Új Dunántúli Napló, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)
1995-07-22 / 198. szám
6 Diinántúli Napló Kultúra - Művelődés 1995. július 22., szombat Kiss Benedek Hőség fogsorában Lefüggönyözve bent a szoba. Kánikula. Kánikulában aszalódik a lomb és minden élet. Iszonyú fehér fogai nőttek a hőségnek: őröl, egyvégtében darál. Enyhét keresne még a szikár lélek is - fonnyasztja parázslón a tűzhalál. Aki tud, s ahol talál, árnyékba áll. 39 fok árnyékban is! Megposhad csapban a víz, tej savanyodik a hűtőben. A fű már rég kiaszott, s minden virág a temetőkben. Megreped a mező, földje halott, kietlen. ízetlenné fonnyad a szőlő a kertekben: amit az Isten adott, íme, hát visszaveszi. Keserednek a teremtmények, őrölnek a hőség fehér fogai! Felhők, felhők, merre maradtok? Mennydörgés helyett hónapok óta csak hő foga csattog.. Fazekas Henriette fiatal keramikus alkotásaiból nyílt ki állítás az elmúlt héten a Szigetvári Vigadóban. A tárlat amelyet Ruppert Annamária nyitott meg, két hétig tart nyitva. A felvételen a kiállítás egyik jellegzetes kerámia kisplasztikája látható. FOTO: BEBESIK. Meliorisz Béla Túljutni valahogy öreg takarók alatt kövér dombok szuszognak, s a szürkületben szamár ácsorog, magyar szamár, türelmesen, s mint képzelt doktornő, ki eloszlatja időnként oktalan aggodalmaim, halk szavakkal jön az ősz, vagy már klasszikus ősz van, hamisítatlanul rendes, ki tudja, mindenesetre arany füstben a táj, s szavakat álmodom, bizonyára van időm keresgélésre, csak idézhetném őket pontosan, mint kisdiákként csendes hódolattal másokét, bizony, örülhetne tanítóm, ki krétaporos kezével nem tudott mit kezdeni, s mindig biciklivel járt, zörgött a kormányra akasztott tejeskanna, ahogy boltba menet magam is igyekeztem zörögni valamivel a koradélutánok nyugalmában, s még gondolni sem mertem, hogy egyszer majd retusált koraősz aranyfüstjében a táj, s fonott karszékben ülök alkonyai világításban egy dunántúli, de biztosan hegyvidéki verandán, a környező kertek ragyogásától részegülten, kétségtelenül egy fonott kerti székben, régi fényképeken álmodoznak így tisztességben megöregedett s boldognak látszó körorvosok vagy betegeskedő költők, s mitagadás, még hosszú ideig szeretnék háborítatlanul részesülni a tapintatos vendégszeretet adományaiból, vagyis jó volna, ha semmi sem történne, bár feleségem és gyerekeim hangja jól esne talán, lehetséges, hogy hiányoznak, mint mikor fáradtan térek haza, és a ház üres, csak fekete szőrű kutyánk fogad, gondolom, ilyenkor kellene asz- szonyköltőket olvasni, lehetőleg nádszékben ülve egy verandán, vagy tisztázni végre helyzetemet, afféle megfontolt számvetést csinálni, túljutni valahogy a lélek erőpróbáin, ám a szemközti ablak négyszögében fiatalasszony áll, mint anyánk szokott, s hogy álmokat szövegetett vagy emlékekkel játszott, nehéz lenne megmondani, találgatni lehet csupán, egy-egy tanácstalan tekintetére mégis emlékszem nagyon, s mára mintha már érteném is, szép szavainkból, öleléseinkből vajon mi marad Tuskó Hopkins: Stenczer Béla Sokak számára nyújtott maradandó élményt nyári színházi szerepeiben is. Egyik meghatározó alakítása volt Sancho Panza (felvételünkön jobbról) a La Mancha lovagjában Helyei László oldalán a tettyei romok övezte színpadon. fotó: tóth László Stenczer Béla, a Pécsi Nemzeti Színház népszerű művésze 25 éve aktív részese Pécs kulturális életének. Először a műszaki pályára orientálódott, majd a bölcsészkaron végzett másoddiplomásként. Rengeteg színpadi szerepe után most itt a lehetőség, hogy a mozivásznon is bizonyítson, hiszen Bujtor István producer és forgatókönyvíró rá osztotta Tuskó Hopkins szerepét a .Bárom testőr Afrikában” című Rejtő-regény filmadajptációjában. Mit szólt az ajánlathoz?- Nagyon örültem, de mindjárt a második gondolatom az volt, hogy mi lesz a tunéziai forgatás ideje alatt a színházi szerepeimmel. Szerencsére a színház vezetősége nagyvonalúan állt hozzá a L apozgattam a családi fényképalbumot. Anyám gyűjtötte össze a kallódó fotográfiákat. Az egyik fényképen Stampf ükapám ül. Szálkás gót betűkkel a nevét is odakörmölte a sarokba: Michael Stampf, Ödenburg. Vagyis: Stamp, Ödenburg. Vagyis: Stampf Mihály, Sopron. Ám amitől a megsárgult fotográfia érdekes: a derék öregúr, aki aligha lehetett anyanyelvem bajnoka, díszmagyarban hunyorog a hajdani „fényképíró úrra”. Az első pillanatámulata után tudomásul veszem: így szép a történet, így közép-euróai, gót betűkkel, díszmagyarban. Közben azzal a gondolattal játszom, mi történne, ha beülnék abba a bizonyos - regényírók megálmodta - időgépbe, s az visszaszállna velem a múltba. Hogyan sandítanánk egymásra, magyar-,, szlovák- németajkú rokonok, dédszülők és ükunokák? A fényképeken, az anyám megjelölte ükapák és dédmamák társaságában persze mások is láthatók. Ismeretlen férfiak, asszonyok, gyerekek. Kalapok árnyékából elővillanó szempárok, csipkés pruszlikok szorította darázsderekak, vagy épp ormótlan bakancsok, melyek hosszú utakra emlékeznek. Oldalági felmenőim. Sejtelmem sincsen, kicsodák. Csak a múltból előtűnő li- dérc-arcuk ismerős. Úgy merülnek fel a régvolt időkből, mint az a kékkúti férfi, a kecskés ember, akivel a napokban találkoztam. A Káli-medencében barangoltunk a feleségemmel. Az ő szőkébb pátriájában. Gulács, Ábrahámhegy, Salföld, Kékkút, Kisapáti, Köveskál. Néztük a jégkorszakból visszamaradt „kőtenger” szelek és vizek formálta alakzatait, melyek íveikkel és horpadásaikkal felülmúlják Henry Moore dologhoz, így el tudtam vállalni.-Mit jelent önnek a szerep és maga a produkció?- Nekem mindig is szívügyem volt Tuskó Hopkins figurájának megjelenítése és azt hiszem, testhezálló a szerep. Bujtor István kénytelen volt egy kicsit átszabni az eredeti történetet, de ami kimaradt azt belelopta Csülök narrátort szövegeibe. A stáb is nagyon jó, a rendező Tímár Péter, a másik két főszerepet pedig Koncz Gábor és Rátóti Zoltán alakítja, de feltűnik a filmben többek között Benedek Miklós, Bezerédi Zoltán és Kállai Ferenc is.- Nem tart egy kicsit a megmérettetéstől?-Nem, mert benne van a minden szobrászi leleményét. Az ősborókást, alján a lilavirágú hanga fűvel. A nád-benőtte Kor- nyi-tavat. Az útszélek kedvesen bumfordi feszületéit. Néztük az Örsi-hegy tölgyesében rejtező pálos kolostorromot, s az odafonn csapongó tarka gyurgyalagokat. Az apró falvak temetőit is sor- ralátogattuk, feleségem felmenőit keresőben. Közben azt latolgattuk, hányán is voltak az ember ősei. Mert, ez nyilvánvaló, megsokasodnak az időben. Két szülő, négy nagyszülő, nyolc déd, tizenhat ük, és így tovább. Ha huszonötesztendő egy nemzedék- váltás, ami hihető, s negyvennégy generációt számlálunk visz- sza a honfoglalás koráig, ami szintén hihető, akkor őseink száma - egyetlen emberé! - az ominózus korban (aki nem hiszi, számoljon utána): tizenhat billió. Tehát, számmal leírva: 16 000 000 000 000. Mivel pedig mindenki „az őssejtig viselős”, hol vagyunk akkor még a rómaiak meg az egyiptomiak korától, ködösebb előidőkről nem is szólva. A matematika találkozik a tündérmesével. Csak az a bökkenő, hogy a tündérmesék álmodéi nem hallottak a genealógiáról. Földet túrtak, falakat emeltek. Hogy hányán voltak, nem tudható. Mert tizenhat billiónyian biztos nem. Ennyi ember a neandervölgyi ősök óta nem élt a Naprendszer harmadik bolygóján. Mégsem lehetett másként. A számok (a tovatűnt évszázadok kópéi, tündérei és lidércei) nem hazudnak. Kimerültén ültünk a savanyúvíz partján, a kékkúti főutca végén. A falu öreg temetőjét kerespakliban, hogy ez a lépcsőfok vezethet felfelé vagy lefelé is. Mindenképpen eredménynek tartom, hogy vidéki színészként egy magyar mozifilm egyik főszerepét játszhatom. Egyébként az egész országban, így Pécsett is elég rossz a hangulat a színházaknál, ezért az ilyen meghívások mindig örömmel töltik el az embert.- Azért a „tevegeléstől” egy kicsit tartok, a látványos vere- kedési jelenetekben leosztott hatalmas pofonok szerintem menni fognak. Ezenkívül lesz tánc illetve énekes betét is, így például én éneklem a „Párizs te vagy a szívem” című slágergyanús szerzeményt.- Mikor kezdődik a forgatás? tűk, és nem találtuk. A fejfákra körmölt neveket akartuk kisilla- bizálni, köztük a feleségem felmenőiét. Lélek sem mozdult az utcán, aki útbaigazíthatott volna bennünket. Alig két órával korábban Salföldön megtaláltuk a Tóth József tanító sírkeresztjét. A feleségem dédapja, elhúnyt 1918-ban. De találtunk más, beszédes fejfákat is. Steinerekét, Keresztúryakét. A nevük ismerős a feleségem családi legendáriumából. Ekkor tűnt fel a rétek felől a kecskés ember. Komótosan terelgette az állatait. Pontosabban szólva: azok hozták magukkal, legelésző, vakaródzó, egymást bökdöső szeszélyük szerint. Az idős pásztor félszemét összecsippentve figyelt bennünket.- Nem idevalósiak? - kérdezte, csak úgy az ismerkedés kedvéért, hisz nyilván tudja, ki lakik a kis faluban, ki nem. A kecskenyáj körülöttünk go- molygott az árokpart füvében, észrevettem, hogy a pásztor fél szeme, amit hunyorgónak hittem, valójában hiányzik. Cak egy üres lyuk. A másik annál elevenebben fürkészett bennünket.- Turisták vagyunk. A feleségem régi rokonait keressük a temetőben. Keresztúryakat, Steine- rekt, Tóthoka. Salföldön meg is találtuk a Tóth József fejfáját.- Tóth tanító úr nekem is rokonom volt - válaszolta, és jól megnézte fél szemével a feleségemet. - édesanyám révén a Ste- inerek is. Egyébként ma is élnek Salföldön és Kékkúton Tóthok, Steinerek. Számon is tartjuk egymást.- Eredetileg június 5-én kezdtünk volna, de pénzügyi okok miatt csak novemberben a tunéziai jelenetekkel indul a munka, és körülbelül a jövő nyárra fejezzük be a filmet. Valószínűleg jövő ősszel már látható lesz a mozikban illetve a kétrészes televíziós változat a TV-ben. Ezután, ha a vállalkozás sikeres lesz, megkezdjük a következő epizód, az „Elátkozott part” munkálatait.- Készül a szerepre vagy pihen a nyáron?- Nem készülök a szerepre, de nem is tudnék, hiszen a film a pillanat művészete. Nagyon sajnálom, hogy 20 év után ez az első év, hogy nincs nyári színház Pécsett, melynek munkájában az „alapkőletételtől” közreműködtem. A két évtized alatt a szabadtéri deszkákon több ezer ember dolgozott, és volt, amikor 11- 12 darabot is bemutattak egy nyári szezonban a régió különböző színpadain. így most Tip—topot játszottam a zalaegerszegi Erdei Színház Kar- nyónéjában és a Marica grófnő német változatát mutatjuk be a pécsi kollégákkal Siófokon. Hiányoznak a találkozások és a kellemes hangulatú nyári próbák, de majd talán a közönségnek is hiányozni fognak a romantikus nyáresti színházi előadások.- Miben láthatja legközelebb a pécsi közönség?- Október elején mutatja be a PNSZ a „La Mancha lovagja” című klasszikusnak számító Wassermann-Leight musicalt, melyben, immár negyedszer, Sancho Panzát játszom. Az előadást egyébként Szegvári Menyhért rendezi, a főszerepet pedig Andorai Péter alakítja. Érdekessége az, hogy a produkciót élő zene kíséri majd. Rendes Zoltán Néztük az időgépből előttünk termett félszemű kecskepásztort, a feleségem oldalági rokonát. Összeszűkült körülöttünk a Kárpát-medence, ahogy elnéztünk a kisapáti dombok felé.- Arra van a temető - magyarázta a pásztor -, az új is, meg sok régebbi is. Például a római-kori. Ahányszor csak ott szántogatok, kifordul a földből valami csont, falmaradvány, cserépdarab. Találtam már nyílhegyeket, római pénzeket, fülbevalókat. Odaadtam a veszprémi múzeumnak. Mutattam, honnan valók, de nem ástak tovább. Azt mondták, rengeteg van belőlük. Elfelejtett falvak is vannak arrafelé. Töttöskál, Sóskútnál, Kerekikál. Úgy tudom, középkoriak, bár én csak egy egyszerű gazdálkodó vagyok. Ültünk az árok partján, a tündérmese és a genealógia határ- mezsgyéjén, a legelésző kecskék közt. Tizenhat billió lidérckópé és tündér röpdösött körülöttünk. Az emberi emlékezés, de még a kollektív emlékezet is, rövidre zárt. Jobb esetben számon tart három-négy generációt. A lidérceknek és a tündéreknek nincs állampolgársága, nincs anyanyelve. A kisapáti dombokon túl, amerre a kecskés ember elmutatott, található Nemesgulács. Jóval messzebb, de abban az irányban, Sopron, Pozsony, Zsolna. Á hajdani Töttöskálon túl Veszprém. Távolabb Igló, Selmecbánya, Alaúj szántó, Beregszász. Közben dombok és kecskenyájak, tornyok és országhatárok, temetők, évszázadok. T urista-léptékkel mérve némelyik nagyon messze van. De a tündérmese tizenhat billió lidér- cének léptéke szerint alig néhány nemzedéknyire. (MTI-Press) Szepesi Attila: A kecskés ember
