Új Dunántúli Napló, 1995. szeptember (6. évfolyam, 238-267. szám)
1995-09-09 / 246. szám
Novemberben először: Gyerekötletekből Egy magángaléria emelt áramdíj játszóterek közélete (3. oldal) (5. oldal) (6. oldal) Zsolnay-siker a 99. BNV-n A kiállításon termékeik mellett a kosárfonók gyakorlatban is bemutatják tudásukat fotó: laufer László Megnyílt a Sziget-Expo '95 Három napos rendezvénysorozat vette kezdetét tegnap délelőtt Szigetváron. Megnyitotta kapuit a Sziget-Expo ’95, a mezőgazdasági-, ipari-, kézműves és szolgáltatási kiállítás és vásár. Az Alapi Gáspár úti kiállítási csarnokban több mint 40, zömében dél-dunántúli vállalkozó saját, vagy általa forgalmazott termékét tekintheti és vásárolhatja meg az érdeklődő közönség. Találkozhatnak vesz- szőfonó, fazekas, bőrdíszműves, keramikus kiállítókkal, de elektronikai cikkeket, haszonjárműveket, építőipari, növényvédelmi termékeket forgalmazókkal is. Két újdonsága is van a vásárnak: az ún. átvilágítós műanyag hullámpala, s a Bri-chip elnevezésű kerékpárriasztó. Az Info-Szintézis Kft. vállalkozók felkérésére kezdett az Expo szervezésébe, s a sikerben bízva tavasszal és őszszel a várossá avatás 30. évfordulójához kapcsolódva folytatni szeretnék a kiállítások sorozatát. A Sziget-Expo ’95 nemcsak kiállításaival, de kulturális programokkal, versenyekkel, bemutatókkal is várja a nagyérdeműt. V. G. Baranyai küldöttség utazik Rems-Murr járásba Elnapolt kiegészítő tandíj Az 1996/97-es tanévben az állami felsőoktatási intézmények a nappali tagozatos, első alapképzésben részt vevő hallgatók számára ne állapítsanak meg kiegészítő tandíjat - erre kérik a felső- oktatás vezető fórumai pénteken megfogalmazott ajánlásukban az egyetemek, főiskolák tanácsait. Csatlakozva a kormány határozatához javasolják, hogy a kiegészítő tandíjra vonatkozó intézményi szabályozást az intézményben működő hallgatói önkormányzattal egyetértésben fogadják el. Keleti György bizalmat vesztett? Keleti György, honvédelmi miniszter elveszítette a hivatásos állomány jelentős részének bizalmát azzal, hogy tavasz óta többször megerősített ígéretével szemben tömegével bocsátanak el hivatásos katonákat a hadseregből - mondta Póda Jenő, MDF-es országgyűlési képviselő, a Honvédelmi Bizottság tagja Szegeden sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta: a hivatásos állományt egzisztenciális bizonytalanság jellemzi. Szúnyogirtás A Balaton övezetében fellelhető 38 szúnyogfaj közül csak ötféle a csípős szúnyog, közülük is túlnyomóan a mocsári és a gyötrő- szúnyog okoz kellemetlenséget. Az ellenük való igazán eredményes védekezést viszont több tényező is gátolja. Például nincs kellő számú speciális rovartani szakember és monitoring-állomás az élettani kutatásokhoz, az élőhelyek teljes fel- térképezéséhez - hangzott el a Veszprémi Akadémiai Bizottság pénteki ülésén. (Munkatársunk telefonjelentése) Újabban az árucikkeknek kilencesekre végződik az ára, hogy jobban értékesíthető legyen a portéka. A Budapesti Nemzetközi Vásár is beállt a sorba, ugyanis 99. alkalommal rendezik meg szeptember 8-17.-e között a fogyasztási cikkek seregszemléjét, de mint a tegnapi megnyitón Dunai Imre ipari miniszter elmondta, nem kell aggódni az eladhatósága miatt: az egymást érő önálló szakkiállítások ellenére idén is félmilliónál több látogatóval számolnak. A 40 000 négyzetméternyi területen 1100 cég állít ki, köztük Tajvantól a Warren Christopher amerikai külügyminiszter szerint folytatódni fognak a NATO légicsapásai a boszniai szerbek ellen. A Today úgy értesült, hogy az észak-atlanti szövetség támadásainak rendkívüli pontossága annak a titkos brit célfelderítő eszköznek köszönhető, amelyet Zártkörű konzultációt tartottak pénteken délután az egységes Munkaerőpiaci Alapról az Érdekegyeztető Tanács szociális partnerei a Munkaügyi Minisztériumban. A találkozót megelőzően csak a kormányzati oldal ismertette álláspontját. Héthy Lajos, a Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára elmondta: a zártkörű egyeztetés nem helyettesíti az görögökig 19 külföldi országból jönnek, s nem utolsó sorban egy tucatnyi baranyai vállalkozás is itt van. Megyénkből főként építkezés, barkácsolás, lakberendezés témakörökben érkeztek az áruféleségek. Közülük több újdonságnak máris nagy keletje van: a Zsolnay Porcelángyár fehér alapra(l) festett új díszítőelemeit, valamint húsz év eltelte után újra gyártott pirogránit kandalló csempéit és a PETA- Terra kereskedőház holland barkács csomagjait sokan megcsodálják. Mindemellett a szórakoztató elektronika, a játék kiállítás, a „souvenir”-rész is a királyi haderő különleges feladatokra kiképzett kommandós egysége telepített, mélyen a szerb vonalak mögött. A bonyolult számítógépes adatértékelő rendszer azonnal jelzi, ha bármilyen szerb tüzérségi eszköz működésbe lép, s a lövedék pályájából, de a lövés zajából is Érdekegyeztető Tanács szakbizottsági és plenáris tárgyalásait, a minisztérium vezetői a szociális partnerek véleményét megismerve kívánják a kormány elé terjeszteni javaslatukat. A Munkaügyi Minisztériumban készített tervezet szerint a jövőre 100 milliárd forinttal gazdálkodó egységes Munkaerőpiaci Alapot egy igazgatótanácsszerű, a kormány, a munsok érdekességet kínál, s először került fel a vásári palettára a hobbi-állattartás eszközeivel. Ha pedig nem tudja eldönteni a látogató hol vásároljon 10-20 százalékos kedvezménnyel, akkor a könyv utcában lapozgathat az új kiadványok között, vagy meghallgathatja az egymást váltó dzsessz- és popzenészeket. A jövő vasárnapig naponta 10-től 18 óráig nyitva tartó vásárra utazóknak a MÁV 50%-os kedvezményt biztosít, a BNV-re a belépő napijegy 200 Ft, családosán (2 felnőtt, 2 gyerek) pedig 500 Ft-ért lehet bejutni a kiállításra. M. B. E. ki tudja számítani az ágyúfészek vagy harckocsi pontos helyét. Oroszország „megfelelő lépéseket” tesz, hogy megvédje a boszniai szerbeket a NATO- légicsapásoktól, és a humanitárius segítségen túl, kész erőteljesebb intézkedésekre is, ha az akciók folytatódnak - közölte Borisz Jelcin. Az orosz elnök támadta a NATO kibővítésének tervét, amely szerinte „súlyos következményekkel járna és a háború lángját lobbantaná fel egész Európában”. kavállalók és a munkaadók 3x3 képviselőjéből álló testületnek kellene felügyelnie. A mandátumok konkrét személyekre szólnának. Változna a munka- vállalói, munkaadói kötelezettség teljesítési módja is. Eddig járulékot fizettek a Szolidaritási Alapba, ezt követően adójellegű munkaerőpiaci hozzájárulással teljesítenék kötelezettségüket. A Baranya Megyei Közgyűlés küldöttsége a németországi Rems-Murr járásba utazik ma. A küldöttség munkájában a közgyűlés tagjain kívül a Német Kisebbségi Önkormányzatok Baranya Megyei Szövetségének képviselője és a kamarák képviselői is részt vesznek. Rems- Murr járás és Baranya kapcsolatának létrejöttét a már korábban, Fellbach és Pécs között kialakult testvérvárosi kapcsolat motiválta. 1991-ben barátsági megállapodásról szóló okiratot írtak alá a két terület vezetői. A két testület kijelölése alapján vegyesbizottság alakult a német népi építészeti kultúra megőrzését célzó projekt kidolgozása, és a környezetvédelemben való együttes munkálkodására. S.Cs. Genfben megállapodtak a külügyminiszterek Bosznia jövőjéről Jelcin megfenyegette a NATO-t Megegyeztek Genfben a boszniai válság békés rendezésének alapelveiről a volt Jugoszlávia utódállamainak külügyminiszterei. A diplomaták megállapodtak, hogy szavatolják Bosznia egységét, s egyben elfogadták területének 51:49 arányú felosztását a bosnyák-horvát föderáció és a szerbek között. Kozirev orosz külügyminiszter bizakodóan nyilatkozott a genfi értekezletről. Tárgyalás a munkaerőpiaci alapról Segítséget remél az ország legjobb egyetemi lapja Bizonytalan a Campus jövője A megszűnés réme fenyegeti az ország legszínvonalasabb egyetemi lapját, a Campust. A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem kéthetilapja 1994 októberében jelent meg először azzal a céllal, hogy ne csupán az egyetem belső lapja legyen, hanem a városi fiataloké is. A kezdetben 1200 példányban megjelenő újságot mára 2000 fölé tornászták fel, s a Diákújságírók Országos Egyesülete a legjobb egyetemi lapnak ítélte. A Campus kiadási költségeit eddig részben az egyetem, részben gedig a Kolibri Egyetemista Újságíró Egyesület fedezte évi 3-3 millió forinttal. A JPTE azonban, anyagi nehézségeire hivatkozva, csak egymilliót szándékozik adni. Amint a lap szerkesztői tegnap tartott sajtótájékoztatójukon elmondták, emelni szándékozzák az eladási árat és a reklámokét is, de ettől függetlenül nem látják biztosítva a lap jövőjét, hacsak nem sikerül kibővíteniük a támogatói kört. Mindenesetre tervezik, hogy szeptember végétől az újság anyagát, párhuzamosan a nyomtatott termékkel, megjelentetik az Internet hálózatán is. A szerkesztők a segítség bármilyen formáját elfogadják abban az esetben, ha a tartalom és a forma lényegileg nem sérül. ' Cs. L. A héten költözhetett be a Dittrich család a lánycsóki Újtelepen most elkészült családi házba. A teljes boldogságból már csak a pár héten belül várható újabb gyermek hiányzik ... fotó: Tóth Élénkülő építési kedv Baranyában Megyénkben az esztendő első hat hónapjában 249 új lakás készült el a KSH Baranya Megyei Igazgatóságának felmérése szerint. A kedvező adat a lakásépítések terén huzamosabb ideje tapasztalható csökkenés megtorpanását mutatja, hiszen a felmérés 14 százalékos növekedést mutat az előző év azonos időszakához képest. Az élénkülő építési kedv az életkörülmények javulását jelezhetné, ugyanakkor más adatok - mint a munkanélküliségre, illetve a dolgozók keresetének reálértékére vonatkozó mutatók - a folyamat fordított irányáról árulkodnak. (A témáról bővebben lapunk 10., gazdasági oldalán olvasható ösz- szeállítás a KSH legfrissebb baranyai adatai alapján.) t H i é t