Új Dunántúli Napló, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)

1995-07-10 / 186. szám

16 Dünántúli Napló Sport 1995. július 10., hétfő Kézilabda NB I. B., férfiak Csodálatos év volt Siklóson A legmagasabbra a siklósiak egyik leggólerősebb játékosa, Molnár ugrik. A kép a Siklósi Pelikán - FTC mérkőzésen készült. fotó: löffler Gábor A Siklósi Pelikán férfi kézi­labda csapata az NB I. B-ben három éve szerepel, de a leg­nagyobb sikerét most érte el. Először 8., aztán 6., a leg­utóbbi bajnokságban pedig 4. lett. Végezhetett volna még előrébb a negyediknél, ha né­hány mérkőzésen nem hiá­nyoznak - leginkább sérülések miatt - a meghatározó embe­rek, vagy egy-egy találkozón nem ül le egy kicsit a gárda. Zádori László játékosedző, valamint a menedzser, Csá­szár Ferenc által irányított együttes szerezte a dél-bara­nyai város eddigi legnagyobb sportsikerét. De kik is voltak a siker ko­vácsai, akik miatt a közönség - különösen a rangadókra - megtöltötte a sportcsarnok le­látóját? Nos, szerepeljenek itt a nevek értéksorrend nélkül: a kapuban Farkas, Somogyi va­lamint a bajnokság közben Iz­raelbe távozott Kulcsár, a me­zőnyben Kotroczó, Degré, Zádori, Ambrusits, Szentes, Schwarcz, Virág, Mezei a sérü­lések miatt több mérkőzést mulasztó Molnár és Balogh, valamint az idei bajnokságban a csapattól elbúcsúzott Faze­kas és Kapitány.-Siklóson - beszámítva a korábbi, több évtizedes NB ll­es múltat is - közönségre ta­lált a kézilabda, hiszen több­ször is 800-an biztatták a csa­patukat. Kik támogatták és természetesen támogatják az egyre nagyobb létszámú sik­lósi kézilabdás családot? Császár Ferenc menedzser: - Elsősorban az önkormány­zat, de igazságtalanság lenne elhallgatni azt, hogy a Tenkes- alján nagyon sok olyan sze­mély él, akik valóban a zse­bükbe nyúlva támogatnak bennünket. Ezúttal is szeret­nénk megköszönni minden támogatónknak azt a hathatós segítséget, amivel reális esély- lyel indulhattunk harmadik NB I. B-s évünkben a dobogós helyért.- Császár Ferenc szerény volt, hiszen Siklós nemcsak egy NB I. B-s férfi csapatot működtetett, de mellette a nők is NB 11-be kerültek és ott meg is kapaszkodtak. Mindezek mellett kiépült egy utánpótlás­nevelési rendszer, amelynek nyomán a siklósiak a korosztá­lyos szinteken máris ott van­nak a jobbak között. Zádori László: - A nők té­mája egészen más. A férfiak­nál azonban valóban kialakult egy nagyszerű rendszer. Az otthonunknak számító Hajdú úti iskola tanulóival, valamint a város többi alsófokú taninté­zetével kialakult egy utánpót­lás bázis, amely biztonságosan szolgálhatja majd a felnőtt csapatot. Mindebben nagy szerepet vállaltak a testnevelő tanárok. Ők elfogadták és vál­lalták azt, hogy foglalkozza­nak azzal a több mint 200 gye­rekkel, akiket sikerült megfer­tőznünk a kézilabdával. Erre sok szempontból szükségünk van. Nemcsak azért, mert ez jelenti a*jövőt, de azért is, mert ősztől az NB I. B-s csapatok is kötelesek ifjú­sági együttest indítani. Ettől - mármint korosztályban ugyan távol vagyunk de reméljük, hogy „beérjük” őket. A férfi NB I. B. végeredménye: 1. Dunaferr 19 3 1 640-430 40 2. Bp. Honv. 19­3 562-444 38 3. Gödöllő 14­8 518-489 28 4. Siklós 10 5 7 542-502 25 5. D.földv. 12 1 9 484-451 25 6. Pestszentl. 10 4 8 498-454 24 7. Szondi SE 9 2 11 498-454 20 8. Szombath. 8 2 12 478-487 18 9. FTC 7 2 13 467-488 16 10. Ajka 7 1 14 475-535 15 ll.TFSE 7 1 14 449-488 15 12. Vonvafcv. ­22 296-671 0 A világ sportja Európai kosárlabdakupa-sorsolás A PVSK-Dália lengyel vagy izraeli ellenfelet kap Totó 1. Békéscs. - Ton Pentre 4-0 1 2. Leiria - Naestved 1-1 X 3. Basel - Karlsruhe 2-3 2 4. Sheffield - Zabrze 3-2 1 5. Köln - Luzern 2-2 X 6. Östers - Velenje 3-1 1 7. Dublin - Bordeaux 0-2 2 8. Odense - Helsinki 2-1 1 9. Metz - Thistle 1-0 1 10. Cannes - Constanta 0-0 X 11. Groningen - Timovo 3-0 1 12. Brno - Beveren 3-2 1 13. Jerusalem - Kosice 3-5 2 Pótmérkőzés 14. Cluj - Tomsö 0-1 2 Róma olimpián gondolkodik Lamberti Dini, Olaszország miniszterelnöke bejelentette: munkabizottságot hoztak létre annak megvizsgálására, hogy érdemes-e pályázni a 2004-es olimpia rendezésére. Ha annak technikai és gazdasági feltéte­leit megfelelőnek találja a bi­zottság, akkor ismét a főváros, Róma jelentkezne. Amely egy­szer, 1960-ban már otthont adott olimpiának. Amennyiben Róma is elküldi rendezési szándéknyilatkozatát a jövő év január 10-én lejáró határidőig, úgy a dél-afrikai Fokvárossal és a kínai Pekinggel együtt már három helyszín közül választ­hatnak a NOB tagjai. Az év esküvője A polgári esküvő után az egy­házi szertartást is lebonyolítot­ták, így összeházasodott Ro­mánia egyik legnépszerűbb embere, a spanyol Barcelona labdarúgó csapatában játszó Gheorghe Hagi és a 22 éves egyetemi hallgató, Marilena Vlahbei. Az eseménynek, amely Romániában „az év es­küvője” címet érdemelte ki, a Bukarest központjában talál­ható St. Silvestru ortodox temp­lom adott otthont. A „Kárpátok Maradonájá- nak” esküvőjére igen sokan, több százan látogattak el. Ter­mészetesen ismert személyisé­gek is ott voltak a szertartáson. Hagit megtisztelte például je­lenlétével Valentin Ceausescu, az egykori kommunista diktá­tor, Nicolae Ceausescu legidő­sebb fia. A figyelem azonban elsősorban a futballsztárra irá­nyult, amint - fekete öltönyben, csokomyakkendővel - fehér Cadillac-kel megérkezett a helyszínre.- Még nem láttam Hagit élő­ben, csak a tv-ben. Ez a leg­nagyszerűbb nap az életemben - mondta lelkesen Victor Ta- ranu (25) futballszurkoló. Hagi már másodszor házaso­dott, első feleségétől 1993-ban vált el. Silverstone. A Forma-1-es au­tós gyorsasági világbajnokság műsorában szereplő Brit Nagy­díj (július 16.) előtt az istállók magánteszteléseket folytatnak a Silverstone-i pályán. A legjobb köridőt a világbajnoki címvédő német Michael Schumacher érte el, aki 16 századmásod­perccel volt gyorsabb legna­gyobb riválisánál, a brit Damon Hillnél. Róma. Egy Bologna melletti kórházban elhunyt Edmondo Fabbri (73), az olasz labdarúgó válogatott volt szövetségi kapi­tánya. Ő irányította az itáliai együttest az 1966-os angliai vi­lágbajnokságon, ahol az azzu- rik meglepetésre már a cso­portmérkőzések során kiestek. Szombaton Münchenben elké­szítették az európai kosárlabda kupák sorsolását. Ezúttal 38 or­szág 262 csapata nevezett, ami új rekord. Hároméves szünet után Jugoszlávia is képviselteti magát kilenc klubbal. A női BEK-ben a PVSK-Dá­lia az első fordulóban erőnyerő, csak a másodikban kapcsolódik be a küzdelmekbe. Ellenfele a Zywiec Lodz (lengyel) - Elit- zűr Holon (izraeli) párharc győztese lesz. Ebben a kupában kiemelt az olasz Como, a spa­nyol Valencia, az orosz CSZKA Moszkva és a francia Bourges. A második forduló ta­Vízilabda lálkozóit szeptember 28-én, a visszavágókat október 5-én játsszák. A női Ronchetti Kupában négy magyar csapat érdekelt, mindannyian a második fordu­lóban lépnek először pályára. A párosítás: Busovaca (bosnyák) - BSE, Istanbul (török) - DKSK-SeM, Panathinaikos (görög) - FTC, a Fenerbahce (török) - Pemik (bolgár) pár­harc győztese - GYSEV- SVSE. A második forduló találkozó­ira szeptember 27-én, a vissza­vágókra pedig október 4-én ke­rül sor. Tomagyőztes a magyar férfi válogatott Magyar szempontból hepiend- del zárult a hollandiai négyes férfi vízilabda torna, mivel a záró mérkőzésen a német csa­pat - különösen az utolsó ne­gyedben parádézva - 9-7-re le­győzte a házigazda hollando­kat. így a magyar válogatott az első helyen végzett, hiszen az egymás elleni eredmény (szombaton 13-8-as magyar győzelem született - a szerk.) Horkai György csapatának kedvezett. A német-holland találkozó volt a nap második mérkőzése. Az elsőn a magyar válogatott Ferguson kontra Ince A MU olyan, mint a kábítószer A Manchester United vezetőe­dzője, Alex Ferguson élesen bí­rálja a csapat egykori játékosát, az Olaszországba szerződött Paul Ince-t. (Mindkettőjüket láthattuk Pécsett is, amikor a MU kupameccset játszott Új- mecsekalján.) Fergusont folyamatosan tá­madják amiatt, hogy a színes­bőrű válogatott játékos 12,8 millió dollárért az olasz Inter- nazionaléhoz szerződött. Sokan azzal vádolják a szakvezetőt, hogy a történtekért ő a felelős, de a szabadságáról hazatért mester teljesen más vélemé­nyen van. Elmondása szerint a kiváló labdarúgó meglehetősen etikátlanul viselkedett az ügy­ben, mert a vezetők tudta nélkül tárgyalt és egyezett meg az ola­szokkal. Néhány hónappal a szoros küzdelemben 8-7-re le­győzte a spanyolokat. A mieink a védekezésben emberfeletti teljesítményt nyújtottak, a já­tékvezetők ugyanis felfoghatat­lan okból majdnem minden tá­madásban „kiszórtak” egyet Horkai György szövetségi kapi­tány játékosai közül. A spanyol gárda összesen 18-szor játszott emberelőnyben, ám a fantaszti­kusan védő Kosz vezérletével a magyar csapat 14 hátrányt volt képes kibekkelni. A hollandiai férfitoma vég­eredménye: 1. Magyarország 4 pont, 2. Németország 4, 3. Hol­landia 3, 4. Spanyolország 1. bajnoki szezon befejezése előtt a játékos egyik megbízottja vette fel a kapcsolatot az Inter- nazionale vezetőivel, s közölte velük: Paul Ince szívesen iga­zolna hozzájuk.- Ince az elveszített kupa­döntő után az öltözőben maga jelentette be távozását, s azt mondta, hogy ezért én vagyok a hibás. Ezt azonban nem foga­dom el - mondta Ferguson. A szakember a Daily Mirror című lapnak további terveiről nyilatkozva elmondta, hogy a következő évezredben is sze­retne a MU kispadján ülni.- Ha valaki a Unitedhoz iga­zol, már soha nem tudja el­hagyni. Ez olyan, mint a kábí­tószer. Nem veszítettem el si­keréhségemet és soha nem is fogom. Ardiles Mexikóban folytatja A Deportivo a második válogatott? Osvaldo Ardiles, az 1978-ban világbajnokságot nyert argentin labdarúgó válogatott kulcsem­bere az 1995/96-os bajnoki szezonban a mexikói Deportivo Guadalajara vezetőedzője lesz. A szakembert még 1994 őszén állították fel az angol Totten­ham Hotspur kispadjáról, s az­óta nem edzősködött. Mexikó legnépszerűbb csapatának ve­zetői azt várják az új szakveze­tőtől, hogy a Deportivo Guada­lajara nyolc év után ismét nyerje meg a bajnokságot.- Életem egyik legfontosabb kihívása előtt állok. Egyéves szerződést kötöttünk, s bízom benne, hogy sikerül teljesíte­nem a vezetők kívánságát. A Deportivo olyan, mintha máso­dik számú válogatott lenne, például a héten kezdődő Ame­rika Kupán hat játékosom fog szerepelni. A mexikói labdarú­gás sokat fejlődött az utóbbi években, a csapatok dinamikus és igen technikás futballt ját­szanak - mondta Ardiles a ra váró feladatokról. A Deportivo Guadalajara népszerűségéről az alábbiakat mondta az argentin szakember:- Ez az ország legnépsze­rűbb klubja. Olyan, mint Ar­gentínában a Boca Juniors vagy Angliában a Manchester Uni­ted. Arra a kérdésre viszont még nem tudott egyértelműen vála­szolni, hogy szerződésének le­telte után visszatér-e Angliába.- Valószínűleg igen, de ad­dig még bármi történhet. Meleg volt a múlt héten Wimbledonban is, ennek jeleként bikinis hölgynézők tűntek fel a lelátón Megszakítás nélkül harmadszor Sampras befogta Borgot Az amerikai Pete Sampras nyerte a férfi egyest az idei wimbledoni nemzetközi te­niszbajnokságon, miután négy játszmában, 2 óra 28 perces csatában bizonyult jobbnak a német Boris BeckeméX. Becker a döntőbe jutásával nem mindennapi bravúrt haj­tott végre, hiszen a vasárnapi fináléban immáron hetedszer indult harcba a wimbledoni el­sőségért. Ez eddig összesen háromszor sikerült neki. Most azonban Sampras az útját állta. Az amerikai ugyan az első szettet rövidítés után elveszi-- tette, de utána magára talált és a játéka nagyon feljavult. Egymást követően három játszmát nyert (miközben 23 ászt adogatott), ezzel övé lett idén az elsőség. Becker hét gémben még pontot sem tudott elérni, és 15-ször kettős hibát vétett. Egyszer sem nyerte el Sampras adogatójátékát, Sampras ezzel megszakítás nélkül harmadszor diadalmas­kodott a szigetországi nem hi­vatalos füvespályás világbaj­nokságon. Ez a teljesítmény utoljára a svéd Björn Borgnak sikerült. Férfi egyes döntő: Sampras - Becker 6-7, 6-2, 6-4, 6-2.-5K­Egyébként a női egyes finá­léját még szombaton délután lebonyolították, ott a német Graf győzött három játszmá­ban a spanyol Sánchez-Vicario ellen.

Next

/
Thumbnails
Contents