Új Dunántúli Napló, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)

1995-07-26 / 202. szám

6 Dünántúli Napló Külföld 1995. július 26., szerda Osztrák adósság A költségvetés hatalmas hiánya Ausztriát egyre több hitel felvéte­lére kényszeríti, s így az ország adósságállománya a múlt év vé­gére elérte az 1228 milliárd schil- Unget: az egy főre jutó adósság Ausztriában 166 ezer schilling - közölte Helmut Frisch, az állam­adósság-bizottság elnöke. Ha Ausztria a következő két-három évben ugyanezt a gyakorlatot folytatja, akkor a pénzpiac elve­szítheti a hiány leépítésébe vetett bizalmát, az ország pedig bonitá- sát - hangzik a szakember fi­gyelmeztetése. A VW Brazíliában A német Volkswagen konszern bejelentette, hogy haszonjármű­gyártó üzemet létesít Brazíliában, Rio de Janeiro szövetségi állam­ban. A 250 millió dolláros beru­házással Resende településén épülő üzemben a tervek szerint évi 30 ezer autóbusz és teherautó készül - jelentette a dpa. A Volkswagen azután határozott ennek a gyárnak a megépítéséről, hogy 1994-ben felmondta az amerikai Forddal közösen mű­ködtetett argentínai és brazíliai gyárát. A resendei gyártól a Volkswagen azt várja, hogy a te­herautók piacán meglévő 16 szá­zalékos részesedését 30 száza­lékra tudja növelni Brazíliában. Késik az atomerőmű Csehországban egy évet késik a temelini atomerőmű átadása, s a költségek is közel 200 millió dol­lárral meghaladják a tervezett 2,3 milliárdot - közölte prágai sajtó- értekezletén Vladimir Dlouhy cseh kereskedelmi és ipari mi­niszter. Az erőmű, amelynek épí­tését még a kommunista rend­szerben kezdték el szovjet tech­nológiával, 2000 megawatt árammal fogja ellátni Csehorszá­got. Dlouhy szerint első reakto­rának átadása 1997 szeptembe­rére várható. Csehországban ez az egyetlen nagyberuházás, amely 1989 előttről nyúlik át - mondta. Bevásárló turizmus Az osztrákok újkeletű bevásárló turizmusa 1750 hazai munkahe­lyet veszélyeztet, a kincstár pedig 1 milliárd schillinggel kevesebb forgalmi adó bevételre számít. A bécsi gazdaságkutató intézet fel­mérése szerint az EU-csatlakozás és az abból következő vámmen­tesség nyomán a szokásosnál 1,5­2 milliárd schillinggel nagyobb értékben vásároltak az osztrákok a szomszédos Olaszország és Németország esetenként sokkal olcsóbb és kedvezőbb nyitvatar- tású boltjaiban. Kevesebb a politika az űrkutatásban Borscs és pulykasült A felvételt az orosz Mir űrállomásról (középen) június 29-én készítette az Atlantisz űrsikló dokkoló részlegén elhelyezett fényképezőgép, ahogy az űrsikló az űrállomáshoz közele­dett. Amikor 1975 július közepén a Föld körül keringő Szojuz- Apollo űrobjektum fedélzetén sajtótájékoztatót tartottak az űrhajósok, senki nem felejtette el hangsúlyozni, hogy az ame­rikaiak és a szovjetek űr­együttműködése az első lépé­sek megtétele után szédületes jövő előtt áll. Nem lett igazuk, a közös munka folytatására éppen két évtizedet kellett várni. És amikor húsz év múl­tán az Atlantis űrsikló az orosz Mir űrállomás mellé siklott, legtöbben már ki sem nyitották a televíziót. Legendássá vált Az első közös szovjet-ame­rikai űrrepülésre húsz éve, 1975 júliusában került sor. Az immáron legendássá vált Hel- sinki-konfrencia évében ha­talmas felhajtás közepette zaj­lott a magától is világraszóló esemény. Az akkori Szovjet­unió vezetői a világbéke har­cosaiként tündököltek, az igencsak szerény képességű Leonyid Brezsnyev frappáns mondatokkal szórta tele a saj­tót, amelyet lelkesen idézget­tek Európa keleti felén, így ná­lunk is. De az amerikaiak is felin- dultan várták az űrrandevút, az ABC tévétársaság Összefogás az űrben, míg az NBC - lele­ményesen - a Kézfogás az űr­ben címmel adott monstre tu­dósításokat mindenről, amit valamilyen módon kapcsolni lehetett a nagy eseményhez. A fokozódó izgalmak közepette a legrészletesebben számoltak be az előkészületekről. Meg­tudtuk, mit evett Leonov, hogy aludt Kubászov, hány kiló Slayton, egyszóval többnapos show-műsor közepette várta az emberiség a nagy napot, amely július 17-én következett el. Ekkor kapcsolódott össze a Szojuz és az Apolló űrhajó, s miután az amerikaiak kapitá­nya, Stafford Zdrasztvujtye Valerijl-jel beköszönt kollégá­inak, Kubászov pedig laza Hallo everybody-val fogadta az üdvözlést, minden rendben lévőnek látszott. Technikailag nem is volt baj semmivel, minden űresemény tökéletes pontossággal zajlott le, s az is kétségtelennek tet­szett, hogy a két nemzet űrha­jósai remekül megvannak egymással. Legalábbis ezt lát­hattuk a tudósításokban, ame­lyek a közös tudományos kí­sérleteket túl bonyolultnak ítélve főként az űrhajósok hét­köznapi életéről szolgáltak ap­rólékos beszámolókkal. Az első űrbéli hegesztés technikai részleteit persze alig értette volna valaki a szakértőkön kí­vül, így helyette megtudhattuk például, hogy Brand orosz ebédet kapott. Bár a sóskapüré levesről még csak-csak elhitte a világ, hogy tipikus szovjet eledel, de az utána felszolgált borjúsült általános szovjet­unióbeli fogyasztásával kap­csolatban bizonyos kételyek merültek fel az ottani helyzetet jobban ismerő kelet-európai baráti társaságokban. Kétségtelen azonban, hogy az első szovjet-amerikai közös űrrepülés diadalmas sikert ara­tott. Amikor Földet értek a résztvevők, kitört az általános halleluja; az amerikaiak a szovjeteket dicsérték, a szovje­tek az amerikai űrhajósok fel­készültségétől ájuldoztak, a két ország vezetői táviratokban bókoltak egymásnak, s min­denki meg volt győződve arról, hogy a közös együttműködés­nek hamarosan folytatása kö­vetkezik. Húsz év múltán De hiába írta akkortájt egyik újságunk, hogy „talán nem me­rész az a gondolat, hogy né­hány év múlva az első ameri­kai űrrepülőgépek egyike kiköt egy szovjet űrállomáson”, a jóslat beteljesülésére pontosan húsz évet kellett várni, s így is kisebb csoda, hogy egyáltalán megvalósult. Sokáig úgy tet­szett, hogy az újabb közös űr­program el van átkozva. Először a világűrben ke­ringő Mirről érkeztek baljós jelzések. Nem nyílt ki az egyik napelemsor, majd oxigénszi­várgást észleltek valamelyik dokkolóállásnál, s elmaradt az egyik űrséta is. Az amerikaiak magabiztosan sürgették az oroszokat a hibák kijavítására, majd rögvest elhallgattak, ami­kor kiderült, hogy egyik, fellö­vésre váró űrhajójukat majdnem megették a harkályok. Az Atlan­tis űrrepülőgéppel is kezdtek ba­jok adódni. Előbb a vezérlőrend­szerben észlelt szivárgás miatt kellett elhalasztani a startot, majd a rossz időjárás húzta ke­resztül a számításokat, s volt, hogy az irányítóközpont még arra sem adott engedélyt, hogy megkezdjék az üzemanyagtartá­lyok feltöltését. Néhányan már a végleges ku­darc lehetőségét és következmé­nyeit mérlegelték, amikor nagy nehezen csak elindult az Atlan­tis, és a Mirrel történt sikeres összekapcsolódása után minden korábbi nehézség a múlt ködébe veszett. Húsz év múltán ismét együt dolgoznak tehát a két űr­nagyhatalom képviselői, s bár a technika két évtized alatt renge­teget fejlődött, az emberi termé­szet szemernyit sem változott. Bombasztikus kijelentések­ben most sincs hiány: az Atlantis és a Mir összekapcsolása egye­sek szerint új fejezetet nyitott az emberiség történelmében, s mi sem kézenfekvőbb, hogy a tu­dományos együttműködés sikere most is jelentős befolyással van a világbékére. Talán csak a hazai lapok visszafogottabbak kicsit. Ismert hírlapírónk, aki jelenleg a parlament padsorai­ban a képviselők sorát gyara­pítja, ezúttal bizonyára nem írta volna, hogy „a mi egünkön fényesebben ragyogott a Szo­juz, mint az Apolló!” Kovács Tamás A „három nagy” Kínára mosolyog Lehet, hogy a három nagy amerikai autógyár Japánnal keményen beszél, Kínával vi­szont más hangot üt meg, kedves szavakkal és moso­lyokkal. A Ford Motor, a Chrysler és a General Motors be akar jutni a világ leggyor­sabban növekvő autópiacára, és a következő hónapok vagy akár hetek megmutathatják, mekkora sikerrel - jelenti a Reuter. Az érdeklődés tárgya két többmilliárd dolláros autóbe­ruházás, az egyik Sanghajban, a másik a déli Kuangtung tar­tományban. A győztes - vagy győztesek - jutalma időbeli előny lesz a külföldi verseny­társakkal szemben egy olyan piacon, ahova elsőként ér­kezni a legfontosabb. A part­nerek kiválasztásánál Peking fő szempontja az, hogy tőké­hez, technológiához és igaz­gatási ismeretekhez jusson e kulcsiparág fejlődése érdeké­ben. Június végén a „három nagy” bemutatta legújabb modelljeit az Auto Shanghai ’95-ön, Kína legnagyobb vá­rosának mindeddig legna­gyobb autóbemutatóján. A Ford és a General Motors egymással is verseng Sang­hajban. Udvarolnak a Sang­haj i Autóipari Vállalatnak, amely már Kína eddigi legsi­keresebb közös vállalkozását működteti a német Volkswa- gennal, és most új parntert ke­res közepes nagyságú sze­mélygépkocsik gyártásához. Nemrég azonban Wayne Booker, a Ford nemzetközi gépkocsiügyeleteit irányító alelnök földfedte: fél évvel ezelőtt a kínai hatóságok föl­kérték a Fordot, hogy szálljon versenybe a kuangtungi gyár­ban tervezett kisteherautó­gyártás elnyeréséért. Nem tudni, hogy Peking a General Motorsnak szánja-e a sang- haji és a Fordnak a kuang­tungi üzletet, de Rudolf Schlais, a General Motors kí­nai tevékenységének vezetője szerint a kínaiak nem akarnak veszteseket a versenyben: a nagy piacon sok külföldi au­tógyártó számára van hely. A Ford azzal növelte von­zerejét, hogy az elmúlt hóna­pokban többszáz millió dol­lárt fektetett sanghaji alkat­részgyártó üzemekbe. Mind­három amerikai cég a legkor­szerűbb járműveit ígéri, tech­nológiaátadást és kínai mér­nökök szakmai képzését. A „három nagy” elnökei rend­szeres látogatók Pekingben, lobbiznak a felső szintű kínai vezetőknél. Hivatalos kínai előirányzatok szerint 2000-re évente 3 millió autót adnak majd el az országban, és en­nek 60 százalékát a személy- gépkocsik fogják jelenteni. Szupergyors Párizs és Brüsszel között Jövő júniustól két órára rövidül a vonatút Párizs és Brüsszel között - jelen­tette be a belga állami vasút vezetése. A két fő­város közötti utazás jelen­leg 3 óra 15 percig tart - ez a tervek szerint több mint egy órával lesz keve­sebb. A szupergyorsvonat u- tazósebességének növelé­séhez a belga vonalsza­kasz jelentős részén újjá kell építeni a sínpályát. A munkálatok még csaknem egy évet, és közel 18 mil­lió dollárt igényelnek. Mit akarnak a tamilok? Ceylonból a halálba A 18 sri-lankai menekült ka­tasztrófájához hasonló még nem fordult elő a magyaror­szági illegális migráció törté­netében. Magyarországon ed­dig tamilok menekülés közben még nem vesztették életüket. És másutt? Két évvel ezelőtt Szlovákián keresztül egy autó­busz üregeiben Ausztriába ju­tott öt tamil. A csempészek az 1-es autópálya egyik parkoló­jában áltlak meg, hogy kien­gedjék a férfiakat, akik azon­ban addigra megfulladtak. A csempészek átrakták a holttes­teket egy személyautóba, és el­tűntek. A döbbenet a tömegkataszt­rófának szól, annak, amely itt történik nálunk, vagy a közel­ben. A halálraszánt menekülők tragikus sorsa egy pillanatra mégis rá kell irányítsa a fi­gyelmet egy olyan konflik­tusra, amely a hozzánk köze­lebbi térségek belháborúi miatt csak ritkán kerül szóba. A ha­zájukat elhagyó tamilok, bele­értve a szerencsétlenül jártakat, főként a munkalehetőség, a jobb élet reményében veszik útjukat Nyugat-Európa felé. De kik is a tamilok, és miért harcolnak hazájukban, Sri Lankán? Sri-Lanka, régi nevén Cey­lon 1948-ig a brit birodalom gyöngyszeme volt. Az Indiától délre fekvő, festőién szép szi­getország több részén is élnek tamilok: ők a 17,5 millió lélek­számú lakosság többségét al­kotó szingalézekkel szemben a - legnagyobb, több mint más­fél milliós - kisebbséget alkot­ják. A brittek 1948-as kivonu­lását követően a többségében buddhista szingalézek és a nagyrészt hindu tamilok egy ideig békében éltek egymás mellett, majd kirobbantak az elégedetlenségi mozgalmak. 1983-ban pedig véres polgár- háború kezdődött a lázadó ta­milok és a szingalézek, illetve a tamilok és a központi kor­mány között, s ennek során legkevesebb 50 ezer ember vesztette életét. A háború során több ízben is történt békéltetési kísérlet, de azok rendre meghiúsultak. így volt ez az 1989 áprilisában folytatott béketárgyalásokkal, amely csak egy év viszonyla­gos nyugalmat hozott, és az idei januárban létrejött, rövid életű tűzszünettel is. A történet hosszú, megértéséhez azonban tudni kell, hogy a Dél-Ázsiá- ban közel százmilliót számláló tamilok India őslakóinak tart­ják magukat, méghozzá nem alaptalanul, mert e tamilok hinduk, gazdag irodalmuk , remek építészetük, élő hagyo­mányaik vannak. Amikor Sri Lanka szigetén az angolok kisajátították a föl­deket, és a múlt század elején teát kezdtek el termeszteni, In­diából hoztak tamil munkáso­kat, akik szorgalmas és olcsó munakerőt jelentettek. A szi­getország Indiához közeleső északi végén, Jaffna környékén tamil régió alakult ki, amely­nek lakói a dolgok logikája szereint jogokat követeltek maguknak. Eleinte csak olyan elemi jogokat, mint a nyelv- használat, saját iskola, önkor­mányzat, de a szingaléz fel- sőbbség meg nem értése miatt fokozták igényeiket: az általuk többségében lakott térségben előbb autonómiát követeltek, majd egyre elszántabb harc kezdődött a saját állam létre­hozásáért és a Jaffnai félsziget Ceylontól való elszakadásáért. Mindez az indiai tamilok er­kölcsi, anyagi és fegyveres tá­mogatásával. A legharcosabbak, az úgy­nevezett tamil tigrisek, katonai szervezetük, a Tamil Feszaba- dító Tigrisek nevű szeparista szervezet irányításával szabá­lyos gerillaháborút robbantot­tak ki a központi, colombói kormány ellen. Céljuk eléré­shez pedig semmilyen eszköz­től nem riadtak vissza, bele­értve a legkülönfélébb terror­akciókat, falvak felrobbantá­sát, békés állampolgárok le- gyilkolását. Eközben a gerillá­kat a dél-indiai Tamilnadu ál­lamban képezték ki. A háború oly mértékben eszkalálódott, hogy a merényleteknek magas­rangú politikusok, illetve köz­tisztségviselők is célpontjai és áldozatai lettek mindkté részről, íly módon vesztette életét a többi köztöt Radzsiv Gandhi indiai miniszterelnök és Premadasa sri- lankai elnök is. A tamil tigrisek katonai szervezetének csoportjai elszántabban küzdenek, mint va­laha. Tagjai jobbára fiatalok, s a fegyveres harcba teljes mérték­ben bevonták a nőket is. Ők al­kotják az öngyilkos merénylők csoportját, a „Fekete tigriseket”. Legtöbbjük az alacsonsabb ren­dűek kasztjából kerül ki, s a je­lenlegi rendszerben más esélyük nincs is a felemelkedésre. Az etnikai barrikád mindkét oldalán erőszak és pusztítás fo­lyik. Az ország 17 millió lakosá­ból egymillió kényszerült el­hagyni lakhelyét, félmillióan menekültek az országhatárokon túlra. Csak a fővárosban, Co- lombóban 750 ezer tamil mene­kült él. A sri-lankai hadsereg hosszú évek óta birkózik a tami­lokkal, sikertelenül. Korábban az indiai hadsereg is kísérletet tett a szingaléz és a tamil harcosok szétválasztására. Radzsiv Gnandi volt indiai minsitzerel- nök Colombo oldalára állt és tá­mogatta a szigetországot a láza­dók elleni harcban, ugyancsak sikertelenül. A Ghandrika Ku- maratunge által kezdemnyezett békefolyamat összeomlott. A tamil lázadók és a szingaléz kormánycsapatok közötti, ez év januári tűzszünet május közepén semmissé lett, az erőszakhullám ismét kiújult. A háború nemcsak a költségvetést terheli meg - a kormányak ez eddig évente 400 millió dollárjába került - de kilá­tástalan is: az erőszak, a terror láncoltata végtelen.

Next

/
Thumbnails
Contents