Új Dunántúli Napló, 1995. szeptember (6. évfolyam, 238-267. szám)

1995-09-20 / 257. szám

1995. szeptember 20., szerda Kultúra Dünántúli Napló 11 Szederkény - Surgetin Honismereti Egyesület évkönyve 1994 SZEDERKÉNY SURGETIN Jahrbuch des Hcimatvereins 1994 Már negyedik évfolyamával jelent meg a Ravasz János által szervezett és irányított Sze­derkényi Honismereti Egyesü­let 1994. évi évkönyve, amelyben a származás gyöke­reinek és a szülőföld ismereté­nek gyönyörű összhangjából érződik a HAZA fogalma, a hazaszeretet mindent felül­múló érzése. A Dunamedence évezredes története teremtett itt egysé­ges, esetleg különböző nyel­veken beszélő, de egységesen gondolkodó lakosságot, amely mindig hazájának érezte ezt a földet, és amelyen mindig bé­kében élhettek és gazdagod­hattak teljes jogbiztonságban az idekerült népek. A szülő­föld összetartó erejét csak a politikusok bonthatták meg. Olyan emberek, akik érzésük­ben is távol állottak ettől a nép­től, és így - a történelem viha­rában - időközönként egymás ellen uszíthatták a történelem által együttélésére ítélt lakos­ságot. Ezek a gondolatok támadtak bennem akkor, amikor a két­nyelvű Szederkény - Surgetin - évkönyvet forgattam. Az ál­talam már megszokott formá­ban találjuk meg benne a Sze­derkényből elszármazott, itt élő, vagy érzelmileg ide kö­tődő írók különböző műfajú írásait. Forrásértékű történelmi mű Ravasz János: A község földesurai a középkorban c. tanulmánya, amelyet szinte történelmileg folytat ugyan­csak forrásértékűként egy kis­gyerekként elkerült Eduard Schilbhut adatokkal alátá­masztott - részint visszaemlé­kezéseket tartalmazó írása 1944-es katasztrófáról, amely­nek során a lakosság jelentős része eltávozott, illetve a falut kiürítették. Néprajzilag jelen­tős munka a fuldai nyelvjárás kimutatása területünkön (Wild Katalin tanulmánya), valamint Medgyasszai Péter munkája, amely a napjainkban modem formában újra divatba jövő vá­lyog építészet helyi múltját mutatja be képekkel illuszt­rálva. Az „őslakos” és helyben maradt Ravasz János folytatja a már korábban megkezdett A naptári év szokásai című nép­rajzi tanulmányát. Az Évkönyv második ré­szében a szederkényi indítta­tású irodalmi és művészeti munkákkal ismerkedünk meg. Ebben Népdalkincsünk gyöngyszemeiből című gyűj­teményben a hazai németség más vidékeire is kiterjedő, il­letve ott is megjelenő és ismert népdalokat is találunk. így magam nosztalgiázva dalolgat- tam a kisgyerekként Tolnán tanult dalocskákat, amelyeket pedig akkor talán még nem is értettem. Az Évkönyv minden kötetében találunk Koch Valé­riától valami újat. így most: „A kis herceg gyógyít” című részletet A herceg és a rózsa című meseregényből. A neves szederkényi emberek rovatban Korda Béla művész műveit láthatjuk, aki mind a festészet­ben, mind a grafikában sajátos művészetfelfogással készült műveivel maradandót alkotott a magyar művészettörténet számára. Az Évkönyv végül részlete­sen beszámol az egyesületi életről, benne a „gyökerek” és a „haza” kapcsolatáról: vagyis kölcsönös vendégeskedésről, amely a Fulda melletti Ulm- bach és Szederkény polgárai között szinte már szokássá vált, hisz ez évente megismét­lődik. A könyv kedves emlék minden szederkény-vidéki la­kosnak, vagy onnan elszárma­zottnak, ugyanakkor azonban a hazai németség történetével foglalkozók is haszonnal - még forrásként is - forgathat­ják. És talán ezt az erős sze­derkényi kötődést szolgálják azok a szintén már szokásossá vált családfa kimutatások is, amely közismert szederkényi családokat (jelenleg a Dittrich és a Mammel) családfáját mu­tatja be. Tamási Áron szerint a vi­lágban valahol otthon kell len­nünk. A szederkényiek - úgy látszik - megtalálták ezt az otthont a történelem viharában is. Dr. Rajczi Péter A tudományos világ Pécsre tekint Teret a civil szerveződéseknek Idén is nyitott kapuk várják a látogatókat a pécsi Nevelők Házában Az egészségügyet érintő át­szervezések és költségkímélő intézkedések közben Pécsett vi­lágraszóló eredményeket érnek el a keringési megbetegedések vizsgálata és gyógyítása terén. Az Amerikai Egyesült Álla­mokban, a Montana beli Big Sky-ban nemrég lezajlott U. Nemzetközi Klinikai Haemo- rheologiai Kongresszus a pécsi kutatók sikereit elismerve a Klinikai Haemorheologiai Vi­lágtársaság elnökévé válasz­totta dr. Tóth Kálmán docensét, a POTE I. sz. Belklinika Cardi- ologiai Osztályának vezetőjét. E megtiszteltetés mögött az 1970-es években Magyarorszá­gon, éppen Pécsett megkezdett eredményes kutatómunka áll. Az akkori kutatócsoport tagjai, dr. Fendler Kornél, dr. Mátrai Árpád, dr. Juricskay István, dr. Kollár Lajos és Kenedi István a biofizikai, élettani és kórélet­tani kérdéseken túl a mérés- technikával is foglalkoztak. Az általuk kifejlesztett műszerrel az 1980-as évek elején indítot­ták be a klinikai méréseket. Azóta a POTE a haemo­rheologiai kutatások központ­jának számít Magyarországon, és a mostani világkongresszu­son nemzetközi elismerést ka­pott. A keringési megbetegedések aránya ma Magyarországon el­éri a 60%-ot, ami a fejlett or­szágokra is jellemző. Éz teszi szükségessé az intenzívebb ha­emorheologiai kutatásokat, amely a vér áramlásával foglal­kozó tudományág. A vérkerin­gést befolyásoló tényezők kuta­tása az eredményes gyógyítást és megelőzést szolgálja. A világkongresszusra 8 ma­gyar haemorheologus utazott, köztük Pécsről dr. Fendler Kornél, dr. Tóth Kálmán, dr. Bogár Lajos, dr. Habon Tamás és dr. Vékási Judit. A három magyar szimpózium közül ket­tőt a pécsiek szerveztek. Tíz előadás hangzott el a szív, a végtagok, a szem keringési problémáiról. Az elméleti kér­déseken túl a klinikai gyakorlat eredményeiről is beszámoltak. Úttörő jelentőségűnek ismerték el a szívinfarktusos betegeknél alkalmazott, vérkeringést javító hatású, új gyógyszeres kezelést. Ma már szinte pécsi iskolá­nak tekinthető a haemorheolo­giai tényezők különböző kerin­gési betegségekben betöltött szerepének kutatása (koszorúe­rek, agyi erek, szemfenéki és végtagi erek, stb). Az egyik szimpóziumot a fiatalon elhunyt pécsi dr. Mát­rai Árpád emlékének szentel­ték, aki a POTE-n a haemorhe­ologiai kutatásokat megindí­totta és nemzetközileg elismer­tette. A pécsiek tudását ő vitte ki a világba. A ma is legismer­tebb, e tudományág nemzetközi bibliájának tekintett szakkönyv egyik szerzője volt. Pécsett jelenleg a POTE-n hat, a Baranya Megyei Kórház­ban pedig egy kutatócsoport foglalkozik a vér áramlásának tudományával. Pécsett egy olyan tudományágat művelnek, amely büszkesége a városnak és az egyetemnek, és amely vi­lágközpontjává tette a várost. Az itteni munka lehetővé teszi, hogy sok új terápiái eljárás és gyógyszeres kezelés első kéz­ből kerülhet alkalmazásra itt. A Magyar Haemorheologiai Társaság elnöke dr. Kollár La­jos, főtitkára dr. Tóth Kálmán. A most kapott elismerés hatá­sára ebben a tudományágban a jövőben rangos nemzetközi kongresszusoknak is otthont adhat a város. Rozvány Gy. Válságos helyzetből tudott ki­lábalni és újjáéledni a pécsi Nevelők Háza. Már-már a meg­szűnés réme fenyegette a régi helyéről elköltöztetett intéz­ményt, amikor egyesületté ala­kulva, nyitottabban, szélesebb érdeklődési körű emberek szá­mára is teret adva megkezdte megváltozott életét. Az egyesület Szent István téri épületében nemrég felújí­tási munkálatokat folytattak, a parketták alatti korhadt aljzatot cserélték, s 130 négyzetméteres tetőrészt szigeteltettek. A mű- emlékjellegű épület stukkódí­szeit is hozzáértő mester javítja, aki ráadásul tisztességes, mél­tányos áron dolgozik. Tervezik, hogy a hátsó, udvari traktust is rendbe teszik. Vincze Csilla el­mondta, hogyan gazdálkodnak a szűkös anyagi lehetőségekkel. Az épület tulajdonosa, a városi önkormányzat évi 800 ezer fo­rinttal támogatja őket, ez a re­zsire elég. A mostani felújítást is ebből az összegből gazdál­kodva végezték. Állami támo­gatásból, pályázati úton közel egymillió forinthoz jutottak. Adnak teret olyan társaságok­nak, melyek oktatással foglal­koznak, s ritkán gazdasági te­vékenységet végzőknek is. Ezek bérleti díjat fizetnek. Pá­lyáznak céltámogatások elnye­réséért is, ilyen volt utoljára a holland nagykövetség alapítvá­nyának kiírása. Közel félmillió forintot nyertek egy civil köz­pont létrehozására, s arra, hogy olyan bázisát alakítsák ki a pá­lyázati szférának, amellyel nap­rakész adatokhoz juthatnak az érdeklődő szervezetek. Idén nyáron 2,5 millió forin­tot nyert az egyesület a jövő évi nemzetközi kamarakórus-fesz- tivál megrendezésére is, melyet 1996. július 8-a és 14-e között tartanak. Eddig 15-20 külföldi és 6-7 magyar kórus jelentke­zett, a találkozó neves karna­gyok vezette műhelyekkel is kibővül majd. A Kamarakóru­sok Világfesztiválja egyébként abba a rendezvénysorozatba il­leszkedik, melyet még az Expó­ra állítottak össze. A viszonylagos anyagi biz­tonság megteremtése mellett az egyesület a másik fő célját is elérte: különböző civil szerve­zetek, klubok, közösségek számára nyújt valódi közösségi teret. A Nevelők Háza Egyesü­let csak a ház munkáját koordi­nálja, egyébként azonban belső ügyeiben természetesen min­denki önálló. A pedagógusok továbbra is szívesen látott ven­dégek a házban, szinte minden héten van a számukra is tanfo­lyam. A házhoz tartozó civil szervezetektől az egyesület nem kér bérleti díjat. Nemcsak a ház használóinak jött létre a Humán források című újság, melynek célja, hogy teret adjon a különböző humán segítő szolgálatoknak. Az hasonló című előadássoro­zat tavaly elsősorban nevelők­nek nyújtott hasznos informá­ciókat. A Nonprofit klub ta­nácsadást szervezett azok szá­mára, akik a nonprofit gazdál­kodásról akartak gyakorlati is­meretekhez jutni. Ézek a kez­deményezések olyannyira sike­resek voltak, hogy idén is folytatódnak. Ugyanígy mű­ködnek továbbra is a ház olyan régi jó kis klubjai, mint az örök­ifjú nyugdíjasoké, a versmondó pedagógusoké, a csillagászoké, az eszperanistáké, a pécsi ma­gyar-finn társaságé. Nem pihen a Nevelők Háza Kamarakórusa sem: ősszel Németországba, Svájcba és Ausztriába utaznak. H. I. Gy. Filmvetítések a rendházban A Fővárosi Önkormányzat kulturális bizottsága jogi lé­péseket fontolgat a Domon­kos-rend ellen, mert az egy­házi ingatlanok visszaadásá­ról szóló törvényi előírásokat figyelmen kívül hagyta a tu­lajdonába került Sport-mozi hasznosításával. Vég Gábor, a bizottság elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a rend hitélet gyakorlásához, illetve egy­házi, kulturális célokra igé­nyelte vissza az épületet. A Fővárosi Önkormányzat és annak vállalata, a Budapest Film Rt. kártérítés nélkül adta vissza az épületet azzal, hogy azt az egyik filmforgalmazó­val augusztusban lejáró szer­ződés után ténylegesen meg­kaphassa a szerzetesrend. A bizottsági elnök megdöbbent azon, hogy a rend újabb szer­ződést kötött a filmforgal­mazó céggel. Dóczy Zsigmond atya, a rend tartományfőnöke az MTI munkatársának nyilatkozva felháborítónak nevezte, hogy a kulturális bizottság jogi lé­péseket fontolgat a Domon­kos-rend ellen. Dóczy atya a szerződéskötést a rend nehéz anyagi helyzetével magya­rázta: a filmforgalmazásból származó bevétel 8 százaléka a domonkosokat illeti meg. A magyar világpolgár Mi az, hogy világpolgár? Hogy lehet valaki egyszerre magyar és világpolgár? A szeptember 22-án 85. szüeltésnapját ün­neplő Faludy György mind a sors elrendezése folytán, mind pedig ideáljai, életműve, és - nem túlzás - tanítása során vált azzá. Amikor a szókimondó, sőt merész Villon-átköltések meg­jelentek a harmincas évek vé­gén, a Faludy-legenda egy csa­pásra született meg. Villon ál­ruhája ma is úgy illik a magyar költőre, mintha rászabták volna, azóta is sokszor aktuali­zálta a reneszánsz versformát, a balladát. Pimaszsága is egy tő­ről fakad a franciáéval. 1938 végén, nem utolsó sorban az ügyészségről jövő baráti fi­gyelmeztetés tudatában belátta, hogy emigrálnia kell. Azt is be kellett lássa, hogy a béke, a szabadság, „egyszóval a hala­dás” meghalt akkor Magyaror­szágon. Az első emigráció ka­tasztrófa volt - emlékezik a költő a Zeneakadémián, az egykori Villon-estek színhe­lyén, ahol telt ház köszöntötte a születésnapja tiszteletére ren­dezett esten. Olyan ferde szo­bában lakott a feleségével Pá­rizsban, ahol éjszaka össze­csúsztak a bútorok. Reggel első dolguk volt helyretolni őket. Annyira szegények voltak, hogy szinte csak kukoricaká­sára futotta. A nyomor legalább másfél évig tartott. Csak egy­szer esett meg velük, hogy meghívta őket Hatvány Lajos, egy előkelő étterembe. Tizen­két osztrigával kezdték, saját vérében kisült kacsával folytat­ták, tortával, fagylalttal, pezs­gővel és konyakkal fejezték be, de csak azért, hogy hazafelé, az autóból kiszállva az egészet ki­hányják - nem voltak ilyen bő­séges vacsorához szokva. Faludy természetesen haza­tért a második világháború után, hiszen az emigrációban csak még szebbek lettek az itt­honi emlékek.: „Mindig úgy éreztem, azért vagyok kint, hogy visszajöjjek a végén.” Faludy György sorsa az öt­venes években, a nyugati emig­rációból hazatért sok társához hasonlóan a letartóztatáson, majd a recski kényszermunka­táboron át a második emigráci­óhoz vezetett. Az erről szóló dokumentumfilmnek és az idő­közben megjelent önéletrajzá­nak (Pokolbéli víg napjaim) köszönhetően recski éveiről vi­szonylag sokat tudunk, és azt is megismerhettük, hogy a memó­riából könyveket fogolytársai­nak regélő költő a szellem ere­jével gyógyított és mentett éle­tet. A második, az 1956-os emig­ráció, emlékezik vissza az ün­nepelt, korántsem volt olyan nyomorúságos, mint az első. De megelőzte az a történelmi csalódás, amelyet csak 1711- hez, vagy 1849-hez lehet ha­sonlítani. Már a határtól nem messze, a menekülttáborban megkérdezték tőle, hogy hova akar menni, Németországba, Dámába, Svédországba, Nor­végiába, Franciaorszgába, Ang­liába, az Egyesült Államokba, Kanadába, Áusztráliába, vagy Új-Zélandra? Több ideiglenes állomás után végül is Kanadá­ban élt, és Torontóból települt haza a fordulat után. De a „tűr- hetőbb” évek ezt megelőzően lassan teltek már, évtizedekben kellett mérni őket. Világosan látta, idézi akkori gondolatme­netét a költő, semmi reménye, hogy valaha is hazatérhessen. Úgy gondolták, hogy majd az új évezred elején valamikor, ötven-hatvan év elteltével jön egy háború az USA és a Szov­jetunió között. A rettenetes atompusztítás után majd valaki urnában hazahozza az emigrán­sok hamvait, és jó ha két ember jelenlétében eltemetik oda, ahol a pusztítás előtt a Farkasréti temető volt. Éppen ezért szá­mukra abban, ami végül is be­következett, az a legörvendete- sebb, hogy a Szovjetunió fel­oszlása nagyobb háború nélkül lezajlott. Pusztán a ténytől bol­dog volt, hogy itthon lehet. Bár ő nem táplált olyan nagy reményeket, mint sokan az 1989-es esztendő táján, mert tudta, hogy olyan országba jön, ahol nagy bajok vannak. De a Zeneakadémián mon­dott rögtönzött beszédét a költő mégis mosolyogva és hálál­kodva zárta - nem szokott az ünnepléshez, és láthatóan za­varban is volt. A zsúfolt ház előtt többek között Lukács Sándor, Katona Klári, Mácsai Pál, Bródy János, Koncz Zsu­zsa, Jordán Tamás, Markó Iván, Hernádi Judit és Kocsis Zoltán előadását köszönte meg. Egy valamiért nem kellett köszöne­tét mondania, mert a műsorban szintén fellépő Farkasházy Ti­vadar már megtette helyette, íme hát megleltem házamat, - hangzott a parafrázis „Endre és Attila nevében is”, arra utalva, hogy a kétszeres emigráns, aki­nek eddigi legteljesebb gyűjte­ményes kötete születésnapja előtt látott napvilágot, végre végleges otthont kapott magá­nak és könyvtárának. És költé­szetének, tehetjük hozzá, ha másból nem, hát abból ítélve, hogy hányán áltak sorba az es­ten, hogy verseskötetét dedi­kálja. Zipernovszky Kornél

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents