Új Dunántúli Napló, 1995. augusztus (6. évfolyam, 208-237. szám)

1995-08-27 / 233. szám

1995. augusztus 27., vasárnap Magyarország - Dél-dunántúl Dunántúli Napló 5 Észrevétlen kábítószerreklámok (Folytatás az 1■ oldalról) A fiatalok között közkedvelt baseball sapkákon egyre több­ször tűnnek fel india kendert ábrázoló rajzok, sematikus áb­rák. Ebből a hazánkban nem honos növényből, levelét és vi­rágát felhasználva, állítják elő a könnyűdrogoknak nevezett hasist és marihuánát. Mind a két kábítószerről fontos tudni, hogy az úgynevezett kezdő kábítószerekhez sorolják, mert legtöbbször aki ezekre a sze­rekre rászokik - továbblépve - keményebb kábítószereknél köt ki. „Fergeteges add parti” hir­deti több disco és éjszakai bár is programját. Dr. Gáspár Judit szerint, ezek a reklámok akár burkolt kábítószer reklámok is lehetnek, mivel az acid kifeje­zés egy narkósnak az LSD argó-nevét jelenti. New Yorktól Londonig így hívják a sokszor bélyeg formá­jában árult előbb említett kábí­tószert. A világ kábítószer fogyasz­tására jellemző, hogy mjnd nagyobb teret hódítanak az amfetamin származékok, kö­zöttük is főként az Extasy tab­letta. A szert az USA-ban ré­gebben étvágycsökkentésre ír­ták fel az orvosok, de 1985- ben betiltották a használatát. Rendkívül veszélyes anyag, mivel adott esetben már egy tabletta is halálos mérgezést okozhat. Tavaly összesen 317 darab amfetamin tablettát foglalt le Magyarországon a rendőrség, idén pedig már jóval többet mint ezret. S ami lényeges: fő­leg utcai terjesztőktől és elosz­tóktól. Napjainkra az Extasy lett a legnépszerűbb „diszkódrog”. Más szerekkel szemben az az „előnye”, hogy nem kell mele­gíteni és intravénásán beadni - nem büdös, nem füstöl, mint a marihuana, s jóval olcsóbb, mint például a kokain. Mindezek ismeretében válik érdekessé, hogy nemrég egy új energiaital került forgalomba, amit XTC-nek neveznek - az XTC pedig egyszerű átírása az angol extasy szónak. Gáspár Judit szerint bár biztos, hogy az ital nem tartalmaz drogot, mégis meglepő, hogy legin­kább szórakozóhelyeken for­galmazzák. Hazafi Zsolt Vadásznapok és lóverseny A Tolna Megyei Vadász Szövetség rendezésében megyei vadásznap kezdő­dik szeptember 2-án a sióagárdi lőtéren. A prog­ramból: 8 órakor ünnepi megnyitó, 8.30-kor ko­ronglövészet, 9 órától íjá- szati bemutató, 9.30-kor ifjúsági légpuska céllövé­szet, 10 órakor vadpör- költfőző verseny, 13 óra­kor vadászkutyák, őrző-védő kutyák bemu­tatója, 14 órakor pedig vadászruha bemutató. A rendezvény ideje alatt lesz még természetvé­delmi tárlat, trófea-kiállí­tás, valamint Szabolcs Jó­zsef író-olvasó találko­zója. Tárlat nyílik Keszthelyen Kováts Nagy Ira festőmű­vész munkáiból rendezett kiállítás nyílik ma 11 óra­kor a keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Köz­pont kiállítótermében. A festőnő tárlatát dr. Pogány Ö. Gábor, a Magyar Nem­zeti Galéria nyugalmazott főigazgatója nyitja meg. A festmények szeptember 8- ig tekinthetők meg. Bányásznap Egertetőn A Mecsekurán Kft. szer­vezésében bányásznap kezdődik szeptember 2-án Égertetőn. Az egész napos rendezvényen lesz labda­rúgó bajnokság, családi főzőverseny, autóbemu­tató, tombola, sörivó baj­nokság, pónilovaglás, őszi­téli utazási programaján­lat, valamint helikoptere- zés. Vitaqua a deutérium ellen Új rákellenes gyógyvíz tűnt fel a láthatáron, már ország­szerte terjesztik, a megbete­gedett emberek veszik, mint a cukrot. A feltaláló biológus Somlyai Gábor tökéletesen bízik a szer gyógyító erejé­ben, s már el is indította gyó­gyászati törzskönyveztetését. A felfedezés lényege, hogy a sejtosztódásban meghatározó szerepet játszó deutériumot el­vonják a sejtekből, s ehhez csökkentett deutériumtartalmú vizet alkalmaznak. Mindez szép és a nagy felfedezésekhez méltóan pofonegyszerű, ám az orvostársadalom gyanakvó a szer gyógyító hatását illetően. Dr. Ember István, a POTE Népegészségtani Intézetének vezetője szerint a gyógyításra felesküdött szakemberek azért ódzkodnak az elhamarkodott ítéletalkotástól, mert a szer ha­tása kísérletileg nem teljesen igazolt. A feltaláló két évig tartó állatkísérletek pozitív eredménye után alkalmazta a deutériumszegény vizet embe­rek gyógyítására. Az intézetve­zető azonban a kísérleti stádi­umot túl kevésnek tartja, el­mondása szerint egy gyógyszer kifejlesztése 5-10 évet igényel. Az orvostársadalom egyébként érdemben csak akkor foglalko­zik ilyenfajta felfedezésekkel, ha azok részletes leírása szak­mailag lektorált folyóiratban je­lenik meg. A Vitaquáról eddig még csak a napilapokból érte­sültek. Vagyis a szakember alapvetően nem ellenzi a víz vásárlását, de nem is támogatja. A betegek igyanak belőle, aztán vagy meggyógyulnak - vagy nem. B. G. Családi ház az országúton A siófokiak szerint nem volna nagy csoda, ha egyszer egy ka­mion beleszaladna a szigetként ottmaradt házba fotó: Tóth A kocsik szaladnak a kétsávos új úton, ami egyszercsak egy sávra szűkül. Itt áll egy családi ház, amelyben laknak, amely mellett fut a forgalom. Alighanem a kisajátítási ügyek egyik csúcspéldája a sió­foki. A várost átszelő út korsze­rűsítése, illetve továbbépítése céljából csaknem negyven in­gatlant sajátított ki az önkor­mányzat. Egy kivételével min­den tulajdonossal meg tudtak egyezni. Három szakértő - sió­fotó, budapesti, kaposvári - 5,7-6 millió forintra értékelte a ház forgalmi értékét. A tulajdo­nos csaknem a dupláját kérte. A végső szót a bíróság mondja tó. A siófoki szituáció valóban fehér hollónak tekinthető. Már csak azért is, mert az utóbbi években lényegesen kevesebb a kisajátítás és azért is, mert szinte folyamatosan módosítják a jogszabályt.- A kisajátítási ügyek csök­kenésének száma elsődlegesen forráshiánnyal magyarázható, nincs pénz, kevesebb az állami, önkormányzati beruházás, mint évekkel ezelőtt - mondja dr. Bérezési Ferenc, a Baranya Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője. - Az is egyértelmű, hogy ezekben az ügyekben az állam, vagy az önkormányzat nem élvez előnyöket a magán- személyekkel szemben. A kisa­játítási cél csak közérdekű le­het, - ezeket meghatározza a jogszabály - és ehhez a beavat­kozáshoz csak akkor folya­modhat az állam, vagy az ön- kormányzat, ha nem sikerül a megegyezés. De így is csak az azonnali, teljes és feltétlen kár­talanítás ellenében történhet meg a kisajátítás. Baranyában az elmúlt évben tizennégy, idén júliusig hat ki­sajátítási hatósági eljárás volt. T. É. A diszkóbalesetek többsége is az elfogyasztott alkohol miatt történik fotó: Tóth László Egy-két pohárnyi nem árt? (Folytatás az 1. oldalról) Az is változó, hogy kiből mennyi idő alatt tűnik el az al­kohol. Mindezt és a hazai útvi­szonyokat, illetve a közlekedési morált figyelembe véve nem tartanám helyesnek a jelenlegi szabályok liberalizálását.- Ismerjük és el is fogadjuk több orvosszakértő azon véle­ményét, miszerint bizonyos mértékű alkoholfogyasztás nem befolyásolja a járművezetőt - mondja Óberling József őrnagy, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályának munkatársa - de, az tény, hogy az ittas vezetés és a balesetek súlyossága között szoros az összefüggés. Ez elég ok ahhoz, hogy ne tudjuk tekin­tetbe venni ezeket a vélemé­nyeket. Jelenleg csak beszéd­téma az enyhítés, több nyugat­európai ország normáihoz való közelítés. Az alkoholtilalom tehát vál­tozatlanul érvényes és az új an­gol, illetve francia mérőműsze­reket legkésőbb októberig va­lamennyi rendőrkapitányság megkapja. Ezek a készülékek a kilélegzett levegő alkoholtar­talmát mérik, és mg/l-ben mu­tatják az értéket. A felső határ, - ami 0,8 véralkoholszintnek felel - meg 0,5 mg/1. T. É. Pécsi romanap, hiányérzettel A kisebbségi önkormányzatok nem külsős bizottsági helyeket akarnak Pécs Város Önkor­mányzatában, hanem tényleges szavazati joggal szeretnének részt venni munkájukban, hangsúlyozta Gyúrok János, a Pécs Városi Horvát Kisebbségi Önkormányzat elnöke tegnap Pécsett, azon a fogadáson, me­lyet a cigány, a horvát és a né­met kisebbségi önkormányzat tartott a sajtó számára a Roma­nap alkalmából. Kosztics István a pécsi Cigány Kisebbségi Ön- kormányzat elnöke, és Kemer Anna, a pécsi Német Kisebb­ségi Önkormányzat elnökhe­lyettese is egyetértett ezzel. Elmondták, hogy a három ki­sebbségi önkormányzat jelen­leg három bizottságban vesz részt külső tagként, de előfor­dul, hogy meg sem hívják őket a bizottsági ülésekre. A fogadás után tegnap fel­hívtuk Papp Bélát, Pécs SZDSZ-es alpolgármesterét. Ő úgy látja, szavazati jogot csakis a választók adhatnak. Az ön- kormányzati választásokon kia­lakult politikai erőviszonyok borulnának fel azzal, ha meg­tennék, amit a kisebbségi ön- kormányzatok kémek. Három bizottságban mint külső tagok így is részt vehetnek, és ott be­folyásolhatják a bizottság dön­tését. A politikai felelősség a választott képviselőké, tehát jobb, ha csak ők szavaznak, a kisebbségi önkormányzat kép­viselője pedig, akinek ilyen fe­lelőssége nincs, mint szakértő vesz a munkában részt. A Romanap alkalmából dr. Tóth Sándor, a Baranya Megyei Közgyűlés szocialista elnöke mondott ünnepi beszédet a Rácz Sándor Közösségi Ház­ban, majd különböző kulturális programokra került sor. U. G. Az év legnagyobb rockfesztiválja: a Sziget '95 Vissza az életbe Szerdán véget ért az év legna­gyobb szabású hazai rockzenei fesztiválja, a Sziget '95. Befeje­ződött az „elszigetelődés”: a több, mint százezer fiatal élete visszatér a rendes kerékvá­gásba. A szervezők a múlt hét vé­gén még aggódtak, hogy a fesz­tivál bukás lesz, hiszen még a tavalyi Diáksziget veszteségeit is az idei bevételből szerették volna fizetni. Múlt szombaton az közölték lapunkkal, hogy a szigeten jelenleg mindössze 13 ezer ember van, de különösebb számolás nélkül is könnyű volt megállapítani, hogy ennél jóval többen buliznak. Tavaly mint­egy ötvenezren lógtak be, idén ezért furcsa karszalagok szol­gáltak belépő gyanánt. A lele­ményes hamisítók itt is kitalál­tak valamit: övtáskákat vagdos­tak szét formára, ezekkel men­tek be. Emiatt az ellenőrzés szigorodott. Talán ennek is köszönhető, hogy a sziget idei bevételeiből a tavalyi hiány felét is ki tudják fizetni. Különösebb rendbontás nem volt: pár dílert a rendőrség le­kapcsolt, egy alvó lányra ráhaj­tott egy autó (a sofőr ittas volt), az egyik koncerten a zenekar dalának hatására elkezdték a kopaszokat gyepálni, a Sziget Rádió és a Roma Rádió pedig a frekvencián vitatkozott. Azt mondhatni, a Szigeten úgyszólván semmi érdemleges nem történt. Ránk férne egy egész éves Sziget. L. D. A reklám üzletet hoz A gazdasági élet jelentős szerep­lőjévé lépett elő a reklám, a hir­detés. Tudják ezt az üzletembe­rek, azzal együtt, hogy a tarifák nagyban függnek attól, hogy hány példányban, mekkora terü­leten jelenik meg egy újság. A megadott árak azonban több­nyire csak a kiindulási alapot je­lentik. A hirdetések tényleges árát ugyanis sok minden befo­lyásolja. Többek között az, hogy helybeli-e a hirdetni szándé­kozó, vagy más megyéből adja fel a reklámot. Számít, hogy me­lyik oldalra kéri, milyen gyorsan akaija megjelentetni, s hogy szí­nes nyomást kér-e. Kedvezmé­nyeket kapnak a régi üzleti part­nernek számító cégek, illetve az adott hirdetést többször megje­lentetek. A régióban megjelenő napi­lapok közül a Somogyi Hírlap­ban szeptember 1-ig az üzleti ap­róhirdetés soronként 370 Ft, a lakossági apróhirdetések soron­ként 210 Ft-ba kerülnek. Felárat számítanak fel a speciális elhe­lyezésért, ez 50 százalék, a szö­vegoldaliért pedig 30 százalékot. Az első, illetve utolsó oldalra ke­rülés 150 és 100 százalékos fel­árral jár. A Tolnai Népújságnál a fekete-fehér keretes hirdetések ára áfa nélkül szeptember 1-ig hasábmilliméterenként hétfőtől csütörtökig 80, péntek, szombat és ünnepnap 94 forint. A kiske- retes aprók és a közlemények a már ismertetett napokon 360, il­letve 420 forintba kerülnek so­ronként. Az egyéb apróhirdeté­sekért soronként 128 és 156 fo­rint közötti árat számítanak. Sz. K.

Next

/
Thumbnails
Contents