Új Dunántúli Napló, 1995. szeptember (6. évfolyam, 238-267. szám)

1995-09-15 / 252. szám

1995. szeptember 15., péntek A Mai Nap Dünántúli Napló 5 Mustfokoló és bordal Pár éve Pécs és Baranya szá­mára az ősz az igazi pezsgés és fesztiválhangulat időszaka. A Pécsi Napok rendezvényei nyit­ják a sort, s szinte átmenet nél­kül következnek a „Mediterrán Ősz” eseményei, s a három éve elindított un. Bor-út progra­mok, amelyhez a legjelesebb nemzetközi rendezvény, az Eu­rópai Bordalfesztivál is kapcso­lódik. Az idei, sorrendben a III. Eu­rópai Bordalfesztivál, valamint a hozzá kapcsolódó borút ren­dezvények szervezői tartottak tegnap sajtótájékoztatót. A Pé­csi Férfikar Alapítvány és a Ba­ranya Megyei Művelődési Központ képviselői (mint ren­dezők) elmondták, pénzhiány miatt májusban még kétséges volt a fesztivál megrendezése. Szerencsére akadtak olyan szervezetek, cégek, akik fon­tosnak tartották, hogy a város és a megye hírnevét öregbítő eseményre idén is, a korábbi­hoz hasonló színvonalon sor kerülhessen, s ennek érdekében pénzt is áldozni. Megtudhattuk, hogy jövőre már Világ Bordal­fesztiválként folytatódik a ha­gyomány. Az idei bordalfesztiválon szereplő kórusok a Groot Férfi­kar Hollandiából, az Uppsalai Férfi Kamarakórus (Svédor­szág), Szlovéniát Ptuj város fér­fikara képviseli. Fellép Berecz András, a magyar népi éneklés neves művelője, s természete­sen a pécsi Bartók Béla Férfi­kar. A fesztivál hivatalos meg­nyitója ugyan hagyományosan a Villánykövesden a Batthyány pincében lesz, (szeptember 22-én 16 órakor), de valójában az események már délelőtt 11 órakor elkezdődnek Palkonyán. Míg a Siklós-Villányi Borút Egyesület és jónéhány borsza­kértő „Mustfokoló” néven szakmai fórumot tart, addig a falu presszójának udvarán ha­lászléfőző verseny zajlik. A fesztivál kórusai egész napos vendégei Palkonyának és Vil- lánykövesdnek, nemcsak a ha­lászlére, hanem az un, nyitott pince program keretében bor­kóstolásokra. A gálaest szeptember 23-án 19 órakor kezdődik a Pécsi Nemzeti Színházban. A szünet­ben borospalack szépségver­seny lesz, s a közönség lesz a zsűri. Másnap 15 órakor Pécsett szüreti felvonulás, a Széchenyi téren a fesztivál kórusainak és néptánceggyütteseknek szabad­téri műsora és este 8-kor, a Pol­lack Mihály Építőipari Szakkö­zépiskolája kollégiumának kupolájában a fesztivál zárása. S. Zs. Információs társadalom és Magyarország Hihetetlen mértékű a világ ér­dekeltsége az információ előál­lítására és továbbítására, s eb­ből az óriási üzletből mi sem maradhatunk ki - mondotta Ko­vács Kálmán, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisz­térium államtitkára a Hírközlési Főfelügyelet tegnapi pécsi or­szágos fórumán. Nemcsak azért, mert az utóbbi években ez lett az ipar húzóágazata, s a legnagyobb profitot termeli, hanem azért is, mert ha most nem kapcsolódunk be a nem­zetközi áramlásba, a lemaradá­sunk olyan mértékű lesz, ame­lyet már képtelenek leszünk behozni, leszakadásunk végle­gessé válik. Ezt elkerülendő el­sősorban azt kellene felmér­nünk, valójában milyen igény mutatkozik az információ iránt, hiszen a fogyasztói réteg rend­kívül heterogén, nem lehet tudni, ki mire kíváncsi, mit szándékozik felhasználni. Az államtitkár arra is kitért, melyek a lehetőségeink. Mint mondotta, a távközlésben van a legnagyobb előrehaladásunk, az itt folyó fejlesztések ered­ményeképpen néhány területen már elértük a világszínvonalat. Krupanics Sándor, a Hírközlési Főfelügyelet elnöke előadásá­ban legfőképpen a költségekre helyezte a hangsúlyt. Megálla­pítása szerint a szomszédaink­hoz képest az infrastruktúra ki­építésében meglehetősen jól ál­lunk, ám a további beruházások finanszírozását valakinek meg kell oldania. Az elnök szerint ezt a magángazdaság fogja fe­dezni, már csak azért is, mert ugyan nagy befektetést igényel, viszont ez évek múlva busásan megtérül. Straub Elek, a MATÁV Rt. vezérigazgatója szerint a cége pillanatnyilag a magyarországi információs piacon vezető he­lyen szerepel. Ez viszont csak időleges, néhány év múlva, pontosabban 2001-ben, amikor a koncessziós szerződések le­járnak, már nekik is komoly versenytársakkal kell számol­niuk, mégpedig feltehetően a nagy multinacionális távközlési társaságokkal. Éppen ezért most az a feladatuk, hogy az ez­redfordulóig olyan szolgáltatási rendszereket építsenek ki, amely mind minőségben, mind fejlettségben versenyképes lesz a multik által kínáltakkal. Ter­veik között az is szerepel, hogy Kelet-Európábán a MATAV meghatározó távközlési szol­gáltatójává válik. B. G. Lugosi Lugo László képeinek rendezése közben fotó: löffler Gábor Szén - feketén, fehéren Lugosi Lugo László fényképei bezárt mecseki bányákról Hárman ültek két éve a pécsi Kisgalériában, Pinczehelyi Sándor, Konkoly Gyula és Lu­gosi Lugo László. - Itt vannak ezek a bezárt bányák, éppen mi is az István-aknán vagyunk, a festészeti mesteriskolával, azt kellene lefényképezned, gyere ki egyszer, nézd meg! - mondta Konkoly a fotósnak.- Elképesztő látvány, igazi kép fogadott István-aknán - mondta Lugosi. - Ipari építé­szet az 1920-as évekből, a leg­gyönyörűbb fajtából. Az elkészült fényképsorozat természetesen, mint minden fénykép, dokumentum. Tudni tudjuk, és ezúttal láthatjuk is a szénre, vasra, gőzre épült ipari civilizáció végét.- Legalább a fénykép marad­jon meg, mielőtt mindent telje­sen lebontanak - ez volt Lugosi Lugo célja. Láthatjuk a márkatáblát, az aknatornyot, az üzemudvari részleteket, a függőkötélpályát. És sehol egy szénporos arc, il­letve csak egy ércbe vésett em­ber. A Művészetek Házában megnyílt kiállítás köszöntőjé­ben dr. Kassai Miklós geológus arról beszélt, hogy ezek a képek csöndjük, kihaltságuk ellenére annak a 12 ezer bányásznak ál­lítanak emléket, akiket naponta elnyelt a föld, a por, a sötétség. A hallgatag kő, beton, vas épü­letek nagyon is beszédesek, mesélnek arról a sok száz mil­lió tonna szénről, amit mozdo­nyok, erőművek, cserépkályhák nyeltek el, és a múltról, mely­ből az alkotóművész minden egyes exponálással visszalopott egy-egy pillanatot. M. K. Pécs levegője Az ÁNTSZ Baranya Me­gyei Intézetének mérési ada­tai szerint szeptember 13-án mért 24 órás átlagértékek alapján Pécs város lég­szennyezettségét a követ­kező mutatók jellemezték az egészségügyi határérték százalékában: kéndioxid 46%, nitrogéndioxid 51%, szénmonoxid 25%, szálló por 144%, ózon 42% A legmagasabb szálló por szennyezettséget (a határér­ték 292 %-a) és a nitrogén- dioxidot (a határérték 104%-a) a Kodály Zoltán úton, valamint a kéndioxi­dot (a határérték 91 %-a) a Boszorkány úton mérték. (Az egészségügyi határérték 100%-nak felel meg, amely szint alatt a szennyeződés nem okoz közvetlen egész­ségkárosodást.) Pécsi MTESZ kötet jelenik meg jövőre Az államalapítás 1100 éves évfordulójára a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségi Kamarájának Baranya Me­gyei Szervezete könyvet je­lentet meg 1996-ban. A kö­tetben helyet kapnak majd azok a témák, amelyeket a pécsi, baranyai műszaki tu­dományokkal foglalkozó értelmiség az elmúlt száz évben alkotott. Önálló feje­zetben írnak a megye váro­sairól és nagyobb települé­seiről, a Ki kicsoda című részben pedig neves szemé­lyiségeket kívánnak bemu­tatni. 101-nél is több kiskutya A Pécsi Napok egyik meglepe­téseként kölyökkutya bemu­tató nyílt tegnap a Sopiana Csarnokban. Közel kétszáz mintegy harmincöt fajta kis ál­lattal találkozhat a közönség a tíz nap alatt. A kutyusok mel­lett cicák, pónik, vietnámi tör­pemalacok és egy kis mester­séges tóban mandarin kacsák is láthatók. Szombaton virág- kötészeti és divat show is lesz a helyszínen. Az ötlet az olasz Bellelli Dante és Tibold Zita állatke­reskedőké, akik kölyökkiállí- tásukkal nem titkoltan a gye­rekeket szeretnék elsősorban megnyerni. Céljuk az állatsze­retet elmélyítése már kis kor­ban, ezért bemutatójukon a gyerekek be is mehetnek az ál­latok közé, etethetik őket, játszhatnak velük. Már az első nap több gye­rekcsoport érkezett, hogy megcsodálja a sokféle izgő- mozgó szőrpamacsot, de a fel­nőttek is nehezen tudnak el­lenállni. Ott- jártunkkor egy anyuka egyszerűen kinyitotta a ketrecajtót, kiemelte a neki tet­sző kis jószágot és hosszan babusgatta. Kislánya elunva a dolgot, egy másik kutyacso­portot nézett ki magának. A törzskönyvezett kutyusok egyébként nagyon érdeklődők. Ha az ember a közelükbe megy, máris rohannak ismer­kedni. Csendről a csarnokban nem igen lehet beszélni, mert mindig van legalább egy „tár­saság”, amelyik éppen birkó­zik vagy fogócskázik s közben persze egyfolytában csahol. Ha kutyák s cicák valamelyike megtetszene egy látogatónak, lehetőség van a vásárlásra is. Velősy G. Egymásra figyelve FOTÓ: LÖFFLER GÁBOR ESCORT 1.920.000,-Ft helyett már 1.699.000,- Ft-tól FORD Escort típusok akár 220000 Ft-tói olcsóbban! FORD JAKON AUTÓ KFT. Pécs, Megyeri út 72. *: 336-247; 336-232 Takarítás és szemétszüret Egy ausztrál férfi, aki hajón körbeutazta a világot és vándor­lása során látta, hogy mennyi szenny és szemét van a folyók­ban, tengerekben és a száraz­földön is. Amikor hazatért szomorúan konstatálta, hogy szülővárosa is igencsak mocs­kos, ezért elhatározta, hogy ta­karítási napot hirdet a városban élőknek. Pár év alatt ez a kez­deményezés világméretűvé nőtte ki magát, így ebben az évben szeptember 23-án tartják a Takarítási Világnapot. Ezen a napon a világ egész területén az emberek kisebb- nagyobb részeket együtt, cso­portokba szerveződve vagy csa­láddal megpróbálnak megtisztí­tani. Lehet ez akár a ház vagy a lakás és környéke, egy irodaé­pület vagy egy park, sőt a tele­pülések önkormányzatai nagy­szabású takarításokat is szer­veznek. így lesz ez Pécsett is, ahol a Közüzemi Rt. hívja a la­kosságot takarítani a környék parkerdőibe. Takács György műszaki igazgató ezzel kapcso­latban elmondta, hogy a ma­lomvölgyi parkerdőbe illetve a mandulásba várják azokat a csoportokat és családokat, akik segítenének szemetet gyűjteni. Az ehhez szükséges feltételeket (gumikesztyűt, nylon zacskót) a Közüzemi Rt. biztosítja. Ezen kívül a Közüzemi Rt. ezen a napon fokozottabb várostisztí­tást végez. Jó alkalom ez a nap arra is, hogy a környezetünkön kívül egy kicsit a lelkűnkben is meg­tisztuljunk, megnyugodjunk és megszabaduljunk az utcán fekvő dobozok és papírdarabok látomásától. Rendes Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents