovácshida 0-4, Zádor - Bo- gárd 0-4, Sásd - Bükkösd 2-2, Kishárságy - Gödre 2-3, Gör- csöny - Bicsérd 1-5, Patapok- losi - Kémes 2-0. A Czibulka-csoport állása 1. Kovácshida 9 8i 38- 8 24 2. Bicsérd* 9 7 1 i 27- 8 22 3. D.szekcső 9 63 23-15 18 4. Magyarszék 9 5 1 3 27-11 16 5. Bogád 9 5 1 3 21-12 16 6. Görcsöny 9 54 14-19 15 7. Vajszló 9 4 2 3 17-10 14 8. Kémes 9 4 1 4 18-15 13 9. Hóból 9 44 12-14 13 10. Sásd 9 4 1 4 16-21 13 11. Patapoklosi 9 45 11-17 12 12. Kishárságy 9 2 3 4 15-20 9 13. Drávafok 9 36 10-18 9 14. Bükkösd 9 2 1 6 12-24 7 15. Ócsárd 9 1 2 6 8-23 5 16. Zádor 92 7 7-41 2 Tamási-csoport: Egerág - Hidas 5-1, Szászvár - Babarc 4-1, Kásád - Pécsvárad 1-2, Himesháza - Sátorhely 1-4, Hosszúhetény - Vasas RP 5-2, Gyód - Vokány 0-1, Nagyko- zár - Dunaszekcső 2-1, Majs - Töttös 1-2. Az élcsoport állása: 1. Pécsvárad 21, 2. Sátorhely 21, 3. Töttös 17. Kaszparov újra világbajnok Garri Kaszparov megvédte világbajnoki címét a Profi Sakkozók Szövetségének (PCA) New Yorkban zajló döntőjében. Az orosz nagymester a 17. partiban a 63. lépés után döntetlenben egyezett meg kihívójával, az indiai Vis- wanathan Anand&á\. így Kaszparov 10-7 arányban vezet. Ha Anand a hátralévő három játszmát megnyeri, 10- 10 lesz az állás - a szabályok szerint azonban ez a címvédő Kaszparov győzelmét jelenti. Mai sportműsor KOSÁRLABDA. NB I. nők, A-csoport: SZSE-Sogör PVSK-Dália, Szombathely, 17.00. LABDARÚGÁS. Felmérő serdülő „C”-korosztályos mérkőzés: PMFC - Baranya válogatott, Pécs, Várkői-stadion, 14.30. ATLÉTIKA. Pécs város nyílt bajnoksága, Tüzér u., 14.30. KÉZILABDA. NB I. férfiak: PMKC - Fotex Veszprém, Pécs, városi sportcsarnok, 17.30. Az immár csak mutatóba maradt NB I-es baranyai férfi tekeszakosztály fölött is állandóan ott lebeg Damoklesz- kardjaként a megszűnés veszélye. így volt ez a PBTC-nőknél is, amikor a 24. órában jelentkezett számukra támogató és benevezhettek a mostani NB I- es bajnokságra, igaz, már PNTSE (azaz Pécsi Női Teké- zők Sportegyesülete) néven. Csakhogy most a DDGáz SC férfi együttese került bajba. Márpedig ők is minden tőlük telhetőt elkövetnek annak érdekében, hogy ott maradhassanak az NB I-ben. Éppen a jól sikerült igazolás jóvoltából talán a bajnoki címet is megpályázhatják. Az eddigi fordulókban elért eredményeik szerint valóban ott vannak a spiccen. A nyitótalálkozón 7-1-re verték az Álba Regiát, igaz utána ugyaneny- nyire kikaptak idegenben az egyik legnagyobb ellenlábasuktól, a Kaposvári Építőktől. A kaposvári botlás után azonban 6-2-re győztek hazai pályán a Kanizsai Sörgyár és ugyancsak 6-2-re idegenben az évek óta mumusuknak számító Dunaújváros ellen. Ráadásul úgy, hogy a pécsi játékosedző, Berta Sándor pályacsúcsot ért el Dunaújvárosban. Vele beszélgetünk.-Jól fut a szekér, azonban korántsem felhőtlen a szakosztály helyzete.- Sajnos, így van. Pénzügyi gondjaink immár évek óta vannak. Szinte már hozzászoktunk a vészhelyzetekhez, hiszen az elmúlt fél évben a pálya beszüntetése volt a téma. Eddig hála a DDGáz Rt és a JPTE Kollégiumigazgatósága vezetőinek, ezen gondunk megoldódni látszik. Most azonban a csapatok - hiszen kötelesek vagyunk ifit is indítani - működtetése van veszélyben pénztárunk kiürülése miatt.-Az eddigi hírek szerint a fiatalok még jobb eredményeket értek el, mint a felnőttek.-Valóban így van, hiszen a felsorolt csapatok sorrendjében ők 3-1-re és háromszor 4-0-ra nyertek. így veretlenül vezetik a mezőnyt.- Vagyis jelenleg van pálya, megfelelő utánpótlás, csak pénz nincs.-Bármilyen szomorú is, de ez a tény.-Az ön fián, ifjabb Berta Sándoron kívül kik a többiek az ifjúságiaknál?-A Pados-fivérek: Ákos és Balázs (édesapjuk a PMSC kézilabdázója volt, ma a PPTSE NB Il-es csapatának edzője), és a Műszaki Főiskolán tanuló Vörös Gábor. Szerencsére mindezzel nem merült ki a tehetséges fiatalok sora, hiszen alsóbb osztályban is indítunk csapatot, mert van kikből.- A felnőtt csapat felsorolásánál azonban feltűnt, hogy több eredményes új játékos neve is szerepel a gárdában.-Igen, Kecskés Miklós Székesfehérvárról, Schiffer János pedig az NB Il-ben bajnokságot nyert Szentlőrincről érkezett.- Anyagi gondokról esett szó, és ennek mintha ellentmondana az új formaruhájuk.-Szerencsére vannak, akik segítenek nekünk, így kaptunk egy rend melegítőt Horváth Zoltán szurkolónktól. Köszönjük neki. Kapu László Kedden a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) Londonban elkészítette a jövő évi Davis Kupa első fordulójának sorsolását. A sors úgy hozta, hogy a Világcsoport nyolcaddöntőjé- ben Magyarország csapatának idegenben Csehországgal kell mérkőznie. A Davis Kupa idei döntősei közül az oroszok kaptak nehezebb ellenfelet, nekik ugyanis az olaszok otthonába A ma Svájcban EB-selejte- zőn pályára lépő magyar A-vá- logatott tervezett összeállítása: Hajdú - Telek - Lipcsei, Halmai - Mracskó, Nyilas, Simon, Illés, Urbán vagy Mónos - Jo- ván, Klausz vagy Vincze I. Labdarúgó Magyar Kupa- mérkőzés a 16 közé jutásért, visszavágó: Matáv SC Sopron - Stadler FC 0-1 (0-1). Továbbjutott: Stadler ÉC, 3-0-ás gólkülönbséggel. Az NB I. mostani állása: 1. Fotex 5 3 1122- 80 9 2. Elektr. 5 3 2119- 83 8 3. Dunaferr 5 4i 136-105 8 4. Pécs 5 4i 116-111 8 5. Szeged 5 3 1 i 106-100 7 6. Szolnok 5 2 2 i 104- 94 6 7. Győr 5 32 105- 96 6 8. Nyíregyh. 5 23 110-114 4 9. Pemű SE 5 23 96-101 4 10. Komlói B. 5 23 105-113 4 11. Debrecen 52 3 76- 88 2 12. Tatab. 5 14 98-143 2 13. Hort SE 51 4 112-144 1 14. N.kanizsa 5 * 1 4 105-138 1 Ami a kézilabdázók alacsonyabb osztályú bajnokságait illeti, a PEAC-Kettele férfiak az NB II-ben valószínűleg megjavították saját rekordjukat, mert bár 33 gólt lőttek, mégis kikaptak a Letenyétől, amely 37-szer talált az egyetemisták hálójába, így aztán valóban gólrekord született a pécsi Széchenyi- csarnokban. A női NB I. B-ben a vendég BHG veretlen, míg a PEAC- Babits nyeretlen volt. Az egyetemisták edzője, Spolár Viktor egész héten a sok sérült, beteg miatt törhette a fejét, hogy kiket küldjön pályára. De a maródiak is vállalták a játékot, és megtörtént a csoda. A tavalyi bajnok pécsiek nyertek az előző bajnokságban még NB I-ben szereplő, most bajnokesélyes fővárosiakat. Kapu László kell utazniuk. Az amerikaiak nem panaszkodhatnak a szerencsére, hiszen otthon fogadják a mexikóiakat. A találkozókat 1996. február 9-11. között rendezik. A nyolcaddöntők győztesei a következő fordulóban a négy közé jutásért mérkőzhetnek, míg a veszteseknek 1996 őszén a Világcsoportban maradásért kell selejtezőt játszaniuk. Az egyiknek nagy taps járt, a másiknak füttykoncert Sűrű elnök- és edzőcsere Eszéken A háború előtti időszakban az eszéki labdarúgó csapat az első ligában a városhoz szabott közepes helyezésért küzdött majdnem minden évadban és ezt már megszokták a szurkolók is. Többet nem vártak a játékosoktól. Három évvel ezelőtt, miután független lett Horvátország, megnőttek a megye és a város vezetőinek, valamint a szurkolóinak az igényei. A háborús körülmények ellenére átszervezték az Osijek vezetőségét. Branimir Glavas, a megyei főispán vette át az irányítást a városi stadionban is. Új játékosokat szerződtettek és a tapasztalt Ivó Susak vette át a vezető-edző posztját. Ügyes szervezéssel, politikai tekintéllyel a pénz sem hiányzott. A tavalyi évadban a csapat felküzdötte magát az ország három legjobb együttese közé. A Hajdúk és a Croatia mögött a harmadik helyen végzett. Megnyílt az út Európa felé. És ekkor a főispán úgy határozott, hogy visszavonul, hiszen ő politikus és ez az elsődleges feladata. A csapatnak nem fordított hátat, távozásakor további támogatást ígért. Helyébe dr. Zlatko Kramaric polgármester került. Új vezetőségi tagok vették körül, akiknek körében nézeteltérés támadt. Amikor ezt látta az új elnök, lemondott, hiszen ő sosem állt közel a labdarúgáshoz és a klubhoz sem. Ezután megbízott elnököt választottak. A csapatban érezhető volt a bizonytalanság. A megbízott vezetők nem tettek eleget Susak elképzeléseinek, nem sikerült az általa kijelölt játékosokat megtartani és újakat szerződni. Lemondott az edző is. Helyébe Ivica Matkovic került. Az NK Osijek az UEFA Kupában az első fordulóban a pozsonyi Slovantól Pozsonyban 4-0-ra, itthon 2-0-ra kikapott és így az európai futball-porondon be is fejezte szereplését. A bajnokság kezdete sem ígér sokat. Két vereség lemondásra kényszerítette Matkovic edzőt is. Amíg Susakot az Osijek szurkolói nagy tapssal búcsúztatták, miközben a volt edző könnyezett, addig Matkovic füttykoncertet hallott a lelátókról. A helyzet azonban nem kilátástalan a kezdeti veszteségek után, csak az a baj, hogy Zit- njak, az ország legjobb kapusainak egyike is külföldre szerződik, ami nagy veszteség az Osijek számára. Igaz, a kapu védő eladása legalább anyagilag jobb helyzetbe kerül a csapat. É szezonban eddig háromszor cserélt elnököt és háromszor váltott edzőt a csapat. Ez pillanatnyilag bizonytalanságot szül, de az új elnök Novalic, aki egyben tekintélyes magánvállalkozó is, bízik a sikeres íoljlalásbun. T. I. Gasztroker Kupa néven többtusa versenyt rendeztek öregfiúknak Baranyában. Az öttusát Rab Attila nyerte Varga János és Maletics László előtt. Négytusában Maletics György győzött, Rabot és Vargát megelőzve. Háromtusában: 1. Mórocz József (Győr), 2. Pethes János (Bp.), 3. dr. Cserna Péter. (A külön fel nem soroltak mind pécsiek.) Képünkön az öttusaverseny dobogósa: balról Maletics L., Rab, Varga.