Új Dunántúli Napló, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)
1995-07-06 / 182. szám
16 DUnántúli Napló Sport 1995. július 6., csütörtök Amstel-Szakitex Mecsek Kupa petanque-verseny Sikondán Második alkalommal is hazai győzelem Tálosi Krisztián (balra) és Bosznay Gábor Sikondán, a Vadásztanya mögötti pihenőparkban rendezte meg második alkalommal a Mecsekpölöskei Petanque Klub a meghívásos pénzdíjas versenyét az Amstel-Szakitex Mecsek Kupáért. A kétnapos hétvégi versenyen 8 egyesület 12 triplett és 6 duplett csapattal vett részt. Az első napon a triplettek svájci rendszerben 7 fordulóban mérkőztek, s 5-5 győzelemmel a budapesti Rómaipart, a Tatabányai Dinamic és a komlói Mirage csapatai, valamint a legjobb mecsekpö- löskeiek II. együttese került a másnapi négyes döntőbe. A döntőben körmérkőzés alapján dőlt el a helyezések kérdése, s 2-2 győzelem után, jobb játszmaaránnyal a Tatabányai Dinamic végzett az 1. helyen, a mecsekpölöskeiek előtt. Harmadik helyen a budapestiek végeztek, míg a Miragenak a 4. hely jutott. A győztes vehette át a Szakitex Kupáját. A mecsekpölöskeiek Bosznay Tamás, Tálosi Krisztián és Tálosi Roland összeállításban érték el a szép 2. helyet. A triplettek vigaszversenyét a Bosznay Pál, Bosznay Gábor, Lukács László összetétetelű mecsekpölöskeiek I. csapata nyerte. Ugyancsak a második nap rendezték meg hat ifjúsági duplett csapat részvételével a Magyar Petanque Szövetség országos ifjúsági versenyét. A 2-2 hármas csoportból továbbjutottak keresztbe játszása után az esélyesekhez illően a mecsekpölöskeiek párosa, Bosznay Gábor és Tálosi Krisztián került a főágról a döntőbe, míg a vigaszágról egy vegyespáros, a mecsekpölöskei színekben játszó Bosznay Zoltán és a komlói Mira- ges-os Gál Károly lett finaFOTÓ: LÖFFLER GÁBOR lista. Ott a rutin győzött: az idei vb-re utazó Bosznay-Tá- losi duó 13-7-re verte a testvérpárost, s nyerte meg a MAPESZ versenyét. Külön versenyt vívtak a résztvevők 8 m-es kilövő és közelítő versenyszámban is. Az első napi selejtezőkből 8, illetve 9 versenyző jutott döntőbe. A kilövő győztese a hazai kedvenc, Tálosi Krisztián lett 12-ből 7 találattal, míg a közelítő versenyben a tatabányai Mabdiul Sorin végzett az I. helyen 6 találattal. Itt a Mi- ragé versenyzője, Herrfurt Gábor 3. lett. A 9 elsőségből tehát 5 itthon maradt, ami a baranyaiak helytállását bizonyítja. A megye csapatai legközelebb a jövő héten Tatabányára utaznak, ahol a másik ottani gárda rendezi az Oázis Kupát, ami szintén kétnapos pénzdíjas verseny. Ma délután elnökségi ülés lesz a PMSC-nél Tóth Béla repülővel jön Gratulálnak és aggódnak a PMSC-szurkolók Fatusi ment, de a Toyota is Felmondtak a győri klubigazgatónak A Győri Futball Club elnöksége szerdán viharos ülést tartott. Azon Bolla Péter klubigazgató és az elnökség között az új vezetőedző személyét illetően, illetve egyéb hatásköri kérdésekben jogvita alakult ki. Ezekre figyelemmel a Győri FC elnöksége a klubigazgató 1999. június 30-ig szóló munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntette. Egyidejűleg az esetleges jogvita jogerős bírósági döntéséig felfüggesztette a munkavégzés alól. A klubigazgató bejelentette: a felmondást nem fogadja el, és a bírósághoz fordul. George Hagi tengerparti esküvője Immár második alkalommal mondta ki a boldogító igent George Hagi, a román labdarúgó válogatott és a spanyol FC Barcelona erőssége. A 30 esztendős futballista új felesége a 22 éves Marilena Vlahbei. A polgári esküvőre Constantában, a Fekete-tengeri kikötővárosban került sor. Az eseményre mindössze 50 főt hívtak meg, így közel 300 kíváncsiskodó rekedt a városházán kívül. Hagi egyébként 1993-ban vált el első feleségétől. Tekepálya-avató Ma, július 6-án 15 órakor nyílik meg Pécsett, a Káplán Teniszparkban a szabadtéri tekepálya. Használata a nyitónapon díjtalan. Újabb férj a Bayemnél Úgy tűnik, egyfajta nősülési láz tört ki a Bayern München új játékosainál. Jürgen Klinsmann júniusban Kaliforniában vezette oltár elé menyasszonyát, most pedig Ciriaco Sforza is megnősül. A svájci válogatott játékos hazájában mondja ki a boldogító igent. A hírek szerint az osztrák Andreas Herzog is hasonló terveket forgat fejében. Az újdonsült férjeknek egyébként kimondottan örül Otto Rehhagel, a Bayem München vezetőedzője, aki jobban szeret házas játékosokkal együtt dolgozni. Mai sportműsor TENISZ. Férfi vidékbajnokság, Pécs, Balokányliget, 9.00. Az egyik tegnapi bulvárlapban Esterházy Márton kifakadt. Elmondta, nem kérik újabban tanácsait, és elvonja a pécsiektől azt „az évi 50-60 millió forintot is, amelyet az ő cége vitt az üzletbe”. Esterházyt tegnap késő este értük el telefonon.-Pontatlanul írták le az újságban, amit mondtam. Az ösz- szeg ugyanis arra vonatkozik amit a szponzori csoport ösz- szességében adott a csapatnak. Arról sem tudtam, hogy Eszenyit kirúgják. Mivel én segítettem abban, hogy a csatár Pécsre menjen, annyit elvártam volna, hogy tájékoztassanak. Csakúgy mint arról, hogy jó néhány olyan játékosnak, akik a mi közvetítésünkkel kerültek a PMSC-Fordanhoz, több havi fizetéssel tartoznak.- Nem szeretem, amikor csupán az egyik fél a hibás.- Nézze, a mai elnökségi ülésen nyilván sok minden szóba kerül, de engem oda nem hívtak meg.-Arról sem tud, hogy Dárdai Pál lett a csapat edzője?- Erről tudok, mert Tóth Bé- lá\al napi kapcsolatban állunk. Sok sikert kívánok Dárdainak is és Róth Antinak is. Ha már Tóth Béla neve szóba került, megpróbáltuk elérni, hiszen ő az elnökségnek is tagja. Kísérletünk sikerrel járt, nem messze a német-francia határtól, autótelefonján válaszolt kérdésünkre.- Nem is jön az elnökségire?- De jövök. Mégpedig repülővel, mert fontosnak tartom, hogy ott legyek.- Itt azt beszélik, távozik a PMSC-től, és erről tájékoztatja az elnökséget csütörtökön.-Nézze, én maradok. Akinek itt jónéhány dolgot el kell mondania, az Hoffmann György elnök úr. A többit meglátjuk. Bozsik László Régen voltak ennyien egy sima edzést nézni Újmecse- kalján, mint tegnap délután. Vagy nem is volt olyan „egy a sok közül” tréning? Lehet. Már csak azért sem, mert új a szakvezető (Dárdai Pál), a klubigazgató (Róth Antal), a pályaedző (Herke Imre), és úgy tűnik, hogy más a csapat is. A PMSC-Fordan NB I-es labdarúgói megkezdték a felkészülést az augusztus 5-én kezdődő bajnokságra. Új arcot nem fedeztünk fel, a régiek közül sem volt ott mindenki. Például Fatusi sem, akinek június 30-án lejárt a kölcsönszerződése és a hírek szerint az FTC-ben folytatja. A Toyota Carinát azonban nem adta le, pedig az csak addig járt a nigériai futballistának, amíg Pécsett játszik. Állítólag azért furikázik vele még most is, mert a PMSC-Fordannál tartoznak neki. Mindenesetre szóltak a pécsi vezetők a határőrségnek, hogy ha véletlenül az autóval akarna kimenni külföldre, akkor ne engedjék ki. Nem láttuk Niederbachert sem. Az osztrák labdarúgó viszont üzent, hogy csütörtökön jön. Csaban és Regős, a két kapus sem volt Újmecsekalján, így Dárdai Pál, az újdonsült szakvezető csak Geleit és fiatal társát, Baroneket melegítette be. Hiányzott Rózsavölgyi Péter, testvére, Gábor és Varga is, őket az NB Il-es Veszprém szerződtette. Tököli, Rózsahegyi és Pest R. ha nem is újak, de régen láttuk őket a PMSC-Fordanban. Eddig kölcsönben voltak másutt, most visszarendelték őket. Virág aláírt a Kispest-HFC-nek, ezért fejezte be pécsi pályafutását. Nem is tűnt fel a stadionban. Az átigazolása ügyében pénteken érkezik Pécsre Ko- mora Imre, hogy tárgyaljon a piros-feketék vezetőivel. Ha már a régi-újaknál tartunk: Mé- rei László visszakerült a vezetésbe. Szakosztály-igazgatóként dolgozik tovább, akárcsak annak előtte. Hoffmann György klubelnök szavai szerint a sokéves tapasztalataira szükség van. Ami pedig a „nagy halakat” illeti, Márton valószínűleg külföldön folytatja, de addig is Pécsett edz. Géléi további pályafutása még bizonytalan, miként Niederbacheré is. Warzychát a szerződése még Pécsre szólítja, azonban pénteken tárgyalnak vele arról, hogy meddig, és főleg mennyiért... Ezen a héten naponta egy, a következőtől fogva napi két edzést tart a PMSC-Fordan. Az első edzőmérkőzését július 19- én a Beremend ellen játssza az együttes. Azután július 22-én egy szíriai gárda ellen játszik Pécsett, amely itt edzőtáborozik. Még ebben a hónapban, 26-án pedig már Magyar Kupafellépés vár a piros-feketékre. A megjelent szurkolók egy része kezet rázott Dárdai Pállal, és sok sikert kívánt neki, akárcsak Róth Antalnak. A másik részük csak aggódott, és ennek - a többiek egyetértésével - hangot is adott. A csapatot, az egyesületet féltették. Végezetül egy vendégről, aki ha úgy vesszük, nem is az. Tegnap az edzés előtt találkoztunk Újmecsekalján Garami Józsefiéi, az ÚTÉ vezetőedzőjével. „ Centernek jöttem ” - tréfálkozott, de a PMSC-Fordan jelenlegi helyzetét ismerve, lehet, hogy ez nem is tréfa. Közben arról beszélt, hogy ő Újmecsekalján otthon van, úgy érzi, oda bármikor bemehet. Ha itthon van, mindig beugrik a pályára. Ők csak július 10-én kezdenek, de a keretük egyelőre nem állt még össze. Túl sokan mentek el Újpestről, emiatt el volt szontyolodva egy kicsit. Eddig még nem írta alá ott a szerződéshosszabbítást. Ha jó a megérzésem, akkor az sem biztos, hogy egyáltalán aláírja ... Horváth László Totótippek Telesport Sp.Plusz Új DN 1. Békéscsaba - Ton Pentre x 1 x 1 1 2. Leiria - Naestved 2 12 12 3. Basel - Karlsruhe 21 12 1 4. Sheffield - Zabrze 12 1 lx 5. FC Köln - Luzern 1 xl 1 6. Öster - Velenje 1 1 1 7. Dublin - Bordeaux lx xl X 8. Odense - Helsinki 1 1 lx 9. Metz - Thistle 21 x2 x2 10. Cannes - Constanta x 1 lx 1 11. Groningen - Timovo 1 1 lx 12. Bmo - Beveren 1 1 X 13. Jerusalem - Kosice + 1 lx 1 x2 14. Cluj - Tromső 1 1 1 Nem érdemes spanyolul káromkodni A párosspecialista titokban horgászott A világ legrangosabb füvespályás tenisztornáján, Wimbledonban befejezettnek tűnik az amerikai Murphy Jensen ügye, amely a hét eleje óta tartotta izgalomban a londoniakat. A 26 esztendős párosspecialista egyszerűen eltűnt a holland Brenda Schultz-McCarthy oldalán vívandó vegyespáros mérkőzése előtt. Mint később kiderült: Jensen ép és egészséges. Mindössze annyi történt, hogy pihenésre vágyott, s titokban Eszak-Angliába utazott horgászni...- Senki előtt nem tisztázott, Murphy miért tette mindezt. Mindenesetre végre megnyugodtunk - mondta testvére, egyben párospartnere, Luke Jensen.- őrjöngtem a dühtől, amikor Murphy nem jött el a mérkőzésünkre. Később azonban lehiggadtam, s most már azt mondom, hogy legközelebb is őt választanám társamnak - tette hozzá Brenda Schultz- McCarthy. Az idei wimbledoni tornán az egyik főszerepet a büntetések, a bírságok játsszák. A legutóbbi „vétkes” az argentin Javier Frana. A teniszezőt nemrég 500 dolláros bírsággal sújtották, amiért spanyol nyelven szidalmazta az egyik vonalbírót. Arra számított, hogy az illető nem érti: tévedett. Nyári sporttábor Júliusban és augusztusban nyári sporttábort szervez Pécsett, a Szabadság úti vívóteremben és pályáin, a Központi Menzánál a Jókai úti iskola diáksportköre. Az egy hetes turnusokba alkalmanként 30-40 pécsi gyermeket várnak a tábor szervezői, akik még elfogadnak jelentkezőket. A tábor első csoportjába főleg alsótagozatosokat írattak szüleik, de szívesen látják a nagyobb gyerekeket is itt, a nyári szünidőben. A sporttábor programjában a rendszeres foci, röplabda, kosárlabda és tenisz szerepel, de a srácokat a vívás, a baseball, és a teremhoki rejtelmeivel is megismertetik az itt dolgozó testnevelő tanárok, Dancsházy Tamás vezetésével. L. L. FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ A vívás alapjaival is megismerkednek a tábor lakói