Új Dunántúli Napló, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)
1995-07-20 / 196. szám
8 Dünántúli Napló Közélet 1995. július 20., csütörtök Első Dunagőzhajózási Társaság Magyar tej van-e a Dutch Lady szoknyája mögött? A meszesi lakótelep épült lakótelep .komfortosítása” érdekében. A lakótelep északi végén, a Máltai Szeretetszolgálat mai Gondviselés Háza előtti, üresen álló területen egy iskola és templom alapkőletételére került sor Virág Ferenc megyéspüspök jelenlétében. A felgyülemlett problémák, a Mohácsi kikötőben tornyosuló eladatlan szénhegyek ennek megvalósítását nem tették lehetővé. Ez a lakótelep az akkori viszonyokhoz képest korszerűnek volt mondható. Villannyal, vízvezetékes közkutakkal, egyedi megoldású csoportos és automatikus öblítésé WC-vel, csatornahálózattal, biológiai derítő rendszerrel volt ellátva. A lakótelep részére az ivóvizet Széchenyi aknáról nyomatták a teleptől északra felállított - ma már műemlék jellegű - víztoronyba, amelyet a pécsi „Magasház” megerősítése kapcsán most Pécsre visszatelepült AST és Társa cég épített fel a gróf Széchenyi Istvánról és Szent Istvánról elnevezett aknatornyokkal együtt. Az Első Dunagőzhajózási Társaság üzemei 1938-ban az „Anschlusst” követően a Hermann Göring Művekbe kerültek. Ezért aztán a szovjet csapatok jóvátétel címén megkezdték a gépek egy részének leszerelését. Az újhegyi üzem területén lévő brikettgyár gépei már vagonban voltak, amikor a magyar állam egy okos húzással létrehozta a Magyar-Szovjet Hajózási Részvény- társaságot az ún. MESZHART- ot. A gépek visszakerültek eredeti helyükre. A „széncsaták” időszakában, majd azt követően soha nem látott fejlődésen ment át az akkor már magyar tulajdonban lévő vállalat, a termelése többszöröse volt annak, mint amit a társaság az addig eltelt száz évben produkálni tudott. Traj Ferenc Állunk a pénztár előtti sorban, és figyeljük a vevőtársat: a pénztárosnő elé bontja a bukszája tartalmát, válogatná ki ő a szükséges pénzérméket. Hát igen, gyakran összecserélgetjük az érméket, és nem csak a nehezen megszokhatóságuk miatt. Igaz, a tévesztés lehetősége július 1-je, a „népköztársasági” érmék kivonása óta, csökkent. Jómagam az egyfo- rintocskával nem vagyok kibékülve, éspedig olyasmiért, amire eddig nemigen figyeltek oda. Ez a régi aprócska egyfil- léres méretével vetélkedő fo- rintocska pesszimista pénz. BPÁ, amikor kiválasztotta, nem gondolt arra, hogy eljöhet még az idő, amikor a köztársasági pénzek sorában nem az egyforintos lesz a Benjámin, visszanyerik a filléresek is a becsületüket, lesz talán egy- és kétfilléres is, de ilyen pici forint mellett ugyan mekkorák lehetnek majd. Vagy ennyire azért mégsem rugaszkodjunk el az optimizmusunkban? Nem tudom, ki hogyan van vele, de én szívenütőnek éreztem a rádióreklámot, ami valaminek a megvételére úgy bíztatott, hogy „keressük azokban a boltokban, ahol magyar árut is árusítanak”. Jól tudjuk, hogy ez így azért nem igaz, hiszen magyar árú minden üzletben kapható (még), de már az is nyugtalanító volt, amikor megjelentek a nemzetiszínű kis táblácskák pl. a Konzumban is, amik arra figyelmeztettek, hogy azok környezetében magyar árúkat találhatunk. Mintha nem is itthon lennénk! Mostanában meg arra figyeltem fel, hogy a rádióban a régi jó Kékkúti vizet Theodora Quelleként hirdetik, a tévében meg a tejet Dutch Lady márkanéven, mintha Hollandiából jönne. Tényleg onnan jön, vagy valamely külhonba privatizált hazai tejipari cég búvik meg Dutch Lady szoknyája mögött? Úgy tűnik, a külföldre magánosítás ravasz módon tünteti el a hazai ipart. Megmarad, persze, hogy megmarad, termel is, csak éppen az alázatos tisztelettel fogadott befektető által diktált néven, így aztán valóban fogalmunk sem lehet: Magyarországon készült terméket vettünk e. Evekkel ezelőtt mondták nekem: figyeljem csak meg, a Zanussi mellől el fog tűnni a Lehel. Még nem tűnt el! De félve várom, mikor tűnik el a A pécsi Mária utcában működő angol központ épületén ma már semmi nem utal arra, hogy valaha az intézmény milyen funkciót látott el fotók: Müller andrea Tungsram a General Electrics mellől. Alig hihető, hogy a külföldre privatizálás kizárta volna a magyar termékek védelmét. Csak éppen nem gondoltak rá. Kár! Sok-sok éve, amikor még érdemes volt átjárni a déli határon túlra (a dinár értékesebb volt a forintnál!) és. álmél- kodva jártuk a nyugati színvonalú üzleteket, felfedeztünk egy termékfajtát: a főzés nélkül készíthető Dr. Oetker-féle pudingokat. És hoztuk is a minimum tucatnyi ízből válogatott pudingokat. Akkor ez a hazai kereskedelemben még Olyan időket élünk, hogy amilyen gyorsan megnyitnak egy üzletet, olyan gyorsan meg is szüntetik. Ha eléggé óvatlanok vagyunk, az egyik Király utcai sétánk alkalmával még látott „ilyen” üzlet helyén a következő sétánkkor már „olyan” üzletet találunk. Többnyire ruházati jellegűt. Vajon miért van ilyen óriási ázsiójuk a ruhakereskedéseknek? Pár hónapja nyílt meg az Alsómalom utcában az új üzletház, az „alvégen” egy gazdag kínálaté barkácsbolt, a „felvégen” az ízes magyar nyelven City Cafe House-nak mondott kávézóhely volt. Most már mindkét helyen ruhafélét árúsíNapjainkban már nem igaz a régi mondás, miszerint: Sok kicsi, sokra megy. Ma már csak az ember idegeire megy, hogy nem tud különbséget tenni az egyre apróbb fillér és forint pénzérmék között. fotó: Müller andrea ismeretlen valami volt. Aztán egyszer csak nálunk is megjelent (ismét) Dr. Oetker, és jóvoltából kapható lett a főzésmentes puding. Háromféle ízben: csokoládé, vanília és puncs. És vártuk a folytatást. Ám Jánossomoija - itt készül a hazai Oetker-termékek java - megrekedt ennél a háromnál, miközben mi már el is felejtettük a jugóbeli gazdag választékot. Viszont a főznivaló pudingporoktól szinte roskadoznak a polcok. Ha nem tudnák az illetékesek: a főzésmentes puding percek alatt fogyasztásra készen elkészíthető, a másik viszont hosszadalmas előkészületeket igényel, főzni és hűteni kell... Azt hiszem Oetkerékre sem vet jó fényt, hogy valamely termékükből másfél-két évtizede csupán háromfélét képesek Magyarországon gyártani. tanak. Még valamikor tavaly a Jókai téren egy rendkívül színvonalas, Pécsett hiánypótló delikáteszbolt nyílt.. Ma már ott is ruhát kapni. Kertvárosban a buszvégállomás körül születő üzletközpontban lassan két esztendeje Arany- cipó-kenyérbolt nyílt; hideg téli szombatokon hosszú sorok várakoztak az egyedül ott kapható illatos, friss, meleg és ízletes kenyérre. Hát persze, hogy ott is ruhát árúsítanak. Aztán van olyan bolt is, amit csak becsuknak, mint pl. az Irgalmasok utcabéli egykori jiagyforgalmu húsbolt, amit évekkel ezelőtt bezártak, s azóta senkinek sem kell. Ki érti ezt? Olyan ez, mintha mondjuk Pesten egy Kossuth Lajos utcai üzlethelyiség ne találna gazdára. Hársfai István Pontosítani szeretném az osztrák forrásból származó információt az ÚDN-ben : a német nyelv leghosszabb szava az Erste Donau- Dampfschiffarts-Gesellschaft (DDSG), magyarul Első Dunagőzhajózási Társaság nem 116 éves, illetve nem 1879-ben, hanem 1830-ban alakult. A társaság a Mecseki Szénmedencében 1852-től volt jelen, mint a monarchia egyik leghatalmasabb vállalata. A DDSG, vagy DGT a monarchiához tartozó területekről toborzott munkásokat a hajózáshoz szükséges szén kitermelésének beindításához. A cseh, morva, szlovén, német munkásokat a Pécs Szabadkirályi Város külterületén létesített, mintegy tíz lakótelepen (kolónián) helyezték el. A kolóniákhoz tartozó iskolákat, templomokat, művelődési és sportlétesítményeket, élelmitárakat (magazinokat), sőt még saját kórházat is a vállalat tartotta fenn. Avállalat irányítása a bécsi székhelyű „Gene raldirektíonról”, vezér- igazga tóságról történt. A helyi irá nyitást a Pécsi Bányaigazgatóság látta el az 1895-ben, Pécs belvárosában felépült, mai Mária utcai székházból. Csak sajnálni lehet, hogy az épületben ma működő angol központ falán semmi nem emlékeztet - még egy emléktábla sem - arra, hogy ez az épület több évtizeden keresztül milyen funkciót látott el. Továbbá, az sem okoz senkinek fejfájást, hogy az innen kikerült bányászati múzeum anyaga milyen méltatlan körülmények közt pusztul el. A kolóniák közül a legútolsó 1924-re épült fel és az első beköltözők 1925 februárjában foglalták el a lakásokat. Egyikük a ma is itt élő Rozingemé Bezensek Margit. A Fehérhegy és Budai vám közti, „Meszespuszta” területére eredetileg tervezett 800, majd ennek első ütemezésében megvalósítani szándékozott 343 lakásból mindössze a fele készült el erre az időszakra. Oka: a gazdasági helyzet romlása. A harmincas évek közepe táján még egy kísérlet történt a már megAhány bank, annyi szokás Tájház lesz a népi műemlékből A német nemzetiségek lakta Fertőrákoson tájházzá alakítják a Fő utca egyik népi műemlékét a bajor kormány támogatásával. A Messerschmidt alapítvány 150 ezer márkát adott a XVIII. század elejétől a XIX. század végéig épült együttes felújítására, s az alapítvány képviselői vasárnap megtekintették a rekonstrukció állását. Elismerésüknek adtak hangot a látottak fölött, s további 30 ezer márka támogatást helyeztek kilátásba. A tervek szerint a falak között állandó helytörténeti kiállítás lesz korabeli bútorokkal, használati tárgyakkal, a szőlő- termesztés, a borkészítés eszközeivel. A népi építészeti értékeket a felújítás során megőrzik, így a továbbiakban is látható lesz a szobai mestergerenda, amelybe az 1729-es évszámot vésték.- Miért viszi az ember bankba a pénzét? Hogy kamatot kapjon érte. Nem? - fürkészi az arcomat kiteregetett papírjai fölött Jutka néni . - Bevittem 9790 márkát a Volksbankba. Két hónapra kötöttem le. Kamattal növelt értéke ezidő alatt 9850-ra rúgott, de csak 9792-t fizettek ki . A többit kezelési költség címén levonták. Ez az összeg szerepelt ugyan a pénztári bizonylaton, de az nem, hogy milyen célból tartották vissza. Ä végelszámolásról küldött értesítésen pedig már 9850 szerepelt, mint kifizetés. Aztán a másik. Amikor odamentem , hogy megszüntetem a devizaszámlámat, nem kértek személyigazolványt, csak azt a kis kártyát, amit ugye az ember könnyen el is veszíthet. Akkor mi van? A megtaláló minden további nélkül hozzáférhet a betétemhez.- Félreértésről lehet szó, egy bankügyekben járatlan hölgy háborog - gondoltam magamban az előzetes telefonbeszélgetés alapján. Most itt ül velem szemben, az őszhajú asszony, kidolgozott kezeivel rakosgatja elém a papírjait, közben sorolja, naprakészen, hol mennyi kamatot fizetnek a forintra, valutára, és sehol másutt nem számolnak fel kezelési költséget, csak a Volksbanknál. Belátom, tájékozatlanságról szó sincs. Akkor hát miről?- A férjem beteg, alacsony a nyugdíja. Az enyém se sok. Húsz éve nincsen szombatom, vasárnapom. Minden hét végén hajnali négykor kelek. Van egy fáradságos, de jól fizető másodállásom, azt nem adtam fel most sem, hogy négy évvel ezelőtt nyugdíjba mentem. Amellett művelem a kertemet és piacra járok hétköznaponként a termel vényeimmel. Az idén eddig 23 000 forintot árultam - húzza ki magát büszkén. -Az a kezelési költség több mint négyezer forint. Keményen megdolgoztam érte, nekem minden fillér számít, nem hagyom annyiban - Holnap megkeresem a vezetőt.- Elkísérem - mondom , mert nem vagyok értője a témának, de érdekel, hogyan végződik majd ez a „párbaj”. Úgy zajlott le, ahogy gyanítottam. Á Volksbank patinás, megbízható pénzintézet. A pécsi kirendeltség vezetője nagyon udvariasan, nagyon nyugodtan magyrázza mi miért történik. Ha valaki az elveszített kártyával jelentkezne, még kifizetés előtt lebukna az aláírásával, merthogy azzal azonosítják. A bizonylaton azért nem szerepel a kezelési költség, mint megnevezés, mert nincs rajta a mindenütt használt nyomtatványokon. Eddig ebből semmi probléma nem adódott. A számítógépen viszont feltüntetik. Végül megkapjuk a felvilágosítást, milyen szolgáltatásokat kap a pénzéért az ügyfél. Miközben hallgatom a kirendeltségvezető felvilágosítását, félszemmel odasandítok az arannyal dúsan díszített hölgyre, akit éppen ugyanerről tájékoztat hangsúlyozottan egy alkalmazott. Figyelem , mit szól a hat ezrelék kezelési költségre ? Egyetértőén bólint, neki megéri, hogy ennyiért kétszáz bank áll a rendelkezésére Ausztria-szerte. Jutka nénit ilyesmi nem érdekli. Ő a fiának gyűjti autóra. Meg aztán kell egy kis biztonsági tartalék, arra az időre, ha már nem győzi ennyire a munkát. Fáj neki a veszteség, bántja, hogy nem számolt utána pontosabban, mit is jelent forintban kifejezve a szórólap alján az a „maximum 1/6 000” kezelési költség. Elhanyagolhatóan csekélynek látszott. Miután belátja, hogy nincs mód veszteségének megtérítésére, Jutka mama lemondóan sóhajt:- Bárcsak az Agrobanknál hagytam voltam. Dehát tudja hogy van az, kitört a pánik , hogy tönkremennek , féltettem a pénzecskémet . A Volksbank megbízhatónak látszott. A kirendeltségvezetőnek felcsillan a szeme. Hát ez az. A biztonság. Annak is ára van. Jutka néni azonban mégis úgy döntött, visszaviszi oda a valutáját, meg a forintjait. Ha már összegyűlt, hát hozzon magasabb kamatot. Nemcsak megkeresni, összespórolni kell ügyesen a pénzt, hanem fiaztatni is. Rezes Zsuzsa (
