Új Dunántúli Napló, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)
1995-07-24 / 200. szám
1995. július 24., hétfő Külföld Dünántúli Napló 11 Kuvait - belülről Kisebb Dunántúlnál - de a határokig sem érdemes - nem is lehet nem is ajánlatos - kirándulni. Egy kis gyöngyszem. Ez a kis öbölmenti állam (innen nézve Arab öböl, Iránban Perzsa öböl a hivatalos neve) az Öböl északnyugati mélyén a déli oldalon uralja a tergerpar- tot. S ennek is legvégén az elkeskenyedő Kuvaiti Öböl Kuvait város szintjén, amelyben már folyó-sebességgel folyik ki és be naponta kétszer a két métert is meghaladó (!) ár-apály tengervíz-mozgása. Északra Iraknak egy kis kikötőt biztosít a nemzetközi határ, északnyugatra Irak, Délre Szaudi Arábia határát húzták meg vonalzóval - lakatlan sivatagi területen, helyenként értékes olajmezők felett. - Azt mondják, Kuvait olaj vagyonának van a legnagyobb jövője - a mélyben erre, szivárog” az olajkincs. A közeli Egyesült Arab Emirátusokban már felkészültek az olajgazdaság utáni gazdaságra: Singapore vagy más távolkeleti, amerikai méretűre emlékeztető dinamikájú város építéssel, nemzetközi kereskedelmi fejlesztéssel, turisztikai nyitással, liberalizált társadalommal (20% kisebbség alatt a tulajdonos, gazdag állampolgárokkal). Ennek szinte ellentéteként pl. Szaud Arábiában, Iránban az olajszektor mellett más természeti adottságokat is sokoldalúan kihasználó gazdasági berendezkedést látunk, hagyományos „benszülött” nemzetiségű parasztsággal, munkássággal - s Kuwaitba is irányuló elsősorban mezőgazdasági exporttal. Ezeket a végpontokat tükrözi e szomszédos országok iszlám hagyománya is - amelyekkel összevetve a középütt elhelyezkedő Kuvaitban ugyan teljes az alkoholtilalom, a nők nem választópolgárok, de vezetnek autót, egyedül is kimehetnek az utcára és viselhetnek a hagyományostól eltérő, s kevésbé fedett divatos öltözetet, napi imaidőben nem áll le az élet, s nem záiják be az üzleteket... s az aktuális téma: járhatnak koedukált iskolába is gyerekeik (a féltett lányokra gondoljunk!) - S a vallásszabadság jegyében mi is járhatunk katolikus misére, amint a kopt egyiptomiak a saját templomukba, mások keresztyén felekezeti istentiszteletekre. Csak a templomtorony, a harangozás és a körmenet tilos. De nagyszombaton, s karácsonykor arab rendőrök segítik a templomok környéki zsúfolt forgalmat. S tiltottak a más vallású témában fogant videók - igy pl. a Jézus Krisztus Szupersztár is, meg a Schindler listája is ... Valamint az iszlám normák szerint minden „erotikus” jelenet okán számos európai-nyugati film, legalábbis eredeti vá- gatlan verziójában. A legszelídebb divatlapban éppúgy, mint a mi ízlésünk által elfogadott képesújságban - ha bekerül az országba - a mezítelen testrészek egyedi feketefestéses retu- sálással „felöltöztetnek”. Magunk is tanúsíthatjuk, lehelne) alkohol és disznóhús, nyugtató, altató és bágyító gyógyszerek illetve nyílt testiség és erotika nélkül is élni. Rossz rágondolni: az előbbiek élvezetével mennyivel növekedne még a súlyos közlekedési balesetszám, az egészségtelenül kövér ember ... Az iszlámban a testi öröm nem tiltott. Csak a házasság előtti, házasságon kívüli szex. A többnejűség elfogadott, amennyiben a férj további feleségeinek is azonos szeretetet, gazdagságot - autót - tud nyújtani, a sok- gyermekes család természetes igény - életforma. (Árnyoldala az esetenkénti gyakorlat, amikor idegen nyelvű, vallású, kultúrájú cselédek nevelik a családban a jövő generációt). - S az iszlám az élet szinte minden részletét szabályozó útmutatással él, követőjének egészséges, kiegyensúlyozott életvitelt nyújt - Allah akaratának engedelmeskedve, abban megnyugodva és megbékélve - a család és embertársak szeretetében. Ha mindezeknek mai szemünkkel - megítélésünkkel negatív vonásait, következményeit látjuk esetenként előtérben - az nem a tanítás hibája, amint a vallási fanatizmus és a fundamentalizmus nem lényege, csak egyik megnyilvánulása a különben valóban konzervatív vallásnak. Kuvait iszlám állam, amelyben a nemzetvallás a törvény alapja, de évtizede parlamenti demokrácia van. Minden hivatalban, de a magánszférában is a közismert páros fotón tekint le az Emir és a Trónörökös miniszterelnök portréja - a legőszintébb szeretet jegyében. (Nem úgy, mint felejthető félmúltunkban, nemhivatalos kötelezőként s kizárólag hivatalos helyiségekben szokott-volt nálunk. Azt mondják, hogy az invázió hónapjaiban, külföldi száműzetéséből megszervezve az Emir minden otthonmaradt és külföldre menekült kuvaiti családnak megélhetést biztosító fizetést juttatott. Viszont érdekes módon, s nem azonos előjellel, sok más dolog is a mi 40 éves múltunkat idézte vissza: Az AGRO Betét és Hitel Bank Rt. bankpapírjainak legújabb kamatai GARAS - a guruló betét A GARAS betétszerződést annak ajánljuk, aki szereti a kényelmet és a biztonságot. Ha a 30, 60 vagy 90 napos lekötési idő elteltével Önnek még nincs szüksége a pénzre, semmit sem kell tennie, az mégis tovább kamatozik. A Bank - a kamatokkal növelt betétösszeget - automatikusan újra leköti az eredeti időtartamra. Lekötési idő 30 nap 60 nap 90 nap Éves kamatláb 25,0% 26,0% 27,0% KRAJCZÁR - a klasszikus betét W A KRAJCZÁR takarékbetét szerződést annak ajánljuk, aki magas hozam fejében hosszabb időre nélkülözni tudja pénzét. A takarékbetét 120, 180, 270, 366 és 540 napra köthető. Ha a lekötés idejére naptári év vége esik, a Bank a kamatot tőkésíti, így az Ön pénze kamatos kamattal gyarapodik. Lekötési idő 120 nap 180 nap 270 nap 366 nap 540 nap Éves kamatláb 27,0% 28,0% 28,0% 28,0% 28,0% 7621 Pécs, Király utca 36. 1995 április 2-án Göncz Árpádot AI Sábán sejk Kuvait entírje fogadta a kuvaiti repülőtéren az itteni világban spontán és őszinte igényű tekintélyelv, „személyi kultusz”, „szocialista realista stílustalanságra emlékeztető dekoráció és ábrázoló művészet, rendőrállami jegyek, s az itt szinte természetes, nagycsaládi-törzsi-rokoni kapcsolatrendszerben gyökerező protekciózás. S ennek negatív velejáróit is ellenőrizni - visz- szaszorítani hivatott, minden képzeletet és értelmet felülmúló bürokrácia. S milyen különös, a mai magyar valósággal rímelő - ugyan magasabb dimenziókban időszerű - itteni napi gondok, újságcikk témák: kezelhetetlen adósság, államháztartási deficit, forráshiány, a csökkenő olajjövedelem mellett tarthatatlan állami támogatási rendszer, szociális ellátottság, ingyenes szolgáltatások. Valamint: privatizáció, s az IMF ajánlása szerinti áremelések illetve adózási rendszer bevezetése! Kuvaitban ma közel 2 millióan élnek (az invázió előtti 2,2 milliós lakosság szám elérése nem cél), s változatlanul - a sajtó vélemények szerint aggasztóan - kisebbségben a kuvaiti állampolgárok aránya: 37%, (amely állampolgárságot, s a vele járó privilégiumokat, gondoskodást megszerezni gyakorlatilag lehetetlen). A Helsinki emberjogi szellemben talán a bennszülött, őshonos, de korábban nomád s ma „stateless” (hontalan, állampolgárság s így útlevél nélküli), beduinoknak mondott kuvaitiak jogát fogják a jövőben elismerni. - Az invázió előtti, szintén hontalan - szorgalmukkal fontossá és megbecsültté vált - palesztinok nem maradhattak. Ugyanis Saddan felbújtására kuvaiti gazdáik ellen fordultak, s ezzel bizalomvesztetté nemkívánatossá, s így földönfutókká váltak - lakónegyedeik ma is üresen állnak. A sok vendégmunkásból a legtöbb a szolga-féle - a minden képzettség, esetenként akár az arab, akár a második nyelvként hivatalos angol tudása nélkül, nem is arab, illetve iszlám vallású cseléd, „maid”, takarító, küldönc, fizikai munkás - s a magánszektorban foglalkoztatott valódi hasznos munkaerő: kereskedő, iparos, valamint a kisszámú magasképzettségű szakember. A magánszektorban foglakoztatottak 98%-a nemkuvaiti, az állami szektorban, a nemtermelő szférában az invázió óta a kuvaitiak képezik a többséget. A többszázezres többségben lévő egyiptomi, indiai, „expat- rióták” mellett más arabok és ázsiaiak - Pakisztánok, iránok és szírek, valamint bangladesiek és fülöpszigetiek - és sok más nemzet képviselői mellett mintegy kétszáz magyar is. - Róluk legközelebb ... Dr. Varga Gyula mvmmj DISZPERZIT 2 lit. 460.4 lit. 870.8 lit. L3*&r- 1.540.16 Üt. Z^oer- 2.450.HÉRA diszp. falfesték 16 lit. 2-7*07= 2.S00.TRINÁT fehér zománc 1 lit. --€8377 630.5 lit. 3-080^ 2.800.TRINÁT alapozó 0.7 lit. -43077 390.5 lit. 2^4077 2.300./jtiníU a Irálct tart./ lo.ooo ft nini nr-s nmúsmm 5% eaoeoméari U Pécs, Hajnóczy u. 6. in 1 skandináv T el: 72-311-715 Nyitva: h-B 7-17-ig: sz:7-12-m. PÉCSI HÖVIKÖT KFT. továbbra is várja kedves vásárlóit Nálunk már tart a NYÁRI VÁSÁR Nyári áruból 30 % ENGEDMÉNY- úszók, női top-pólók rövid ujjú ing, rövid ujjú blúz További kínálatunk- bébiáru- köntös- rövidáru- fehérnemű- zokni, harisnyanadrág Cím: Pécs, Közraktár u. 1-3. (volt Röviköt Diszkont helyén) Nyitva: hétfőtől-péntekig 8-16 óráig (57763) Akár 33% évi hozammal KINCSTÁRJEGYEK, ÁLLAMKÖTVÉNYEK 3, 6, 12, 18 hónapra 50.000 Ft-tól! KÁRPÓTLÁSI JEGYÉRT 175 %-on WESTMINSTER II. Törzs, illetve Kamatozó részvény jegyezhető szeptember 15-éig CENZOR BRÓKER Kft. Telefon: 72/324-726 Új címünk: Pécs, 7621 Tímár u. 4/a TISZTELT KERESKEDŐK, VÁLLALKOZÓK A MERKATIMPEX Élelmiszer Nagykereskedelmi Kft. A C + C üzletháza rendkívüli akcióval várja Önöket 1995. július 24-étől 1995. augusztus 7-éig Olympos és Top-Joy termékekből Olympos citrom 1/1 84,00 Ft Olympos narancsital 1,5 96,00 Ft mandarinital 1,5 96,00 Ft Top-Joy alma, f. szőlő, k. szőlő 61,00 Ft sárgabarack 91,00 Ft körte, ananász, narancs 40 % 87,00 Ft Áraink az ÁFA-t tartalmazzák! Pécs, Mecsekalja-Cserkút II. rakodó, 6-os főútvonal 205-ös km-nél lévő leágazás Nyitva tartás: 7.00-15.00 óráig szombaton: 7.00-13.00 óráig Hozd a pénzt és... (52592)