Új Dunántúli Napló, 1995. augusztus (6. évfolyam, 208-237. szám)

1995-08-11 / 218. szám

1995. augusztus 11., péntek A Mai Nap Dtinántúli Napló 3 Legyen egy rossz napod! A napokban kezdték vetíteni a pécsi mozik „Az élet mindig drága” című új hollywoodi szuperprodukciót, amely a Die Hard, szó szerint fordítva „Halj nehezen" sorozat har­madik epizódja. Nem csak a film jelmondata, de a trilógia címeinek magyar fordításai is aktuális problémákra tapin­tanak. Az első rész óta tudjuk, hogy míg az USA-ban nehe­zen lehet meghalni, addig ná­lunk drágán adják az életet és persze az ahhoz szükséges minden mást is. A második rész (Die Harder) tudatja ve­lünk, hogy az USA-ban még nehezebb meghalni, nálunk pedig még drágább lett az élet és végül itt a harmadik, a végső konklúzió: az élet kis- hazánkban mindig drága és még egy plusz rossz napot is kívánnak nekünk. Hát köszön­jük, de ez sajnos nem film­téma, pedig milyen izgalmas lenne, ha John McLane alias Bruce Willis a minden lében kanál rendőr nem egy rakás terroristával, hanem a zöld­ségárakkal küzdene vagy egy szétmálló 50forintos bevásár­lószatyorral verekedné át magát a 30-as busz utazókö­zönségén csúcsidőben egy forró nyári délutánon, esetleg a tandíjak vagy éppen a 180 forintos mozijegy ellen vetné be természetfeletti képessé­geit. Unalmas a történet - le- gyintene egy menő holly­woodi producer -, ebből nem lehet látványos filmet for­gatni. Persze, hiszen ennek a filmnek mindannyian szerep­lői vagyunk és nap mint nap drágán adják nekünk az éle­tet. Próbáljuk nehezen adni a magunkét is, ráadásul még a gázsik is alacsonyak. Ha sike­resek akarunk lenni az Elet című nagyszabású produkci­ónkban akkor haljunk és hall­junk j nehezen, hogy legyen végre egy jó napunk. R. Z. A Pécsi Rádió hétvégéje Csillagok, csillagok . . . Történeti vagy írott alkotmány Augusztus a csillaghullások hónapja. A szakemberek sze­rint a természeti jelenség szombatról vasárnapra vir­radó éjszaka ritkán előforduló gyakorisággal látható majd a dél-dunántúli égbolton. így várható - ha az időjárás is kedvező lesz hozzá hogy sok-sok érdeklődő is kémleli majd az eget. Ehhez kíván gyakorlati tanácsokat adni a szakember. Jegyzetírónk jóvoltából persze szó esik majd „más­fajta” csillagokról is. Nem maradhatnak el az aktualitá­sok sem, így közvetítőkocsink is készen áll, hogy egy soka­kat érdeklő látványos ese­mény helyszínéről adhasson beszámolót kollégánk. Mind­ehhez — a zenei szerkesztő Kovács Attila nevében is - sok kellemes muzsikát ígér a Pécsi Rádió szombat délelőtt 9-től 11-ig tartó „Jó pihe­nést!” című magazinjának szerkesztő-műsorvezetője Németh Károly. Egy lakatlan sziget! Erre vágynak sokan, szívesen ilyen helyen töltenék szabadságu­kat. Ez nem az álmok világa, nyugodtan lehet jelentkezni, létezik ilyen út is. Hogy hol, milyen körülmények között és számítani kell-e éjszaka az emberevők támadására, majd kiderül szombaton délután 3 és 4 óra között a 100-as Fak­torban, melyet Laci és Robi szerkesztett. Igazi magányban alkot az az igen tehetséges fiatalember is, aki tanárok nélkül tanult meg zongorázni és amikor ideje engedi - akár éjjel 1-kor is - dalokat ír, most éppen kedvesének. Ha zongorista, hát legyen Lereh István az, aki most el­meséli „Kamaszkora legszebb nyarát”. Egy másik beszélgetésben megszólal napjaink legnép­szerűbb énekese, Charley is, jól sikerült pécsi koncertje után. A hírességek sora folytató­dik tovább: Temesvári And­rea teniszezőnőt faggatjuk többek között arról, hogy a tenisz világában, a sztárok között milyen az élet. Kérdezgetünk, tudakozó­dunk a megszűnt különleges tudakozó utódjánál, ami jelen­leg egy fővárosi könyvtár szolgáltatása. Kik, miről ér­deklődnek? A választ szom­baton délután hallhatják a műsorban. A vasárnap a kívánságmű­soroké a Pécsi Rádióban. Délelőtt fél 9-től 10-ig Lenk Irén várja a hallgatókat a ké­szülékek mellé a „Szerkesz- szünk együtt!” című levélben érkezett kéréseket teljesítő mű­sorához, míg délután 3-tól 4-ig az üzenetközvetítő-kívánság­műsor szól a Somogy vári Valé- ria-Tuczai József műsorvezető­zenei szerkesztő páros jóvoltá­ból. Napirenden a kérdés, hogy kell- e hazánknak új alkotmány és milyen hamar. Első írott alkotmányunkat az 1949. évi XX. törvénnyel hir­dették ki. Ebből mégsem az kö­vetkezik, hogy Magyarország­nak korábban ne lett volna al­kotmánya. Hiszen országunk Európa legősibb államai közé tartozik. Csak az angol és a francia régebbi. Márpedig ál­lami élet szabályozó normák nélkül nincs. Csakhogy az ősi magyar alkotmány más jellegű volt, mint a toldott-foldott mos­tani. A régi alkotmányunk téte­lei sohasem voltak egyetlen alaptörvényben összefoglalva, mert az közel ezer esztendős, fokozatos fejlődésnek volt a gyümölcse. Ezt a fajta alkot­mányt nevezi a jogtudomány történeti alkotmánynak. Az ilyen alkotmány a különböző Meglehetősen furcsa függet­lennek nevezni a 67 százalékos gázár-emelést indokló Axon E. C. kutatócsoportot. Ezt Vágó János, az MSZOSZ alelnöke mondta csütörtökön az MTI ér­deklődésére. Az alelnök rámu­tatott: a szakértői társaságban többek között a Mól Rt., illetve több gázszolgáltató munkatár­sai vesznek részt. A csoport te­hát egyértelműen az energia­korszakokban hozott törvé­nyekből és szokásjogi megálla­podásokból áll össze. Nincse­nek egységes alkotmánylevélbe - kartába, kódexbe - összefog­lalva. Ilyen történeti alkotmány 1949-ig kettő volt a világon: a magyar és az angol. Igaz, ennek a tételei nehezebben ismerhe­tők fel, mint az írásba foglaltak. Viszont, mert szabályai nagy­részt szokásjog alapján szület­tek, a nép közmeggyőződése­ként nemzedékről nemzedékre szállva élnek tovább. Az is bi­zonyos, hogy a történeti alkot­mány magán viseli az eltérő ko­rok más-más jogi és politikai felfogásának nyomait. Azon­ban a történeti alkotmány any- nyira összeforr a nemzet érzé­sével és gondolkodásvilágával, erkölcsi és jogi felfogásával, hogy valósággal érzelmi for­rása a hazaszeretetnek. Ezt a lobbit képviseli. Nem véletlen tehát tanulmányuk közzétételé­nek időzítése. A tanulmányról csütörtökön az egyik napilap közölt infor­mációt, miszerint ha nem lesz a közeljövőben erőteljesebb az energiaár-emelés, akkor jövő év októberében kell majd 67 százalékkal emelni a földgáz árát. Csak így érhető el a szak­értők szerint a valódi piaci ár. szokásjogra támaszkodó al­kotmányt nevezik hajlékony­nak is, mert egyszerű törvény­nyel lehet rajta módosítani. Ezzel szemben az írott al­kotmányok biztosítékul szol­gálnak az elhamarkodott vál­toztatások elkerüléséhez. Az ilyen alaptörvényen körülmé­nyesebb változtatni. Nehezíté­sek lehetnek: alkotmányozó gyűlést kell összehívni vagy népszavazásra kell bocsátani a tervezetet, esetleg a parlament­ben minősített szótöbbség szükséges a módosításhoz. Mivel az alkotmány évszá­zadokra is szabályozhatja a demokratikus állam életét, az állampolgárok jogait és köte­lességeit, ezért a legcélszerűbb és egyúttal mindenki számára a legmegnyugtatóbb, ha az or­szággyűlés több egymást kö­vető ülésszakon - esetleg ciklu­Vágó János szerint figyel­men kívül hagyják a realitáso­kat azok, akik csupán a világpi­aci ár bűvöletében élnek, s nem számolnak a társadalom teher­bíró képességével. Értelmetlen a világpiaci árral példálózni, amikor a fizetésekből egysze­rűen megfizethetetlenek lesz­nek ezek a szolgáltatások. A főzés, fűtés helyett nem lehet más megoldást választani. son - érleli és vitatja meg a ter­vezett módosításokat. Mindez különösen fontos követelmény, ha teljesen új alkotmány meg­alkotásáról van szó. Ezért is merev az írott alkotmány. Történeti alkotmányának először Franciaország fordított hátat, amikor 1789-ben alkot­mányozó nemzetgyűlésre jöttek össze a rendek. Ékkor megal­kották az „emberi és polgári jo­gokról” szóló deklarációt, majd 1791-ben magát az alkotmányt. Vitathatatlan, hogy az európai alkotmány fejlődésére a francia alkotmány hatott a legerőtelje­sebben, egyetlen okmányban foglalva össze mindazt, ami az­óta is kelléke minden írott al­kotmánynak. A nemzetért felelős magyar országgyűlés megfontolt dön­tése egy új alkotmányról óriási horderejű. Dr. Csonakréti K. Republic koncert Szigetváron A fiatalok körében közkedvelt Republic együttes is fellép Szi­getváron a Zrínyi Emlékünnep­ség keretében szeptember 8-án. Tegnap tévesen augusztusi dá­tum jelent meg a koncert idő­pontját illetően. Cigány Világfesztivál Rom Som - Ember vagyok címmel Cigány Világfesztivált rendez augusztus 31. és szep­tember 3. között Budapesten az Ariadne Kulturális Alapítvány. Céljuk a cigány kultúra és jeles képviselőinek megismertetése, valamint az, hogy az értékek bemutatásával lerombolják a nap mint nap tapasztalható előí­téleteket - mondta a szervezők nevében Hága Antónia or­szággyűlési képviselő csütör­töki sajtótájékoztatóján. A négynapos kulturális prog­ramsorozat keretében spanyol flamenco együttes adja elő a Carment a Margitszigeti Sza­badtéri Színpadon. Ugyanott az Orosz Cigányszínház, egy má­sik esten pedig a 100-tagú Ci­gányzenekar, a Rajkó Zenekar és a Nemzeti Cigányzenekar is fellép. A Németországból ér­kező Phralipe Színház cigány nyelven mutatja be a szarajevói környezetben játszódó Rómeó és Júliát. Két dzsessz estet is rendeznek - a Rock Színház Sátorban és a Zeneakadémián - ,ahol a hazai muzsikusokon kí­vül holland, német és francia művészek is bemutatkoznak. A zeneakadémiai klasszikus zenei esten Ferenc Snétberger In memóriám holocaust című da­rabjának ősbemutatóját tartják. Német táncok - Pécsett, a Leőwey Klára Gimnáziumban már a hatodik alkalommal ren­dezik meg a hazai német nemzetiség néptánctáborát. A hagyományos nyári összejövetelen idén 120, javarészt középiskolás fiatal vesz részt, akik otthonukban amatőr együttesekben táncolnak. A táborban a délelőttök közös énekléssel, tánccal telnek el, délután a kisebb munkacsoportok foglalkozásokon citera tanulásra, fúvószenére és népi barkácsolásra, így csuhéfonásra is lehetőség nyílik. A tánctábor vezetője a pécsi Heil Helmut, az idei vendég- előadó Svájcból érkezett. fotó: laufer l. Gázár-emelés: megfizethetetlen szolgáltatás? Baranyában még nem pusztítja a baromfiállományt a titokzatos kór A Bólyi Mezőgazdasági Kom­binát ismertségét az országha­tárokon jóval túl a baromfi ága­zatának is köszönheti. 1962-től foglalkoznak tojástermeléssel. A barna és fehér héjú tojások milliárdjai hozták nekik a pénzt az eltelt időszakban, és több mint 20 éves múlt tapasztalata áll mögöttük a húsbaromfi sza­porításában, nevelésében is. Idő közben a kombinátból Bólyi Rt. lett, de a névváltozás a baromfi ágazat törekvéseit il­letően nem hozott változást.- Idén 7 millió naposcsibét adunk át nevelésre, hizlalásra partnereinknek. 100-150 ter­melővel állunk szerződéses kapcsolatban. Magánházaknál, azaz kisüzemekben és nagy­üzemi szinten egyaránt vállal­koznak erre a munkára. Turnu­sonként a 2000-es darabszám­tól a több tízezres nagyságren­dig gondozzák a szárnyasokat - mondja Túri István állatte­nyésztési főmérnök. Egyben ki­jelenti, hogy esetenként ugyan náluk is fölüti a fejét egy-egy telepen a betegség, de tömeges elhullást nem tapasztaltak, sőt a termelőktől az állománnyal kapcsolatban idén érkezett hoz­zájuk a legkevesebb reklamá­ció. Elvárásuk, hogy a kiadott mennyiség 90%-a kerüljön ér­tékesítésre. Ami a 10%-ot illeti, az sem mind elhullás, java ré­sze a baromfival foglalkozók saját fogyasztása. A Bábolnai Agrár Termelte­tési, Kereskedelmi Kft. 1994 februárjától foglalkoztatja e ré­gióban termeltetés szervező­ként a Bárban élő Merk Jánost. Az ő közvetítésével eddig 70 szerződést kötöttek a Balaton­tól Szegedig csirkehús terme­lésre. A partnereiktől tavaly félmillió csirke került a feldol­gozókhoz, idén elérik az 1,8 milliót. Az első félévben három hónapon át az átlagosnál na­gyobb volt az állomány pusztu­lása. Az elhullást előidéző kó­rokozókkal szemben végzett egészségügyi megelőző munká­juk eredményesnek bizonyult, normalizálódott a helyzet, az utóbbi négy hét már nem adott okot további aggoda­lomra. Berta M. t A i t á

Next

/
Thumbnails
Contents