Új Dunántúli Napló, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)
1995-07-23 / 199. szám
1995. július 23., vasárnap Sport dunántúli Napló 11 Öt év után Spanyolországból Zozó ismét a pécsi parketten Füzesi Ferenc (fehér mezben), Pécsett a magyar válogatott tagjaként ziccerből célozza meg az ukránok hálóját. Háttérben csapattársa, a világválogatottat is megjárt Iváncsik Mihály figyeli társa alakítását. fotó: laufer László Ribli segítségével A déidunántúli minőségi sakksportot mintegy öt éve nagyszerűen reprezentálja a Tungsram Nagykanizsa. Az OB I-es férfi sakkozók, a ragyogóan fejlődő korcsoportos versenyzők a jobbnál jobb eredményeket szállítják. Ugyancsak jegyzett a kanizsai hagyományos verseny, a Tungsram Kupa, a nemzetközi nyflt viadal a Grand Prix sorozatban és újabban azzal is kitűntek a kanizsai szervezők, hogy hagyományteremtőként útjára indították a nemzetközi gyermekversenyt is.- Sokat fáradoztunk annak érdekében, hogy a kanizsai sakksport a csúcsra érjen. Ebben számosán felsorakoztak mellénk, köztük a főszponzor Tungsram Rt. helyi gyára- és a város vezetése, a szponzorok, no és az olyan áldozatkész aktivisták, versenyzők, szervezők, vezetők, mint Kassai Zoltán, Kiss László, Kuhár László, Sziva Antal, Bago- nyai Attila és még sokan mások. Az erőket sikerült koncentrálni és az erőteljes szervezeti-szakmai munka a sikerek forrása tót - említette Nádasi Tamás, a városi sakkszövetség vezetője.-A bajnokság őszi idénye, a lebonyolított hat forduló eredménytelensége miatt megcsapott bennünket a kiesés szele. Az alsóházba kerültünk, igen nehéz helyzet kezdett kialakulni. Mindent megmozgattunk annak érdekében, hogy tartható legyen az élvonalbeli tagság - kapcsolódott a beszélgetésbe Kassai Zoltán, a kanizsai sakkozók csapatvezetője, versenyzője. A tavaszi sorozat előtt erősítették a csapatot a vezetők. Kassai kérésére Ribli Zoltán, az egykori pécsi iskolatárs, a barát, a világhírű versenyző beszállt a kanizsai csapatba, majd jött egy másik segítség, Szilágyi Péter személyében. Az együttes megindult és egy olyan csodálatos tavaszt zárt, amit fémjelez, hogy legyőzték az ezüst- és bronzérmes csapatot is. Joggal ünnepeltek a bajnokság végén, hiszen a tavalyival azonosan, most is a nyolcadik helyet szerezték meg a legjobbak mezőnyében. Ribli, Faragó, Schneider, Kiss L., Horváth, Krutti és társaik bizonyítottak, jelesre vizsgáztak. Balogh Antal Fél évtized telt el, hogy Füzesi Ferenc (családja és barátai között Zozó), a PMSC férfi kézilabda-csapatának válogatott átlövője Spanyolországba szerződött. Rajta kívül egyetlen pécsi játékos sem volt képes öt évet lehúzni profi játékosként egyetlen országban. Zozónak mindez sikerült úgy, hogy az első két évet a Kanári-szigeteken, a Tenerifénél töltötte az I. osztályban, majd áttelepült a szárazföldre, ahol két évet az első-, egyet pedig a második ligában játszott.- Öt év alatt három klubnál játszott. Melyik éveket tartja a legsikeresebbenek? - kérdeztük a hazatelepült játékostól.- Az első kettőt feltétlenül. Nemcsak azért, mert valóban kijött a lépés, de azért is, mert azon időszak volt a legnehezebb. Nyelvi nehézségeim is voltak, és éppen ezért gondot okozott az új környezetbe történő beilleszkedésem. Szerencsére mindebben partnerre leltem a családomban, no és az ottani játékosokban, vezetőkben.- Ha jól emlékszem, akkor még a külföldiek válogatottjában is helyet kapott.- így volt. Márpedig Spanyolország az európai klasszisok találkozóhelye volt azokban az években. Különösen a közép- és kelet-európai országok - a volt Szovjetunió, Jugoszlávia, NDK, Lengyelország, Románia, Csehszlovákia - legjobbjai kerültek az ibériai félszigetre. Ennek megfelelően fejlődött a spanyol férfi kézilabda, nemcsak klubszinten, de a válogatottjuk is.-Bekerült ismét a válogatottba, amelyik éppen Barcelonában vizsgázott az olimpián.- Látja, ezt jó lenne minél előbb elfelejteni. Sajnos, nekem sokáig nem ment, jóllehet éppen akkor kaptam szerződést éppen az olimpia színhelyén. Mitagadás, a magyar válogatott leszereplése nagyon sokáig mély nyomokat hagyott bennem, és ennek megfelelően nem is voltam képes arra a teljesítményre, amit joggal elvártak tőlem, és amit elvártam volna magamtól én is. Valószínűleg ez belejátszott abba is, hogy két év „szárazföldi” szereplésem után a II. osztályban kaptam lehetőséget.- Miként ítéli meg az ötödik évi szereplését?- Az harmadik és negyedik év utáni hullámvölgyre az utolsó év adja meg a gyógyírt. Remek gárda verődött össze, élvezet volt játszani, no és már igazában otthon is éreztem magamat. Jól ment a játék, s ennek következményeként a csapat fölkerült az I. osztályba.- Ön mégis - mondhatni idő előtt - vette kalapját.- A csapat vezetői elbizonytalanodtak. Igaz, az első osztályban való szereplés sok kötelezettséggel jár. Elsősorban anyagi kiadással. Nemcsak a csapat játékosokkal történő megerősítésére gondolok, de arra is, hogy a mi viszonyainkkal szemben elképesztő költségekkel is jár az első osztályban játszani. Harmincöt éves vagyok, tehát aligha gondolhattam arra, hogy a két külföldi szerződéses lehetőség közül az enyém lesz az egyik biztosítható hely.- Öt év távolét után, 92 válogatottsággal a tarsolyában tért vissza Pécsre. Mi motiválta abban, hogy bekapcsolódjon a PMSC munkájába?-Távollétem alatt mindvégig - a Nemzeti Sporton és az Új Dunántúli Naplón keresztül - figyelemmel kísértem a hazai kézilabdás eseményeket. Amikor pedig szünetben hazatértem, velük együtt edzettem. Tehát ismertem minden változást. Profiként éltem meg az elmúlt 15 évet, most sem gondolkodom másképpen. Amikor a csapat vezetői jelezték, hogy számítanak rám, örömmel írtam alá az egyéves szerződést. Ha nem is vagyok olyan fizikai állapotban, mint 25 évesen, tartozom magamnak annyival, hogy bebizonyítsam: tehetségemmel, adottságaimmal, tapasztalatommal hasznára tudok lenni a fiatal, formálódó pécsi együttesnek.- Jelen pillanatban olyan edzője van a csapatnak Tóth András személyében, akivel együtt játszott annak idején. Okoz-e ez valami gondot Önnek?- Semmi képpen nem okozhat. Amikor szájába veszi a sípot, akkor tudomásul kell vennem, hogy ő az edző és kutya kötelességem végrehajtani azt, amit mond. Edzés után pedig éppolyan barátságban vagyunk, amint voltunk csapattagként, illetve ő mint pécsi játékos, én pedig mint a spanyolországi vándorlegény. Kapu László Forma-1 Totó: 9. forduló A Német Nagy- f J díjjal folytatódik í a Forma-1 vb, V ezzel együtt az- TrrT — új VDN és a EXPRESS Renault Origó közös tipp-ver- senye, melynek díjai fordulóként egy-egy Goodyear-sapka, az év végén pedig egy kisorso- lanó Twingo-gyermekautó, illetve a pontverseny győztesének járó párizsi út, és egy szilveszteri vacsora az Express-től. A silverstone-i futamra beérkezett tippek között egyetlen 6 pontos volt, Mayer Györgyné geresdlaki olvasónké, aki nyereményét postán kapja majd meg. Az összesített pontverseny állása 8 forduló után: vezet Hódosi Zoltán 41 ponttal, majd egy 39, kettő 38 és három 37 pontos tippelő követi sorban. A versenybe bármikor be lehet kapcsolódni, így a fenti szelvényt július 28-a, péntek délig kell leadni a Renault Origónál vagy beküldeni az Új VDN címére (7623 Pécs, Rákóczi u. 34.) Rajtlista: Schumacher, Herbert (Benetton); Katayama, Salo (Tyrrell); Hill, Coulthard (Williams); Mansell, Häkkinen (McLaren); Papis, Inoue (Footwork); Barrichello, Irvine (Jordan); Gachot, Montermini (Pacific); Martini, Badoer (Minardi); Panis, Suzuki (Ligier); Alesi, Berger (Ferrari); Diniz, Moreno (Forti); Frentzen, Boul- lion (Sauber). V RENAULT A RENAULT Origó Pécs, Komlói út 94-98. Tel.: 72/238-888 támogatásával ORIGÓ 9* Rmma-l TOTHŰ) 3® Német Nagydíj 3 ........................................ 4............................. 5 . __ _ _........ 6 . ............ .............. .. ________ Név: Cím: Változások a ZTE-nél Megkezdte felkészülését a tavalyi ezüstérmes ZTE-Goldsun férfi kosárlabda-csapata. A nyári szünetben jelentős változások történtek az együttesnél. A tavaly még mérkőzést sem játszott Palás Kornél állítólag befejezi pályafutását. Kertész Tamás, Földesi Attila Siófokra, míg Ágh Péter Nagykőrösre igazolt. Búcsút intett a kék-fehéreknek a két légiós, a finn Pekka Markkanen és az amerikai Craig Sedmak is. Az érkezők már jóval kevesebben vannak. Visszatért a Nyíregyházának kölcsönadott Borosnyai Balázs, és leigazolták a szombathelyi Falcótól a honosított szerb Dragoljub Krivacevicet. A zalai megyeszékhelyen folytatja a szlovákiai VSDS Zi- lina együttesétől Erich Tábi. Szerződést kapott két tehetséges játékos, a kadettválogatott Mészáros Richard, és a saját nevelésű Réti Norbert. A csapat edzője továbbra is az újvidéki Stefan Tot. Tizenötödször a hullámok ellen Jubileumi Balaton-átúszás Bár még egy hetet várni kell a Balaton-átúszásra, már most óriási az érdeklődés Európa legnagyobb ilyen jellegű rendezvénye iránt. Rengeteg az érdeklődő, s jónéhány telefon érkezik külföldről is. Az előkészületekről kérdeztük Szántó Lászlót, a Balaton-átúszás '95 szervezőbizottságának elnökét.- Az idén jubileumot ünnepel a Balaton-átúszás; július 29-én, szombaton (a tartaléknap augusztus 5-e) immár 15. alkalommal kerül sor Európa legnagyobb (édesvízi) tóátúszó versenyére - mondta Szántó László. - A legelső átúszáskor még csak pár száz ember vágott neki a Révfülöp és Balatonboglár közti 5,2 kilométeres távnak. Az évek múlásával mind nagyobb lett a próbázók száma, s egyre több külföldi is „felfedezte” ezt az eseményt. Tavaly aztán új részvételi csúcsot jegyezhettünk fel: 3341- en teljesítették sikeresen a nagy próbát. A magyarok mellett jónéhány külföldi is nekivágott a több mint öt kilométeres úszásnak, s az indulók között voltak izraeliek, kanadaiak, de elindult az akkor Magyarországon edzőtáborozó amerikai vizilabda-válogatott is. Az idén is alaposan felkészültek a rendezők. Szerencsére több szponzor, támogató - a Coca-Cola, a Soproni Sörgyár, a BB, a Mezőbank Rt, az OTP, az OTSH, a Magyar Szabadidősport Szövetség, a MOB, a Rucanor, az adidas, a Pharmavit, a Blikk, a Somogy Megyei Önkormányzat, a Magyar Életmentő Egyesület, a paksi atomerőmű és a Mahart - is felsorakozott a most már országhatáron is túl mind népszerűbbé váló Balaton-átúszás mellett. A várhatóan ezúttal is több ezer célbaérkezőt tea és jéghideg Coca-Cola várja a bogiári parton, a Soproni Sörgyár hatalmas sörsátrában pedig egymást váltják a különböző (zenés) programok. Az idén a Balaton-átúszás egyben az olimpiai ötpróba úszószáma. Néhány fontos tudnivaló: a rajt - csakúgy, mint a korábbi években - Révfülöpön lesz, itt is kell majd jelentkezni. Minden induló kötelező orvosi vizsgálaton esik át. Már reggel 7 órától lehet nevezni, az első próbázók pedig 8-kor ugorhatnak fejest a Balatonba. Egyszerre négy helyen lehet rajtolni, s egészen 15 óráig folyamatosan indítják a résztvevőket. Az úszófolyosót több mint száz kishajóból, motorcsónakból és vitorlásból alakítják ki. Ha bárkinek valamilyen gondja van, vagy csak egyszerűen elfáradt és egy kicsit pihenni szeretne, itt kérhet segítséget. A próbázókat - már persze akik igénylik - hajók szállítják vissza a rajt helyszínére (a hozzátartozóknak is lehetőségük lesz végig kisémi a versenyt, jegyet kell váltaniuk), a szervezést dicséri, hogy közel félezren dolgoznak majd azért egész nap, hogy ne lehessen semmi gond.- Amire a legbüszkébbek vagyunk: az elmúlt másfél évtized alatt - a szervezett versenyeinken - már több tízezren úszták át a Balatont balaton- boglár és Révfülöp között, de még soha egyetlen baleset, sérülés nem történt. Mindent elkövetünk azért, hogy ez az idén és a jövőben is így legyen - mondta zárszóként Szántó László. Fenyő Gábor Zöld utat kapott az Olasz Nagydíj Az olasz kormány jóváhagyta a Forma-1-es gyorsasági autós világbajnokság műsorában szereplő monzai Olasz Nagydíj pályájára vonatkozó átépítési terveket. A szeptember 10-re tervezett futam megrendezése elől így minden akadály elhárult. A Nemzetközi Automobil Szövetség vezetése azzal fenyegetőzött: ha a biztonság érdekében kívánatos átépítéseket nem végzik el, akkor az Olasz Nagydíjat törlik a Forma-l-es versenynaptárból. A várhatóan 6,2 millió dollárt felemésztő munkálatok során jelentősen átépítik a világ leggyorsabb pályái közt számon tartott monzai aszfaltcsíkot. Valószínűleg 185 fát kivágnak, amelyeket 500 facsemete elültetésével pótolnak. > I >