Új Dunántúli Napló, 1995. szeptember (6. évfolyam, 238-267. szám)
1995-09-07 / 244. szám
2 Dunántúli Napló 24 Óra A Nagyvilágban 1995. szeptember 7., csütörtök Budapest is sajnálkozásának adott hangot Megmozdult a Föld Franciaország kedden, röviddel éjfél előtt nukleáris kísérleti robbantást hajtott végre a dél-csendes-óceáni Mururoa- zátonynál. Az atomrobbantás ereje 8 kilotonna hagyományos robbanóanyagéval volt egyenértékű, s akkora földmozgást idézett elő, mint egy - a Richter-skála szerint 4,9 erősségű - földrengés. A francia kormány ezzel megkezdte azt a jövő májusig tartó, hat-nyolc robbantásból álló kísérletsorozatot. Párizs szerint a kísérletek célja az, hogy Franciaország hozzájusson az atomrobbantások későbbi, számítógépes szimulációjához szükséges adatokhoz, és így fenntarthassa nukleáris elrettentő erejének hitelét. Az atomrobbantás hírét világszerte nagy felháborodás kísérte. „Sajnálattal értesültünk a francia atomkísérletek felújításáról, amelyek zavarhatják a vonatkozó nemzetközi re- zsimek femmtartását illetve kidolgozását” - áll a magyar Külügyminisztérium közleményében. A világszerte tiltakozó akciókat szervező Greenpeace francia polinéziai képviselője úgy vélte, hogy „botrányos tette” révén Franciaország 150 ország kormányával és emberek millióival kerül szembe. Alain Juppé francia miniszterelnök a robbantás után 12 órával elhangzott rádiónyilatkozatában ugyanakkor védelmébe vette Chirac elnök döntését a kísérletek fölújításáról. A robbantás kapcsán „sajnálatát” fejezte ki az amerikai elnök szóvivője, Michael McCurry, hangsúlyozva, hogy Washington továbbra is arra szólítja fel az atomnagyhatalmakat: tartsák tiszteletben a nukleáris robbantások moratóriumát. Jim Bolger új-zélandi miniszterelnök konzultációk céljából azonnal hazarendelte országa párizsi nagykövetét. Sajnálatának adott hangot Kanada és Oroszország külügyminisztériuma, de azonnal tiltakozott a perui és a chilei kormány is. Az utolsó simítások a korallzátony alatt elhelyezett bombán fotó: feb/reuter mSTSL zen mm Elérkezett a pillanat. Bemutatjuk a legeslegkisebb 450 MHz-es mobiltelefont! A Nokia 350 megjelenése méltán nevezhető forradalmi előrelépésnek mind méret, mind súly tekintetében. Mostantól egyszerűen zsebre vághatja mindazt, amit a Westel Rádiótelefon Kft. nagyobb készülékeihez már régóta kínál. A Nokia 350 - mint mindegyik 450 MHz-es telefon - az egész országban használható, faxolni is egyszerű vele, tulajdonosa választhat a négy testreszabott díjcsomag közül, üzeneteit a Hangposta fogadja, friss információkat szerezhet a 0660 Hangújságból, sőt, a 24 órás ügyfélszolgálat is rendelkezésére áll. Nem kétséges, a Nokia 350 revolúció a 450 MHz-es technológia történetében. Ét% átS, Általános tájékoztatással 24 órás telefonos ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére: MhF 1^/ NMT mobiltelefonról a 03-as, ingyen hívható számon, vezetékes telefonról a 265-8000 telefonszámon. WESTEL IRODA: PÉCS, 7621 RÁKÓCZI U. 19., TEL: (06 72] 225-111, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-900 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT: KUNICS GÁBOR TEL.: (06 60) 327-930, RÉTHY ISTVÁN TEL.: (06 60) 327-920 Kovác a szlovák helyzetről Helyszíni tudósításunk: Michal Kovác szlovák államfő véleménye szerint a magyar tannyelvű iskolákból kikerülő diákok szlovák nyelvtudása nagyon alacsony szintű. Az alternatív oktatás kérdését politikai síkra terelték, ami nem szolgálja a diákok érdekeit - áll abban a jelentésben, amelyet a szlovák köz- társasági elnök tegnap ismertetett a pozsonyi parlamentben. Az ország helyzetét fölvázoló beszédében Kovác kijelentette: számos félreértést elkerülhettek volna, ha az illetékes szervek megkísérlik meggyőzni a szülőket az alternatív képzés előnyeiről. Az államfő szerint is előnyös a magyar gyermekek számára, ha egyes tantárgyakat szlovákul tanulnak. Michal Kovác bírálta a harmadik Meciar-kormányt, mert meg sem próbált együttműködni az ellenzékkel, és párbeszéd helyett állandó konfrontáció jellemzi a belpolitikai életet. A pozsonyi parlament tegnap úgy döntött, hogy pénteken napirendre tűzi Vladimír Meciar beszámolóját a Horn Gyulával folytatott megbeszéléseiről. A törvényhozás ugyanakkor elvetette azt a magyar indítványt, hogy még e hónapban sor kerüljön az alapszerződés vitájára. Kovács Teréz Hivatalosan csak angolul! Robert Dole szenátor, aki a legtöbb eséllyel pályázik arra, hogy republikánus színekben amerikai elnökjelölt legyen, meglehetősen nagy feltűnést keltő beszéddel nyitotta meg kampányát. „Legyen már elég a többnyelvűségből!” -i kiáltott föl az elnökjelölt-jelölt. Kárhoztatta a demokratákat és Bili Clintont, amiért rengeteg költségvetési pénz folyik el a nem angol nyelvű oktatásra. Csak Kaliforniában például, ahol különösen sok latin-amerikai és ázsiai él, az adófizetők pénzéből évente mintegy négy- százmillió dollárt fordítanak a nem angol nyelvű oktatásra. „Semmi kifogásom az emigránsok és családjaik oktatása ellen mindaddig, amíg angolt és angolul tanulnak. De abba kell hagyni a több nyelven folyó oktatást. Véget kell vetni az etnikai szeparatizmusnak!” - adta ki a nacionalista ízű jelszót Robert Dole. Kinyilvánítandó szerinte, hogy az Egyesült Államok hivatalos nyelve az angol - vagyis hogy a hivatalokban kizárólag angolul lehessen ügyeket intézni. Dole nyilván abból indul ki, hogy a több- nyelvűség a „népek kohójának” vallott Újvilágban mindig is a tolerancia próbájának számított. 1987-ben Arkansas állam kormányzója keresztülvitte, hogy az állam hivatalos nyelve az angol legyen. Kevés hiányzott hozzá, hogy szövetségi szinten is hasonló döntést hozzanak. Arkansas akkori kormányzóját Bili Clintonnak hívták... FEB ősanyánk emelt fővel járt Az elektronika megfejtette a rejtélyt Vajon Lucy, az emberiség „ősanyja” négykézláb járt, mint a csimpánzok vagy felegyenesedve, emelt fővel? Ez a kérdés már két évtizede foglalkoztatja az antropológusokat. Az elektronika most végre megadta a választ. Eszerint a 3,6 millió évvel ezelőtt élt Lucy - ezt a becenevet adták a tudósok az 1974-ben Etiópiában talált csontváznak, a homo sapiens legősibb elődjének - emelt fővel járt. A liverpooli és a leedsi egyetem kutatói a filmgyártásban használatos trükkfilm-technológiával rekonstruálták Lucy testtartását. Számítógéppel szimulálták Lucy mozgásképét,, összehasonlítva azt a csimpánzokéval. A kutatók a „Nature” című tekintélyes folyóiratban tették közzé következtetéseiket. Dr. Robin Crompton, a csoport vezetője így fogalmaz: „Kilencvenszázalékos biztonsággal állítom, hogy Lucy úgy járt, mint egy ember.” Eszerint Lucy és kortársai legalább olyan egyenes derékkal közlekedtek, mint közvetlen elődünk, a homo habilis. Tudományos körökben még vita tárgya, hogy az emberfélék miért fejlődtek két lábon járó lényekké? Most mind gyakrabban emlegetik, hogy ez a test hőszabályozása érdekében történt, mert aki két lábon jár, az felületének kisebb részét teszi ki a napnak... Ferenczy Europress i <