Új Dunántúli Napló, 1995. augusztus (6. évfolyam, 208-237. szám)
1995-08-10 / 217. szám
8 Dunántúli Napló Magazin 1995. augusztus 10., csütörtök Valaha a portugál gyarmatbirodalom gyöngyszeme lehetett Tizenöt esztendő Angolában Védett növényeink: Havasi tisztesit! Közép-Európa hegyvidéki és alhavasi tájainak növénye. Erre utal magyar és tudományos neve (Stachys alpina) egyaránt (alpinus=alpesi, havasi). Keletre Kisázsiáig és Ukrajnáig terjed. Magyarországon csak a Blikkben és a Mecseken él. Szétszórt előfordulásából arra lehet következtetni, hogy egykor jóval gyakoribb lehetett mind ma, s feltehetően egy régebbi hűvösebb, csapadékosabb kor emlékét őrzi, amely i. e. 2500-től i. e. 800-ig tartott. Az üde, tápanyagban gazdag, kissé meszes talajokat kedveli. Élőhelyét elsősorban gyertyános-tölgyesek, bükkösök, szurdok- és sziklaerdők képezik, de gyakran erdei vágásnövényzetben is megjelenik. Lilás piros, ajakos virágai júliustól augusztus végéig nyílnak. Eszmei értéke: 5000 Ft. Dr. Kevey Balázs Rajz: dr. Békefi Irén Három új kereszt a lánycsóki Kálvárián Várnagy Csaba Jakabhegyi úti házát sűrűn díszítik afrikai emléktárgyak. Nem csoda, hiszen munkája tizenöt éven át kötötte Angolához. Legutóbb, mielőtt az egész magyar kolóniát evakuálni kellett, öt évet töltött ott, ahonnan sokan elmenekültek, mert nem bírták a hadiállapottal járó állandó feszültséget, vagy megbetegedtek. Várnagy Csaba a valamikori pécsi XIV. sz. Autójavító Vállalatnál dolgozott, mikor 1978- ban először járt Angolában.- Három hónapig voltam kint, 18 kilót fogytam. Minden élelmiszert jegyre adtak, akinek nem volt hivatalos munkaengedélye, az nem kapott enni. A politikai helyzet katasztrofális volt, a törzsi alapon dúló csatározások keveredtek a világpolitikával, az egyik felet Dél-Af- rika, a másikat a szovjetek támogatták. Rettenetes nagy a korrupció, mindent elloptak, feltörtek, napközben az utcán zajlott a gerillaháború, lövöldözés. Mi azért mentünk a Mogürt szervezésében, hogy az ottani autóbuszparkot tartsuk karban, elvégezzük a szükséges szereléseket. Jugoszláv, IK 4-es típusú buszokról volt szó, amit a jugók az Ikaruszról koppintottak, MAN-motorokat és Rába futóműveket tettek beléjük. Egy nagy, 80x90 méteres szerelőcsarnok állt a rendelkezésünkre, de teljesen üresen, mert az akkor már ott állomásozó kubaiak mindent kipakoltak, úgyhogy a pótlást nekünk kellett hozni Magyarországról. Mivel az angolai fél fizetni nem tudott, egy svéd segélyprogramba társultunk. Pécsről mindig 6-8 szakember volt kinn, akik előzőleg portugálul is tanultak. A helyszínen, Luandában mi magunk építettük ki évek alatt bázisunkat, házakat, garázsokat, még egy kis botanikus kertet is. Kz anyagi ellátásunk a Mogürt révén elég jó volt, de helyben mindent magunknak kellett megoldanunk, és itt már mindegy volt, hogy az élelmiszert a feketepiacról vagy a diplomataellátóból szereztük be. A magunk termelte zöldség- hez-gyümölcshöz a hegyekből kellett termőföldet hoznunk. Elég nagy gondot jelentett a vízellátás is, mert az eső ritkán esett, és az UNITA néha felrobbantotta a vízvezetékeket. Egy időben háromnegyed éven át nem volt villany a harcok miatt, mi is a saját generátorunkat használtuk. A város egyébként valaha a portugál gyarmatbirodalom egyik gyöngyszeme lehetett, mára már lepusztult, és körülötte kiépült a bádogváros a maga szűk sikátoraival: aki oda bement, az biztos, hogy nem jött ki élve. Ennek ellenére a magyar társaság nagy elismerést szerzett az angolaiak körében, hiszen sokszor vittünk nekik gyógyszert. Azt tudni kell mindehhez, hogy az átlagéletkor Angolában ma is mindösz- sze 20-25 év, hatalmas a gyermekhalandóság.- Nekem, mint a csapat vezetőjének, olyan rendet kellett tartanom, mint egy régi hajóskapitánynak. Az ottani munka rendszeres életmódot követelt, ami alól azért sem lehetett kibújni, mert az ember az életével játszott. Volt, akiből abban a környezetben kibújt, hogy rasz- szista. Egy idő után nem tudott magán uralkodni. Ezeket a munkatársakat azonnal haza- küldtem, hiszen a helybéliek szemében az emberi élet húsz fillért sem ért.- Néha kaptunk magas rangú látogatót. Ott járt egy ízben Czinege Lajos, honvédelmi miniszter, aki fegyvert eladni jött különgéppel. Tőle minden ott dolgozó magyar névre szóló élelmiszer csomagot kapott a törzskari keretből. Losonczi Pál fia is ott élt, egy farmot vett magának, azon gazdálkodott. Mikor a magyar kormány úgy döntött, hogy a minimálisra redukálja a kapcsolatait Angolával, mi is az evakuálandók közé kerültünk és hazatértünk. Abból az egyébként gyönyörű és természeti kincsekben gazdag országból, melyet a legenda szerint - természetesen - egy magyar, bizonyos Nagy László alapított a múlt században 11 törzs egyesítésével, és ő volt egyben Angola első királya is! M. K. Három új keresztet állíttattak a lánycsóki Kálvárián a faluból kitelepített németek, az egyházközség és az önkormányzat segítségével. Felszentelésükre augusztus 13-án, vasárnap, a búcsú napján kerül sor. Fél 9-kor magyar nyelvű szentmise vezeti be az egész napos programot. A kereszteket fél 10-kor áldja meg Kovács János plébános, majd ezt követően 10 órakor német nyelvű misét tartanak. A kulturális műsor délután fél 4-kor kezdődik a Népházban. Közreműködnek a lánycsóki iskolások, a német honismereti és a színjátszó szakkör tagjai, a véméndi zenekar, Szajkról a trió és a tánccsoport, a görcsönyi énekkar, a hásságyi tánccsoport, a lánycsóki felnőtt énekkar, a német énekkar, a duó és a zenekar. A bevételt a szajki „Fogadj el” Alapítvány céljaira ajánlják fel. A magyar kolónia tagjai Luandában, balról az ötödik a pécsi Várnagy Csaba mmm na AJ ALLAMI PRIVATIZÁCIÓS ÉS VAGYONKEZELŐ RT. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság (ÁPV Rt.), valamint tanácsadója az N. M. Rothschild & Sons Limited a Kormány 1065/1995. (VII. 7.) Korm. sz. határozata alapján, lehetőséget biztosít minden érdeklődőnek arra. hogy részt vegyen az alábbi őt gázszolgáltató társaság 50 % + 1 szavazatnak megfelelő részvénycsomagjára kiírt nyilvános, többfordulós pályázat előminősítési fordulóján: Gázszolgáltató neve Jegyzett tőke 1994. december 31-én (millió forintban) Dél-alföldi Gázszolgáltató Rt. 12.446 Dél-dunántúli Gázszolgáltató Rt. 5.088 Észak-dunántúli Gázszolgáltató Rt. 4.732 Közép-dunántúli Gázszolgáltató Rt. 6.375 Tiszántúli Gázszolgáltató Rt. 15.938 Az érdeklődők az alábbi időszakban és helyen vásárolhatják meg az Ajánlattételi Szabályok cgy-cgy példányát 125.000 forint (ÁFA-val) készpénz, befizetése ellenében: 1995. augusztus 24-tól 1995. szeptember 7-éig Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság Ügyfélszplgálati Iroda Budapest, 1133 Újpesti Rakpart 31-33. Magyarország Az Ajánlattételi Szabályokban történő esetleges változásokról annak kiadása és az előminősítési határidő között csak az Ajánlattételi Szabályok azon megvásárlói kapnak értesítést, akik az ÁPV Rt.-nél elérhetőségi címüket meghagyták. Felhívjuk a/ érdeklődők figyelmét az. Ajánlattételi Szabályokkal kapcsolatos néhány fontos tudnivalóra: ' • Minden érdeklődő egy vagy több gázszolgáltatóra is kérhet ajánlattételi dlőminősítést. Előminősítést azonban kizárólag egyedül pályázó befektetők, vagy három potenciális befektetőnél nem több tagot számláló csoportok nyerhetnek. • Az előminősítéshez szükséges beadványokat 1995. szeptember 18-án 9.00 és 12.00 óra között kell benyújtani a ÁPV Rt. épületének 607-cs szobájában. Az előminősítést nyert jelentkezők 1995. szeptember 28-án kapnak értesítést. • Egy adott gázszolgáltatóra kizárólag azon érdeklődők adhatnak be pályázatot, akik az adott társaságra előminősítést nyerlek, illetve az Információs Memorandum vonatkozó kötetét (650.ÍXX) forint ÁFA-val kötetenként) megvásárolták • Ajánlat bármennyi gázszolgáltatóra tehető, az egy ajánlattevő által megvásárolható gázszolgáltatók számára azonban korlátozások vonatkoznak • Egy gázszolgáltató részvénycsomagjára tett ajánlathoz Üzleti Tervet is kell csatolni, amely tartalmáról az Ajánlattételi Szabályok rendelkeznek • Az első ajánlattételi fordulóra 1995. november 2()-án kerül sor az ÁPV Rt-nél. Az előminősítést követően összesen három ajánlattételi forduló rendezhető. • Az ajánlatot 1996. április 1-jéig kell érvényben és visszavonhatatlan formában tartani, kivéve ha azt az Ajánlattételi Szabályok értelmében visszavonják, illetve az érintett gázszolgáltató részvénycsomagjának , ~ ; értékesítését időközben lezárják. \A- ' ‘ • A sikeres ajánlattevők a vételárat Záráskor egyösszegben, készpénzben . vv -? A " \j kötelesek kiegyenlíteni. \ A • Az ÁPV Rt. fenntartja a jogot arra, hogy egy vagy több gázszolgáltató tekintetében a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. *A ^ /joBL Jelen felhívással kapcsolatos kérdésekkel, illetve érdeklődéssel az alábbi f* személyekhez lehet írásban fordulni: 7 ' tS / Vályi György vagy Horváth Zoltán ÁPV Rt. (Telefax: 36-1-209-3714) Charles Mcrccy vagy Claudia Pendrcd N. M. Rothschild & Sons Limited (Telefax: 44-171-283-2427) ___________________________________________________V \ ’MKByfcfc' •/_____(1681) Ú jszerű telefonok nagyszerű áron A Westel Rádiótelefon Kft. augusztus 1-től 31-ig - vagy amíg a készlet tart - rendkívül kedvező egységáron, mindössze 35.000 Ft-ért kínálja az alábbi nagy teljesítményű, felújított mobiltelefonokat: •MOTOROLA ASSOCIATE •MOTOROLA 2500 • MAXON CARRY PHONE • ERICSSON HOTLINE Ne feledje: a 450-es mobiltelefonok az ország egész területén használhatók! j Az ár a rendszerbelépési díjat és az áfát nem tartalmazza. | Mozgásban az üzlet ét\ Általános tájékoztatással 24 órás telefonos ügyfélszolgálatunk NMT mobiltelefonról a 03-as ingyen hívható számon, vezetékes telefonról a 265-8000 telefonszámon készséggel áll rendelkezésére. WESTEL IRODA: PÉCS, 7621 RÁKÓCZI U. 19.. TEL.: (06 72| 225-111, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-900 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT: KUNICS GÁBOR TEL: (06 60) 327-930, RÉTHY ISTVÁN TEL: (06 60) 327-920 immun ni WESTEL RÁDIÓTELEFON KFT V