Új Dunántúli Napló, 1995. szeptember (6. évfolyam, 238-267. szám)
1995-09-13 / 250. szám
1995. szeptember 13., szerda Hazai Körkép Dünántúli Napló 7 A jogszabályokat mindenkinek be kell tartania Horn és Kuncze a rendőrségen Parlamenti munkanap: közérdekű témák a honatyák előtt Rendelet a fűtőolaj-támogatásról (Parlamenti tudósítónktól) Számos közérdekű témával foglalkozott tegnapi ülésén az Országgyűlés. A képviselői interpellációk és kérdések tárgyalásakor szóba került például, hogy kik és hogyan igényelhetnek fűtőolaj-támogatást. Az utóbbi időben romlott a rendőrség anyagi-pénzügyi helyzete, s ezt a kedvezőtlen folyamatot meg kell állítani - nyilatkozta Horn Gyula miniszter- elnök az Országos Rendőr-főkapitányságon Kuncze Gábor belügyminiszterrel közösen tett keddi látogatása után. Jövőre már 20 százalékos bérfejlesztést terveznek a fegyveres testületek, így a rendőrség munkatársai számára is. A közbiztonságról szólva kifejtette a miniszterelnök, hogy a hazai helyzet nemzetközi ösz- szehasonlításban sem rossz. A színtévesztést sokan egyszerű látászavarnak tartják. Pedig a közlekedésben, a munkában jelentős hátrányt, gondot jelent. Egész sor foglalkozás, például a buszvezetés, kizáró oka, ha valaki színtévesztő. A Budapesti Műszaki Egyetem optikai tanszékének kutatói, dr. Venczel Klára és dr. Abra- hám György most olyan szemüvegcsaládot fejlesztettek ki, Szeptember 1-jétől változott - illetve 15-étől ismét változik - a gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási ártámogatási rendszere. A tb ezentúl fix összegű hozzájárulást ad a biztosítottaknak. (Tudósítónktól) Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár elkészíti a gyógyászati segédeszközök alaplistáját, rögzített árakat szab meg, s a támogatás összege az árak 50, 85, illetve 100 százaléka lehet. Ugyanennyivel járul hozzá az OEP az alaplistán nem szereplő, különleges, drágább külföldi segédeszközökhöz is - függetlenül azok árától. A legsúlyosabb fogyatékosságok, betegségek ellátását szolgáló gyógyászati segédeszközök Az ORFK-n tett látogatáson megállapodtak Pintér Sándorral , hogy a főkapitány október 31-éig javaslatot készít a kormány számára a rendőrség hatékonyabb működtetésével kapcsolatban. A feketegazdaságról szólva Horn Gyula kifejtette: az elbírálásban nincsenek kivételek, a jogszabályokat mindenkinek egyformán be kell tartania. A belügyminiszter hozzáfűzte: a feketegazdaság elleni küzdelem a rendőrség, az APEH, a vámszervek és a törvényhozók közös felelőssége. amely korrigálni képes a színtévesztők színlátását. A normál szemüveglencsére tíz-tizenöt leheletnyi rétegben fémeket gőzö- lögtetnek, így érik el a kívánt hatást. Újfajta műszert készítettek a színtévesztés mértékének megállapítására is, ilyen a világon eddig nem létezett. Segítségével „testre szabottan” határozhatják meg a színtévesztő korrekciós szemüvegének paramétereit. továbbra is teljesen ingyenesek. Ebbe a körbe tartoznak például a végtagprotézisek. A sokak által használt ortopéd cipők részben 85, részben 50 százalékos támogatást kapnak, az elváltozás súlyossági fokától függően. Az 50 százalékos támogatási körbe kerülnek a többi között a vércukorszintmérők, továbbá az egyes segédeszközöket - például a hallókészülékeket - működtető energiaforrások. Az új támogatási rendszer elsődlegesen azt a célt szolgálja, hogy az örvendetesen bővülő kínálatból az orvosok a drágább, különlegesebb termékeket is felírhassák vényre, de nem árarányos, hanem fix összegű hozzájárulással támogatva a legjobban rászorulókat. Szabó György népjóléti miniszter elmondta: a most megjelent rendelet szerint azok jogosultak a támogatásra, akik tüzelőolajjal fűtenek - függetlenül attól, hogy milyen kályhát használnak. A támogatás mértékét a települési önkormányzatok határozzák meg, a rászorultsági elv alapján. A költségvetés a lakosság száma és a szociális szempontok alapján utalja át az önkormányzatoknak ezt a pótlólagos összeget. Azoknak, amelyeknek 2 millió forintnál kevesebb jár, szeptember 20- áig teljes egészében kiutalják a pénzt, a többiekhez két részletben, szeptember 20-áig, illetve október 20-áig juttatják el. Az ülésen folytatták a felső- oktatás fejlesztésének vitáját. Az előterjesztést a legélesebben Fekete György (MDF) kritizálta. Szerinte a közoktatás és a felsőoktatás szétzilálási folyamata zajlik, amelynek koncepciója életveszélyes a magyar kultúrára. A tűzoltók demonstrációjára és más, tervezett tüntetésekre utalva Torgyán József (FKP) szóvá tette: megelőzhetők lennének a demonstrációk, ha a kormány érdemben intézkedne és kielégítené a jogos igényeket. Kuncze Gábor belügyminiszter hangsúlyozta: támogatja a tűzoltók törekvéseit, a költségvetés tárgyalásakor a parlament kezében lesz a lehetőség, hogy helyzetükön változtasson. A torgyáni megoldással azonban nem élhet a kormány - folytatta -, ugyanis Torgyán úr mindenkinek fűt- fát ígér, de egyik ígéretét sem lenne képes teljesíteni, legfeljebb a társadalombiztosítási járulék és az adók jelentős emeléséből. Akkor pedig akár el se induljon a következő választásokon. Pénzügyi, adóügyi szakemberek és az illetékhivatalok képviselőinek a részvételével kedden Egerben megkezdődött az Illetékhivatalok 10., 1995. évi Országos Találkozója. Bá- der Gyula, a tanácskozás főszervezője elmondta: az illetékhivatalok jelentős bevételekhez juttatják az államot, ennek ellenére a települési ön- kormányzatok igazgatása alá tartoznak. Ugyanakkor hiányzik a hivatalok egységes strukturális felépítése is, azaz jogállásuk rendezetlen. Éppen ezért a pénzügyi tárca azon dolgozik, hogy az államháztartási reform során egy olyan integrált szervezeti rendszerbe építsék be az illetékhivatalokat, amely összefogja majd a társadalombiztosítást, az APEH-et, a Vám- és Pénzügyőrséget és a Magyar Nemzeti Bankot, a Pénzügyminisztérium irányítása alatt. A hagyományoknak megfelelően ünnepélyes külsőségek mellett gyújtották be a mész- kemencét a Kaposvári Cukorgyárban. Ezzel kezdetét vette a 102. kampány, amely a tervek szerint legalább száz napig tart majd. A rendszer elindulása után a répa feldolgozását egy hét múlva kezdik meg. A gyár többségi tulajdonosa, az osztrák érdekeltségű Agrana a múlt évinél 200 ezerrel több, összesen 550 ezer tonna cukorrépát termeltetett. Fegyveres zsarolók csapdába csalták szeptember 8-án az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökét, Farkas Flóriánt. A Szolnokon élő politikustól egy helyi szállodában 4 millió forintot követeltek támadói. A két ismeretlen személy rendőrnek adta ki magát, s így próbált találkozni Farkas Flóriánnal. Az ürügy pedig az volt, hogy a roma politikus által vezetett Lungo Drom Országos Cigányszervezet számára nagy összegű adomány átadását ígérték. Százéves fennállását ünnepli az Eötvös Kollégium. Itt tanult, tanított többek között Kodály Zoltán, Horváth János, Gom- bocz Zoltán, Szekfű Gyula, Szabó Dezső, Kovács Imre,Bay Zoltán. A hajdani kollégisták mai utódai - az ELTE szakkollégiumának lakói - az évforduló alkalmából dokumentum- kötetben dolgozzák fel a patinás intézmény történetét. Az idei Természetvédelmi év részeként Takarítási világnap lesz szeptember 23-a. Országszerte önkormányzatokat, szövetségeket, civil szervezeteket várnak a természeti környezet megtisztítására a rendezők. Pályázatokkal, természet- védelmi akciókkal, filmvetítésekkel is szeretnék tettekre mozgósítani a lakosságot. Kétszer „buktak meg” az ipari kémek Nyugaton virágzik, nálunk még nem dívik a spionkodás Az ipari kémkedés világszerte föllendülőben levő „iparág”. A konkurens cégek titkainak kifürkészése, a holnap terveiről és termékeiről szóló információk adásvétele egyike a legjövedelmezőbb üzletágaknak. Bármilyen meglepő, a bűnözésnek ez a vállfája nálunk nem létezik. Legalább is papíron nem - mondja dr. Berkes György, a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának tanácsvezető bírája. A hazai törvények tárában ugyanis nincs paragrafus, amely konkrétan rögzítené az ipari kémkedés fogalmát és szankcióit. A valóságban persze nálunk sem teljesen ismeretlen a gazdasági jellegű spionkodás. A magyar cégek, kutatóintézetek, laboratóriumok is védik titkaikat: büntetőjogi felelősségükre való utalással kötelezik munkatársaikat a gyártási, eljárási titkok legszigorúbb megőrzésére. Titkaink dzsungelében mindenekelőtt az idén nyáron elfogadott 65. törvény ad útmutatást. Kimondja például, hogy államtitok minden olyan adat, amelynek nyilvánosságra hozatala, jogosulatlan megszerzése, felhasználása sérti hazánk központi pénzügyi, devizapolitikai, nemzetközi kapcsolataival összefüggő és igazságszolgáltatási érdekeit. A BTK részletesen rögzíti a szolgálati, az üzleti, a banktitok, a számítógépes csalás, a magán-, és a levéltitok megsértésének definícióját. Az ipari kémkedés elsősorban a magánkézben lévő vállalkozások ellen irányul. Az ügyészségi statisztika szerint hazánkban ma még meglehetősen ritka az ilyen bűncselekmény. Tavaly például mindössze egy-egy üzleti, illetve banktitok megsértésének ügyében nyitottak aktát. A szakemberek azonban attól tartanak, hogy hamarosan ezen a téren is fölzárkózunk a fejlett nyugathoz. (kulcsár) Tanító- és tanárképzősöknek: diákszállási elhelyezésre csekély esély Kollégiumi körkép áremelés után Az idei tanévben - a közelmúltban született kormányrendelet alapján - az egyetemistáknak, főiskolásoknak az eddigi havi 600 forint helyett már 3000 forint térítési díjat kell fizetniük. A magasabb „lakbér”, a tandíjtól eltérően, nem a költségvetési bevételeket növeli, hanem az intézményekben marad. A többlet azonban csak kis mértékben enyhíti a gondokat, mert egy-egy kollégiumi hely önköltsége - a színvonaltól függően - 4500 és 15 000 forint között mozog. A felsőoktatási intézmények 38 ezer hallgatót tudnak saját kollégiumaikban elhelyezni, az igény azonban ennél jóval nagyobb. A mintegy 110 ezer nappali tagozatos hallgatónak több mint a fele lakóhelyétől távoli egyetemen, főiskolán tanul; így 15-17 ezerre tehető azok száma, akiknek kollégiumi kérelmét kénytelenek elutasítani. Az agrár felsőoktatásban tanulóknak ugyan több mint 60 százaléka kerülhet be diákotthonba, 100 tanító- és tanárképzős kérelmező közül viszont átlag csak 27-30 kaphat csak kedvező választ. A gondok - a 3 éves képzés 4 évre emelése miatt - különösen a tanítóképzősök körében súlyosbodtak. Ami a közeljövő kilátásait illeti: bizonyos, hogy a hallgatói létszám tervezett növelésével arányosan nem tudják bővíteni a kollégiumi helyek számát. A minisztérium úgy véli: új formákat, módokat kell keresni a hallgatók elhelyezésére, s ezen a téren sokat tehetnek maguk az intézmények, illetve a hallgatói ön- kormányzatok. Számos egyetemen próbálkoznak olcsóbb szállodai szárnyak önköltséges igény- bevételével, nyugdíjasoknál szobát bérelni. Érdemes mérlegelni azt is, hogy a költség- vetés ne csak kedvezményes kollégiumi díjjal, hanem más formában is nyújthasson lakhatási támogatást. - der Világszabadalom színtévesztőknek Dr. Venczel Klára és Dr. Ábrahám György fotó: feb/tóth Béla Új támogatási rendszer Fejlesztés előtt a honvédség Ötven milliárd forintos honvédségi fejlesztésről is tárgyal szerdai ülésén az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága, miután a Honvédelmi Minisztérium benyújtotta az ehhez szükséges parlamenti határozati javaslatokat. A Honvédelmi Minisztérium előterjesztéből kiderül, hogy elodázhatatlan a légvédelem rádiólokációs felderítő, információs és vezetési rendszerének fejlesztése. A meglévő elavult berendezés üzemeltetése nemcsak rendkívül költséges, hanem arra sem alkalmas, hogy megfelelő információkkal lássa el légvédelmi vezetést a megfelelő döntés meghozásához. A rádiólokátor állomások cseréje a gyárilag előírt üzemeltetési órák felhasználása miatt 1998-ig elkerülhetetlen. Három hónapos ünnepségsorozat 70 éves a rádió Szól a rádió. Szól már hetven éve. 1925. december 1-jén szólalt meg először, a „barna mahagónidoboz”, ahogy Kosztolányi Dezső nevezte a készüléket. Ma a zsebrádiók, minikészülékek korában aligha akad olyan otthon, ahol ne hangzanának fel az ismert szignálok, a Kossuth rádió, a Petőfi rádió, a Bartók rádió jelzései. A hetvenesztendős múlt ünneplésére három hónapot átölelő program készült. A rádiózás szerelmesei készítik elő az ünnepségeket, akik minden rendelkezésre álló dokumentum felhasználásával szeretnék bemutatni az elmúlt 70 év értékeit, megismertetni a nagyközönséggel a mai rádiózás újdonságait. Szeptember 16-án A hangzáskultúra napjának szentelik a műsort. A zene világnapján, október 1-jén, külföldi és magyar kortárs zeneszerzők alkotásai hangzanak fel. Egyébként ezen a napon ünnepli fennállásának 40. évfordulóját a Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusa. December elsejét a Petőfi adó a rádiózás napjának szenteli, a 24 órás programban műholdas rádióadások is összekapcsolódnak majd. Ezen a napon gazdag választékot kínálnak az irodalmi műsorok is. Említést érdemel a Nyitott rádió napja, amikor a közönség a műsorok ideje alatt szabad bejárást kap a Magyar Rádió épületébe. Terveznek kabaréfelvételt, nyilvános Tudós klubot is a jubileum jegyében. ), é \ A Postamúzeumban megférnek egymással az „ősök” fotó: feb/hajdú andrás