Új Dunántúli Napló, 1995. augusztus (6. évfolyam, 208-237. szám)
1995-08-10 / 217. szám
1995. augusztus 10., csütörtök Politikai Vitafórum Dunántúli Napló 11 Új konzervatív politika Az unió létrejöttének közvetlen előnyei Korrekt viszonyokat! A Baranya Megyei Közgyűlés elnökének megválasztásával és a kialakult új helyzettel kapcsolatban a Szabad Demokraták Szövetsége az alábbi álláspontot alakította ki. Először is gratulálunk a most megválasztott elnöknek, dr. Tóth Sándornak. A megyei elnök megválasztásának módjával kapcsolatban azonban megállapítjuk, hogy a döntéshez néhány gátlástalan, hatalomra törő egyéni ambícióktól fűtött, korábbi megegyezéseket felrúgó személy vok- sára is szükség volt, s a megyei közgyűlés folyamatos működése esetileg és egyénileg megváltott szavazatokkal nem biztosítható. Mivel az SZDSZ a kiszámítható és megbízható politizálás híve, ezért javasoljuk a pártoknak, hogy a jövőben ilyen irányban tegyenek határozott lépéseket. A továbbiakban: - Érdekünk, hogy az elmúlt fél évben elindult pozitív megyei folyamatok folytatódjanak, s ennek elősegítése érdekében minden támogatást megadunk.- Érdekünk, hogy a már megfogalmazott és a közvélemény által elismerően fogadott megyei középtávú munkaprogram továbbra is alapot szolgáltasson a megyei közgyűlés működéséhez.- Érdekünk, hogy a megye és Pécs városa, valamint a kistérségek között fokozott mértékben javuló kapcsolatok továbbra is az együttműködés irányába fejlődjenek. Az SZDSZ frakció a tiszta, egyértelmű politikai helyzet megteremtése érdekében felajánlja, hogy tagjai lemondanak valamennyi bizottsági elnöki és tanácsnoki tisztségükről. Ugyanakkor az SZDSZ nem öncélú ellenzékiségre, hanem korrekt, kiszámítható viszonyok kialakítására törekszik, ezért programok mentén és egyértelmű megállapodások keretében együttműködésre nyitott. Az SZDSZ Baranya Megyei Ügyvivő Testületé Mibe kerül harminc ezüstpénz? „A virágok illata, a lányok szépsége és a szövetségek tartanak, ameddig tartanak”. Ez a Churchilnek tulajdonított mondás jutott az eszembe a Bárány Megyei Közgyűlés rendkívüli elnökválasztó gyűlése után. Előre le kell szögeznem, hogy nem az újkeletű szövetséggel van a gondom. Magam is azt vallom, hogy a politikában a pártok részéről nem lehetnek „állandóan bezárt, illetve állandóan nyitott ajtók”. Csak nem mindegy, hogy azok az ajtók hogyan és mitől nyitódnak, illetve csukódnak! Az MSZP cselekedetét megértem, gondolom nehezen tudták elfogadtatni párttagjaikkal és a választópolgáraikkal, hogy a legnagyobb létszámú képviselő csoportként még egy bizottság elnöki pozíciót sem tudtak szerezni megyénk közgyűlésében. A darusok azt mondják: minden lánc olyan erős, mint a leggyengébb láncszem. Tudott volt, hogy már hónapok óta „vizsgálták” a polgári koalíció láncát, keresték a leggyengébb láncszemet, hogy ott kezdjék a szakítást. A múltheti választások óta tudjuk, hogy meg is találták. De vajon hogyan számolnak el párttagjaiknak, választópolgáraiknak azok, akik a titkos szavazás leplébe burkolózva a „harminc ezüstpénz” reményében máról-holnapra változtatják adott szavukat. Nem gondolnak arra, hogy a lepel le fog hullani, amikor a „harminc ezüstpénz” kifizetésre kerül? Ide kívánkozik még egy kérdés: vajon mibe fog a „harminc ezüstpénz” a megyének kerülni? Tudjuk, Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésében is hasonló a választási és a hatalmi „leosztás”, és az is látszik már, hogy egyesek „vizsgálják” az ottani koalíció láncát is. Perényi József Vidéken csak véletlenül hallunk ilyen dolgokról... Kinek a bulija? Próbapariament A Munkáspárt már korábban is szorgalmazta az alkotmány módosítását a kétkamarás rendszer bevezetése érdekében. Úgy látjuk, hogy nem kell feltétlenül a következő választásokig várni, hogy egy ilyen testület „próbaképpen” megalakuljon. Kaposváron a májusban megtartott „Próbavoks” rendezvények során kialakult politikai erőviszonyok alapján össze lehetne hívni a „Próba- parlamentet”, mely jogi következmények nélkül ugyan, mégis hasznos tevékenységet folytathatna. A Munkáspárt ezért kezdeményezi Kaposvár önkormányzatánál, hogy adjon helyet a „Próbaparlament” üléseinek. Felkérést kap valameny- nyi politikai párt, amely részt vett a „Próbavoks” rendezvényeken, hogy vegyen részt abban a munkában, melynek célja egy új gazdasági, társadalmi program kidolgozása lesz. Olyan politikusoknak, szakembereknek kell lehetőséget adni, akik szembesülnek a „felsőházban” meghozott döntésekkel és képesek felmérni azok valós hatásait. Munkáspárt 1995 július 20-án délután a kertben hagymapucolás közben hallgattam a Kossuth rádióban Baráth József „Beszéljük meg” című műsorát. A műsor egyik témája a korrupció volt. Az egyik telefonos hozzászóló elmondta, hogyan harcoljunk a korrupció ellen, ha kormány- szinten sincs rendben minden. És ezzel kapcsolatban az alábbi esetet ismertette. A 12 milliárdos titkos tőke- juttatáson kívül egyéb események is terhelik a Budapest Bank és ezen belül az akkor volt bankelnök, Bokros Lajos számláját. A műsorban elmondták, hogy az ÁV. Rt több száz milliós összeget helyezett el a Budapest Banknál igen alacsony, 3,5%-os kamatra tartós lekötésben. Nos elgondolkozhatunk azon, hogy mi lett a pénz sorsa és kinek volt ebből a tranzakcióból haszna. Ez az esemény kapcsolódik-e korábban felvetődött bennfentes kereskedelem gyanújához? Tudni illik a sajtóból nem kaptunk tájékoztatást, nyilván a fővárosban beszélhetnek az utcán az eseményről, vidéken csak véletlenül hallhatunk ilyen dolgokról, így biztosan nem adta tovább a Budapest Bank ezt a betétet kistermelők, kisvállalkozók, mezőgazdasági vállalkozók részére kedvezményes, mondjuk 7%-os kamatra, mert annak megfelelő reklámot kellett volna biztosítani. Lehet, hogy mégis kedvező kamatozású kölcsönökre használták fel a pénzt, csak a baráti kör megsegítésére. De lehet, hogy az éppen érvényes piaci szintű kamattal adta kölcsön a Budapest Bank a hitelt felvevőknek, és így legalább 20%- os, de lehet, hogy 30%-os haszonra tettek szert. Vajon kik osztózkodtak az így keletkezett hasznon? Mert az államot nagy kár érte. Míg az állam a költségvetési deficit finanszírozására 30%-hoz közel álló kamatra bocsátja ki az államkötvényeket, az ÁV Rt. az állam, azaz az állampolgárok pénzét ilyen alacsony 3,5%-os kamattal helyezte el. Úgy gondolom, hogy nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom: ez meglehetősen tisztességtelen eljárás volt. Lehet, hogy ezzel a tőke elhelyezéssel Bokros Lajosnak egy másik 16 milliója is összejött, csak ebben az esetben prémiumként, és biztosan kértek a haszonból az ÁV Rt. részére is. Hisz a vezetők ott is legalább annyira szeretik a magas jövedelmeket, mint a BB- nél. Felteszem a kérdést, hogy ilyen esetek után, amikor a kormány pénzügyminisztere, főkönyvelője ilyen kétes üzletekből szerzi be horribilis jövedelmét, a miniszterelnök, hogyan várja el azt, hogy a kisemberek tisztességesen adózzanak, megszűnjön a fekete gazdaság, lemondjanak a korábban megszerzett szociális, egészségügyi, kulturális és oktatási jogaikról, a megélhetésükről, hogy 5 lyukkal húzzák odébb a nadrágszíjat. Jó volna, ha a miniszterelnök úr figyelme az ilyen ügyek kivizsgálására is kiterjedne. Dr. Nádor András A közép-európai unió megvalósítása az alábbi előnyökkel járhat az egyes országcsoportok számára? Előnye Közép-európai államok Egységes fellépés lehetősége a csatlakozási tárgyalásokon. Erősebb tárgyalási pozíció a megosztási törekvések hatékonyságának gyengítése. Fokozatos integráció lehetősége, tanulási folyamat az EU-n kívül egyeztetési kérdésekben, olyan fokozatosan erősödő piaci verseny, amely nem éri el az EU piacainak jelenlegi követelmény rendszerét, de már erősebb, mint az egyes önálló országok piacainak követelményei. A felzárkózás kisebb költségei (a homogénebb gazdaság- politikai közeg miatt). Európai Unió Nagy, mintegy ötvenmilliós új piac. Az EU és a közép-európai országok „közötti erőviszonyok természetesen olyanok, hogy elsősorban az utóbbiak lesznek kénytelenek alkalmazkodni az előbbihez. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az EU jelenlegi tagországainak, a fejlettebb Nyugat-Európának ne lenne szüksége a tőle keletre fekvő térségre - mint potenciális piacra és a növekedés fontos tényezőjére - a másik két nagy világgazdasági centrummal - az USA és érdekszférája, valamint Japán és érdekszférája - folytatott gazdasági versenyben. Alacsonyabb felzárkóztatási költségek. Cordon sanitaire funkció. Potenciális veszélyforrás kiküszöbölése (nemzetiségi konfliktusok). Tartalom Az uniót gazdasági vonalon a következő vonalak mentén lehetne elindítani: Teljes szabad kereskedelmi megállapodás. Vámunió. Laza valutaunió. Közép-Európai Fejlesztési Bank létrehozása. Közös fejlesztési bank, az EU közreműködésével (finanszírozásával), az EBRD mintájára. Egyeztetett, harmonizált gazdasági szabályozók kialakítására vonatkozó törekvés. Az egységes belső piac kialakításának eszközei (teljes szabad kereskedelmi megállapodás és vámunió) természetesen nem elsősorban abban jelenthetnek nagy előrelépést, hogy jelentős mértékben elősegítenék ezen országok egymásközti kereskedelmét (jól lehet ez sem mellékes szempont), hanem a külső befektetők vonzása szempontjából jelentene igazán komoly előrelépést. Egy olyan regionális piac kialakítása, amely már világgazdasági léptékben is „észrevehető”, gazdaságos sorozatgyártást tesznek lehetővé. Az unió politikai tartlmát az alábbi elemek alkothatnák:- a közös kérdésekben ellenőrző, más esetekben konzultatív jogokkal felruházott közös „parlament”- rendszeres kormány- és államfői találkozók- egyeztetett „kül”politikai fellépés- katonai együttműködés, különös tekintettel a NATO-ba való belépés előkészítése terén. Szerepe Erősebb lobby az EU-val folytatott tárgyalásokon, még akkor is, ha reálisan csak az egyes belépni szándékozó országokkal külön-külön folytatott tárgyalásokra számíthatunk. Előszoba az EU-hoz, prein- tegráció (részben mintaként szolgálhat az EFTA, ami természetesen sok tekintetben nem hasonlítható össze sem céljait, sem megvalósulását illetően az esetleges közép-európai unióhoz). Közös érdekek képviselete a belépést követően is. Elősegíti a már működő közös európai programokban való részvételt (pl. Euréka, közös infrastuktúra fejlesztés, környezetvédelem, stb.) Az Európai Unió eddig története során minden esetben egyenként tárgyalt az egyes jelentkező országokkal. Valószínűleg a csatlakozási tárgyalások ezután is így történnek majd, bár az EU intézményi reformja esetén felmerülhet ennek a gyakorlatnak a megváltozása is. Függetlenül azonban a tárgyalások „technikájától” szükséges a közép-európai országok részéről az egyeztetett magatartás. Erre ad példát a skandináv államok csatlakozása is, ahol a regionális együttműködés előkészítette a talajt az EU-hoz való csatlakozásra, az államok ellenben egyenként folytatták a csatlakozási tárgyalásokat. A csatlakozásra viszont mégis „kollektiven” került sor (Norvégiát leszámítva.) Feltételek A közép-európai unió keret- feltétele az egyes országok EU- val kötött társulási szerződései és az egyes érintett államok egymással kötött különböző egyezményei. Az unió létej öttét leginkább az valószínűsíthetné, ha a különutas megoldás kudarcának felismerése rávilágítana közép-európai országok részéről az unió szükségességére és ezzel egyidejűleg az országok egyértelműen kifejeznék szándékukat az unió megteremtésére. Érdemes? A gazdasági együttműködés keretei csak lassan és fokozatosan teremthetők meg. Felmerül a kérdés, hogy érdemes-e belekezdeni olyan kétségkívül igen nehéz és hosszú ideig tartó együttműködési formák kiépítésébe, amelyek talán igen rövid ideig fognak betölteni érdemi szerepet. A válasz erre minden valószínűség szerint igen. Egyrészt a teljes jogú tagként történő EU csatlakozás remélt időpontja az elmúlt években egyre inkább csak kitolódott, ezért kérdéses, hogy a jelenlegi feltételezések, amely szerint a tárgyalások 1996 után kezdődhetnek meg és a csatlakozásra 2000 tájékán kerülhet sor, reálisak-e. Másrészt ha ez az időpont reális lehetőség (ami korántsem biztos), akkor is még öt évvel kell számolni, ezalatt a közép-európai országok EU kereteken kívül kell, hogy együttműködjenek egymással. Harmadrészt azt, hogy 1996 az Európai Unió intézményi reformja után hogyan fog működni az EU, ma még sok tekintetben nem lehet tisztán látni. Azt azonban világosan ki lehet tapintani jelenlegi folyamatokból, trendekből, hogy Európa bizonyos értelemben a régiók együttműködésének irányába tart. A nemzetállamok és a központi intézmények „között” szintként megjelennek „országhatásokon átnyúló” szerveződések. Ezért könnyen elképzelhető, hogy egy a teljes jogú csatlakozás előtt kialakuló közép-európai regionális együttműködésnek komoly lét- jogosultsága lenne akkor is, amikor az érintett országok, vagy azoknak egy része már az Európai Unió teljes jogú tagja lesz. Ursprung János Demokráciánk torzulásai Az 1994-es választások idején már két cikket is írtunk „Gondolatok a demokráciáról” címmel. Abban világosan kifejtettük, hogy a „demokrácia” ugyanolyan népámító szó, mint a francia forradalom három másik ködös jelszava: „szabadság, egyenlőség, testvériség”! Tekintsük át röviden, hogy miféle demokrácia ez, ami nálunk 5 éve uralkodik. A liberálissá átvedlett posztkommunisták, a kozmopoliták és az elfogadhatatlanul kétes körülmények között felkapaszkodott új gazdagok „el- dorádója” egyelőre. A ’94-es választás körülményeiből adódóan, ez az új vezető réteg, - a nép gyenge legitimitását élvezve, - 100 nap alatt meghazudtolta ígéreteit, eltért programjától, folyamatosan növeli az ország adósságterheit, az inflációt és nagy szakértelemmel drasztikusan csökkenti az életszínvonalat. Az elkerülhetetlen gazdasági csődöt nem jelentik be, hogy a maguk túlélését biztosíthassák. Elnyomorításunkért ugyanakkor milliós szakértői fizetéseket vesznek fel. Szemérmetlenül bevallják, hogy nálunk ma már ötszázon felüli azoknak a száma, akik milliárdos vagyonnal rendelkeznek. De szemérmesen hallgatnak arról, hogy milyen munkával keresték ezt meg. Ekkora tőkefelhalmozás, csakis az állam, - tehát a mi pénzünk - megrablásával, el- sikkasztásával, adócsalással érhető el. Miért tabu ennek a kinyomozása? Demokrácia ide, demokrácia oda, „a nép ma is kiskorú, nem kell mindent az orrára kötni!” - tartják. A „népi demokrácia” proletárdiktatúra volt: a „szocialista demokrácia” a pártállam diktatúrája, a „polgári demokrácia” a gazdag polgárságnak, mint uralkodó osztálynak az akaratát fejezte ki. No, de a mi liberális demokráciánk eddig csak egy vékony, erkölcstelen réteg meggazdagodását, s vele párhuzamosan egy széles néptömeg elszegényedését segítette elő. Hogyan? Úgy, hogy a parlament törvényes társadalmi kereteket biztosít e bűncselekmények elkövetésére. Pontosabban: nem hoz olyan törvényeket, amelyek e folyamatnak gátat vetnek. Napjaink politikusai a liberalizmust úgy értelmezik, hogy a gyakorlatban mindent szabad, amit a büntető törvénykönyv kimondottan nem tilt. Minden kulturális, történelmi, emberi, vallási értéket elvet, s mindent alárendelt a kapitalista rabló- gazdálkodásnak. Napjaink liberalizmusa a kommunizmuson túltevően teljesen szétzilálta az emberi értékeket. Devalválódott itt minden: érték, szó, igazság, erkölcs, jog, politika, család, nemzet, vallás, tisztesség. Napjainkban sok szegény ember azért válik bűnözővé, mert elfeledkezik arról az igazságról, hogy a tárasdalom csak a gazdagoknak engedi meg a lopást. Például 5 év alatt több, mint 300 milliárd forintot költött az uralkodó elit bankok konszolidálására. Milyen szemérmes, ködös szó: „konszolidálás”?! Ha egy raktárban 12 millió áruhiány van, azt lopásnak nevezik. A Budapest Bank ezerszeres hiányát a mi pénzünkből titokban feltöltik. A hiányért elsősorban felelős igazgatót pedig előléptetik. Érdekelne bennünket az is, hogy kik, milyen foglalkozásúak, a régi rendszerben milyen funkciót betöltött káderek ezek a behajthatatlan adósok, a tolvajok a bűnözők törvényen kívüli állapotba kerülnek. A nyilvánosság elől nem bújhatnak „személyiségi jogok” mögé. A közélet tisztasága a demokrácia előfeltétele. Alakulgató demokráciánk másik torzulása, hogy egyelőre nálunk szólás- és sajtószabadság csak az újgazdagoknak van. Ezek lobbizásának játszótere ma a politika. A megvásárolt tömegkommunikáció pedig e tény leplezésére szolgáló eszköz. Ha valakinek kellő pénze van, az akár tv-, rádió-csatornát vásárolhat, lapot alapíthat. Ha szegény - azaz másodrendű állampolgár -, akkor a „közszolgálati” két tv-ben és rádióban csak az SZDSZ propagandáját fújhatja szabadon. Miféle demokrácia az, ahol egy Csurka, egy Pozsgay, - mint legfelkészültebb politikusok, - sem kapnak szót a TVR- ben?! Minden bejegyzett pártnak egyenlő mértékben kellene, hogy rendelkezésére álljon a rádió, a tv és a sajtó. E nélkül szólás- és sajtószabadságról beszélni politikai szédelgés. Dr. Vörös György a MIÉP megyei szóvivője