Új Dunántúli Napló, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)
1995-07-15 / 191. szám
Új parkoló Nyári nagyüzem A vállalkozók a pécsi vásárban Orfun és környékén jogairól ( 5. oldal) (8. oldal) (10. oldal) Három párt a Hom-kormányról Az MDF, a KDNP és a Fidesz értékelése szerint - néhány törvénymódosításon kívül - a kormány egyéves gazdaságpolitikájának egyetlen pozitív eleme, hogy a kabinet hosszú idő eltelte után végre felismerte: nem lehet a végtelenségig sodródni. A szándék dicséretes, az önkritika azonban kevés - hangzott el a három ellenzéki párt tegnapi tájékoztatóján. Öt családi ház épül a szolgáltató háznál fotó: Tóth Bicsérd a falusi turizmusért Bicsérden a falu szépítése folyik. A község központja lassan kisváros benyomását kelti. Központjában korábban felépült a félköralakú szolgáltató ház, ahol posta, élelmiszerbolt, faluház és egy olyan egészségügyi központ kapott helyet, melyben fogorvosi rendelő, reumatológia, belgyógyászat, nőgyógyászat is van. Az új rendezési tervben szerepel a félkör teljessé tétele: a faluközpont befejezése. Az eddig beépítetlen területen öt családi ház kap helyet. Az így körbezárt részt parkosítják. A csatlakozó Alkotmány és Kossuth utcában is közmű- vesítenek, telkeket adnak el. A Templom utcában sziklakerteket alakítottak ki, virágot ültettek. Sziklakért másutt is lesz. Vér József polgármester szerint a fejlesztés nyomán élénkül a falusi turizmus. Cs. É. A borok barátai Népszerűtlen feladatok A kormány vállalta a népszerűtlen feladatokat, átért, hogy az ország működőképessége fennmaradjon, az államháztartási és a költségvetési hiány ne lépje túl a finanszírozható mértéket - állapította meg a Miniszter- elnöki Hivatal a Hom-kor- mány egyéves tevékenységét ismertető dokumentumban. Rögzítette, hogy a kabinet foglalkozott a piac- gazdaság törvényi feltétel- rendszerének szélesítésével, az európai normákhoz igazodójogharmonizációval is. Új miniszter A Magyar Köztársaság elnökének kinevezése alapján július 16-tól Dunai Imre vezeti az ipari és kereskedelmi tárcát. Az új miniszter, munkába lépésének első napján, július 17-én, hétfőn sajtótájékoztatón számol be elképzeléseiről és terveiről. Keresik a taxisgyilkosokat A rendőrség megtalálta azokat a harisnyából készült álarcokat, amelyeket feltehetően a 33 éves siófoki taxis gyilkosai viseltek. Ahogy Gerencsér László, a Somogy Megyei Rendőrfőkapitányság sajtószóvivője elmondta, körözést adtak ki a 26 éves kunfehértói Szalai József ellen. Rendellenesség az atomerőműben Rendellenességet tapasztaltak a paksi atomerőmű I. sz. egységén végrehajtott tervszerű üzemanyagcsere befejezését követő újraindításkor. A vizsgálatnál kiderült: az adott hűtőkör két hőmérséklet mérésének jelét felcserélték. A hiba elhárítása után folytatták a műveletet. Barsiné Pataky Etelka (MDF) úgy vélekedett, hogy az MSZP és az SZDSZ most fizetteti meg a polgárokkal a választás előtt kiállított váltót. A kormány jövőképe a halogatás, pedig azonnali lépésekkel megfékezhetné az inflációt, amelynek Hogy az új rendszerű, lakásba szerelhető rádiótelefon milyen tulajdonságokkal rendelkezik, azt eddig nemigen tudhatta az állampolgár. Hordozható, de csak a lakáson belül, a díjtarifái megegyeznek a hagyományos telefonéval, kiépítésének költségei azonban már olcsóbbak. Ez a kis ismertető is elhangzott azon a késő estébe nyúló ülésen, melyet a Mecsektől a Ten- kesig Egyesület hívott össze csütörtökön ahol a téma a telefonfejlesztés volt. Az egerági ülésen az egyesület 10 települéLenyűgöző, fantasztikus, gyönyörű. Ahogy a Vereckei-szo- ros egyik kiálló sziklájáról Árpád fejedelem vezérei körében végigtekint Latorca-völgyén, ahogy a hangeffektusok ideidézik a pillanatot. Trogmayer Ottó, a szegedi Móra Ferenc Múzeum igazgatója 25 éve álmodott e napról: pénteken Ópusztaszeren Kuncze Gábor belügyminiszter „átvette” A magyarok bejövetelét ábrázoló panorámaképet a lengyel restaurátoroktól. Melyfelpörgése is elkerülhető lett volna. A kabinet ugyanis rosz- szul időzítette az energiaáremelést, a Bokros-csomag elkészítésekor nem végeztek hatásvizsgálatokat. Latorcai János (KDNP) elmondta, a kormány hibája, sének vezetői a MATÁV képviselőitől konkrétumokat szerettek volna megtudni. Az Újpetre és Egerág központú rendszerek esetében már a mennyiségi kérdés a gond, szólt a MATÁV Rt. képviselője, Kis Dezső. Az újpetrei körzetben 240, az egerágiban 120 igénylő van. A hagyományos telefonhálózat fejlesztése 88,5 millióba kerülne, az említett rádiótelefonos rendszerrel mindez 57 millió forint lenne. A polgármesterek rákérdeztek a támogatási lehetőségekre. A nek előélete a millenniumra nyúlik vissza: Feszty a vízözön legendáját szerette volna ecsettel a vászonra vinni, apósa Jókai Mór a magyarokra voksolt. A mű 1896-ra készült el, 1945- ig a Városligetben volt, ahol bombatalálat érte, majd felszabdalták, s pincék mélyén penészedett. Nagy viták és ellenérzések közepette 1974-ben szétbontották az összehajtogatott vászondarabokat, s megtekintették a hazai szakemberek, mi maradt belőle. A konzerváló hogy rosszul mérte fel a gazdaság helyzetét 1994-ben, hiszen még a növekedés tényét sem akarta elismerni, pedig az akkori folyamatok megfelelő irányúak voltak. Varga Mihály (Fidesz) szerint a kormányzat csak a 170 milliárd forinthoz ragaszkodik, az államháztartás területén meg sem kezdődött a reform. Csökkenteniük kellene az adó- és a társadalombiztosítási terheket és keményebben kellene fellépni a feketegazdaság ellen. MATÁV szakembere javasolta, hogy vegyék igénybe az elmaradott térségeket célzó támogatási lehetőségeket - a 10-ből 8 falu ezt megteheti. Az igénylőket a kedvezőbb esetben 30 ezer forint, plusz az ÁFA-költség terheli. A jelenlévők megegyeztek abban, hogy augusztus közepéig a 10 falu pontos igénylistáját eljuttatják a MATÁV-hoz, a távközlési rt. pécsi központjának képviselője pedig ígéretet tett rá, hogy 1996 őszéig a fizető igényeket a térségben kielégítik. Sz. A. munka után neves közéleti személyiségek alakítottak klubot a körképért, lobbyztak pénzért és megértésért. A szándék egyértelmű volt: 1996-raaz ópusztaszeri nemzeti parkban kellene kiállítani. A héten nemzetközi zsűri minősítette az Art Antiqua restaurátorainak munkáját, s a tervek szerint már augusztus elsejétől ideiglenesen megnyit az óriási körcsarnok a nagyérdemű előtt. (Folytatás a 3. oldalon) Borok Barátainak és Gyűjtőinek Baranyai Egyesülete névvel alakult társadalmi szervezet tegnap Pécsett. Az egyesület célja a baranyai borok megismerése és megismertetése, valamint a kiemelkedő évjáratok borainak, muzeális boroknak a gyűjtése, illetve a kulturált borfogyasztás kialakítása, a közízlés formálása. A társadalmi szervezet távolabbi célja a baranyai borok házának megvalósulásának elősegítése. Az egyesület nyitott, bárki tagja lehet. Találkozóikat szeptembertől a Cellarium étteremben tartják, minden hónap első keddjén. Olyan leendő gyűjtök is jelentkezhetnek, akik nem rendelkeznek tárolási lehetőséggel, az egyesület csekély díjazás ellenében tud megfelelő tárolási helyet biztosítani a boroknak. Stefanits Cs. Rádiótelefon csak a lakásban Nem csak kórkép a Feszty-körkép Az idei év szenzációja augusztus elsejétóí megtekinthető' Szállj velem, ha a pénztárcád is engedi Szállni a felhők közelében, s nézni a hangyává törpült embereket, házakat már nemcsak a madarak és hivatásos repülők privilégiuma Baranyában. Harkányban, Orfűn, s a pogá- nyi repülőtéren foglalkoznak turisztikai célú repüléssel. Balatincz Zoltán 2 hét óta áll kisgépével az érdeklődők rendelkezésére Harkány határában. A tavalyi szezont még Te- rehegyen, az ideit azonban már itt, saját parcelláján kezdte meg. Ä hőség egyelőre csendes forgalmat ígér, bár ottjár- tunkkor is akadt egy német megrendelő. Ezen a hétvégén nyit az orfűi motoros sárkány- repülő Dextler Péter portája is. Ő egyszerre csak 1 embert vihet a magasba és csak 6 éves kortól, de akkor is alapos megfontolás után. Egy alkalommal ugyanis egy kisfiú annyira megrémült, hogy azonnal landolniuk kellett. A Baranya Megyei Repülő és Ejtőernyős Klub Pécs-Pogányban évszaktól függetlenül várja a város és a környék panorámájára kíváncsiakat. 3 és 12 személyes gépeikkel akár országos távolságokra is vállalkoznak. Hogy jellemző-e a rosszullét az utasok körében, a pilóták mindenütt egyértelmű nemmel feleltek. Ez legfeljebb a felszállás előtt, az árak ismeretében következhet be, hisz a 10- 20 perces sétarepülés 2000- 2500 Ft/fő. Velősy G. Balatincz Zoltán pilóta-oktató hatalmas rutinnal leheletfinomon teszi le a gépet fotó: Tóth Róth feladta Róth Antal, a PMSC két héttel ezelőtt kinevezett klubigazgatója közölte, nem folytatja. Az egykori pécsi játékos és a csapat volt edzője kérte, tekintsenek el attól, hogy a továbbiakban ellássa a klubigazgatói teendőket. Róth kérdésünkre elmondta, azért nem közölte a sajtóval a hírt, nehogy úgy gondolják, reklámot kíván csinálni magának. Ismeretes, hogy dr. Katzirz Béla volt klubigazgató is lemondott posztjáról, és a megüresedett helyre került Róth Antal. Róth saját magát is hibásnak érzi, mert kellő információk hiányában vállalta el a megbízatást. Telefonbeszélgetésünkből az is kiderül, milyen szakembert látna szívesen klubigazgatóként Róth Antal. (Bővebben a 16. oldalon) t » l k é