Új Dunántúli Napló, 1995. szeptember (6. évfolyam, 238-267. szám)

1995-09-09 / 246. szám

4 Dünántúli Napló Események - Programok 1995. szeptember 9., szombat ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS A tegnapi borongós, csapadékos időt okozó felhősáv csak lassan hagy­ja el térségünket. Emiatt a keleti or­szágrész felett eleinte még sok lesz a felhő, eső, zápor többfelé várható. Ez­zel szemben nyugaton már csökken, felszakadozik a felhőzet és egyre hosszabb időszakokra süt ki a nap. A felhőátvonulásokból már csak szórvá­nyosan fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Később keleten is csökken a felhőzet és ott is csak el­szórtan lehet zápor, zivatar. Élénk, gyakorta erős lesz az északnyugati szél. A csúcshőmérséklet északkele­ten 18, délnyugaton 23 fok körül ala­kul. Vasárnap már mindenütt sok lesz a napsütés, eső nem valószínű. _______ E LŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Nyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, a felhőátvonulásokból ma már csak elszórtan alakulhat ki egy- egy zápor, néhol zivatar. Emellett több-kevesebb napsütésre is lehet szá­mítani. Az élénk északnyugati szelet gyakran kísérik erős lökések. Meleg­szik az idő, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 24 fok között alakul. A hétvége második napjára nagyrészt napos, száraz idő ígérkezik. Várható legmagasabb hőmérséklet Vízhőmérsékletek Balaton: 17 Velencei-tó: Tisza-tó: 18 Fertő-tó: Tisza: 14-19 Duna: “C 17 17 14-18 °c °c Kaposvár: 23 Paks: 24 Siófok: 22 DunafÖldvár: 23 Dombóvár: 23 Pécs: 24 Szekszárd: 24 Mohács: 24 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 45-55 Velencei-tó: 45-55 Tisza-tó: 40-50 Fertő-tó: 50-60 Kaposvár: 45-55 Paks: 45-55 Siófok: 45-55 DunafÖldvár: 40-50 Dombóvár: 40-50 Pécs: 45-55 Szekszárd: 40-50 Mohács: 45-55 Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Napozási tanács (UV-B): 06-90-304-615 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 77 Ft/perc ________ Ma___________ Sze retettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ÁDÁM nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 6.10, nyugszik 19.12 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 215-000-es telefonszámon. Hírszerkesztő: Roszprim Nándor Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 215-000-es számon: Nagy István ÍJj gép a parkokban - Ezekben a napokban különös formájú, ügyes kis géppel találkozhatnak a pécsi parkokban, közterületeken a járókelők. Az olasz gyártmányú SUPER- PAN típusú fűnyírógépet Törteli László parképítő és gon­dozó vállalkozó helyezte üzembe. Az új munkagép tökélete­sen nyírja a füvet, szívóberendezése segítségével egy „put­tonyba” gyűjti össze, így többé talán az allergiásoknak sem kell szenvedni a levegőben szálló portól és fűdaraboktól. FOTÓ: MÜLLER ANDREA Rövidéin Az ember — Ádám nevünk a szumér nyelvben atyát, az óhé­ber és a török nyelvben pedig embert jelent. Másik héber vál­tozatának értelme: művelhető föld. További mai névnap még pl.: Péter, Tivadar. Szolgáltatások — Traffipax: ma Siklós és Pécs, holnap egész nap Pécs. Vásár-naptár: ma Al- sómocsolád: búcsú-vásár, Szentlőrinc: oák, vasárnap: Al- sómocsolád, Bükkösd, Sásd: búcsúvásár. Hétfő: Siklós: oák. Véradás: 11-én Csányoszró, 13-án Sellye, Agrokémia, 14- én Drávaszabolcs. Olasz fúvósok — Az olaszor­szági Montemesola Francesco Trani ifjúsági fúvószenekarát látja vendégül a pécsi Kodály Zoltán Gimnázium. Az fiatal fúvósok ma 11 órakor bemutat­koznak a Széchenyi téren. Honvédhagyományok — Holnap 11 órakor a POTE park­jában a Zrínyi-szobrot megko­szorúzzák a Honvéd Hagyo­mányőrző Egyesület tagjai és a hajdani Zrínyi Miklós Hadap­ród Iskola növendékei. Ünnepi beszédet vitéz Somodi Ferenc veterán-repülő mond. Egyik szervező: Felcser László. Fogadóóra — Hétfőn 17 óra­kor a pécsi József Attila Műve­lődési Házban fogadóórát tart Traj Ferenc városi önkormány­zati képviselő. Elsősegélynyújtás — A da­ganatos betegeket összefogó Pécsi Reménysugár Egyesület hétfőn 14 órakor szervezi nyil­vános összejövetelét a Petőfi Sándor Művelődési Házban. Dr. Gavri János nyugalmazott mentő-főorvos előadást tart az elsősegélynyújtásról. Megverte A Pécsi Belvárosi Rendőrőrs nyomoz ismeretlen nő után ga­rázdaság miatt, aki aug. 31-én 20-20.15 körül Pécsett, a Rákó­czi úton, a 4-es helyijáratú busz megállójában tettleg bántal­mazta D. B-né pécsi lakost. A sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, a tá­madó elmenekült. A személyle­írása: kb. 20-22 éves nő, 165- 170 cm magas, sovány, vékony testalkatú, haja szőkésbarna, vállig érő. Arca sovány, bee­sett. Ruházata farmernadrág, szürkés dzseki és csizma. A fenti időben a közeli buszmeg­állókban mintegy 30-an tartóz­kodtak, így tanúkénti meghall­gatásuk végett jelentkezzenek a Kossuth tér 1-3. sz. 1/49. sz. irodában. Tel.: 233-860. Azt a fiatalembert is várják, aki a sér­tett személyt lakására kísérte. Tanévnyitók — 9. évét kezdi hétfőn 18 órakor a Leőwey Klára Gimnáziumban működő Pécsi Rock and Roll Iskola. Évnyitót mond Papp Viktor és Majorlaki Ágnes. Ékkor indul az intézmény 48. tánckurzusa. A pécsi Ifjúsági Ház Forma-I Modemtáncstúdió-Iskolájában tanévkezdés és beiratkozás szeptember 11-én, majd 18-án mindegyik alkalommal 18 óra­kor. Stúdióvezető: Rovó Attila. A közösségbe főként középis­kolás lányok, valamint fiúk je­lentkezését várják. Rom és ragyogás. Szeméthe­gyek és vállalkozói pedáns környezetek. Éles ellentétek fi­gyelhetők meg Pécsett, a volt Bajcsy-laktanya területén. Mindez nyáron nem is any- nyira szembetűnő, hisz az öreg fák, bokrok, a sok zöldfelület békéssé teszik a pusztuló épüle­tek látványát, rejtik a zug-sze­métlerakásokat, roncsautókat, a rossz illatú csöves-tanyákat a betonbunkerekben. Próbál itt zenekar, működik presszó, diszkó, fűrésztelep, kemping, autószalon, kollégium, üdítő­lerakat, alkalmi kutyakiképző, rendőrség, sírköves, stb. Utakat hasít autó, ösvényt tapos sze­relmes, s betonkerítést dönte­nek a vandálok. Évekig nem lehetett belépni, kezdetben csak a bontóknak, 04-05-07 Korábban hírt adtunk arról, hogy hétfőn Szőkén három férfi féltékenységi okból összevere­kedett. Másnap az egyik sze­mély, a 37. éves Varjú László belehalt sérüléseibe. O egyebek között koponyasérüléssel került kórházba. Alkotótábor — Őszi alkotó­tábor nyűik hétfőn Bicsérden H. Barakonyi Klára, Márkus Ilona, Erdős János és Vér Jó­zsef szervezésében. aztán csak a vállalkozóknak, de aztán a vásárlók végleg felol­dották a belépési tilalmakat. Napjainkban a szigorra a sok­sok magán- és őrvéd-kutya em­lékeztet, és a szürkületben kez­dődő őrjáratok. Nem siratom a laktanyát, bárcsak az örök-béke Mustkezelés — Szept. 12-én 17 órakor a szentlőrinci szőlő­hegyben, Tóth Cséplő Lajos telkén szüreti és mustkezelési tanácsadást vezet dr. Tamcsu József kertészmérnök. Házi­gazdák Balázs Béla és Simon Tihamér a Gazdakör és a Zárt­kerti Egyesület képviseletében. Önként — Orsós József és Szint Krisztián kezdeményezé­sére 10 fiatal Gerdán felújította a köztéri szobrokat. A festést, takarítást maguktól vállalták, saját pénzen végezték. mindet parkká varázsolná. Nem kesergek pusztuláson, szemét­kupacokon. Biztos, hogy a vál­lalkozói kedv egyszer megcsi­nosítja a most még peremhan­gulati, gazdátlan részeket is, ahol most csak fácánok, s csa­vargók élnek. ' Csuti J. Közlemények A pécsi HEK-ben hétfőn 16 órakor a Veterán Repülők Klubjában előadás hangzik el a szovjet Holdra-szállási kísérle­tekről. A Flowers Sporttánc Egyesü­let rock and roll-kurzust szer­vez Pécsett, a Megyei Művelő­dési Központban. Tanít Szuha- nyik Csilla, Kozmann Judit. A Megyei Művelődési Köz­pont Nyugdíjas Klubjának évadnyitóját rendezi szeptem­ber 12-én 15 órakor a Tüzér u-i Mozgalmi Házban Jankovits Imréné. A Pécsi Magyar-Spanyol Társaság kedvezményes spa­nyol nyelvképzést indít szep­tember 13-án a Szántó K. J. úti Kollégiumban. Szervező Nagy Sándorné. A Megyei Rendőr-főkapi­tányság fegyvervizsgára felké­szítő kurzust szervez. Érdeklő­dés Horváth Tibomé főelőadó­nál. Rendezvények A szigetvári Eleven Sziget Fesztiválon ma fellép csaknem 10 együttes, köztük az Öregek Otthona és a Szabó Család. A belépés díjtalan. Egyik rendező a Szigetvári Vöröskeresztes Szervezet. Ma az I. Dunaföldvári Folk- Blues Fesztiválon bemutatko­zik a pécsi PMD. A Pécsi VTV vasárnapi Ami belefér c. műsorából: lovas nemzet, a smink-divat. Szer­kesztő-műsorvezető: Dér Ág­nes. A Measz hétfőnkénti ingye­nes jogsegélyszolgálatát a pécsi Tesz-központban dr. Sármány László vezeti. Művészitoma-képzést ren­dez a Pécsi Ritmikus Sport­gimnasztika Egyesület 5-14. éves lányoknak Pécsett, a Jó­kai, a Jurisics úti és a Köztársa­ság téri Iskolában, s Kozármis- lényben. Szervező: Fogarasi Gabriella. A volt Bajcsy romjai és vállalkozói Romok a kertvárosi panelházak tövében fotó: laufer László Diinántúli Napló Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Lapszerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, PAUSKA ZSOLT Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-215-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 72-236-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 249-98903 025-07929 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 525 forint, negyed évre 1540 forint, fél évre 3050 forint, egy évre 6100 forint. ISSN 0865-9133 Mindennapos felvételi ügyele­tek gyermek belbetegek ré­szére, Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár vá­ros és volt járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülé­szeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekkli­nika; páros napokon a Megyei Gyermekkórház látja el, Pécs és Baranya megye egész területé­ről. Szombat-vasárnap Pécs város felnőtt lakosságá­nak szombaton belgyógyászat, sebészet: POTE I. Sebészeti és Belgyógyászati Klinika. Bal­eseti sebészet: POTE Trauma­tológiai Önálló Osztálya. Va­sárnap belgyógyászat: POTE II. sz. Sebészeti és Belgyógyá­Egészségügyi Ellátás szati Klinika. Sebészet, baleseti sebészet, égési sérülések: Hon­véd Kórház. Koponya- és agy­sérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neu­rológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiát­riai betegek felvételét a Pszi­chiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika (Pécs, Munkácsy M. u.). Szemészeti betegek ügyeleti ellátása: POTE Szemészeti Klinika (400 ágyas Klinika). Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika (Mun­kácsy M. u.). Szombaton nyitvatartó gyógyszertárak Zsolnay Patika, Lánc u. 20., 7.30-13.30; Winkler Lajos, Munkácsy M. u. 4.; Krisztina tér 10., 7.00-12.00; Arany Sas, Széchenyi tér 2., Öttorony, Ha­jas L. u. 11., 8.00-12.00; Koro­nás Kígyó, Szabadság út 46., 8.00-12.00; Arany Kehely, Cit­rom u. 5.; AD’VITÁLIS Gyó­gyászati szaküzlet, Rákóczi út 46., 9-13 óráig (vénybeváltás). Körzeti orvosi ügyelet Körzeti orvosi ellátás szom­bat-vasárnap sürgős esetekben Pécs, Abaliget, Kozármisleny, Pellérd, Berkesd, Nagykozár, Kővágószőlős, Görcsöny, Egerág és a csatolt községek felnőttéinek szombat reggel 7- től hétfő reggel 7-ig a Lánc ut­cai rendelőben. Tel.: 214-347. Fogászati ügyelet szombat reg­gel 7-től hétfő reggel 7-ig a Lánc utcai rendelő ügyeletén, gyermekeknek is. Pécs gyermeklakosainak szombat reggel 7-től hétfő reg­gel 7-ig a Gyermeklinikán, Jó­zsef A. u. 7. (bejárat a Bajnok u. felől.) Tel.: 310-144. Beren­deltek ellátása 8—13-ig. A vá­roskörnyéki községek és Eger­ág gyermekeinek (1-14 éves korig) ellátását a Megyei Gyermekkórház (Nyár u. 8.) ambulanciáján végzik szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Tel.: 313-144. Éjszakai ügyeletes patikák Zsolnay Patika, Lánc u. 20.; Arany Sas gyógyszertár, Pécs, Széchenyi tér 2. SOS-ELET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 212-390 számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Jeligés AIDS-tanácsadás és - szűrés ingyen, Pécs, Aidinger J. u. 33., 1/5. Tel: 413-303. Szombaton 15-18 óráig. r > > F elhőátvonulások

Next

/
Thumbnails
Contents