Új Dunántúli Napló, 1995. augusztus (6. évfolyam, 208-237. szám)

1995-08-05 / 212. szám

1995. augusztus 5., szombat Kultúra - Művelődés Dünántúli Napló 7 A szerzői jogokért mindenkor fizetni kell, ha valakinek a szel­lemi termékét felhasználjuk. Dr. Gyertyánfy Péter, a Szerzői Jogvédő Hivatal elnöke el­mondta: 1993-ban ötezer szer­zőnek fizettek műveik után jogdíjat. Hangfelvételi jogdíjat kétezer művésznek utaltak ki. A szerzői jog elveinek gya­korlati alkalmazása sokkal in­kább ott van hétköznapi éle­tünkben, mint azt gondolnánk. Kevesen tudják például, hogy szerzői jogdíjakat még a nyil­vános helyeken sugárzott rádió és televízió műsorokért is kell fizetni az erre szakosodott hiva­taloknak. Egy jól menő éjszakai bár naponta ötszáz, havonta ti­zenötezer forintot fizet azért, ha bármilyen technikai eszközzel zenét szolgáltat. A Szerzői Jogvédő Hivatal­nak a legeldugottabb kocsmá­val is üzleti kapcsolata lehet. Ha ugyanis a kocsmában egész nap üzemel a TV-készülék, ezért százhetvenöt forintot kell fizetni naponta, havonta pedig közel ötezret. Az ár persze igen relatív, van akinek sok, mások­nak kevés. A jogdíjak beszerzé­sére, szétosztására és a szerzők védelmére szakosodott intéz­mény vendéglátásból származó bevétele tavaly 272 millió fo­rint volt. Egy-egy hangfelvétel díjazása egyébként kizárólag példányszám szerint és időará­nyosan történik. A szerzői jog védelme egyébként a szerző életében és halála után hetven évig tart. A Aligha létezik még egy király, akinek akkora kultusza lenne, mint a legendás bajor „meseki­rálynak”, és aligha létezik még egy olyan király, akit 109 évvel a halála után oiyan eredménye­sen „árusítanának” a reklám- szakmában, mint a szerencsét­len sorsú II. Lajost. Nagyon is kézzelfoghatóan mutatja be a müncheni Valen- tin-műzeumban Lajos születé­sének 150. évfordulója alkal­mából megnyílt kiállítás, hogy milyen mértékben „tisztelik, te­szik giccs tárgyává és járatják le őt” - írja a dpa. A december végéig nyitva tartó kiállításon a göndör fekete hajú uralkodó „tetovált szűzként” néz le egy, színházi plakátról az arannyal és brokáttal gazdagon borított kiállítási teremben - harisnya- kötő-reklámként. De ugyanígy reklámoz az egykori uralkodó egy allgaui sajtfélét és egy róla elnevezett „valódi fügekávét” is. „Rosszindulatú kiállítás ez” - nyilatkozta Gudrun Kohl, a múzeum igazgatónője. Az a rendeltetése, hogy megmutassa, legtöbb jogvita az engedély nélküli, illegális kiadások miatt keletkezik. Például a videó és audió felvételek körében. Érde­kes ügy, súlyos jogsértés volt az ifjabb Szabó Lőrinc és a Ra- pükfk együttes között zajló jogvita. A Magneoton hangle­mezkiadó és a népszerű együt­tes Szabó Lőrinc Szeretlek című versének részleteit adták ki némileg átdolgozott formá­ban, mégpedig az író fiának ki­fejezett tiltakozása ellenére. A kiadót kétszázezer forint kárté­rítésre kötelezték. Szintén nagy kavarodás tá­madt egy cseh rajzoló vakond­figurája körül. Egy hazai sport- eseményen engedély nélkül használták fel a televízióban is oly sokat vetített rajzfilm fősze­replőjének képét. Mivel a sportegyesület nem kért enge­délyt a rajzolótól alkotásának sokszorosításáért, százezer fo­rint kártérítést volt köteles fi­zetni. A legnagyobb videoper eddig a Vico Rt és a Satumus filmgyártó cég között volt. A Vico nem szerzett engedélyeket és felhatalmazást a Gorkij park című film sokszorosításához a tényleges jogosulttól, ezért kár­térítésre kötelezte az első fokú bíróság. A kártérítési igény mil­liós nagyságrendű, a perben a Vico fellebbezett. Egy érdekes plágium eset: Egy neves tudóstól tudományos írást loptak el és beadták tudo­mányos disszertációként. Peren kívüli megegyezés született az ügyben. S. L. miként bánnak ma a mondák világába sorolt különccel, II. Lajossal. „Úgy kezelik őt, mint egy szemetesládát, amelybe az emberek csúf képzelgéseiket belehajíthatják. Igazán nem ér­tem, hogy miért használják ki őt ennyire” - panaszolta az igazgatónő és a „gátlástalan kommercializálódás” példájá­nak hozta fel a kiállítás egyik darabját - egy Lajos királyról elnevezett W.C fedelet, kefével együtt... II. (Wittelsbach) Lajos bajor király 1864-től 1886-ig uralko­dott. Romantikus hajlamú, a mű­vészetek rajongója és Richard Wagner támogatója volt. Élete utolsó éveiben mérhetetlenül pa­zarolt, pompás kastélyokat építte­tett (a Versailles kicsinyített má­sának szánt Herreninsel a Chiem- tóban, vagy Neuschwanstein a Stambergi-tó partján) amelyek­ben legfeljebb csak rövid ideig lakott. Ma nem egy közülük turis­talátványosság. II. Lajos máig tisztázatlan körülmények között a Stambergi-tóba fulladt orvosával együtt. Minden jel szerint ön­gyilkos lett. Pavarotti volt a konferansziéin Vittorio Masszanaji, Unghe- rese - mondta Luciano Pava­rotti a róla elnevezett nemzet­közi énekverseny olaszországi gálaestjén (némileg átkeresz­telve) Massányi Viktort, a Pé­csi Nemzeti Színház fiatal ba­ritonistáját jelentette be a kö­zönségnek.-Nagy élmény volt részt venni ezen a versenyen - me­séli a 28 éves művész. - Az április végén rendezett elővá­logatás után Modenába, a kö­zépdöntőbe heten mehettünk Magyarországról. Én voltam az, egyetlen vidéki, a többiek szinte valamennyien a Magyar Állami Operaház tagjai. Az olaszországi fordulóba 174-en jutottunk be, Amerikát kivéve minden földrészről érkeztek ide énekesek. Öt áriát kellett vinni. Tarsolyomban volt az elmúlt évadban Pécsett is ját­szott Traviatából az öreg Germont áriája, Verdi Faust­jából Valentin imája, egy-egy dalt választottam Mozart Don Giovannijából és a Figaró há­zasságából, Csajkovszkij Anyeginjéből pedig a címsze­replő áriáját vittem. Modená­ban két fordulót rendeztek. Valentin imájával jutottam be a másodikba, és a gálán is ezt kérték tőlem. Örültem neki, mert nemcsak hanganyagban, de korban is illik hozzám és nagyon szeretem.- Miben különbözik a Pava­rotti énekverseny a többitől?- Abban, hogy nemcsak bemegyünk a színpadra, el­énekeljük az áriát és kész. Ki­csit olyan, mint egy mester- kurzus. Pavarotti foglalkozik az énekesekkel - ha valami nem tetszik neki, elmondja, hogyan szeretné hallani, és mi megpróbáljuk úgy előadni. Engem is instruált, s aztán elégedetten nyugtázta a pro­dukciómat. Bár nem lehetett közel kerülni hozzá, mert ál landóan testőrök hada vette körül, s miközben mi a szín­padon voltunk, ő az operaház királyi páholyában ült, mégis életre szóló élmény volt az a pár perc, amíg velem foglal­kozott. Művészetét továbbra is nagyra tartom, de emberileg nem lett a példaképem. Za­vart, hogy akkor eszik 4-5 adag tortellinit, amikor valaki a színpadon énekel vagy, hogy nem szól semmit, miután két­órás késéssel érkezik a ver­senynapra. Sajnálom, hogy a középdöntő végén nem volt szóbeli értékelés. Nem tudom, ki jutott be a philadelphiai döntőbe, én egy levelet kap­tam, melyben megköszönték a részvételt. Nagyon hasznos volt, hogy rengeteg embert megismertem, és engem is so­kan hallottak. Életemben elő­ször vettem részt versenyen. A feleségem beszélt rá, hogy in­duljak, de nem tudtam volna elmenni Modenába, ha a Pécsi Nemzeti Színház nem fizeti ki az útiköltségemet. Szeren­csére nemrég találtam egy olyan segítőtársat, aki ezentúl szponzort keres nekem. E nél­kül ma nagyon nehéz boldo­gulni.- Mindig énekesnek ké­szült?-Nem. Négyéves voltam, amikor zongorán kezdtem, 10 éves koromtól trombitálni ta­nultam, amit nem szerettem, de a katonaságnál hasznát vet­tem, mert nem kellett gránáto­kat dobálnom. A takarodót fúj­tam a többieknek, és játszot­tam a katonazenekarban. A zenetörténet és -esztétika mindig érdekelt, a debreceni főiskolára is elmélet szakra je­lentkeztem. A felvételin éne­kelni kellett, s az egyik ta­nárnő, Varga Magda (Cser­halmi György édesanyja) amikor meghallott, azt mondta: „Ne hülyéskedjen Massányi, magának ének sza­kon a helye!” A második fél­évtől már eltökélt szándékom volt, hogy énekelni akarok. Mesterem, Mohos Nagy Éva indított el a pályán, s most is gyakran visszajárok hozzá.-Rengeteget dolgozott az elmúlt évadban. Hat szerepet játszott, operában, operettben egyaránt láthattuk.- Bizony, rám fér a pihenés, bár dolgozom is. Moravetz Le­vente rendezett operettgálát Siófokon, amelyen részt vet­tem, és augusztus elején is lesz valami hasonló a Balaton parti városkában. Közben felesé­gemmel és kisfiámmal haza­megyek egy hétre édesanyám­hoz, Ungvárra. Most jártam Bécsben, a schönbrunni kas­télyban láttam a Figaró házas­ságát, amelyben nem kis meg­lepetésemre, Ulbrich Andrea énekelte Cherubinót. Olaszul tanulom Silvio szerepét a Ba- jazzókból, mert ha sikerül a színháznak egyeztetnie, akkor ősszel Debrecenben énekelhe­tem. A Faustból Valentint franciául tanulom, mert az Operaház ezen a nyelven mu­tatja be, és Ütő Endrétől vala­mint Oberfrank Gézától ígére­tet kaptam arra, hogy néhány előadásban számítanak rám. Októberre érdekes feladatot kaptam. A Bécs-Budapest ma­ratoni futás startja előtt 7 nyel­ven éneklem el a Kék Duna ke- ringőt. Ennyi ország vesz részt az eseményen, mert 7 ország területén folyik a jó öreg Duna vize. Mihelyt megkapom a for­dításokat, nekilátok. Közben azon töröm a fejem, hogy Pé­csett is meg kellene alakítani az Operabarátok Körét, mert úgy érzem, igény van rá. Nagyon jó lenne eljutni Barcelonába, ahol novemberben lesz egy verseny, s négy év múlva újra szeretnék találkozni Pavarotti mesterrel is. Csató Andrea Színe és visszája Dőlt vitorlák? Az elmúlt rendszer sem szerette nagyon a népművelőket, a mos­tani sem. Az előbbi azért, mert úgy érezte, a népművelők ál­landóan opponálják elveit, az utóbbi azért, mert, „kiszolgál­ták a régi rendszert”. Régebben párthatározat és állami rendelet szabályozta a népművelők fel­adatait, s a hatalom azzal pró­bálta kézben tartani e „gyanús egzisztenciát”, hogy a körmére nézett, mire költi a pénzt. Az új hatalom nem veszkődik ilyen bonyolult eszközökkel. Akitől a rendszerváltás idején nem sike­rült megszabadulnia politikai okokra való hivatkozással, azt semmibe vette, kiutálta, újab­ban pedig az intézmények ösz- szevonása és megszüntetése az alkalom, hogy ritkuljon e „ró­kalelkű” foglalkozást művelők sora. (A jelző egy önkormány­zati képviselőtől való: könnyű elképzelni, hogy a helyi kultúra és annak hivatásos szervezője, a népművelő mekkora támoga­tásra számíthat tőle.) A népművelők természete­sen kiszolgálták az előző ha­talmat. Rendezték az ünnepsé­geket, írták a beszédeket. De szerveztek énekkart, tánc- és színjátszócsoportot, kiállítást és műsoros estet is. Vagy egysze­rűen csak ’’helyet adtak” a nyugdíjas klubnak és a kertba­rát körnek: segítve ezzel a ’’ci­vil társadalom” szerveződését - már akkor, amikor a politika még nem használta ezt a kifeje­zést. De éppen azért, mert olyan közel voltak a különböző művelődő rétegekhez, viszony­lag hamar ismerték fel, hogy milyen, a változást áhító és elő­készítő folyamatok zajlanak a társadalom mélyében. Ez a szakma nemcsak azt ’’merte” megtenni, hogy például a Nép­művelők Egyesülete titkárának nem a hivatalos jelöltet, külön­ben egy köztiszteletben álló, kiváló tanárt, hanem egy vidéki pártbizottság kultúrapártoló tit­kárát választotta meg, de azt is merte, hogy az írótáborokat, olvasótáborokat, táncházakat segítette olyan fórumokká válni, ahol a társadalom szociá­lis, politikai, ideológiai gond­jairól esett szó. A rendszervál­tást megelőző években nem egy művelődési ház vált az ellen­zéki körök, pártok otthonává. Nemigen hallani arról, hogy a népművelők verték volna a mellüket: ők „ellenállók” vol­tak. Az új hatalom nem is volt nekik hálás: sokan kerültek az utcára. Az egyiknek meg­mondta a polgármester: vagy felül az ő (párt)lovára, vagy mehet. A másik intézményi összevonás után lett állástalan. A harmadiknak megsúgták: jobb, ha ő mond fel. Sok gond volt vele: állandóan új ötletek­kel állt elő. Abban, hogy a „sztálinista maradványnak” bélyegzett mű­velődési otthon-hálózat túlélte a kampányt, a lakosság ragasz­kodása éppen úgy szerepet ját­szott, mint a népművelő szívós­sága, alkalmazkodóképessége és tekintélye. Ma is sok ház működik, sőt épültek újabbak, csak most nem művelődési központnak hívják, hanem fa­luháznak, faluközpontnak. S mit tesz Isten: népművelő ve­zeti, legfeljebb kultúrfelelős, kultúrigazgató a titulusa. Aki politikai ünnepségeket, kiállítá­sokat, műsoros esteket meg la­kodalmakat rendez. Manapság a fiatalok már nemigen választják ezt a szak­mát, néhányan önként készül­nek az új diplomájukkal az új munkahelyükre. Az idősebbek, a tapasztaltabbak maradnak, mert hisznek benne, hogy szük­ség van rájuk. Nem mintha fele­lős testületekben olyan kíván­csiak lennének a véleményükre. Már megint róluk döntenek, nélkülük. Az még csak hagyján, hogy róluk: de azokról az ügyekről is, amelyeket ők is­mernek jobban, a döntéshozók nem vagy alig. Ők felajánlkoz­nak szóban és írásban, de vá­lasz nem jön. Nem baj: új ötle­teket találnak ki és dolgoznak. Egy-egy jól sikerült rendez­vény után, amikor mások kasz- szálják be a sikert, és róluk nem Emberi méltóságot! Emberi méltóságot!... címmel jelent meg Wallinger Endre pé­csi újságíró könyve, amely in­terjúkat, riportokat és pályaké­peket tartalmaz, a Magyar Vö­röskereszt múltjából és jelené­ből. A Gyomai Kner Nyomdá­ban készült kötetet a pécsi TÉR Nyomdai és Grafikai Stúdió tervezte. Magunk keservén „Magunkkeservén ” címmel an­tológia jelent meg az Amatőr Költők és írók Szövetsége ál­tal meghirdetett pályamun­kákból. A kötetben szereplő 120 alkotó szponzorok hiá­nyában vállalta, hogy anyagi­akban is hozzájárul a könyv megjelenéséhez. Több baranyai szerző műve is megtalálható a kötetben. Ol­vashatók Kersák Józsej (Komló), Kiss János (Sziget­vár), Havasi István (Magyar- bóly), Némethné Benkő Erzsé­bet, Zóka László és Koncz Kata­lin pécsi írók verseit, rövid el­beszéléseit. Könyvslágerek A pécsi Jókai és Rákóczi út sarkán álló Líra és Lant Köny­vesbolt sikerlistája az Ünnepi Könyvhét óta a következőképp alakult: 1. Ancsel Éva: Az élet mint ismeretlep (Atlantisz); 2. Wittgenstein: Észrevételek (At­lantisz); 3. Vámos Miklós: Anya csak egy van (Ab Ovo); 4. G. G. Marquez: A szerelem­ről és más démonokról (Mag­vető); 5. Gábor György: Gon­dolatok Könyve; 6. Esterházy Péter: Egy nő (Magvető); 7. David Fraser: Rommel (Victo­ria); 8. Gosztonyi Péter: A Ma­gyar Honvédség a II. Világhá­borúban (Európa); 9. Kéri- Petschnig: Huszonnégy évszak; 10. Gecse Gusztáv: Ä szerze­tesség története (Seneca). Ég és föld között A pécsi, Káptalan utcai Parti Galériában augusztus 31-ig te­kinthető meg a Munkácsy-díjas keramikus, Geszler Mária kiál­lítása, mely az „Ég és föld kö­zött" címet kapta. A könnyed­ség, a lebegés jegyében mosta­nában született kerámiák és kisplasztikák jól megférnek a művésznő 70-es években készí­tett kerámia-ikonosztázával. Pécsi fotós nagydíja Az Európai Kisebbségek 3. Nemzetközi Fesztiváljára kiírt országos fotópályázatán Veszp­rémben pécsi fotós, Mánfai György nyerte el a nagydíjat és a legjobb kollekció különdíját Miért hagyjuk, hogy így legyen című, alsószentmártoni színes fotósorozatáért. A pályázat dí­jait Habsburg Ottó adta át. esik szó, összenéznek: de isme­rős is ez. Mindenesetre nem ad­ják fel: bíznak magukban, a ru­tinjukban. ők már régen tudják, mi az a piacgazdaság. A hetve­nes években egy miniszteri rendelet arra kötelezte a műve­lődési házakat, hogy fenntartási költségeik egy részét maguk keressék meg. Óriási visszhan­got keltett az az igazgató, aki fűnyírót és motoros kapát vett, a gépek bérleti díjából pedig szakkört szervezett. Ma példa­kép lenne, akkor negatív hős volt. (Vajon a pályán van-e még?) Ami pedig a hatalmat és a népművelőket illeti, Illyés Gyula verse jut eszembe, a Dőlt vitorla. „Recseg, megdől a rúd, a hosszú / vitorlarúd, / kaszálja szinte a habot, míg / a bárka fut! / Árboc s vitorla, nézd, előre / mikor repül / leggyőzte- sebben? Amikor leg- / mé­lyebbre dűl!” G. T. Massányi Viktor Váradi Mariannái a Sevillai borbélyban FOTÓ: HORVÁTH NORBERT A „mesekirály” giccskultusza Szabó Lőrinc és a Rapülők

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents