Új Dunántúli Napló, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)
1995-07-28 / 204. szám
1995. július 28., péntek A Mai Nap Dünántúli Napló 3 A cél: nemzeti kincsünk megmentése Elválik egymástól az állami és az önkormányzati feladat? A Balatoni Szövetség közgyűlése Véd-e a korlát? - Pécsett, a belvárosban több helyen, így a Rákóczi úton (felvételünkön) és a Nagy Lajos király útján is védőkorlátokkal tették biztonságosabbá a gyalogosforgalmat. Az arra haladó gépjárművezetőket mégis óvatosságra intjük. A járókelőket sajnos nem minden esetben lehet megfosztani az autók közötti szlalomozás „örömétől”. fotó: müller andrea A CNN osztrák megbízottja a pécsudvardi gazdák között A puskák célja: a jövő A balatoni viharjelzés egyértelműen állami feladat - szögezi le,a Balatoni Szövetség állásfoglalása, amelyet a csütörtöki közgyűlés után dr. Balázs Árpád, a szövetség elnöke ismertetett a sajtó képviselőivel. A balaton-parti polgármesterek szerint a Balatont csak úgy lehet megmenteni, ha a későbbiekben pontosan elválik egymástól: mi az állam és mi az önkormányzatok feladata, vagyis elfogadhatatlan, hogy az önkormányzatok finanszírozzák a balatoni viharjelzés költségeinek akár a felét is. Ugyanez a helyzet a Balaton-parti szúnyogirtással kapcsolatban is. A Balatoni Szövetség közgyűlésén résztvevők beszámolót hallgattak meg a Balaton-parti bűnözés helyzetéről. Kitűnt, hogy a rendőrség létszámgondokkal küszködik annak ellenére, hogy Siófokra 70 rendőrtiszti és tiszthelyettesi hallgatót vezényeltek. Továbbra is sok a kocsilopás, amelynek leginkább az őrzött parkolókkal lehetne gátat vetni. A szombat délelőtt 9 órakor kezdődő „Jó pihenést!” című magazin szerkesztő-műsorvezetője ezúttal Somogyvári Valéria, zenei szerkesztője pedig Koszits Attila lesz. - Újrakezdés, ez az egyik fő vonulata a műsornak: dr. Bauer Miklós ismét betölti a Pécsi Orvostudományi Egyetem rektori feladatát. Busch Károly, a MÁV Pécsi Üzletigazgatóságának vezetője a minap elbúcsúzott munkatársaitól, új munkába kezd, Zágrábban képviseli a magyar vasutat, melynek fellendítésén fáradozik továbbra is. Csaknem 40 év távoliét után ismét hazára talált itthon Jenei Gábor, aki az 56-os Széna téri harcok után hagyta el az országot, eszméletlen állapotban vitték osztrák földre, majd nagyon távolra került hazájától. Az 58 éves nyugdíjas katonatiszt most még ejtőernyős ugrás közben is azon gondolkodik, hogy Pécs környékén telepszik le. Új életet kezd az erdőkben az a komlói férfi, akit nemrég ítéltek el - bár felfüggesztették a végrehajtást - mert fontos dologban tévedett: kedvelt gombái között egy gyilkos galóca is volt, mely végzett a feleségéA siófoki Hotel Ezüstpart őrzött parkolójának példája nem talált követőkre, pedig onnan az idén egyetlen autót sem loptak el, és mégcsak fel sem törték a kocsikat. Szabados János, az ORFK osztályvezetője elmondta, hogy jelenleg 20-25 autótol- vaj-banda után nyomoznak, úgy tűnik sikerrel. Elhangzott az is, hogy Siófokon az utóbbi hetekben eredményesen léptek fel a rendőrök a prostituáltakkal szemben, összesen 84 szabálysértést kezdeményeztek. A közgyűlésen -dr. Kulcsár Pétert, Keszthely polgármesterét választották a Balatoni Regionális Tanács társelnökévé. Kiosztották az idei Balaton díjakat is, amelyet hatan vehettek át: Horváth Gábor Fonyód volt polgármestere, Molnár Árpád Siófok volt polgármestere, dr. Szelestei Tamás Keszthely volt polgár- mestere, Vágfalivi Ottó bala- tonfűzfői festőművész, a siófoki dr. Filiszár Tibor és posztumusz díjat kapott dr. Kajtár István. vei. ő és lánya is csak nehezen menekült meg a halálos méreg hatásától. A felsoroltak mellett hallhatják a „Héten történt című esemény összefoglalót, sok információt, sporttémájú beszélgetést és kellemes nyári muzsikát. Délután három órakor immáron hatvanadszor jelentkezik a „100-as faktor” című 60 perces magazin, melyben stílszerűen hat témát kínál a műsor vezetője Robi, aki ezúttal Laci nélkül ünnepli a 60. adást. A mulatságos „kandi- mikrofon”-ban az önkéntes véradók egyik különleges fajtájával, a szúnyogokkal csökkentik a vérhiányt. A P. MOBIL együttes története is meglepetésekkel fog szolgálni, ugyanúgy ahogy a műsor további, ma még titoknak számító riportjai, történetei, melyekhez a vérpezsdítő fiatalos zenéket Szilágyi Jenó'válogatja. Vasárnap reggel fél 9-kor Gungl László várja a készülékek mellé a hallgatókat a zenés üzenetközvetítő műsorában 10 óráig. Délután 3 órakor pedig a Zilahi Lajos-Tuczai József páros teljesíti a zenés kívánságokat. „Kísérleti társaság” szerveződött Pécsudvardon. A vadászatról, pontosabban a közeljövő vadászati lehetőségéről van szó. Múlt év őszén létrehozták a Pécsudvardi Gazdák Bérkilövő Vadásztársaságát: 40 tag, a fele pécsi, öt külföldi. Utóbbiak között van a grázi televízió tulajdonosa, aki egyben a CNN hírtelevízió osztrák megbízottja. A lényeg: miután az utóbbi időben mind többen érdeklődnek a vadászat iránt, illetve egyre kevesebb az erre bérelhető terület, valamilyen módon vadászati lehetőséghez kellene juttatni a nimródokat. Valamit ki kell találni! Orovicza György, az egyesület elnöke további két célt is megfogalmaz: elképzelhető - mondja -, hogy az új vadászati törvény hatályba lépése után megszűnik a területes vadászat és a fegyvereket le kell adni. Ha azonban valaki bejegyzett egyesület tagja, megtarthatja puskáját. A Pécsudvardi Gazdák erről az oldalról tehát menedékhely. A harmadik cél: ha lehetőség nyílik a területszerzésre, nyitott legyen az út az önkormányzati tulajdonba kerülő földek vadászati célú bérlésére. A jelenleg is érvényben lévő szakmai állásfoglalás nem ajánlja a gyártók által egyszeri használatra javasolt orvostechnikai eszközök újrafelhasználását - nyilatkozta csütörtökön az MTI-nek a Népjóléti Minisztérium közigazgatási államtitkára. Ha valamely intézet a gyógyító ellátás szélesítése érdekében mégis az ismételt fel- Ez nem jelenti semmiképpen sem azt - hangsúlyozza az elnök -, hogy a most területtel rendelkező társaságok alól szeretnénk kihúzni a földet! A várt új törvény alapján mindegyiknek módja lesz ilyen területre pályázni, az esélyek tehát egyenlők. A Pécsudvardi Gazdákhoz a belépési összeg 1000 forint volt, a tagdíj havi 100 forint - a belföldieknek. A külföldiek ennél lényegesen többet fizetnek: 250 000, illetve 3000 forint. A cél nem titkolt: tőkét szerezni a külföldiek révén. Az említett grázi úr egyébként apportként egy terepjáró Landrovert is hozott magával, s ennek a gépkocsinak különleges szerepet szánnak. A társaság ugyanis szoros együttműködést határozott el a pécsudvardi, a személyi, a pogányi és a kozármisle- nyi önkormányzatokkal. Ennek egyik gyakorlati példája: alkalmanként, az üzemeltetés költségeinek fedezése mellett átengedik a polgármesteri hivataloknak a gépkocsit, hogy elsősorban környezet- és természetvédelmi feladataik ellátásában segítségükre legyen. Ha már a gépeknél tartunk: a tagoknak az a része, akik renhasználás mellett dönt, úgy azt csak a szakmai irányelvek betartásával teheti meg - mondta Harsányi László. A szaktárca államtitkára úgy vélekedett: bár hazánkban csak az elmúlt hetekben-hónapok- ban került az érdeklődés középpontjába az egyszer használatos orvosi eszközök újrafelhasználása, a problémakör több delkeznek mezőgazdasági rendeltetésű gépekkel - traktor, fűrész, teherautó - évente öt napra felajánlották ezeket munkájukkal együtt a vadgazdálkodási feladatok ellátása érdekében.- A jövőt célozzuk - mondja Orovicza György -, mert lényegében már a még meg sem szerzett vadászterületünkre koncentrálunk. Megnyugtató lesz, ha - sikeres pályázat esetén - azonnal munkához kezdhetünk. Van egyéb feladata is a Pécsudvardi Gazdák Bérkilövő Vadásztársaságának: szerződést kötöttek a már említett települések önkormányzataival. Vállalták, hogy segítik fellendíteni a falusi turizmust, az idegenforgalmat, elsősorban a lehetőségek felderítésével. Mindez jelzi: „bele akarnak nőni” a helyi életbe, valóban együttműködni a településeken élőkkel. Egyik lehetséges eszköz a július 29-dikére meghirdetett pécsudvardi vadászbál. Az erre invitáló meghívón a vadászbál idézőjelben van. A magyarázat: a program magától értetődően közös a települések „fegyvertelen polgáraival”. Mészáros A. mint húsz éves múltra tekint vissza. Az ismételt felhasználás ugyanis számos közegészség- ügyi, etikai és gazdasági kérdést vet fel. Emellett az újrafelhasználásra vonatkozó, korábban kidolgozott és elfogadott irányelveket a műszaki és tudományos haladás megkérdőjelezi: azok nem mindenben felelnek meg mai ismereteinknek. Pécsi cserkészek ulmi táborozáson Tizenkét pécsi cserkész a 217-es KMI csapat tagjai indulnak szombaton kéthetes táborozásra Ulmba. A nemzetközi ifjúsági sátorttáborba a város üdülőkörzetében Magyarországról, Romániából, Olaszországból, Spanyolországból, Franciaországból érkeznek fiatalok. A pécsieket dr. Várnagy Péter vezeti. Költségeiket a Dunamenti Svábok Alapítvány téríti. Az ünnepségeket az Ulmi Város- ifjúsági Kör 50 éves jubileuma alkalmából rendezik, és a különböző kultúrák együttélését kívánja demonstrálni. Olajszőkítők megyénkben Baranya megyében is feltűnt a magát,Magyar Olajipari és Kereskedlemi Kamarának” (MOKK) nevező illegális szervezet, amely visszaélve a kamrai név köztestületi rangjával, téveszti meg a vállalkozókat, s számukra olajszállításra tesz ajánlatot. Ez az illegális szervezet azzal is félrevezet, hogy azt állítja, a Vám és Pénzügyőrségtől az „olaj és olajtermékek jövedéki engedélyének kiadására jogosítványt kapott.” Mivel a szervezet törvénytelen ezért a tőle vásárlók orgazdaságot követnek el, amelynek minden anyagi és jogi következményeit viselniük kell. Felhívjuk valamennyi cég és vállalkozó figyelmét, amennyiben ez a törvénytelen szervezet ajánlatával megkeres, úgy azt ne fogadja el, ileltőleg értesítse a hatóságokat erről. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Közigazgatási Osztálya A Pécsi Rádió hétvégi műsoraiból Orvosi eszközök egyszeri használatáról Pécs levegője Az ÁNTSZ Baranya Megyei Intézetének mérési adatai szerint július 26-kán mért 24 órás átlagértékek alapján Pécs város légszennyezettségét a következő mutatók jellemezték az egészségügyi határérték százalékában: kén-dioxid 22%, nitrogén-dioxid 43%, szén-monoxid 8%, szálló por 72%, ózon 70%. A legmagasabb nitrogén- dioxid szennyezettséget (a határérték 98%-a), valamint ózon-szennyezettséget (határérték 83%-a) a Kodály Zoltán úton, a legmagasabb szálló por szennyezettséget pedig a (határérték 99%-a) a Szabadság úton mérték. (Az egészségügyi határérték 100%-nak felel meg, amely szint alatt a szennyeződés nem okoz közvetlen egészségkárosodást.) Felkapottabbak lettek a mikrobuszok és a terepjárók Nőtt az autólopások száma Elsősorban a nyugati típusú kocsik vannak veszélyben Szomorú statisztika az idei: a Baranya Megyei Rendőrfőkapitányság adatai szerint az idei év első hat hónapjában a bejelentett gépjármű-eltulajdonítások száma 102, szemben az előző két teljes év adatai 156, illetve 168. Számon tartanak emellett 87 „önkényes jármű- elvételt”, ami azt jelenti, hogy az eltulajdonítást nem anyagi haszonszerzésből követték el - magyarán, használták az autót, aztán üres tankkal otthagyták az út szélén. A több mint száz gépkocsiból 95 nyugati típusú és 40 jármű értéke haladja meg az egymillió forintot. A kárvallott 13 esetben volt külföldi állampolgár, a lopások 75,5%-a Pécsett és környékén történt; a fennmaradó rész nagy többsége pedig Harkányban. A „legkelendőbb” típusok továbbra is az Audi, a Wolkswa- gen és a Mercedes, ezek közül is az újak, értékesek, bár az utóbbi időben hihetetlen arányban ugrott meg az ellopott mikrobuszok és dzsipek száma is. A legveszélyesebb helyek Pécsett a TV-torony, a szállodai parkolók, a Szliven környéke és Uránváros egyes részei. Az autóval kapcsolatos bűncselekmények közül a gépjármű-feltörések is gyakoribbak lettek: 703 történt az első félévben (1994 első felében „csak” 548). A rendőrség szerint az ellopott autók túlnyomó többsége szinte azonnal külföldre kerül és még azelőtt lépi át a határt, hogy körözni kezdenék. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy az autótolvajok szervezettsége egyre magasabb fokú: megesik, hogy más-más ember végzi a felderítést, az ellopást, az országból való kivitelt és az értékesítést. Ezzel’párhuzamosan a bandák technikai felkészültsége is nőtt. Jelen pillanatban a legelterjedtebb „finom” módszerek közé tartozik az úgynevezett „dugóhúzós” eljárás: ennek lényege, hogy egy speciális csavarhúzót bedugnak a hengerzárba, azt kitépik s rövid időn belül készíttetnek egy, a zárat nyitó kulcsot. Az autót eközben is figyelik és ekkor már elég, ha néhány percre őrizetlenül marad ... A sofőrnek, főleg, ha egyedül van, ennyi idő alatt fel sem tűnik, hogy a jobb oldali zár hiányzik. A tolvajok elleni hatékony védekezés nagyon nehéz. Ajánlatos mindenesetre megfelelő minőségű riasztó beszereltetése egy jó hírű, komoly szakműhelyben. A legjobbak már többfunkciósak, blokkolják az elektronikát is. Létezik egy komlói találmány, egy „pót-kormányzár” is, amelyet nem lehet eltörni. Lehet csatlakozni a Karc Auto Register Klubhoz, amely olyan jelzőkészülékkel szereli fel az autót, hogy az a határállomásokon nem juthat át. Nem árt továbbá, ha lopás ellen is kötünk biztosítást: a nagyobb biztosítók adatait a rendőrségi statisztikákkal összevetve kiderül, hogy az ellopott gépjárműveknek csak a harmada volt megfelelően biztosítva. Ezen a területen sajnos nagy hiányosság, hogy motorkerékpárra ilyen biztosítást nem is lehet kötni. Musza I. * r> r k > t 4