Új Dunántúli Napló, 1995. október (6. évfolyam, 268-297. szám)

1995-10-10 / 277. szám

8 Dtinántúli Napló Háttér 1995. október 10., kedd „Új szuperhatalom” A Távol-Kelet gazdasági fellendülése új kihívást ho­zott a Nyugat számára: ez pedig a külföldi kínaiak nö­vekvő pénzügyi ereje. Egy amerikai tanulmány a kínai pénzmágnások mozgósít­ható pénzvagyonát egyedül Kelet-Ázsiában 2 billió dol­lár fölé teszi. Az egykori koldusszegény kivándorlók utódai bankjaikkal és kon­szernjeikkel immár uralmuk alatt tartják a világ legdina­mikusabb piacát. Egy hong­kongi lap „új szuperhata­lomról” beszél. A külföldi kínaiak száma mintegy 55 millió és ezek becsült éves gazdasági telje­sítménye 450 milliárd dol­lár. Az amerikai tanulmány jóslata szerint a kínaiak hosszú távon a világ többi részén is megszerzik a ve­zető szerepet a kereskede­lemben, így ha a Nyugat nem lesz résen, megrázó sokk érheti. A szárazföldi Kína ma­mutpiacáért való versenyfu­tásban a tengerentúli kína­iak máris lekörözték a nyu­gati vállalatokat: a világ legnagyobb és legígérete­sebb piacán, ahol 12 száza­lékos az éves növekedés, és 1,2 milliárd a fogyasztó, a külföldi beruházásokból több mint 80 százalékkal ré­szesednek. Legújabban a nyugati világ olyan pénz­ügyi központjaiban is tény­kedni kezdenek, mint Lon­don és New York. „Biroda­lom határok, kormányzat és zászló nélkül”. Thaiföldön, Malajziában vagy akár a Fülöp-szigete- ken kínaiak uralják a keres­kedelmet, az ipart és a pénzügyi életet. Ezt nem tudták megakadályozni sem véres kínaiellenes kilengé­sek, sem rafináltan kiokos­kodott programok a belföldi lakosság számára előnyö­sebb helyzet kialakítására. Indonéziában például a la­kosságnak csupán a 2 száza­léka kínai, mégis ők tartják kézben a részvénytőke 70 százalékát. Akár kisgazda­ságról, akár világcégről van szó, a siker döntő záloga a klán összetartása. „A japá­nok modem vállalkozásai­kat családként kezelik,,- írja egy szakértő; ezzel szemben „a tengerentúli kínaiak a családjukat úgy tekintik, mint egy vállalkozást”, ahol a kapcsolatok és lojalitások hálója fontos tőke. Egy szingapúri német üzletem­ber szerint a kínaiak nélkül nem történhet semmi. Bognár Mária Jobb koalíció? Az ellenzék zárja sorait Hogyan tovább, Magyarország? A szocialista-szabaddemokrata kormányszövetségnek - az el­múlt hetek egyéb öngyilkos te­vékenységei mellett, illetve azok révén - ismét sikerült meggyorsítania a jobboldali, el­lenzéki pártok egymásra találá­sát, koalíciójuk tényleges for­málódását. A kormánykoalíciós válság csúcspontján, múlt kedden az MDF, a KDNP és a Fidesz- MPP delegációi a jövőbeni együttműködésük elvi és gya­korlati kérdéseit összefoglaló dokumentumról, egy ellenzéki „szándéknyilatkozatról” tár­gyaltak. . Most már valóban minden megtörténhet Bár az MDF ügyvezető el­nöke, Szabó Iván által megfo­galmazott dokumentumot egy­előre bizalmasan kezelik, any- nyit elárultak, hogy abban nagy hangsúlyt kap a választásokra való közös felkészülés, a közös jelöltállítás. Az összefüggés nyilvánvaló. Az MSZP-SZDSZ koalíció megingása politikai realitássá tette a kényszerűen előrehozott parlamenti válasz­tások lehetőségét. A kissé bo­nyolult fogalmazást az indo­kolja, hogy valójában a Kis­gazdapárton kívül ma az Or­szággyűlés egyetlen pártja sem akar ilyen erőpróbát, de most már valóban minden megtör­ténhet. Jó egy éve az önkormányzati választás szabályainak egyol­dalú - bár kétségtelenül törvé­nyes, a koalíció parlamenti többségére támaszkodó - meg­változtatása kényszerítette ki az MDF, a KDNP és a Fidesz vá­lasztási szövetségét. Ez a várt­nál is jobban sikerült. A leglát­ványosabb eredmény a keresz­ténydemokrata Latorcai János közös budapesti főpolgármes­teri kampánya volt, hosszú tá­von viszont fontosabb, hogy a Fidesz akkor egyértelműen el­kötelezte magát a korábbi kor­mánypártok mellett. A néhány hónappal korábban nagy vere­séget szenvedő pártok talpraáll- tak, és az őszi alkalmi szövet­kezésből télre egy hosszútávú szövetség körvonalai bonta­koznak ki. Februárban sor került a há­rom párt vezetői közti előbb titkos (Pokol Béla politológus egyetemi dolgozószobájában tartott), majd a hivatalos talál­kozóra. Ezt követően azonban kétsé­gessé vált a hárompárti Polgári Szövetség sorsa. Utolsó együttes akciójuk ta­vasszal Mádl Ferenc közös köz­társasági elnökjelölése volt. Ezután sokkal inkább beszélhe­tünk párhuzamos ellenzéki fel­lépésről, semmint összehangolt politikáról. Torgyán A különbségek fő oka a ne­gyedik ellenzéki párt, Torgyán József Független Kisgazda- pártja, illetve a hozzáfűződő vi­szony volt. Kezdetben a hár­mak épp oly egységesen utasí­tották el a demagógnak, popu­listának, felelőtlennek bélyeg­zett Torgyánnal való együtt­működés, mint ahogy a kis­gazda vezetés sem akart hallani az őt korábban politikailag megsemmisíteni akaró MDF- ről és KDNP-ről, s persze a lo- berális Fideszről. E világos frontot két dolog zavarta össze: az egyik, hogy a Keresztény- demokrata Néppárt új vezetése, élén Giczy Györggyel, a Kis­gazdapárt felé nyitva vélte megtalálni az Antall- és Bo- ross-kormányokban elvesztett önálló arculatot. A másik té­nyező az FKgP folyamatosan növekvő népszerűsége. A múlt keddi ellenzéki koordináció előtt egy nappal Giczy György pártelnök egy politikai fórumon nyomatékosan hangsúlyozta: a KDNP azt tekinti fő feladatá­nak, hogy hidat teremtsen az el­lenzéki pártok között. Haté­kony kormányzáshoz kéthar­mados többségre van szükség - fejtegette Giczy -, márpedig ez csak négypárti együttműködés­sel, vagyis a kisgazdákkal együtt teremthető meg. „Tu­domásul kell venni, hogy ma az FKgP népszerű, és az egyre erősödő tendenciát mutat” - fi- gyelmeztetet a KDNP elnöke. A népszerűség politikailag is legitimál A népszerűség politikailag is legitimál. Torgyán Józsefet le­hetséges, sőt kívánatos partneri szerepét már nemcsak a keresz­ténydemokraták ismerik el. A Magyar Hírlap szeptember 23-i számában megjelent interjúban Boross Péter, az MDF alelnöke is kijelentette: „a politikában a leadott voksok mennyisége ha­tározza meg a pozíciót”, s „ezért nem szabad felégetni a Független Kisgazdapárthoz ve­zető utat”. Boross Péterrel egyidőben Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Párt elnöke a magyar Narancsnak nyilatkozva még úgy vélte: a KDNP-nek válasz­tania kell a kisgazdák illetve az MDF és a Fidesz között. De. a hétvégén azt mondta, hogy a három párt megbeszélésén a Kisgazdapárt már nem került szóba. A politikai rugalmassá­got az elmúlt két évben fénye­sen bizonyító Orbán Viktorról valóban feltételezhető, hogy a jelenlegi helyzetben nem eről­tet olyan témákat, amelyek akadályozhatják a polgári Szö­vetség három pártjának újbóli egymásra találását. „Fél éve mást sem csinálok, mint összehozom azokat a szakértőket, lebonyolítom azo­kat a politikai tárgyalásokat, amelyek a három párti együtt­működéshez szükségesek” - mondta Orbán az említett inter­júban. A hárompárti szándéknyilat­kozat tervének nyilvánosságra hozatala után éppen a Fidesz választmánya sürgette a minél gyorsabb, minél szorosabb együttműködés kialakítását az MDF-fel és a KDNP-vel. Átfogó támadás A három párt Dobogókőn mindenesetre már együttes és átfogó támadást intézett a kor­mány ellen, elutasítva annak kül-,bel- és gazdaságpolitikáját, nemzetközileg kétértelműség­gel, az orosz érdekek túlzott fi­gyelembevételével vádolták a kormányt, a magyar-szlovák alapszerződésről pedig úgy vé­lekedtek, hogy az több kárt okozott a szlovákiai magyarok­nak, mint amennyi hasznot haj­tott. A gazdaságpolitikát ille­tően megismételték, hogy a fo­gyasztás visszafogása helyet élénkítésre van szükség. To­vábbá „családbarát” szociálpo­litikára. Mindez kellően általá­nos egy közös deklarációhoz, s ugyanakkor elfedi mind a konkrét kérdésekben meglévő nézetkülönbségeket, mind a pártok közt még folytatódó ri­valizálást. A jelek szerint azonban a há­rom párt komolyan gondolja az együttműködést. Vasárnap a te­levízióban, A hét műsorában Orbán Viktor közölte, hogy az MDF, a KDNP s a Fidesz szak­értői már dolgoznak a jövő évi költségvetési és adótörvények­kel kapcsolatos közös módosító javaslatokon. A kérdés valóban aktuális A dobogókői ellenzéki kon­ferenciát „Hogyan tovább Ma­gyarország?” címmel rendez­ték. A kérdés valóban aktuális, és a résztvevők elszántak, bár éppen a tanácskozás kezdetére elcsitult az MSZP-SZDSZ koa­líció eddigi legsúlyosabb vál­sága. Hajdú András Ki követelheti? Az atomcsend A világ tisztességes emberei már megint bedőltek az erő­seknek. Elkeseredetten tiltakoznak a francia atomkísérletek ellen. Elhiszik azt, hogy az atombombával csak azok ren­delkezhetnek, akiknek már van sok tízezer belőle. Joguk van-e megtiltani a kísérleteket éppen azoknak, akik már túl vannak a kétezrediken is? Először a tények: az Egye­sült Államok hajtotta végre az atomkísérletek jó kétharma­dát, az oroszokkal együtt pe­dig 90 százalékát. Hogyan mondhatják, hogy a franciák - akik mind az atomarzenál­juk, mind a kísérletek számát illetően még a nyomukba sem értek - ne kísérletezzenek? Tiltakozzanak inkább azok, akik még „ártatlanok”. Nekik minden erkölcsi alapjuk meg­van erre! De érdeke az emberiségnek az, hogy az atombomba keve­sek birtokában legyen? Jó az, ha csak néhány ország ren­delkezik atomfegyverekkel? Nyilvánvalóan nem, mert ak­kor ez a néhány ország visz- szaélhet monopóliumával, zsarolhatja a többit, azokat szolgai alázatra kényszerít­heti. A veszély - ami abból származna, ha felelőtlen dik­tátorok rendelkeznének, atombombával - persze reá­lis. Hiszen zsarolhatnának az atomfegyverekkel, de a fran­cia és az angol legalább olyan demokratikus társadalom, mint az észak-amerikai, és sokkal inkább az, mint az orosz. Ki mutasson példát? Az első megoldás minden­képpen az volna, ha az atom­bombával rendelkezők el­pusztítanák atomfegyverei­ket. Ezek után joguk volna fellépni azok ellen, akik ilye­nek előállításával próbálkoz­nak. Erről azonban hallani sem akarnak. Az amerikaiak és az oroszok azért sem, mert nekik külön-külön is sok­szorta több van, mint a többi­nek együttesen. A franciák és az angolok pedig önérdekből joggal ragaszkodnak ahhoz, hogy az atomhatalmakkal szemben legyen nekik is leg­alább szimbolikus értékű atomfegyverük. A második megoldás az lenne, ha azt érnék el, hogy csak a gazdagoknak legyen atombombájuk. Erről azért nem lehet szó, mert a szegény oroszoknak és a még szegényebb kínaiaknak már van. Ok pedig nem alap­talanul félnek az erősebb gaz­dagoktól, tehát nem monda­nak le az atomfegyverükről. A harmadik megoldás a je­lenlegi, a legrosszabb, a leg­erkölcstelenebb, ezt alkal­mazzák ma az atomhatalmak, az „Amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek” elv alapján. Az erősek kikiált­ják magukról: csak ők érde­mesek és alkalmasak arra, hogy atomfegyverük legyen, hogy bárkit megfélemlíthes­senek. Szerencsére ezt az erkölcs­telen magatartást nem fogja eltűrni az emberiség. A gyen­géknek is joguk van az önvé­delemre. A kiszolgáltatottság ellensúlya Mi lenne akkor, ha a gyengék rendelkeznének atomfegyve­rekkel? Az az erősek meséje, hogy támadnának vele. Ezt a veszélyt kiküszöbölné egy olyan nemzetközi garancia, amely az atomtámadóval szemben előírná az összes többi atomhatalom ellentá­madását. Dehogy támadnának, hi­szen tudnák, hogy másoknak sokkal több van, és minden atomkaland végső pusztulá­sukat jelentené! A kisebbek­nek azért kell az atomfegyver, hogy ne legyenek teljesen ki­szolgáltatva. Mi lett volna a Szovjet­unióval, ha neki nincsenek atomfegyverei? Véleményem szerint a szovjet atomhatalom kiépítése nemcsak Sztálin ha­talmi mániája volt, hanem sokkal inkább Európa legna­gyobb népének jogos önvé­delme érdekében hozott óriási áldozat is. Kínának még több oka van arra, hogy saját ato­mütőereje legyen. Franciaor­szág atomfenyegetését sok­kalta nehezebb volna elfogad­tatni az amerikai közvéle­ménnyel, mint Kínáét, ahol nem érvényesülhetnek a nyu­gati világ által elvárt emberi jogok. Márpedig joga van a világ messze legnagyobb né­pességű országának biztosíta­nia a saját függetlenségét. Nem függetlenség ugyanis az, ami azt jelenti, hogy a bel- ügyeit Washingtonból diktál­ják. Az eddigi tapasztalatok azt igazolják, hogy az atomfegy­ver léte paradox módon a világbéke legjobb biztosí­téka. Dr. Kopátsy Sándor Az 1996. évi költségvetés tervezete A kormány legutóbbi ülésén döntött a jövő évi költségvetés tervezetéről, a képviselők a napokban kézhez kaphatták a törvényjavaslatot. A javas­lat azzal számol, hogy az ál­lamháztartás hiánya tőketör­lesztés nélkül egy év alatt kö­zel 100 milliárd forinttal csökken. A kormányzat, amikor a költségvetés tervezetét készí­tette, feltételezte, hogy a stabi­lizációs folyamat eredménye­ként 1996-ban már megáll a nettó külső adósságállomány növekedése, s az idei 22 milli­árd dolláros szinten marad. Ez akkor érhető el, ha a fizetési mérleg hiánya az 1994. évi 3,9 milliárd dollárról 1996-ra 2 milliárd dollárra mérséklődik. Az infláció üteme jelentősen mérséklődik. A termelői árak emelkedése 17 százalék körül alakul, a fogyasztóiár-drágulás pedig 19-21 százalék lesz az ez évi közel 30 százalékos szinttel szemben. A pénzügyi egyensúly javu­lásának fontos feltétele, hogy miként alakulnak a keresetek. A kormányzati számítások szerint a bruttó keresettömeg jövőre 14-15 százalékkal emelkedhet, míg a foglalkoztatottság közel 4 százalékkal mérséklődik. így az átlagkereseteknél gyorsabb növekedés, .19-20 százalékos bővülés alakulhat ki, ami azon­ban részben a munkanélküliség bővülésének következménye. Figyelembe véve a személyi jövedelemadó rendszerben ter­vezett változtatásokat és az inf­lációt is, az egy keresőre jutó reálbér mintegy 4 százalékkal mérséklődik 1996-ban, szem­ben az ez évi 9-10 százalékkal. A jövedelemátcsoportosító intézkedések eredményeként a beruházások tovább gyorsul­nak, az ez évinél is erőteljeseb­ben növekednek, a beruházási ráta elérheti a 11 százalékot is 1996-ban. Ilyen feltételek mel­lett a GDP volumene az idei1 évhez hasonló mértékben egy­két százalékkal növekszik. A költségvetési törvényhez szorosan kapcsolódnak azok a változtatások is, amelyeket az adórendszerben a kormányzat javasol. Ezek szerint az adóbe­vételek 1996-ban a GDP-hez viszonyítva nem csökkennek. Igaz ez a személyi jövedelem- adó terhelésre is, bár a szabá­lyok módosítása a különböző nagyságú jövedelemmel ren­delkezőket nem egyformán érinti. így a nullakulcsos sáv megszüntetése mellett a mini­mális bér továbbra sem visel lényeges adót, a kormányzati elképzelések szerint az átlag alatti, illetve átlagos keresetek pozíciója alig változik, míg a magasabb jövedelmek adóter­helése emelkedik. Mivel szűkül a kedvezmények köre, így nö­velhető az adóalap. A vállalko­zásokat kívánja a kormány pre­ferálni azzal, hogy a társasági adó mértékeit nem változtatja. A költségvetési törvényja­vaslat az elmúlt hetekben le­folytatott érdekegyeztetési vita során némiképpen átalakult. A legjelentősebb változás, hogy a tervezett deficit 120 milliárd forintról 124 milliárd forintra növekedett. A vita során korri­gálták a jövő évi személyijöve- delemadó-bevétel előirányzato­kat. A kormányzat eredetileg azzal számolt, hogy ilyen cí­men 377 milliárd forintot fizet be a lakosság, ám a parlament elé került javaslatban már va­lamivel nagyobb összeg, 379 milliárd forint szerepel. A kiadásoknál a vita ered­ményeként kismértékben, 2 milliárd forinttal emelkedett a központi költségvetési szervek, és 3 milliárd forinttal a helyi önkormányzatok támogatása. A helyi önkormányzatok támoga­tására fordítható összeg így lé­nyegében nem változott. A jövő évi költségvetésben az egyik leglényegesebb válto­zás, hogy számottevően csök­kent az elkülönített állami pénzalapok száma. Legalábbis a kormányzat erre tett javasla­tot a tervezetben. Tizenkilenc alapot a költségvetésbe integ­rálnak, az Országos Játékalap megszűnik, öt alapot összevon­nak és új neve a Munkaerőpiaci Alap lesz. Ezen kívül további négy alap marad meg önállóan. A pénzalapok 1996-ban 3,4 milliárd forint támogatásban részesülnek összesen. A költségvetés finanszírozá­sánál a kormányzat úgy számol, hogy 1996-ban 224,8 milliárd lesz a privatizációs bevételek nélkül számított hiány, ebből 100 milliárd forintot a privati­zációs bevételek fedeznek, így a folyó költségvetéssel kapcso­latos deficit esetén a finanszí­rozásra a kormányzatnak 124,8 milliárd forintot kell előterem­teni. Amennyiben azonban az adósságszolgálatot és az állam- háztartás egyéb tételeit is figye­lembe veszik, úgy jövő évre a finanszírozási igény eléri a 433.8 milliárd forintot. A köz­ponti költségvetés belföldi adósságára fizetett kamatok nagysága jelentősen emelkedik egy év alatt. Idén várhatóan 470.8 milliárd forintot fizetnek ilyen célra, jövőre azonban 539,6 milliárd forint kamatkia­dás terheli a folyó költségve­tést. Annak ellenére ilyen nagy a kamatteher, hogy a Pénzügy­minisztérium az előző évi ka­matszinthez képest jelentős, mintegy 4,1-4,3 százalékos ál­lampapírkamat-szint mérséklő­déssel számol.

Next

/
Thumbnails
Contents