Új Dunántúli Napló, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)

1995-07-16 / 192. szám

1995. július 16., vasárnap Magyarország - Dél-dunántúl Dunántúli Napló 5 Pató Pálék elbújtatnák Bokrosékat A komlói alapítású Pató Pál Párt január óta illegalitásban működik, ugyanis a bíróság - a célok megjelölésének hiányá­ban - elutasította bejegyzési kérelmüket. Azóta ugyan lett volna még egy lehetőségük, de a határidőről lekéstek. Nemrég alakult meg a PPP fundamentalistáiból a Magyar Szabadság és Remény Pártja, rövidítve: MASZAR. Ezt ti- zenketten alapították, ebből nyolc a PPP-nek is tagja. Július 29-én autóbuszos ki­rándulást szerveznek Magyar- szőgyénbe, Pató Pál sójához. Ezen kívül serényen gyűjtik az aláírásokat a PPP támogatá­sához. A „kegyelmi kérvény”- nek keresztelt dokumentumot eddig - többek között - Vajda Mihály filozófus, Konrád György író és Makk Károly filmrendező is aláírta. A Pató Pál Párt - egy dán képviselő példáján fölbuz- dulva - keresi azokat a vállal­kozó kedvű magyar szájhősö­ket, akik minél nagyobbakat tudnak ígérni az embereknek. Ez az úr ugyanis mindenfélét ígért: szebb karácsonyi aján­dékokat, több napsütést Dáni­ának, nagyobb hátszelet a bi­ciklistáknak, emellett síkra- szállt a férfi impotencia jogá­ért is. 40 000 szavazattal jutott be a dán parlamentbe. A bohém politikai erőknek megalakult már az Intemacio- náléjuk is: a Világ Lustáinak Nemzetközi Szövetsége. En­nek a PPP-n kívül a japán Ohara Suszuke Párt, valamint az orosz Oblomov Párt a tagja. A PPP politizál: nadrágszíj- megszorító ad-hoc bizottságá­nak április 1-i nyílt levele pél­dául egyértelműen támogatá­sáról biztosítja a kormánykoa­líció megszorító-intézkedéseit. Felajánlásaikból csak egyet idéznénk: „tapasztalatainkat felhasználva szívesen bújtatjuk a kormányt, ha netán a prog­ram végrehajtásának eredmé­nyeként nekik is illegalitásba kellene vonulniuk. ” Lendvai Dávid Csak palackozott folyadékot! Kaposvári művész képe az USA-ban Kertész Sándor kaposvári festőművész „Ütközés” című olajfestménye bekerült a New York-i Art 54 elne­vezésű galéria Top 70 című válogatásába. A galéria pá­lyázatára a világ minden ré­széről érkeztek képzőművé­szeti alkotások, közülük a hetven legjobbnak ítélt mű kerül augusztus 7-e és 15-e között bemutatásra. A ma­gyar képzőművészek közül eddig csak Szász Endrének sikerült a kiválasztott képek közé alkotását bejuttatnia. Bayer Béla Fridája Bonyhádról A jövő héten jelenik meg a hazai könyvesboltokban a bonyhádi újságíró-költő-író, Bayer Béla „Frida” című regénye a szekszárdi Keré- nyi Kiadó gondozásában. Az író hatodik kötetéhez Gábori Sándor, az Art 999 művészcsoport tagja készí­tette el a bontó grafikáját. Úgy tudjuk, a kiadó ajándék gyanánt is eljuttatja egyes helyekre a könyvet. Tűzijáték Simontomyán Simontomya története során eddig háromszor volt város, egyszer megyeszékhely. Idén július 1-én ismét meg­kapta az ötezer lakosú tele­pülés a városi rangot. Az alapító okiratokat augusztus 27-én Gál Zoltán, az Or­szággyűlés elnöke adja át az önkormányzat képviselői­nek. Az ünnepséget a helyi vállalkozók támogatásával szervezik meg, sörsátrakat állítanak, ahol mindenki in­gyen fogyaszthat, amíg a felajánlott készlet tart. Meg­jutalmazzák azt a csecsemőt is, aki július 1-én elsőként látta meg a napvilágot a vá­rosban. Éjfélkor tűzijáték. Riasztó hírek érkeznek határa­inkon túlról, több országban ra­gályos betegség dúl. Ukrajná­ból kolera-, Ausztriából pedig kanyaró járványról szólnak a tájékoztatók. Kell-e félnünk a járványok hazai elterjedésétől? A kérdést az ÁNTSZ Baranya Megyei Intézete járványügyi főorvosának tettük fel.- Az életkorhoz kötött köte­lező védőoltások, újraoltások, illetve a betegség természetes Hátizsákos fiatalok lepték el a Szekszárd felé vezető utakat, hogy mihamarabb megérkez­zenek a jó ideje kiszáradt, város melletti Csörge-tóhoz. A ren­dezők 10-15 ezer fiatalt vártak a mintegy 50 rockegyüttes fel­lépésére. Nem tévedtek. A ki­száradt tó környékén százával sorakoztak a sátrak. Az egész fesztivál olyannak tűnt, mintha egy külön világba csöppent volna az ember, lila­zöld hajú, orrukban, fülükben, hasukon biztostűt hordó pun­kok mellett tarkopasz lányok, átvészelése következtében a magyar lakosság védettségi szintje nagyon magas a kanyaró ellen, nem kell tehát tömeges megbetegedésektől tartani - mondta dr. Kerényi Sára. - A kolera esetében nincs megfe­lelő megelőző védőoltás, ellene csak a higiénés magatartással védekezhetünk. A veszélyezte­tett területen ajánlatos csak pa­lackozott folyadékot, hámoz­ható gyümölcsöt fogyasztani. valamint rasta frizurát hordó hipsterek adtak randevút egy­másnak, hogy ünnepeljék a számukra kedves zenét. A ze­nekarokat úgy válogatták ki, hogy a - résztvevők által „nyá­lasnak” titulált - diszkózenén kívül minden stílus képviselte magát. Ahogy kérdezzük a legfeltű­nőbb, agresszívnak tűnő fiata­lokat, úgy tűnik igaznak az egyik együttes dala: „a zord külső mögött, érző szív dobog.” Dr. Hangay István a megyei tisztiorvos lapunknak el­gyakran kezet mosni, esetleg fertőtleníteni. Az egzotikus országokba in­duló nyaralók, amennyiben magyar állampolgárok, ingye­nesen kaphatnak védőoltásokat - a védettség kialakulása érde­kében érdemes 10-14 nappal az utazás előtt jelentkezni értük. Fizetni kell viszont a malária elleni tablettákért, az ár (kóro­kozóktól függően) 100-3000 forintig terjedhet. K. E. mondta: az ÁNTSZ elhatárolja magát a rendezvénytől és sem­milyen közösséget nem vállal a rockmaraton szellemiségével. Sőt, amennyiben a rendezők jövőre is fesztivált szeretnének szervezni, jó ha tudják, az ÁNTSZ sokkal szigorúbb felté­teleket fog támasztani. Arra a kérdésre, hogy miért tűntek el a megszokott felvilá­gosító sátrak a tisztifőorvos így válaszolt: - Semmi értelme olyan fiataloknak bármit is ren­dezni, akikkel nem lehet kom­munikálni. Hazafi Zsolt Egész héten dübörgött a rock Arcok a Szekszárd melletti maratoni rock-fesztivál résztvevői közül fotó: laufer László A trehány rendőrt... A traffipax bemérése általában kivédhetetlen fotó: laufer l. (Folytatás az 1. oldalról) Ifj. Bodnár úgy okoskodik, hogy ha az autó belső tere is közterület volna, akkor az is szerepelne ebben a fölsorolás­ban. De mivel nem szerepel - ezért nyugodtan használjunk traffipax-előjelzőt. (Ausztriá­ban kapható.) Ha gyorshajtás miatt fénykép készül az autónkról, viszont nem állítanak le minket, akkor azt kell mondanunk, hogy az autót egy közeli hozzátartozónk vezette. Őt azonban - a törvény szerint - nem vagyunk kötele­sek följelenteni. Erre mondják azt: ügyes. Ugyanez a helyzet a tilosban parkolással is. Áz ef­féle ötletekre, sem az általunk megkérdezett közlekedési jo­gász, sem a rendőrség közleke­dési alosztálya nem tudott ér­demben mit mondani. A bíró­ságra csak nagyon ritkán jutnak el efféle ügyek, míg a rendőr­ségen mindössze ennyit közöl­tek: aki szabálysértést követ el, azt megbüntetik. A hogyanra már nem kap­tunk választ. A rendőrök jó része nem visz magával csekket, ezért érdemes kérni tőle: ilyenkor nyertünk. Bodnár ezzel kapcsolatban annyit jegyzett meg: az ilyen rendőr trehány. A főkapitány­ságon azt felelték kérdésünkre: ha erről tudomást szereznek, alaposan megbüntetik a rend­őrt. Más kérdés, hogy az ilyesmi nemigen derül ki. Azt gondolhatjuk - főként ilyen bizonytalan alkotmányos időkben - akár ahhoz is jogunk lehet, hogy ittas vezetés esetén megtagadjuk mind a szondába fújást, mind a vérvételt - ez utóbbit arra hivatkozva, hogy félünk az AIDS-től, a testünk­kel pedig mi rendelkezünk. Ifj. Bodnár szerint ezzel ne nagyon próbálkozzunk, mert jelenleg egyedül a rendőr az, aki korlá­tozhat minket személyes sza­badságunkban és ebbe az is be­letartozik, hogy kényszent minket. Ha meg akarnánk ta­gadni: hűsölhetünk egy keveset az őrszobán. Igaz, ilyen hőség­ben ez sem utolsó szempont. Lendvai D. Szúnyoginvázió Baján Ha valaki netán azt tervezte, hogy a Baja környéki, festőién szép Duna-parton, a Sugovicán akarja nyaralását, szabadságát eltölteni, az feltétlenül számoljon vele, hogy szúnyogok hada fogja megtámadni. Á zümmögő vérszívókhoz már nyaranta hozzászokott baja- iak sem igen emlékeznek ennyi szúnyogra, az óvatlanul partra tévedők karja, lábszára pillanatok alatt fekete lesz tőlük. Pedig az ÁNTSZ bajai intézetének főorvosnője, dr. Ványa Katalin sze­rint a várost kedvelőknek most érdemes ide jönni, hiszen a rend­szeres vízminta vizsgálatok tanúsága szerint a kedvelt Sugovica vize tiszta, strandolásra alkalmas. Azt is megtudtuk, hogy a városban már végeztek szúnyogirtást, itt talán kevesebb támadásnak vannak kitéve a nyaralók. Sajnos az idei magas vízállás miatt elöntött ártéri erdőkben hátramaradt kis vizek tovább „termelik” a szúnyogokat. Amikor a régóta esedékes sugovicai meder-kotrásról érdeklőd­tünk, azt a választ kaptuk, hogy egyelőre nincs rá pénz, a rendelke­zésre álló keretből csupán a torkolat rendszeres kotrását, karbantar­tását tudják elvégezni. S. Zs. Stocker úr dolgozna...- Nem azért választottak meg, hogy díszpinty legyek, hanem azért, hogy dolgozzak- fakadt ki Stocker Antal, a Tolna Megyei Közgyűlés sza­bad demokrata alelnöke. Az önkormányzati választások után Stocker Antalt a gazda­sági ügyekkel foglalkozó alel­nöki feladatok ellátásával bíz­ták meg. A VDN azért kereste meg az alelnököt, mert megválasz­tása óta keveset szerepelt, úgy tűnt, háttérbe szorították. Kérdésünkre megerősítette: eddig semmilyen munkával nem bízták meg. Az önkor­mányzati törvény és a megyei közgyűlés szervezeti és mű­ködési szabályzata az alelnöki munkáról úgy rendelkezik, hogy azt az elnöknek kell irá­nyítania. Stocker úr azt is elmondta, hogy a koalíciós megállapodás ellenére az együttműködés döcög. Az elnöki és az alelnöki mun­kamegosztás nem működik. Nem erősítette meg azt a hírt, hogy az egyik alelnöki poszt megszüntetését terve­zik - esetleg az övét. Vála­szában az alelnök elmondta, a poszt megszüntethető, de az alelnöki kinevezést nem lehet visszavonni. Fontos­nak tartotta kiemelni, hogy ő önállóan semmit sem te­het, csak azt, amivel az el­nök megbízza.- Mivel az elnök és a má­sik alelnök is MSZP-s, s ahol szerepelni kell és lehet, ott ők jelennek meg. Hazafi Zsolt A maximumot kapják... (Folytatás az 1. oldalról) Áfán és személyi adóbeval­lásokon edződött agyunk rög­tön kiszámolja: a városatyák maximum 108 ezret tehetnek fizetésként zsebre. Namármost, ezt az összeget egyedül Dombóváron hiszik mindössze kerek 100 ezer fo­rintnak, a legtöbb helyen érdek­lődésünkre pontos számot mondtak. Precíz gazdasági munka folyhat Mohácson és Zalaegerszegen, itt fillérre pon­tosan meg tudták mondani. Igaz, például Pakson is tudták volna, de az illetékes kérésére („Hadd ne menjek már át meg­nézni!”) - eltekintettünk a jegyző fárasztásától. Nagykanizsa furcsa hely. Itt ugyanis - látszólag - üdítő ki­vételként a képviselő-testület a miniszteri fizetés 70%-ában ál­lapította meg a város első em­berének bérét. Hogy ne szo- morkodjon túlságosan, ellenté­telezésként a polgármester költségtérítésben részesül. Ez - mondták el érdeklődésünkre - a miniszteri fizetés 30%-a. Ha e két számot összeadjuk, furcsa mód százat kapunk, de lehet, hogy ez csupán a véletlen műve. Költségtérítés egyébként nincs mindenütt, a legtöbb vá­rosban úgy gondolják, elég az úgynevezett hivatalos reprezen­tációs keret is. A városházákon készséggel álltak rendelkezésünkre, ritka volt az ellenkezés, mindössze egy helyen (Siklóson) tűnt úgy, hogy félnek megmondani az adatot, de a tizedik telefonkap­csolás után itt is kiderült. L. D.--------------------------------------------------------------------------------------. Polgármesterek fizetése a régió városaiban IMI MNMN WJN MN MN MN IIMN J

Next

/
Thumbnails
Contents