Új Dunántúli Napló, 1995. szeptember (6. évfolyam, 238-267. szám)
1995-09-29 / 266. szám
1995. szeptember 29., péntek Politikai Vitafórum Dünántúli Napló 11 Mennyi az ennyi? Furcsa helyzet, amikor egy pár- tonkívüli fizetett pártalkalmazottal szemben védi a pártokat, de az Új DN-ben szeptember 21-én megjelent vitacikkre muszáj válaszolni, nem a magam, hanem a pártdemokrácia - amúgy Európa-szerte honos - törvényszerűségei védelmében. De hogy ne csak ketten értsük, miről is van szó, röviden ismertetni kell az ominózus augusztus 2-i közgyűlés eseményeit. A júniusi közgyűlésen nem igazán elegáns módszerekkel megbuktatott elnök helyének betöltése érdekében a képviselők egy csoportja rendkívüli ülést hivatott össze. Az elnökválasztó közgyűlésen a korábbi elnököt adó koalíció azt firtatta, hogy vajon milyen szavazatokra alapoz a szocialista elnökjelölt, hiszen a még érvényben lévő, nyíltan fel nem mondott pártmegállapodások szerint nem szerezhet elegendő szavazatot. Az elnökjelölt jól hangzó válasza az volt, hogy a szuverén egyének mérlegelésére számít. Kablár János szerint ez a demokrácia, s gúnyolja cikkében azokat, akik úgy mond alárendelik a szuverén egyént a pártdemokrácia vasfegyelmének. Infláció és adózás Az utóbbi hetekben a kormány jövő évi adópolitikáját alátámasztandó, a társadalmat megosztó nyilatkozatok jelentek meg az APEH elnökétől. A vállalkozók zöme nem jószántából, jó tőkebefektetési lehetőségei lett vállalkozóvá, hanem kényszerből, egyáltalán a megélhetés valamilyen formáját igyekezve megteremteni magának. Családi megtakarításokból, hitelből, sokszor csak rokoni segítséggel tudtak beindulni. A vállalkozók befektetésük bizonyos százalékát évenként amortizációként leírhatják, szándék szerint megteremtve ezzel a feltételét a következő, technikailag fejlettebb, környezetkímélőbb stb. eszköz megvásárlására vagy bárminemű fejlesztésre. De a 3 évvel ezelőtti befektetését az akkori ár százalékaiban írhatja le, holott 30%-os inflációnál egy ugyanolyan színvonalú febektetés vagy géppótlás ma több mint duplájába kerül. Magyarul a vállalkozó tőkehozam helyett amortizációban reálértékben visszakapja az eredeti befektetésének a felét. Dr. Sütő László Független Kisgazdapárt A cikkíró okfejtése szellemes és persze népszerűségre tarthat számot, hiszen a kizárólag a megye javát szem előtt tartó öntudatos képviselő mintáját álh'tja elénk, ám logikája több helyen is megtörik, mégpedig szándékosan, hiszen a tényeket Kablár János ugyanúgy ismeri, ahogyan én. Először is „megfeledkezik” a választás mikéntjéről, a testület legitimitásáról. Egy pártlistákon megválasztott testület tagjai nem felejthetik el, hogy mandátumukat pártjukra, illetve pártprogramjukra tekintettel szerezték. Nem a személyiség volt a döntő abban, hogy mandátumot szerzett, hanem az a bizalom, ami a választók részéről az adott párt, illetve pártprogram irányában megnyilvánult, amely azt is feltételezi, hogy a jelölő párt bizonyára a legalkalmasabb személyeket szerepelteti a listáján. A képviselőnek érvényesítenie kell tehát a jelölő párt politikáját, programját, hiszen a szuverén szavazó elsősorban arra, s nem személy szerint rá szavazott. Ha a képviselő fütyül a programra, illetve morális magatartásával rácáfol a feltételezett alkalmasságra, azzal elsősorban a jelölő párt presztízsét veszélyezteti, s mellékesen a választót csapja be. Persze szó nincs arról, hogy az önkormányzati munkában minden kérdés pártszempontok alapján dől el, s arról sem, hogy a pártok kizárólag politikai szempontok alapján mérlegelnek minden döntés során. Marad tere a szuverén egyén, a szakember kreativitásának, illetve véleményének, s természetesen maga is formálja -legalább is demokratikus pártban - pártja állásfoglalásait. S itt van a cikkíró másik csúsztatása, hiszen nagyon jól tudja, hogy az elnök személye igenis politikai kérdés, a mögötte álló pártok támogatásának, programjuk egymáshoz való viszonyának és egész egyszerű választási matematika kérdése. A szerző azt a látszatot kelti, hogy az új elnökre voksoló „szuverén egyének” (nem szürke pártkatonák), szavazó fülkei magányukban azt mérlegelték, vajon ki a legalkalmasabb e posztra (bár csak egy jelölt volt), s nem azt, hogy milyen személyes érdekük fűződik az elnök megválasztásához. Nem szabad azt hinni, hogy akár a legnaivabb állampolgár is összekeveri a politikai prostitúciót a szavazás titkosságának demokratikus vívmányával. A pártok megállapodásának nyílt felmondása, illetve egy új megkötésének nyílt bejelentése helyett a „szuverén egyének” személyes előnyeinek adás-vétele alapján (ezt neveztem az imént politikai prostitúciónak), a demokrácia koreográfiájával és szlogenjeivel megrendezett választás nem a pártfegyelem és az egyén szabadsága, hanem egyszerűen a demokratikus játékszabályok és az emberi morál kérdése. Ha már nem vállalják az érintettek az egymással •kötött paktumot, és nem érzik, hogy az augusztus 2-i események nem voltak igazán elegánsak, legalább ne csapjanak csinnadrattát a másik fél anti- demokratizmusa jegyében. Kablár János azt vallja, ne foglalkozzunk az „árulókkal”, a szavazás eredménye szerint az elnököt 21 szavazat támogatta, a történet „ennyi és nem több”. Az elnök megválasztásának statisztikája - a cikkíróval szemben - nem „ennyi”, hanem igenis „több”. Hogy a pártok és programok korrekt megegyezése milyen fontos és különösen az adott szó emberi hitele, természetesen az „egyén szuverenitása” mellett), „ennyi” a most kormányzók is kénytelenek lesznek felismerni. Pálné Kovács Ilona, SZDSZ Nem a rendszerben van a hiba? A kapitalizmus ilyen - különösen nálunk Az Uj Dunántúli Napló politikai rovatában hétről-hétre többnyire ismert emberek, vezetők a pártok programjait, vezető szervek nyilatkozatait, néha saját eszmefuttatásaikat teszik közzé. Ez nem különleges, hanem természetes dolog. A hibák és bajok elleni fellépést általában és konkrétan illik támogatni, nyilvánosságra hozni. Furcsa viszont a jobboldali pártok részéről, hogy olyan ügyekben is hadakoznak, amik a kapitalizmus velejárói, törvényszerűségei közé tartoznak. Felmerül a kérdés, talán nem értenek egyet a kapitalizmussal? Ez a rendszer a profitot, a pénzt tartja legfontosabbnak. A jobboldal ezért a világért harcolt és győzött a választásokon. Miért „bántja” őket a szegénység, a közel egymilló munka- nélküli, a feketegazdaság, a bűnözés mérhetetlen növekedése, a növekvő bürokrácia, a kultúra hanyatlása, a határokon kívül élő magyarok romló helyzete, az ország kiárusítása, az állam- adósság elképesztő rohamos növekedése, és így tovább?! A kapitalizmus ilyen. Különösen nálunk. Egyik cikkíró azt írja, hogy mindenért a pénz a hibás. Ez nagy tévedés. A pénz nem hibás, hanem annak a más emberek kizsákmányolása, kirablása, tönkretétele, a törvények kijátszása útján való megszerzését lehetővé tévő rendszer a bűnös. A Munkáspárt tagjai és a barátai világosan látták, hogy a rendszerváltás néhány tíz-, vagy százezer ember számára jólétet, gazdagodást fog hozni, de az emberek tömegei le fognak csúszni, nyomorogni fognak. Rablómese volt az, hogy szociális piacgazdaságot akarnak létrehozni. Bájos hazugság. Ma már nyíltabban emlegetik a kapitalizmus építését. Sajnos a rendszerváltás a jobboldal és a tőkés világ számára sikeres volt. Öt év alatt tönkretették az ipart, mezőgazdaságot és a kultúrát. ígérik, hogy 15-20 év múlva elérjük az 1989-es életszínvonalat. Csodás fejlődés és jövő. A választásokon az igazi baloldal nagyon mérsékelt eredményeket ért el. Lehet gondolkodni. Élni kell, bármilyen is a rendszer. Ebben a rendszerben is fel lehet, és kell is lépni a törvények betartása, az emberi igazság védelmében. Nem mehetünk szó nélkül a pusztulás felé. Tudjuk, hogy a bajok alapvető oka a kapitalizmusban van. A tömegek számára - és ez évszázados tapasztalat - javíthatatlan ez a rendszer. Nem a régit kell visszasírni, hanem újat, jobbat kell teremteni. A rendszeren belüli javítgatás, egyezkedés az alapvető bajokat nem oldja meg. Változtatásra csak a választásokon a baloldalra leadott szavazatok adnak esélyt. A baloldali kormány és parlament ellen persze lehet tüntetni, bírálni és mindennek elmondani őket. Meg is teszik ezt leghangosabban a jobboldali pártok vezetői. Egymást múlják felül az otrombaságaikkal. Ilyen módszerekkel a Munkáspárt nemért egyet akkor sem, ha egyes kritikai elemeket a mi pártunk már régebben megfogalmazott és magáénak vall. Látván a jobboldali pártok egymás közti acsarkodását, a hatalomért és vagyonért folyó, néha baloldali frázisokat is pu- fogtató hisztériáját, felmerül a kérdés: nem a rendszerben van a hiba? Kovács István a Munkáspárt tagja Politikusok messziről II. Fordított színházi kukkerrel LEZSÁK SÁNDOR Még mindig ott álldogál valahol a laki telki sátor ponyvája alatt, és azon töpreng, mi történt. Hova lett a sokaság? Hol a sátor? Hol vannak az emberei? KELETI GYÖRGY „Csekátoná jókátoná” - mondogatja valaki a Svejk-ben. Mikor mondja már valaki, hogy „mágyár kátoná jó kátoná”? Pedig Keleti csak tudja, neki kellene talán mondania - így, stílszerűen, palócosan - először, hiszen ő maga példázza ezt a legjobban: kidobott szóvivőként egy hivatalban lévő hadügyminisztert győzött le. KUNCZE GÁBOR Átvitt értelemben is termetes politikai személyiség. És szimpatikus ember. PITTI ZOLTÁN Dörzsölt pénzzsonglőr. Tudja, hogyan szedje ki az utolsó fityingünket is a zsebünkből. Aztán, ha megtette, még meghív bennünket egy pohár hideg sörre. KÓSÁNÉ, KOVÁCS MAGDA Méltó utódja elődeinek. Az ő minisztersége alatt is hónapról- hónapra csökken a munkanélküli segélyen lévők száma. HORN GYULA Egyre jobban elmagányoso- dik, ezáltal olykor szinte emberfeletti teljesítményeket és csodálatos virágokat kell produkálnia a szavak mezején. Tőle vár mindenki magyarázatot, holott ő is valamiféle magyarázatot szeretne végre valakitől. TORGYÁN JÓZSEF Nélküle olyan volna a magyar Parlament, mint a Rambó- sztorik rajzfilmen. MORVÁI FERENC A Parlamentben sem sem találta meg Petőfit... PALOTÁS JÁNOS Belátta, a magyar politikai élet egyelőre még nem igazán jó üzlet. KUTRUCZ KATALIN Szívesen megennék egyszer egy köményes rántott levest, amit ő főzött. / KÓNYA IMRE Egy klasszikus dolgozatot csaknem mindenki út. Ha máskor nem, az érettségin, ő még frakcióvezetőként is produkált egy klasszikus írásbelit. Ezt éppúgy nem emlegetik ma már, mint a hajdani nebulók, említett hajdani remekeiket. BŐD PÉTER ÁKOS Neki mindig ki kellett mennie .. . Mellesleg: volt, amikor én is kimentem volna a helyében. NÉMETH MIKLÓS Valahol állítólag készült róla egy szobor, de csak London valamelyik elővárosi villájának hátsó udvarában engedte felállítani. Ha kormánypárti politikus Londonba téved, kéri Német- het, hadd nézhesse meg a szobrot, de ő rendszerint elhárítja a kérést. Attól tart, hogy egyszer még átszállítják abba a bizonyos szoborparkba... CSEHÁK JUDIT Na, a Laci végre már vállig is megnövesztheti a haját, és farmert is húzhat, mert hál’Isten- nek már nem kell komoly embernek látszania. BÉKÉSI LÁSZLÓ A Judit máma megint túl lágyra főzte a tojást. Még szerencse, hogy nem csöppent a zakóm hajtókájára. Hanem azért ez a Bokros legalább azt a bozontos bajuszát rendbe hozathatná, ha már a hajviseletben nem tud lépést tartani velem. Egyébként is jobban adhatna magára, mert attól, amit ő csinál, néha az én hajam is égnek áll, továbbá attól, amit ő csinál, még én, a higgadt ember és vállalkozó is megbokrosodom. MACZÓNÉ, NAGY ÁGNES Néha talán túl jól is csinálja, amit csinál... , .Zrínyi Ilonaként” viszont reméljük, nem ő szolgálja fel reggelente pártelnökének az első stampedlit. Bebesi Károly Diáknyúzás Az MDF alapvetőnek tekinti a fiatalok tanuláshoz való jogát és fontosnak tartja e jogok érvényesítéséhez a szükséges feltételek megteremtését. Az esélyegyenlőség elve alapján mindenkinek biztosítani kell azon lehetőségeket, amelyekkel személyes ambíciója, érdeklődése, képességei alapján a legtöbbre viheti, amely boldogulását leginkább biztosítja. Ezért az MDF Baranya Megyei Választmánya támogatásáról biztosítja hallgatók és oktatók kezdeményezését. Október 4- én tagjaink részt vesznek a meghirdetett demonstráción, de csak magánemberként. Mert mindenképpen el akarjuk kerülni még a látszatát is annak, hogy a diákok jogos követelését bárki is politikai célokra használja fel. Fodor Gábor előszeretettel mutogat az MDF-re és az egyI kor vele együtt kormányzókra, akkor, amikor a bevezetésre kerülő tandíjak kerülnek szóba, mondván, hogy a tandíj bevezetését tartalmazó felsőoktatási törvény előterjesztését az előző törvényhozás fogadta el. Ez így is van. Csupán az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy az akkori tervek szerint a havi kétezer forintos bevétel a felsőoktatási intézményeknél maradt volna, azok fejlődését elősegítendő, és megfelelő hitelkonstrukció mellett. Most azonban ez a pénz is a költségvetés nagy közös kalapjába fog befolyni. Akkoriban tandíjak mellett megváltozott ösztöndíj, hitel és adórendszer terveit is kidolgozták. Ám ezek mára feledésbe vesztek. Nem beszélve arról, hogy az elmúlt két év alatt a kollégiumi díjak, tankönyvek és a hallgatók egyéb kiadásai a sokszoroK sára emelkedtek. így még az illúziója is megszűnt az esély- egyenlőségnek. Különben is több mint felelőtlenség, hogy a kormányzati politikusok mellett a médiák is a kétezer forintra próbálják kihegyezni a kérdést ezzel alaposan félrevezetve a gyanútlan honpolgárt, aki jogosan úgy gondolja, hogy egyáltalán nem túlzott az összeg. Árról nem beszélnek, hogy a tanintézeteknek saját hatáskörükben úgymond .joguk” lesz plusz 8 000 forintot kivetni a hallgatókra kiegészítő tandíj címén. Csakhogy ez a ,jog” egyszerűen kényszerré válik akkor, amikor az intézményektől jelentős anyagi eszközöket vonnak el központilag. Az eljárás logikus és persze cinikus. A szülők és a hallgatók ne Bokros úrra haragudjanak hanem a diáknyúzó iskolára. Ezzel a „fogással” nem először él az MSZP-SZDSZ-es kormányzat. Azt jól alkalmazta például a siklósi városi kórház esetében is. Amikor látták, hogy a tervezett bezárás hírére „neki búz- dult” a lakosság, gyorsan visz- szakoztak. Ugyanakkor olyan szerződés megkötésére kívánják a közeljövőben kényszeríteni, amely az eddiginél jóval kevesebb központi finanszírozást biztosítana számára. A mérleg egyik serpenyőjében az infláció és más ismert okok miatt jóval megnövekedett kiadások, a másikban jóval kevesebb pénz változatlan mennyiségű és minőségi követelményű ellátás biztosítására. A következményt nem nehéz kitalálni. Csőd, amit majd a kórház fog bejelenteni, és az illetékes önkormányzat - plusz pénze nem lévén - maga fogja a kórházat bezáratni, s nem a kormányzat. A siklósi példánál maradva: egy óvodában három óvónő sikeresen felvételizett a főiskolára, amit munka mellett szeretnének elvégezni. Örömük azonban hamarosan lelohadt, amikor megtudták, hogy a tandíj egy félévre 29 ezer forint. Munkahelyük nem tudja támogatni őket, maguk is „szegények” lévén. Futottak hát az önkormányzathoz, segítsenek ők, legalább a borsos tandíj egy részét vállalják magukra, hiszen a városi intézményben siklósi gyerekeket nevelnek. Különben is ha 97-ig nem lesz meg a diplomájuk, nem dolgozhatnak tovább jelenlegi munkakörükben. A válasz, amit kaptak, egyszerű és lehangoló volt - nincs pénz. Fizessenek vagy változtassanak állást. Sajnos Baranyában egyre több ilyen beszélgetés zajlik le a polgármesteri hivatalokban. A települések egyre több feladatot és ezek ellátására egyre kevesebb pénzt kapnak. A fiatalok ügye közügy, hiszen amik velük történnek, szervesen kapcsolódnak mindannyiunk életéhez. A pályakezdő fiatalok önálló életkezdésének, elhelyezkedésének problémáit csupán szociálpolitikai eszközökkel nem lehet megoldani. Új munkahelyeket kellene teremteni, ami viszont a gazdasági növekedés függvénye. Ez köztudott szorosan kötődik a magasan képzett, önmagát menedzselni képes fiatal munkaerőhöz. Ehhez viszont jó iskolák és tanárok szükségeltetnek. De ha nincs pénze a diáknak tanulni, a tanárokat pedig az utcára teszik, akkor teljesen világos, hogy ebből az egészből nem lesz semmi. Most megették az aranytojást tojó tyúkot - az iskolát -, vele a jövő nemzedék tudását, ami egyedüli záloga minden nép jövőjének. Ezért állunk a fiatalok mellé és kérünk erre másokat is. Habjánecz Tibor MDF Orsz. Választmánya Ifjúsági Bizottság tagja Darvas Miklós MDF Megyei Választmánya ifjúsági referense >
