Új Dunántúli Napló, 1995. augusztus (6. évfolyam, 208-237. szám)

1995-08-12 / 219. szám

2 Dünántúli Napló 24 Óra A Nagyvilágban 1995. augusztus 12., szombat Tömegmészáriás Srebrenicában A Biztonsági Tanács felhívása Horvátországhoz A boszniai szerb erők tömegmészárlást hajtottak végre, amikor a múlt hónapban legázolták Srebrenica városát. Az Amnesty International négyezer bosnyák menekült, köztük tíz-tizenkét éves gyermekek sorsát kéri számon. Az emberi jogok érvényesíté­séért harcoló nemzetközi szervezet szóvivője kijelen­tette: adataik szerint a meg­szálló szerb fegyveresek megrohamozták azt a gyár­épületet, amelyben a srebre- nicai polgárok menedéket ke­restek. A rejtőzőket elhurcol­ták. Később a környékbeli szántóföldön számos holt­testre bukkantak az ott elhala­dók. Az áldozatok közül sok­nak a torka volt átvágva. A mészárlás egyik túlélője szerint a város sportpályáján összegyűjtött, mintegy hatszáz fogolynak hol teljes biztonsá­got ígértek, hol ezer muzul­mán kivégzését helyezték kilá­tásba minden elesett szerb ka­tonáért. Ezután, július 13-án el is szállítottak mindenkit a sport­telepről, s néhány száz méter­rel odébb géppuskával, 20-25 fős csoportokban, szervezet­ten lemészárolták őket. A krajinai ENSZ-megfi- gyelők tanúi voltak a horvát kormányhadsereg által elkö­vetett tömeggyilkosságoknak is: tizenhét szerb menekültet, közöttük négy asszonyt lőt­tek agyon. Megfigyelők a horvátok fosztogatásairól, házrombolásairól ugyancsak beszámoltak. A Biztonsági Tanács felszó­lította Zágrábot: szüntessen be „mindenféle katonai tevé­kenységet”, és tegye lehetővé, hogy a krajinai szerbek - ha akarnak - lakhelyükön marad­hassanak, onnan eltávozhassa­nak, illetve részesülhessenek a nemzetközi segélyben. Emigráltak Szaddám Húszéin lányai Iraki csapatmozgások Tüzérségi és harckocsizó erők mozgását észlelte iraki hely­őrségekben az amerikai fel­derítés azt követően, hogy Szaddám Húszéin két veje családostul Jordániába me­nekült. Az iraki elnök Ammanba küldte legidősebb fiát; azt kel­lett volna elérnie, hogy küldjék vissza a menedékjogot kért iraki vezetőket és Szaddám le­ányait. Husszein király azonban nemet mondott az iraki elnök követelésére. A jordániai ural­kodó azzal indokolta döntését, hogy az irakiak politikai mene­dékjogot kértek. Az iraki elnök veje, Húszéin Kamat Haszan tábornok, a mi­nap leváltott ipari és bányami­niszter valamint testvére, Szad­dám Kamat Haszan alezredes, aki szintén az elnök veje, to­vábbá családjuk - köztük Szaddám Húszéin elnök két leánya - csütörtökön menekült el. Szaddám Kamal az elnöki testőrség felügyeletét látta el. Testvérét, Húszéin Kamel Haszan tábornokot az iraki fegyverkezési programok at­yjaként tartották számon. A 37 éves tábornok valóságos „sa­rokköve” volt annak az iraki rendszernek, amely az Öböl­háborút követően az elnök és családtagjainak kezében össz­pontosított minden hatalmat. Ammani sajtóértekezletén ki­jelentette, hogy olyan új Ira- kot szeretne, amely békében él szomszédaival. Fazekas János levele Ion Iliescunak „Erdély azoké, akik lakják” A román oktatási törvény kapcsán felháborodásának és értetlenségének ad hangot Fazekas János, az 1989 előtti Románia egyetlen magas be­osztású magyar nemzetiségű politikusa, volt miniszterel­nök-helyettes. A nyugalmazott politikus az ál­lamfőnek írt levelében kifejti: álmodni sem merte volna, hogy „ilyen reakciós tanügyi tör­vény" jelenjen meg Romániá­ban a demokrata Ion Iliescu el­nöksége idején. Fazekas sú­lyosnak tartja, hogy Románia a kisebbségekkel a legreakció- sabban viselkedő európai ál­lam, Franciaország politikáját választja modellként. Hangsúlyozza: a franciaor­szági szenegáli bevándorlótól eltérően - akire Iliescu oly szí- veseif hivatkozik -, a romániai magyar nem bevándorló, ha­nem több mint ezeréves múlttal rendelkező őslakos, akár csak a román. „Erdély földje mind- azoké, akik lakják, nemzeti kü­lönbség nélkül. ” Ion Iliescu - Fazekas szerint - ugyanazt a hibát követi el, mint Kossuth és társai: sem­mibe veszi a kisebbségek kol­lektív jogait. Nyílt levele további részében a politikus emlékezteti a román államfőt egy 1978. évi pártren­dezvényre, amelyen a készülő oktatási törvény tervezetét vi­tatták meg, és amelyen Iliescu Ceaucescui támogatta. Tünetér­tékűnek tartja Fazekas János, hogy levelének címzettje azóta is ellenzi a kisebbségiek anya­nyelvű szakoktatását. Ugyancsak elfogadhatatlan a magyar gyerekek román nyelvű történelem- és földrajztanítása. A romániai magyar gyerekek hetvenöt éve nem tanulhatják saját történelmüket és „ez is genocídium! Kiterjesztik a palesztin autonómiát Izrael és a PFSZ megegyezett Simon Peresz izraeli külügy­miniszter és Jasszer Arafat PFSZ-vezető részleges megál­lapodást ért el a Ciszjordánia egészére történő palesztin au­tonómia kiterjesztéséről. „Most már beszélhetünk egye­zségről, de még mindig van né­hány pont, amelyeken a szakér­tőknek tovább kell dolgozniuk” - jelentette ki Jasszer Arafat, a Palesztin Felszabadítási Szer­vezet vezetője. Ezek közé tar­tozik a 80 ezer palesztin lakta Hebron 450 zsidó telepesének biztonsága. További tisztázásra váró ügyek: vízmegosztás, pa­lesztin rendőrség telepítése a vidéki körzetekbe, az Izrael ál­tal még fogva tartott palesztin rabok szabadon bocsátása, a Ciszjordániában kialakítandó palesztin autonóm körzet pénz­ügyei. Arafat és Peresz telefonon ígéretet kapott Warren Chris­topher amerikai külügyminisz­tertől: az Egyesült Államok csatlakozik a vízmegosztással, gazdasági ügyekkel és politikai koordinációval foglalkozó há­romoldalú bizottsághoz. Peresz közölte, hogy a szakértői tár­gyalások folytatódnak, s ő a jövő hét végén találkozik Ara- fattal. A most aláírt dokumen­tumot vasárnap teszik közzé. Fodor Gábor Helsinkiben Kedvezményes hitel Vietnamnak Fodor Gábor művelődési miniszter pénteken Helsinkiben találko­zott Elli-Pekka Heinonen közoktatási miniszterrel. Finnország, ahol Magyarországhoz hasonlóan magas a ráfordítás aránya az ok­tatásban, élénken érdeklődik a közoktatás átalakítása és a nemzeti alaptanterv bevezetése terén szerzett magyar tapasztalatok iránt. Kedvezményes hitelt nyújt Japán Vietnamnak. A tokiói külügymi­nisztérium értékelése szerint Vietnam a demokratizálódás és a pi­acgazdaság kiépítése felé halad, sikerült kordában tartania az inflá­ciót is. Japán immár második alkalommal nyújt kölcsönt Vietnam­nak, ezúttal is hárommilliárd jent adott külön megkötések nélkül. Biztonságos, kamatozik és könnyen elérhető..,^ Kincstári Takarékjegy Biztonságos Mint minden Magyar Állampapírra, a Kincstári Takarékjegyre is érvényes a soha el nem évülő állami garancia. A befektetett összeg és kamatainak visszafizetését az állam szavatolja. Kamatozik És nem is akárhogyan! A Kincstári Takarékjegy 1 éves futam­idejű, sávos kamatozású értékpapír, mely az első félév után különösen kedvező kamatot nyújt: Például ha Ön a hetedik hónapban váltja vissza Kincstári Takarékjegyét, akkor a kamat mértéke a hetedik hónap első napjáig számított évi 26%. A teljes, 27%-os kamat a lejárat napján válik esedékessé. Könnyen elérhető A Kincstári Takarékjegy 10.000 és 100.000 Ft-os címletekben folyamato­san váltható és visszaváltható több mint 2600 postán. Hát ilyen még nem volt! A Kincstári Takarékjegy mindenki szá­mára elérhető, aki kisebb-nagyobb megtakarításainak elérhető, biztonsá­gos, egyszerű és kedvező befektetést keres. A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG V l l I ... ........— .......-. .................■-•--r.: a . M űholdas felvétel az állítólagos boszniai tömegsírokról. A helyszín Nova Kaszaba, Srebrenica mellett. fotó: feb/reuter

Next

/
Thumbnails
Contents