Új Dunántúli Napló, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)
1995-07-21 / 197. szám
1995. július 21., péntek A Mai Nap Dhnántúli Napló 3 Furcsa, hogy Kislippón ahol alig háromszázan laknak, ahol nincs iskola, posta, orvosi rendelő, televíziós stúdió alakult. A faluházban egy technikailag kielégítően felszerelt szobában dolgoznak az alkotók. A napi munka után áll neki a műsorkészítésnek Harcos László és csapata. Összeszedik a faluban történt eseményeket, híreket. Ilyen például a júliusi adásban bemutatandó óvodai ballagás, a faluháza cserepe- zése, az I. és II. világháborús emléktábla avatás, ÖnkormánySzombaton délelőtt 9 órától Kovács Zoltán szerkesztő-műsorvezető és Koszits Attila zenei szerkesztő várja a hallgatókat a „Jó pihenést!” című magazinműsorral. Megtudhatják, hogy csak a tanulóknak van nyáron szünet az iskolában, a pedagógusok már az őszi tanévkezdést tervezik. így szeptemberben kezdi meg működését Pécs első magán zeneiskolája - a 62 éves korában vállalkozóvá lett Ivasivka Mátyás igazgató szól terveiről. Az Alkotmánybíróság továbbra is tartja magát ahhoz, hogy jövőre már csak rendkívül szűk keretek között lehet használni a személyi számokat. Két pécsi kutató ezirányú javaslata hónapok óta lebeg a levegőben - használhatóságuk miatt. Erről vallanak a szerzők. Néhány további érdekes téma: könyv jelent meg a kanizsai vár történetéről, nyilatkozik stúdiónknak Dallos Sándor, a kaposvári világkupagyőztes díjlovagló. A napokban zajlik Baranyában is a haltelepítés, és egy összeállításból az is kiderül, hogy emiatt vajon pácban vannak-e a horgászok?- Mi van a szürkének látszó mindennapok mögött? Ezt prózád hírek. A lakosság élvezi a műsort, és ennek az is oka, hogy a velük történt eseményekről készített videókat, például egy lakodalmat, kérésre leadnak a programban. Akinek a tévéje rá van kapcsolva a kábeltévé-rendszerre, az mindenhónap utolsó hetében, szerdától vasárnapig bármelyik este megnézheti a műsort. Az évekkel ezelőtt elindult program mára vált rendszeressé. A készítő csapat most képújságot akar indítani az önkormányzat anyagi segítségével. V. K. báljuk felvillantani egy-egy beszélgetésben, riportban - mondja a „Vasárnapi Magazin” szerkesztője, László Lajos. Várnagy Antal teológia tanár, a pécsi Szent Ferenc egyházközség plébánosa a munka és az imádság lelki összefüggéseiről beszél. Bertók László Pécsett élő József Attila díjas költő új kötete, a Három az ötödiken a közelmúltban jelent meg. Az alkotói műhely titkaiba is bepillantunk a költő segítségével, aki a beszélgetés végén egyik nagyon személyes hangvételű szonettjével is megajándékozza a rádióhallgatókat. Egy fekedi német család tagjai arról szólnak, hogy a munkásélet adja a biztonságot és az élet savát-borsát, de hírt adunk a pécsi Józanság Alapítvány megalakulásáról is, melynek első koncertje július 28-án, pénteken lesz. E fél 10-ig tartó program zenei szerkesztője Kovács Attila. Fél 10-től 10 óráig dr. Nádor Tamás színes összeállítását hallgathatják. Vasárnap délután 3 órától a telefonos kívánságműsorban Kovács Zoltán és Tuczai József teljesíti a hallgatók zenés kéréseit. Hiába a bevezetésre váró főiskolai tandíj, a tanulni vágyók száma nem csökkent az idei évben sem. A pécsi egyetemeken, főiskolákon többszörös volt a túljelentkezés. A ponthatárok már két héttel ezelőtt napvilágra kerültek. A jelentkezők a napokban kapják kézhez az elutasító, vagy az éppen megörvendeztető leveleket. A Pécsi Orvostudományi Egyetemen az általános orvosi szakra megállapított 107 felvételi ponthatárt 159 fő érte el, a fogorvosi 101-es ponthatárt tizennyolc. Fellebbezésre - a többi intézményhez hasonlóan - csak jogsértés esetén kerülhet sor, melynek feltételeit, lebonyolítási módját a sötétkék Országos Felsőoktatási TájékoztaÚjabb, előre nem várt probléma vetődött fel a melegvízórákkal kapcsolatban. A PETÁV bejelentette, hogy az 1993 április 30 előtt beépített melegvízmérő órákat szakszerűségi vizsgálat mellett leszereli és kicseréli az általa adott órákra. A vízmérők beruházását korábban önként vállaló lakástulajdonosok ezzel nem számoltak, bár a hitelesítés csak négy évre szólt. Pécsett több tízezer órát szereltettek fel saját pénzükön. A hitelesítést, akár győzi, akár nem, az Országos Mérésügyi Hivatalnak kell végeznie. Igen ám, de akkor először ki kell szereltetni, majd megvárni, tóban olvashatják el az érintett diákok. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán is a többszörös túljelentkezés volt a jellemző. A felvételi kérelmét benyújtó 80 főből huszonötén kezdhetik meg tanulmányaikat tíz szakon. Ez évben nem indul brácsa, gordon, gitár, kürt és harsona szak. A főiskolát elvégzők tanári és kamara-művészi diplomát kapnak. Az átjelentkezéseket már elbírálták. A Püspöki Hittudományi Főiskola 46 első évfolyamos hallgatóval kezdi a következő tanévet, közülük hárman papi hivatásra készülnek, a többiek világi oktatásban részesülnek. Az átjelentkezések ebben az intézményben is lezárultak. Az amíg a hitelesítést az OMH műhelyében elvégzik, és utána vissza kell építeni. Közben persze nem állhat le a vízfogyasztás. Ez az út tehát így nem járható. A PÉTÁV ezért magára vállalta a melegvízórák hitelesítését és cseréjét. Ehhez alapul szolgált a fogyasztókkal korábban kötött megállapodás, amelyben benne foglaltatott a szakszerűségi ellenőrzés és az óraleolvasás is. A munka csak a pécsi Kertváros Lakásfenntartó Szövetkezetnél mintegy 4000^4200 vízórát érint ebben az évben. A PÉTÁV folyamatosan végzi az ingyenes mérőcserét, amelyről iskola problémája, hogy a hallgatók száma meghaladja a kollégiumi férőhelyek számát, így ez is határt szabott. A Pollack Mihály Műszaki Főiskolán a 800-as felvételi keretre bár 1155-en jelentkeztek, a felvételi követelményeknek mindössze 727-en feleltek meg. így az iskola pótátjelentkezést hirdetett meg, a lehetőséggel augusztus közepéig élhetnek a hallgatók. A Janus Pannonius Tudományegyetemen az átjelentkezések most folynak. Az esetleges fellebbezéseket augusztus 1-től lehet benyújtani. A gólyák teljes létszámáról még nem tudnak pontosat mondani, az erről szóló adatok július 24-én készülnek el. Kapitány Éva előre értesíti a lakástulajdonosokat. Az 1995-ös évre 6000 db mérő cseréjét ütemezte be. Csak a szabálytalan, vagy hiányos beépítés esetén kell fizetni a mérőhely megfelelő kialakításáért. Az eddigi SAMECO, Maddalena és más típusú órák helyébe magyar MOM mérőt épít be és leplombálja. A jövőben gondoskodik a hitelesítésükről, további cseréjükről. Ám az óracsere sem megy gond nélkül. A kiértesítések ellenére vannak, akik nem teszik lehetővé az óracserét. A szerelők tapasztalatai szerint elsősorban azok nem engedik be a lakásba őket, akiknek díjhátralékuk van. Pécs levegője Az ÁNTSZ Baranya Megyei Intézetének mérési adatai szerint július 19-én mért 24 órás átlagértékek alapján Pécs város légszennyezettségét a következő mutatók jellemezték az egészségügyi határérték százalékában: kén-dioxid 8%, nitro- gén-dioxid 24%, szén-monoxid 5%, szálló por 30%, ózon 74%. (Az egészségügyi határérték 100%-nak felel meg, amely szint alatt a szennyeződés nem okoz közvetlen egészségkárosodást.) Beszélő címer Négy címertervezet közül a legbeszédesebbre voksoltak a vásárosdombóiak a napokban Farkas István, polgármester kezdeményezésére. Kovács Ferenc grafikus legtöbb szavazatot kapott tervében a kétserpe- nyős mérleg, az egykori mezőváros nevében is megjelenő vásártartási jogára emlékeztet, az apostoli kettős kereszt pedig arra, hogy az 1700-as évek elején a dombói plébániához 25 település tartozott. A szőlőlevél az 1895-ig jegyzett jelentős borkultúrát, a két búzakalász pedig a mezőgazdasági jelleget hangsúlyozza. A címer, zászló, lobogó és pecsétnyomó ünnepélyes felavatására augusztus 20-án kerül sor. Kiállítás az otthonban A lakók kézimunkáiból rendeztek kiállítást a pécsi, Tímár utcai szociális otthonban. A tegnap délután nyílt bemutatón, ritka, egyedi darabokat is láthatnak az érdeklődők. A jövő hét végig látható kézimunkák minden nap délelőtt 10-12, délután 15-19 óra között tekinthetők meg. Amennyiben a fogyasztó a feltételeknek nem tesz eleget - hangzik a szolgáltató tájékoztatója -, kizárja magát a mérés szerinti elszámolás lehetőségéből, és a továbbiakban csak az átalánydíjon történő melegvízszolgáltatást veheti igénybe. A jövőben a mérőhely elszámolási feltételeinek biztosítása már nem a fogyasztót, hanem a PÉTÁV-ot terheli. Remélhetőleg ezzel a sokéves vita is megszűnik, és az egyéni szerződés alapján történő melegvízszolgáltatás eredményeként nem vetődik fel többé a kollektív felelősségre vonás veszélye az egyéni tartozók miatt. Rozvány Gy. Stúdió a határon Havonta jelentkező falutévé Kislippón Ingatlanok a képernyőn Baranya megyében egyelőre 18 községet érint: augusztus 1-től átálltak az ingatlan-nyilvántartás gépi adatfeldolgozására. Lényeges: a továbbiakban a gépben szereplő adatokat kell érvényesnek tekinteni. Az átállástól számított fél éven keresztül az ingatlan fekvése szerint illetékes földhivatal a jogosult kérelmére illetékmentes másolatot ad, hogy az eredeti tulajdoni lap adataival a gépben szereplőket össze lehessen hasonlítani. Ha eltérés tapasztalható, a földhivatal kijavítja, kiegészíti, illetve módosítja az adatokat. Az augusztus 1-től érintett települések: Adorjás, Alsószent- márton, Áta, Bakonya, Bánfa, Bodolyabér, Gordisa, Husztót, Lothárd, Markóc, Nagynyárád, Nemeske, Romonya, Személy, Szőke, Szörény, Tarrós, illetve Vázsnok. Jövő év végén, december 31-re Baranya megye valamennyi településének ingatlan-nyilvántartási adata számítógépekre kerül a körzeti földhivatalokban. A Pécsi Rádió hétvégi műsoraiból A Himnusz kölni trombitán Pécsett a dzsámiban legalább negyven fok volt, mégis minden padban felálltak, amikor közelmúltbeli koncertjén a Kölni Trombitás Quartett ráadásként eljátszotta a magyar Himnuszt. A megszólaló mű a maga méltóságával a melegben frissítőként hatott. A rendhagyó összeállítás elérte azt a hatást, amit egy szimfonikus zenekartól várhatunk. Kevés olyan darabot találhatunk, amit négy trombitásnak komponáltak, ezért a programjukban számos művet hallhattunk, melyet a zenekar vezetője Dominik Arz dolgozott át pl.: Händel Largo-ját. Különlegesen hatottak a megszólaló Bach, Torelli, Purcell darabok a trombitákon. A Witterle Gábor által megszólaltatott orgona és a trombiták remekül kiegészítették egymást. Cs. É. A négy kölni trombitás (balról): Stephan König, Dominik Arz, Andreas Form és Johann Salmen Repülésre váró főiskolás gólyák / / Melegvízóra-cserét végez a PETAV ri d fl I cw. az Dunántúli Napló előfizetésére 1995. augusztus l.-jétől Címzett: az Új Dunántúli Napló Kiadóhivatala Pécs, Rákóczi út 34. Pf.: 134. Előfizetési időszak Előfizetés díja egy hónapra két hónapra negyedévre 525 Ft 1050 Ft 1540 Ft 3050 Ft Az előfizetési díjban nyújtott kedvezmény példányszámban forintban 3 72 6 145 11 252 23 534 Az előfizetéssel tagja leszek a Kedvezményes Vásárlói Körnek és a kijelölt áruházakban, üzletekben, szolgáltatóhelyeken a gépi számlámmal kedvezménnyel vásárolhatok név lakcím (ir. szám) Kérjük a megrendelőlevelet borítékba helyezve a Kiadó címére beküldeni vagy az Új DN hírlapkézbesítőnek átadni, legkésőbb július 26-áig. Az új előfizetők között 5 db 500 Ft értékű vásárlási utalványt sorsolunk ki, a kedvezményes vásárláson felül. Orvosbúcsúztató Pécsbányatelepen - Tegnap este a Pécsbányatelepi Kultúr- házban a lakók elbúcsúztatták dr. Nikolov László körzeti orvost aki 42 éven át gyógyított a telepen. Köszöntő szavakat Berghauer Tibor mondott. Képünkön balról: Nikolovné dr. Végh Ilona fogorvos és asszisztensnő, aki 32 évet dolgozott Pécsbányán, dr. Nikolov László és Pernecker Imréné nővér fotó: löffler Gábor f » l