Új Dunántúli Napló, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)
1995-07-24 / 200. szám
8 Dünántúli Napló Az Olvasó Véleménye 1995. július 24., hétfő Balesetveszély - Nem csak Hosszúhetényben (felvételünkön), de a megye más településein is olyan helyzetbe kerülhetünk, hogy a közlekedési tábla takarása miatt nem tudunk megfelelően igazodni az előírt KRESZ-szabályokhoz. Szépek a zöldellő lombok, mégsem ártana kicsit megnyesni őket, mielőtt baj lesz. fotó: mülller andrea Miért fizettették meg a helyjegyet? „Nem mi ejtettük át, tőlünk ne várjon semmit!” Július 11-én elővételben vásárolt félárú menetjeggyel és helyjeggyel Budapestre utaztam a 6.10-kor induló Inter City vonattal. A visszaútra szóló jegyet szándékosan nem vásároltam meg, nem tudva előre, hogy melyik vonattal utazom vissza. Az értekezlet, amely utazásom célja volt 15.50-kor fejeződött be, így annak helyétől, a Fórum Hoteltől rohantam a metróhoz és 16.20-kor érkeztem a pályaudvarra. A körpénztámál szerencsém volt, ketten voltak előttem, így időben meg tudtam vásárolni a jegyemet a 16.30-kor induló gyorsra. Mivel a pénztáros által kért összeg megegyezett az Inter City-re szóló jegy összegével, a 16.30- kor induló gyors tudomásom szerint pedig helyjegy váltása nélkül volt igénybevehető. Rákérdeztem a pénztárosra, hogy miért adott helyjegyet. Közölte, hogy ez a vonat is helyjegyes. Időm már nem volt arra, hogy a menetrendi táblán ennek valódiságáról meggyőződjek, de meggyőződhettem róla a vonaton, ugyanis valóban nem volt helyjegyes. Visszamenni már nem is lehetett időm, így gondomat a jegy vizsgálónál, majd a vonat- vezető-jegyvizsgálónál tettem szóvá. Mindkettőjük válasza rövid volt: nem mi ejtettük át, tőlünk ne várjon semmit. Egyébként mindez a 816. sz. vonaton történt. Barkóczi László Pécs, Esztergár L. 3/b. A hiányzó 80. címer Beteg gyermek várja a segítséget! Egy tíz éves beteg kisgyermek külföldi gyógykezeléséhez lenne szükség nagyobb ösz- szegre, amelyet a szülők nem tudnak saját erőből előteremteni. Kérjük, akinek anyagi lehetősége engedi, segítsen! Adományokat a következő számlára lehet befizetni: BB. Rt. Pécs 244-77772-30368. Pécsi diáksiker A Magyar Asztronautikai Társaság országos űrkutatási pályázatot írt ki, amelyre 51 pályamű érkezett. A 17 éves Könyves Vera, a pécsi Babits Mihály Gimnázium tanulója „Küldetés a bolygóra” című dolgozatát különdíjjal jutalmazták. Csikós Zoltán Nyaralás A Csertői Gyermekotthon há- 1 rom lakója egy hónapig nyaralt Németországban Lothar Weiss Vitten város tiszteletesénél. Külön megtiszteltetés, hogy az ezüst istentiszteletén meghívott vendégként részt vehettem. Lothar Weiss ott megemlékezett a Csertői Gyermekotthon lakóiról, dolgozóiról további segítséget ígérve. Csuhái Józsefné igazgató Támogatás iskolásoknak Zók község önkormányzata a korábbi évek gyakorlatának megfelelően támogatja idén is azokat a zóki családokat, akiknek általános iskolás gyermekeik vannak. Az önkormányzat a nehéz gazdasági helyzete ellenére az idén is megtéríti a gyermekek autóbuszköltségét, valamint megvásárolja részükre a szükséges tankönyveket és füzeteket. Filipovics Istvánná Buszjegy gond Gyeden vagyok, ritkán utazom busszal. A napokban mégis rákényszerültem, de nem volt jegyem. Az újságos már zárva tartott, tovább keresgélni nem volt időm. Gondoltam, mint máskor, majd a buszon. De nem így lett. A vezető vállvo- nogatva közölte: nincs jegy, elfogyott. Az ellenőr úgy tájékoztatott, hogy csak este 7 órától „kötelező” jegyet adni a vezetőnek. Én ezt is megértem, de akkor legyen egységes, ne tegyenek kivételt, mert így válhat a jószándékú utas bliccelővé. M-né Gy. I. Az oldalt összeállította: Dr. Dunai Imréné Örömmel vettem kézbe a Pannónia Könyvek sorozatban megjelent „Címerek Pécsett” című könyvet, Sey Gábor munkáját. A kötet felsorolja az ösz- szes fellelhető címert, a helyszínek megjelölésével. Ezeket összegzi is a 109. oldalon, megjegyezve, hogy Pécs városában 79 különböző címer található. Elkerülte a szerző figyelmét egy, a köztemetőben található címer, amely talán éppen a legközelebb van a főkapuhoz. Az „I” parcella 13-as sírhelye a Vizkelety-család sírboltja, ahol a síremléken ovális fém öntvényen szerepel a Vizkelety-cí- mer: álló háromszögű pajzs, felül két homorú ívvel süvegezet- ten. A pajzsmezőben jobbra fordult, ágaskodó griff, jobbjában görbe kardot, baljában hatágú csillagot tart. A pajzs felett jobbra néző pántos sisak, kétoldalt foszladékkal. A sisakdísz: a sisakkoronára helyezett jobbra forduló, könyökben hajlított, görbe kardot tartó páncélos kar. A címer színeket nem jelöl. Ugyanezt a címert ismerteti a heraldikai szakirodalom is, szintén a színek leírása nélkül szerepel Nagy Iván munkájában, a „Magyarország csa- ládai címerekkel és nemzedékrendi táblákkal” című műben. Itt a családfára vonatkozó részletes elemzést és rokonsági utalásokat is fellelhetünk. A „Révai Nagy Lexikona” 19. kötete említi a család két festőművész tagját, a testvér Imrét és Bélát. Vizkelety Imre Pécsett hunyt el, s közhivatalt is betöltött. Munkásságáról a „Somogy” kulturális folyóirat 1990. évi 1. száma közöl értekezést Boda Miklós tollából, „Vizkelety Imre Zrínyi-kultuszáról” címmel. Pécsi-baranyai vonatkozásban is említésre méltó tehát a Vizkelety-család, legyen ezért ez a néhány sor kiegészítő a pécsi címereket taglaló könyvhöz. Kováts Ferenc Komló, Berek u. 1/C. Allattetem a törmelék között Pécsről, a Báránytető környékén élőktől kapta szerkesztőségünk a következő levelet 18 aláírással: Bárány tető, amely a szanatóriumtól és a Mandulás kempingtől háromszáz méterre fekszik a város irányában a központtól pedig kocsival öt percnyire - víz, gáz, csatornaellátást ugyan nem kap, de szemetet annál inkább. A környéket hétvégenként valósággal elárasztja a szemét és a bűz, nemcsak az egyetlen konténer megtelte miatt, hanem a régi kőbánya feltöltéséhez érkező törmelék között lévő hulladéktól is, amelyet közvetlenük a lakók portái elé raknak le. A háztartási szeméten kívül található itt kutya, macska, sőt még birkatetem is. A környék lakói az ideszállítókkal időnként már bizony közelharcba is keverednek, de a helyzet ettől sem változik. Az illetékeseknek is már többször jeleztük a problémánkat. Ez a kép nemcsak esztétikailag elfogadhatatlan, de Pécs hírnevét is rontja, és még fertőzésveszély kialakulását is okozhatja. Zajban, porban élünk Még 1965-ben szántót építettek Görcsöny belterületén a lakóterülettől 25-30 méter távolságban. Nem az a baj, hogy építettek, hanem az, nem vették figyelembe, hogy a közelben emberek élnek. Ez a szárító üzem azóta is működik, nagy hangzavarral. Emiatt aludni, pihenni nem lehet, sem a lakásokat szellőztetni. Udvarunkat, növényeinket, gyümölcseinket vastagon lepi a szálló por. Mi, itt élők, kérjük az illetékeseket tegyenek valamit. A Környezetvédelmi Hatóságnak minden évben jelezzük gondunkat, ők kiszabják a büntetést, mi pedig nyeljük tovább a port és hallgatjuk a zajt. A termelőszövetkezet vezetői mindig ígérték, hogy gondoskodnak a porelszívásról, a hangzavar csökkentéséről. De ez mindig csak ígéret maradt. Senki nincs, aki segíteni tudna? Kiss István Tüttő Jánosné Balaton, te „drága”! Egy kiló barack 490-ért Módos vendégeim jóvoltából, 15 év elmúltával most láttam újból a Balatont. Csodaszép! De .. . Miért van az, hogy a megfáradt, középosztálybeli polgár, aki egész éven dolgozik, nem teheti meg, hogy családjával a magyar „tengerparton” víkendezzen. Miért? Mert az árak olyan magasak, hogy mi magyarok nem, vagy csak kevesen tudják megfizetni. Egy kilogramm barackért 490 forintot kértek Badacsonyban. Soksok kérdés merült fel bennem a tíz nap alatt, de mint kisember, meg sem próbáltam rá megkeresni a választ. Fekete Mónika Csak egy javaslat Még télidején olvastam a sajtóban, hogy az állatkert szálastakarmány hiánnyal küzd. Ismét lesz tél és hiány is előfordulhat, pedig az idén - hála a bőséges, májusi csapadéknak - tömör, magasra nőtt fű vár kaszára a közterületeken, a „senkiföldjén”, az árokpartokon egyaránt. Persze a kaszálás és betakarítás munkaerő igényes, a munkaerő pedig pénzkérdés. A munkanélkülieket, a munkanélküli segélyen lévőket nem lehetne igénybe venni erre a munkára? Amennyiben ez netán megoldható, az eredmény többszörösen is hasznos lehetne. Az állatkert bővelkedne szálastakarmányban és kevesebben tüsszögnénk a pollentől. A környezet is elfogadhatóbb lenne, a gondozatlan terület a rágcsálóknak nem nyújtana zavartalan tanyát. Császár Irén Szerkesztői üzenet „Várom a választ” jeligére, valamint K. T. pécsi olvasónknak üzenjük, írják meg nevüket, címüket, hogy kérdéseikre, problémájukra pontos, kimerítő választ tudjunk adni. Válaszol az illetékes Az Új DN. július 10-i számában megjelent „Egyoldalú szerződésbontás” című írásra a következő válasz érkezett: Az újságcikk olvastán az a benyomása támadhatott sokaknak, hogy Vass Lajosnéval szemben a Pécsi Közüzemi Rt. súlyos méltánytalanságot, esetleg ami annál is borzasztóbb, szerződésszegést követett el. Vass Lajosné azonban nem kötött mezőgazdasági haszonbérleti szerződést a Pécsi Közüzemi Rt-vel. Nemlétező szerződése alapján pedig kártalanítási igénye sem lehet. A Pécsi Közüzemi Rt. ugyanis Vass Lajosné helyett fiával, Vass Tiborral kötött szerződést, aki valamilyen oknál fogva ezidáig szüleitől eltérően, még csak szóban sem jelentette be kártalanítási igényét. A levélíró eddig nem tett eleget a Pécsi Közüzemi Rt. munkatársai által számtalanszor megismételt kérésnek, járjon el annak érdekében, hogy az erre jogosult személy jelentse be igényét - mint ahogy ezt a károsult bérlők megtették - a károkozó felé közvetlenül, vagy társaságunkon keresztül. A vezetéképítést a MÓL Rt. megbízásából a Siófoki Kőolajvezetéképítő Rt. végezte, és a sajtóban közzétéve felelősséget vállalt az okozott kárért. Mivel a megjelentetett újságcikket még a legnagyobb jóindulattal sem tudjuk érvényesíthető kártalanítási követelésnek tekinteni, ezért egy, az erre jogosulttól származó írásos kártalanítási igénybejelentés nyomán indulhat eljárás. Lócsai Kálmán fejlesztési menedzser Pécsi KözUzemi Rt. Jogi tanácsadó K. L. olvasónk a hagyatéki tartozások felól érdeklődik. Polgári Törvénykönyvünkben meghatározottak szerint hagyatéki tartozások: a./ az örökhagyó illő eltemettetésének költségei; b./ a hagyaték megszerzésével, biztosításával és kezelésével járó szükséges költségek (hagyatéki költségek), valamint a hagyatéki eljárás költségei; cJ az örökhagyó tartozásai; AJ a kötelesrészen alapuló kötelezettségek; ej a hagyományon és a meghagyáson alapuló kötelezettségek. A hagyatéki tartozásnak ezen a minőségén és fennállásán nem változtat, hogy az - akár az öröklés megnyílta előtt, akár utóbb - az örökös, mint hitelező javára keletkezett. A hagyatéki tartozások sorrendje szerint előbb álló csoportba eső tartozások a kielégítés alkalmával megelőzik a hátrább álló csoportba soroltakat. Abban a csoportban, amelyben az összes tartozások kielégítésére lehetőség már nincs, kielégítésnek a követelések arányában van helye. Az örökös a hagyatéki tartozásokért a hagyaték tárgyaival és annak hasznaival felel a hitelezőknek. Amennyiben a követelés érvényesítésekor a hagyaték tárgyai, vagy hasznai nincsenek az örökös birtokában, annyiban az örökös öröksége erejéig egyéb vagyonával is felel. Azokat a vagyontárgyakat azonban, amelyek nem kerültek az örökös birtokába, továbbá azokat a követeléseket és egyéb jogokat, amelyek nem voltak érvényesíthetők, valamint az átvett vagyontárgyak meg nem lévő hasznait csak annyiban lehet az örökös felelőssége megállapításánál számításba venni, amennyiben az örökös ezektől neki felróható okból esett el. A házastárs tűrni köteles, hogy a házastársi haszonélvezetével terhelt vagyonból a hitelezők követeléseiket - a hagyományon és a meghagyáson alapuló követelések kivételével - kielégítsék. A kötelesrész a házastárs korlátozott haszon- élvezetét nem sértheti. Kiss G-né kérdése, hogy a közalkalmazottnak mikor jár jubileumi jutalom. Az 1992. évi XXXIII. sz. törvény 78. §-ában meghatározottak szerint a huszonöt, harminc-, illetve negyvenévi közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkező közalkalmazottnak jubileumi jutalom jár. A jubileumi jutalom: a J huszonöt év közalkalmazotti jogviszony esetén két havi, bJ harminc év közalkalmazotti jogviszony esetén háromhavi, cJ negyven év közalkalmazotti jogviszony esetén öthavi illetménynek megfelelő ösz- szeg. A közalkalmazott nyugdíjazásának évében esedékessé váló jubileumi jutalmat nyugdíjazáskor kell kifizetni. Ha a közalkalmazott legalább harmincöt évi közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkezik, a negyvenéves közalkalmazotti jogviszonynyal járó jubileumi jutalmat: a./ a nyugdíjazásakor részére, bJ közalkalmazotti jogviszonyának elhalálozása miatt történt megszűnése esetén az örökösnek kell fizetni. S. A.