Új Dunántúli Napló, 1995. szeptember (6. évfolyam, 238-267. szám)
1995-09-09 / 246. szám
6 Dhnántúli Napló Kultúra - Művelődés 1995. szeptember 9., szombat Fotók minden mennyiségben A fotóművészetnek nyitja meg kapuit a következő héten a pécsi Művészetek Háza. 14-én „Szén” címmel Lugosi Lugo László fényképeiből nyílik kiállítás, 17 órakor. A válogatás alcíme: A mecseki szénbányászat emlékei, 1994. Szeptember 15- étől 17-éig a Kortárs magyar fotográfia ’95 című kiállítás-sorozat keretében szimpozion zajlik a házban. Pénteken 18 órától, szombaton 17 órától hangzanak el előadások, többek között Aknai Tamás, Bán András, Beke László, Kincses Károly, Miltényi Tibor, Dozvald János is megszólal. Vasárnap 10-kor bezár a szimpozion. Táncszínház a téren A pécsi Art Kísérleti Stúdió - Táncszínház szeptember 15-én este fél 9-re tervezi előadását a Sétatérre. A produkció a krakkói Experymentalna Studio Tanca táncegyüttessel közös műsor lesz, s a Pécsi Napok keretében lépnek fel. Az IH ajánlatából Beindultak a műhelyek, klub- bok a pécsi Ifjúsági Házban. A különböző tánccsoportok mellett működik diaporáma, illetve filmstúdió, angol nyelvű drámaklub, jóga tanfolyam, vizuális tanfolyam, de lehet agyagozni, gyöngyöt fűzni, fonalmunkákat készíteni, nyelvtan- folyamra beiratkozni, vagy eljárni a telefonkártyagyűjtők klubjába. A ház bárkit szívesen vár a szeptember 12-i programra is, amikor este 7-kor indiai klasszikus táncest kezdődik. Jiddis zene A kelet-európai, jiddisül beszélő zsidó közösség hagyományos népzenéje a klezmer. Ezt a hangszeres zenét ismerteti meg a közönséggel a Budapesti Klezmer Band szeptember 9-én este 7-kor a Művészetek Házában Pécsett. A koncerten a zsidó ünnepek, esküvők zenei hagyományaival is megismerkedhet a közönség. Színi-stúdió indul Pécsett A „Füsti Molnár Éva” színistúdió októberben kezdi meg a munkát Pécsett. A névadó mellett Uhrik Dóra és Sólyom Katalin tanít majd. Felvételt három csoport számára hirdetnek: 8-12 éves korig, 12-16 éves és 16-20 éves korig. Minden csoport 15 tagú lesz. A felvételit szeptember 30-án délelőtt 10 órakor tartják Pécsett, a Nevelők Házában. További információk nyerhetők a 442-468-as, és a 324-077-es telefonszámokon. Jó Parti-nak bizonyult Egy magángaléria közélete Fabinyi Gabriella, Tátrai Annamária és Keller Ágnes a galéria udvarában A pécsi Káptalan utcát félhivatalosan múzeum-utcának is hívják a szinte minden házban megtalálható kiállítások okán, így méltóbb környezetet nem is remélhettek az 5 éves Parti Galéria működtetői, Fabinyi Gabriella, Tátrai Annamária és Keller Agnes. Olyannyira igaz ez, hogy a Parti-ba egy- egy kiállításmegnyitó erejéig felsétálni még télen is megéri, pedig akkor nem lehet kiülni a kert nádszékeibe, ráadásul, mint tudjuk, hidegben a művészet szelleme is másképp lengedez, ajtónyitogatás szerint.- 1990 április 2-án nyitottunk, akkor az Aradi sétányon- innen a „parti” elnevezés - mondja Tátrai Annamária. - Előtte a fényképész szakmában dolgoztunk, ahol elég jól kerestünk, de hirtelen valami olyasmit szerettünk volna csinálni, amivel nem csak pénzt lehet keresni, hanem benne van a szívünk is. Hozzáteszem, az induláskor semmit sem tudtunk arról, miképp működik egy galéria, azt hittük, hogy minden művészeti ágból be kell rakni néhány tárgyat egy szobába és az akkor galéria lesz.- 1990 nyarán átköltöztünk a Nádor Kávéházba, és itt kezdett körvonalazódni, mi is lesz belőlünk. A Széchenyi tér a város közepe, bejöttek hozzánk az emberek, művészek, mi meg szép lassan bejöttünk a köztudatba. Ekkor ismerkedtünk meg a helyi művészekkel, Komor Istvánnal, aki révén rögvest kapcsolatba kerültünk egy sereg nemzetközi tekintéllyel, már ami a kerámiát illeti. Mindez rengeteg inspirációt és szakmai tudást adott. Az ősz beköszöntével azonban a Nádorból ki tessékelték a galériásokat, mondván, a helyiséget nem lehet fűteni, ezért egy időre fedél nélkül maradtak. Szerencsére Sárkány Józsefnek, a Janus Pannonius Muzeum munkatársának eszébe jutott az üresen - és romokban - álló Káptalan utcai épület, amit Újvári Jenó', a múzeum akkori igazgatója a Parti Galéria rendelkezésére bocsátott, bérleti díj fejében. A röpke egymilliót felemésztő tatarozás utá 1991 májusában nyitottak a Kecskemét Group kerámiakiállításával.-Mára eltelt öt év, tudjátok, mint működik egy galéria- vagyis ez a galéria. Beszélnétek róla?- Természetesen kiállításokat rendez és tehetségeket fedez fel - folytatja Annamária.- Eddig mintegy negyven kiállításra került sor nálunk, ami főképp kerámia, üveg, kisplasztika volt. Azt vettük észre ugyanis, hogy festménnyel nagyon sokan kereskednek, és kevés az olyan galéria, amely valamire specializálódott volna. Ami a dolog szervezés és munka részét illeti: az a legkevesebb, hogy valamelyikünk mindig itt van, és látszólag a kertben ücsörögve ká- vézgatunk - ez is fontos, hogy a személyiség jelen legyen, és emberileg is beleilleszkedjünk az általunk formált képbe. Ami viszont nem látszik, az a szervezés, rendezés, takarítás, pincérkedés, ha kell, mert mindent mi magunk végzünk.- És a szponzorok felkutatása - veszi át a szót Fabinyi Gabi. - Mikor először mentünk „házalni”, nem egyszer megkaptuk, na milyen bazár nyílik már megint.. . Meg kellett győzni az embereket, hogy valami mást akarunk, bár akkor még szinte magunk sem tudtuk, mi az a „más”. Persze, mára annyiban jobb a helyzet, hogy egyik művész hozza a másikat, ma már mi kapjuk az ajánlatokat, még külföldről is. Természetesen nagyon fontosak számunkra a régió művészei, a mesteriskolások, a siklósi kapcsolatok, a deForma. El kell ismerni, hogy sok segítséget kapunk a megyei és városi önkormányzattól, a múzeumtól, hiszen mindennek ellenére csak művészetből nem lehetne megélni, még akkor sem, ha ez az egyetlen hely, ahol vásárolni is lehet kortárs művészeti alkotásokat. Már ez is klisé, de valóban nincs még meg a művészetet eltartó polgárréteg, pedig, ha úgy vesszük, épp a régió művészeit, művészetét támogatják szponzoraink a Parti Galérián keresztül.-Nagyon hiányzik ugyanakkor a non-profit törvény, mert mégis csak abszurdum, hogy a galériások ugyanazon kalap alá tartoznak, mint a hurkasütők. Mi hamar leszámoltunk az illúziókkal, kiderült, hogy ebből se lakás, se autó, se utazás nem lesz - de nem baj, hiszen ez egy életforma, amit mi magunk választottunk! Méhes K. Pécsi szerző könyve a Magyar Vöröskeresztről Emberi méltóságot!... „Emberi méltóságot mindenkinek! ” - hangzik a vöröskeresztes mozgalom ez évi világnapjának jelmondata. Aktualitása nyilvánvaló ma, pontosabban ma is, hiszen nemigen volt az emberiségnek olyan korszaka, amikor ennek érvényessége kérdéses lett volna. Emberi méltóságot. . . címmmel jelent meg néhány hete Wallinger Endre kötete, amely interjúkat, riportokat és pályaképeket tár az olvasó elé a Magyar Vöröskereszt múltjából és jelenéből. Felvillantja a mozgalom előfutárait, megszólaltatja azokat az orvosokat, ápolónőket, akik a II. világháború poklában ön- feláldozóan segítettek a sebesülteknek. Szó esik a Pannonhalmi Főapátságról, amely 1944 őszén a Nemzetközi Vöröskereszt oltalma alá került, s ahol 2000 gyermek és nő kapott menedéket. A kötet bemutatja a Vörös- kereszt genfi központi kereső- szolgálatát, a Magyar Vöröskereszt keresőszolgálatát, az Ifjúsági Vöröskeresztet. Szinte mindent megtudunk a transzfúzióról Ovidiustól napjainkig, s szó esik a véradás és vérellátás helyzetéről. Megismerhetjük a mozgalom kiterjedt szociális tevékenységét a térítésmentes étkeztetéstől az átmeneti szállásokig, a gyógyászati segédeszköz kölcsönzőktől a hospice programig. Foglalkozik az 1989-ben alakult menekültszolgálattal, interjúkat közöl a mozgalom vezetőivel. A könyv mindazokhoz szól, akik a mozgalmat csinálják, támogatják, de azokhoz is, akik kívülállók, akik csak hallomásból ismerik, de bármikor segítségére szorulhatnak akár háborús körülmények között, akár békeidőben. A könyv azonban elsősorban a fiatalokhoz szól, akik közül jó lenne mind többet ott látni ebben a mozgalomban. A gazdag képmelléklettel ellátott kötetet a Pécsi TÉR Nyomdai és Grafikai Stúdió tervezte. Cs. L. Színház emberközelben Az emberek szeretik a színházat. Érdekli őket minden, ami a színfalak mögött zajlik, szívesen hallanak, olvasnak a kulisz- szák mögötti világról. Ami pedig a színpadon történteket illeti: úgy látszik, a színház ma is kell, mert az emberközeli játék, a színész személyes varázsa nem pótolható semmi mással. Jól tudja ezt a Pécsi Nemzeti Színház produkciós irodájának új vezetője, Till Tamás is. Éppen ezért olyan elképzelésekkel jött, melyek a szolgáltató jelleg mellett a közönséggel való szorosabb kapcsolattartást is előtérbe helyezik.- Nem elég, ha csak az eddig megszokott csatornákat használva jutunk el a nézőkhöz. Azt szeretném, ha a színház sokkal inkább jelen lenne a köztudatban. El kell jutnunk az oktatási intézményekbe, különösen az egyetemistákhoz. A szervezőiroda szerint a nézőt attól a pillanattól kell követni, amikor először értesül a reklámok útján az előadásról, egészen addig, míg egy igazi, művészi élménnyel gazdagabban elhagyja az épületet. Tervezik, hogy a tömegkommunikációs eszközök nyújtotta figyelemfelkeltő lehetőségek kihasználása mellett a színház közvetlen környékét is felhasználják a produkciók bemutatására. A közönségszervezőkkel rendszeres kapcsolattartásra törekednek, de a közönséggel is, például színházbaráti kör megalakításával. A közönségtalálkozókon az előzetes elképzelések szerint arra nyílna lehetőség, hogy az érdeklődők betekintsenek egy próbába, vagy beszélgethessenek a művészekkel. Érdekes ötlet a több- fordulós színházi vetélkedő, vagy a folyamatos közönség- szavazás, ahol a kisorsolt nyertes akár együtt is vacsorázhatna kedvenc színészével. A tervek egy része persze még csak ötlet, de kiviláglik belőle, mit tart Till Tamás a maga részéről legfontosabbnak:- Személyesen is el kell jutni az emberekhez. Látnivaló, hogy a közönség szereti a színészeit, de jó lenne, ha még több baranyai, pécsi lakos itt lenne a színházban. Ez is lokálpatriotizmus . . . A zalaegerszegi színház páholyrendszerének kialakítása után több hazai színház gondol hasonlóra. Egy biztos, bármennyi jó darab, sikeres előadás, hálás közönség sem tud ma már színházat fönntartani. Elkelnek a támogatók, akik nem csupán a közvetlen gazdasági haszon reményében jönnek, hanem mert felismerik, hogy a kultúra szponzorálása érdekük. Mert jó tudni, hogy nincs többfajta közönség, külön egy vásárlói, külön egy szín- házbajáró, külön egy utazó. Emberek vannak, akik igényesebbek lesznek minden alkalommal, amikor igényes dolgokkal találkoznak, akár bútorról,könyvről, színházi előadásról van is szó. Hodnik I. Gy. Futnak A Képek A világ, mint képregény A „kétarcú” Tommy Lee Jones és a gonosz cicák Bevallom, kissé fanyalogva ültem be a Batman-sorozat harmadik részére. Amolyan kényszerű penzumnak tekintettem. Mert az első két produkció nem hozott különösebben lázba. Ezek után a Mindörökké Batman (Batman Forever), ha nem néztem is lankadatlan érdeklődéssel, de kellemesen elszórakoztatott. Mi történt? Elment a józan ítélőképességem? Nem. Megjött Joel Schumacher. Ez a rendező ugyanis, bőregér-beli elődeivel szemben, pontosan tudta, mit csinál. És ennek következtében igen jó érzékkel hangolódott rá a történet képregény-stílusára. Mert a jóságos Denevérember, az üldözöttek megmentő- jének meséje, ki tagadná, nagyon egyszerű, primitív kis sztori. Néhány kezdetleges rajzzal és beszédbuborékkal hiánytalanul el lehetne mondani. „Mondani”? Gügyögni. Ez a Joel Schumacher ellenben jó színészekkel, tökéletesen felkészült munkatársakkal fogott a dologhoz. Ha képregény, hát képregény, de ezen belül mindenki a maximumot hozza. És ez nem túlzás. Az operatőr mindent tud, a látványtervezők még annál is többet (fantasztikus vidámparkot álmodtak meg Gotham City gyanánt), a zeneszerző ámulatba ejt, a vágó hibátlanul nyeseget és ragaszt. Olyan ez, mintha egy közönséges popdalt a bécsi filharmonikusok adnának elő, akik, persze, nem tesznek ilyent, csak a hasonlat kedvéért mondom. Ettől a sláger még sláger marad, de a maga nemében közeledni kezd a tökéleteshez. A maga nemében. Képmutatás nélkül. A profizmus mellett az őszinteség az, ami jó a filmben. Az új szereplőket is ezért dicsérhetjük. Val Kilmer nem az unalomig ismert szupermenek számát gyarapítja. Batman-je már-már meghasonlott hős, áld legszívesebben megszabadulna terhes szerepétől (és a bizonyára kényelmetlen jelmeztől), s ez a ravasz ódzkodás nem rossz trükk, mert így még rokonszenvesebb a figura. Nicole Kidman a megértő (és rendkívül vonzó) pszichológusnő szerepében igyekszik is könnyűvé tenni hősünknek a nagyság átkát. Jó ötletnek bizonyult az Egy asszony illatú-ból és a Blue SLy-ból ismert Chris O’Donnel felléptetése is Batman segítőtársának szerepében. Amikor karate mozdulatokkal csavarja ki, s dobálja fel a kimosott ruhákat a szántókötélre, az a film üdítő átruccanása a paródia területére. A főgonoszok pedig annak rendje és módja szerint pórul járnak. Igaz, szegény Tommy Lee Jones-nak elég penitencia lehetett az a rémséges plasztikálarc is, aminek viselésére kényszerül. Jim Carrey, a groteszk mozgású, s enyhén ütő- döttnek tűnő pantomim komikus bevonása szintén nyereség, leleményesen mókázik, csak kár, hogy a szövege helyenként igen lapos. „Mondanivalója” van, s ez ebben a műfajban hiba. Ettől a bakitól eltekintve a film arról szól, milyen a jó képregény. S milyen a világ, mint képregény. Nagy Imre
