Új Dunántúli Napló, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)

1995-07-14 / 190. szám

1995. július 14., péntek A Hét Témái Dünántúli Napló 13 A közgazdász ellenvetése Az exportnövelés: illúzió! A jelenlegi gazdaságpolitika hívei állandóan az exportnövelés fontosságát hangsúlyozzák. El akarják hitetni az országgal, hogy van erre lehetőség. Ezzel szemben a tények éppen azt tá­masztják alá, hogy az exportunk a jelenlegi gazdaságpolitika mellett nem növelhető. Ennek részben műszaki, részben pénz­ügyi okai vannak. A magyar gazdaság műszaki tekintetben a rendszerváltás óta rohamosan leépül. Aligha kell valakinek is bizonygatni, hogy mind az iparban, mind a mező- gazdaságban a műszaki feltéte­lek sokkal rosszabbak ma, mint a rendszerváltás előtt voltak. A nagymértékű és egyre gyorsuló műszaki leépülés oka kettős. Először: a pénzügyi po­litika vezénylői évek óta egyre csökkentik az amortizáció, vagyis a műszaki színvonaltar­tás költségeit. Ma nálunk az amortizáció tört része annak, amivel a világpiaci versenytár­saink a műszaki színvonalukat tartják. Nem csak abszolút érte­lemben zsugorodik nálunk, ha­nem relatíve is. Addig, amíg a nyugati vállalatok az ipar és mezőgazdaság átlagában az eszközeik pótlási költségének 8-10 százalékát számolhatják el a költségeik között, és képződik ezzel pénzügyi forrásuk arra, hogy lépést tartsanak a techni­kai fejlődéssel, nálunk ez ma már alig 1,5 százalék. Műszaki fejlesztés nélkül? Nemrégen számoltuk ki egy nagy, exportját illetően az élen­járók közé tartozó vállalatnál a mérlegben szereplő és a nem­zetközi gyakorlatnak megfelelő amortizáció közötti különbsé­get. Az amortizáció alapjának a nyugati értékbecslő cég által drága pénzért elvégzett értéke­lést használtuk, csak azt min­den nemzetközi gyakorlatnak megfelelően bruttósítottuk és a cikkcsoportoknak megfelelő termelői árindexekkel valori­záltuk. Kiderült, hogy az adó­zási előírások alapján a mér­legben szereplő amortizációnak ötszöröse lenne a reális, vagyis az, amit a nyugati versenytár­sak számolnak. Hogyan kép­zelhető, hogy egy annak idején korszerű vállalat ilyen pénz­ügyi feltételek mellett a világ­piacon versenyképes tud ma­radni? Nincs olyan ország, amelyikben a nálunk alkalma­zott amortizációs forrásképzési rendszer ne tenné tönkre né­hány éven belül az exportot! Ez jó arra, hogy a mindenkori pénzügyminiszter helyzetét pil­lanatnyilag javítsa, de egyúttal a gazdaság nemzetközi ver­senyképességét tovább és egyre gyorsuló ütemben rontja. Semmi alapja nincs tehát an­nak, hogy a műszaki állapotok alakulását tekintve az export növekedésében bízhassunk! Külön érdemes a mezőgazda­ságról is szólni, hiszen ez az egyik fő exportágazatunk. A mezőgazdasági exportnak nemcsak az Európai Unió kvó­tákon alapuló adminisztratív korlátozásaival kell megbir­kóznia, hanem azoknak a mi- enkénél sokszorta nagyobb ag­rártámogatásával is. Amíg a magyar mezőgazdaság műszaki állapota egyre reménytelenebbé válik, Nyugaton nemcsak tar­tani képes a műszaki szintjét, hanem gyorsan fejleszteni is tudják. Van miből. Es még egy, idevágó gondolat: minél hosz- szabb távra nézünk, annál na­gyobb veszteség és lemaradás származik abból is, hogy kuta- • tásra és fejlesztésre egyre keve­sebb jut. Tört része annak, ami a versenytársaknak. A mi kuta­tóink vagy külföldre menekül­nek, vagy állás nélkül marad­nak és kénytelenek ambícióik­kal szögesen ellenkező vállal­kozásokkal próbálkozni. A tőkemozgás ellentmondásai Másodszor: az exportlemaradás alapvető oka az is, hogy a tőke nem ide jön, hanem innen me­nekül. A kormányzat ebben a tekintetben is az ellenkezőjét próbálja bizonyítani annak, ami a valóságban történik. Arról be­szél, hogy mennyi tőke jött az országba a rendszerváltás óta. Ez tény, de három megjegyzés nélkül félrevezet: a? A tőke többsége nem azért jött ide, mert itt a működése ha­tékonyabb, mint ott, ahonnan jött, hanem azért, mert igen ol­csón piacokat tudott venni. Ez­által olyan monopol-pozíciók­hoz juthatott, amire a nyugati demokráciákban nem lehet re­ménye és azért, mert abban bí­zott, hogy innen tovább léphet kelet felé. Aki ismeri a magyar gazdaság jelen viszonyait és a nálunk működő tőkét, az tisztán látja, hogy milyen szándékkal és miért jött be akkora nyugati tőke. Csak azt kell megnézni: a bejött tőke miért vásárolt meg kereskedelmi láncokat és szinte teljes iparágakat és miért akar részt venni a szolgáltatások privatizációjában? Ezt a veszélyt szinte minden ország jobban felismerte, mint mi. Elég arra hivatkozni, hogy Dél-Koreában mindmáig tör­vény tiltja azt, hogy bármely vállalatnál a külföldi tőke ré­szesedése meghaladja a 15 szá­zalékot! b/ A hozzánk jött tőkével szemben áll a tőlünk elvándo­rolt tőke. Hazánkból az elmúlt hat év során legalább 7 milliárd dollár tőke vándorolt ki. Azért használom a „vándorolt ki” ki­fejezést, mert nem tőke kihe­lyezésekről van szó, hanem tőke kimenekítésről. Nem azért ment ki, hogy kül­földön működjön, hanem azért, mert ott érezte magát nagyobb biztonságban. Ehhez még azt is hozzá lehet tenni, hogy a bejött tőke jövedelmének jelentős há­nyada is kivándorolt. A tőkeki­vándorlás jelentős része esetén az exportőrök és importőrök azt az utat választották, hogy az exportot alul-, az importot felü­lárazták és az árkülönbözetet külföldön vették fel. A tőkekiá­ramlás ilyen formája ellen pe­dig nem lehet védekezni. Ebből fakad az is, hogy a fizetési mér­legeknek a realitása szinte min­denütt az egész világon meg­szűnt. Különösen ellenőrizhe­tetlen a vegyesvállalatok ilyen manipulációja.-Pár éve egy kongresszusi bizottság állapította meg, hogy az Egyesült Államokban évi közel 150 milliárd dollárt visz­nek külföldre a nemzetközi vál­lalatok!-A latin-amerikai országok mindegyikében igen jelentős volt a külföldi eladósodással szemben a kimenekülő tőke nagysága. Sok évben az utóbbi volt a nagyobb.- Különböző szaklapokban sok tízmilliárd dollárra becsülik a szovjet utódállamokból ki­menekülő tőkét. Inkább éksze­rekre költik, luxus ingatlanokba fektetik a tőkét, mintsem otthon befektessék. Nem ismerek olyan országot, amelyikben az eladósodással párhuzamosan nem lett volna nagyon jelentős tőkekimenekü­lés. A tapasztalatok szerint, ahol az IMF és a Világbank tá­mogatja a külföldi hitelek fel­vételét, onnan menekül a tőke. Mi lennénk a kivétel? A jelek nem azt mutatják. Mit szabad importálni? cl Az országból sok milliárd dollár ment ki egyrészt a hazai szellemi tőke kivándorlása formájában, másrészt a külföldi szellemi tőke megfizetése cí­mén. Eközben gyorsul a leg­jobb tudósok és szakemberek külföldi tartózkodása, végleges kitelepülése.- Már minden bizonnyal egy milliárd dollárnál jóval többet fizettünk ki külföldi cégeknek auditálásra, szakértésre, va- gyonbecslésre. (A megbízható számokat azért nem lehet tudni, mert az illetékesek ezen a téren kényesen titoktartók!) Valutá­ban fizettünk olyan munkákért, amit döntően nem is a legjobb magyar szakemberekkel végez­tettek el és aminek a szakmai értékét éppen a bennfentesek tartják alacsonynak! Összegezve: Minden reálpo­litikának tehát arra kell épülnie, hogy a jelenlegi gazdaságpoli­tikai úton haladva az export nem növelhető. Ezért a gyors fizetési mérleg­javítás csak úgy képzelhető el, ha drasztikus mértékben korlá­tozzuk az itthon is előállítható fogyasztási cikkek importját, mindenek előtt a luxuscikkekét. Az importliberalizálás jelenlegi mértéke alapján szükségsze­rűen egyre nagyobb lesz a hi- ánv. Dr. Kooátsv Sándor 2070-re megháromszorozódik az emberiség lélekszáma A szakadék nő „Ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, 2070-re meghá­romszorozódik az emberiség lélekszáma, nyolcvan év múlva 16 milliárdan élnek majd a Földön.... megeshet, hogy az emberek úgy fognak élni, mint a patkányok” - fi­gyelmeztetett Jacques Cous­teau, a neves természetvédő legutóbb az 1994-es riói kör­nyezetvédelmi világkonferen­cián. A túlnépesedés veszélyei jó­részt közismertek, s általános az a vélemény is, hogy valamit tenni kell. A kérdés csak az, mit. A nézetek erről rendkívül kü­lönbözőek, nem egy esetben szinte kibékíthetetlennek tűn­nek. Az ENSZ 1994. szeptem­beri kairói népesedési világ- konferenciáján elfogadott 20 évre szóló akcióprogram hang­súlyozza, hogy a A népesség alakulása szorosan kapcsolódik a szegénység felszámolásához, a nők egyenjogúsításához és a környezetvédelemhez. Ami a világ népesedési hely­zetét illeti, reményre és borúlá­tásra egyaránt van ok: az utóbbi négy évben az ENSZ jelentése szerint a második világháború óta először esett két tizedszáza­lékkal a népességgyarapodás üteme, ugyanakkor a fejlődő és a fejlett világ közti szakadék éppenséggel nő. Ha a folyamat nem áll meg, a szaporulat 90 százaléka a világ legszegé­nyebb, legelmaradottabb or­szágaira fog jutni, és 2010-re 11 emberből 10 ezekben az ál­lamokban fog élni. Sőt, a kairói konferencia nyolc napja, nyolc órája és 45 perce alatt is a világ népessége tisztán 1 millió 889 ezer fővel gyarapodott. Jelenleg tíz ország népessége haladta túl a százmilliót, a világ legnépesebb országa Kína 1,2 milliárd lakossal (1995. február 15.) Ugyanakkor a kínai szüle­tési arány szám 1994-ben 1949 óta a legalacsonyabb volt, kö­szönhetően a drasztikus állami politikának. Korlátozták a csa­ládok gyerekszámát, és 23 mil­lió férfit sterili záltak, ez a meg­termékenyítésre képes férfi la­kosság 11 százaléka. A listán második India már korántsem dicsekedhet ilyen eredmények­kel: a lakosság lélekszáma túl van a 900 millión (ez a világ la­kosságának 16 százaléka), és az előrejelzések szerint 2020-ra elérheti az 1,3 milliárdot. A születési és a halálozási arány változatlanul Afrikában a leg­magasabb, a fekete kontinensen egy nőre átlagosan tíz gyermek jut. Ami azt is jelenti, hogy 2030-ra Afrika lakossága több mint kétszeresére, 116 száza­lékkal nő majd, Ázsiáé 47, La­tin-Amerikáé 51 százalékkal gyarapodik. Ugyanakkor a fejlett világ­ban ellenkező előjelű tenden­ciák figyelhetők meg: 2030-ig Európa lakossága mindössze másfél százalékkal nő majd (731 millióról 742-re). Német­ország lakossága 9,4, Olaszor­szágé 8,1, Magyarországé 7,9 százalékkal csökken majd. Csökken Oroszország lakos­sága is, miközben a gazdasági nehézségek miatt nő a halandó­ság. A világ legsűrűbben lakott országa Banglades: egy négy­zetkilométerre 850 ember jut, legsűrűbben lakott városa pedig Lagos, Nigéria fővárosa, négy­zetkilométerenként 55 ezer la­kossal. Ha az emberiség nem akar a Cousteau kapitány jósolta szín­vonalra süllyedni, a Föld tartalékait végsőkig kihasz­nálva unokái örökségét felélni, valamilyen módon ki kell tömi a népességnövekedés, szegénység és környezetpusztí­tás egymást erősítő ördögi kö­réből. Sebők Márta Szünidei feladatok Két csomag között A z alkotmánybírósági hi­degzuhany után úgy lát­szik, a kánikula se tett jót a szocialista politikusoknak. A politikai szünidőben egymást követik különböző összeté­telű tanácskozásaik, amelye­ket azonban legalábbis abból a szempontból már valami­fajta nyári lezserség jellemez, hogy aligha felelnek meg a politika írott és íratlan szabá­lyainak. A múlt héten, szerda dél­után néhány soros közle­ményt adott ki az MTI, misze­rint a szocialista párt vezetői másfél napos közös „gondol­kodásra” vonultak el a Nánási úti Piroska Hotelbe. (Az idé­zőjel a hivatalos magyar hír- ügynökségtől származik, s je­lentése csak az lehet, hogy va­lójában más tevékenységről van szó.) Az MTI a továbbiakban Csintalan Sándor ügyvezető alelnököt idézte, aki szerint „az edzőtáborban az MSZP alelnökei és szakértői áttekin­tik a kormány, a frakció és a párté lnökség együttműködé­sének további lehetőségeit és elkészítik a második féléves munkatervet”. Túl a kétségkí­vül érdekes - hogy ne mond­juk: „csintalan” szóhasznála­ton, a hír számos érdekességet rejtett. Az egyik, hogy a résztve­vők között nem szerepelt a pártelnök, vagyis Horn Gyula. A másik a helyszín: a Ná­nási úton tavaly ősszel egy másik, akkor nagy port felvert szocialista tanácskozás folyt. Akkor elsősorban azok jöttek össze, akik valamilyen szem­pontból elégedetlenek voltak a szocialista vezetésű kor­mány tevékenységével, s kri­tikájuk éle a „túlzott” liberális befolyás ellen irányult. Ott hangzott el az a - kétségkívül kisebbségi - vélemény, hogy az MSZP a szabaddemokra­ták helyett talán választhatná a kereszténydemokratákat is koalíciós partnerül. Azt a Ná­nási úti találkozót Horn Gyu­lától Szekeres Imrén át Vitá­nyi Ivánig - bár külön böző élességgel - egyértelműen el­ítélte, pártütésnek tekintette mindenki. A harmadik érde­kesség, hogy a közlemény a kormány, a parlamenti frakció és a pártelnökség együttmű­ködésének jövőjével kapcso­latban a „lehetőség” szót tar­talmazta. S talán eizel függ össze a Nánási úti „edzőtábor” talán legfőbb furcsasága: a máskor oly éber, „rámenős” fővárosi sajtóba - úgy látszik - egyet­len hang sem szivárgott ki a szerda-csütörtöki találkozó­ról, arról soha többé sehol em­lítés nem történt. Az ott el­hangzottakra legfeljebb kö­vetkeztetni lehet az utána tör­téntekből. P éldául abból, hogy, a kor­mány csütörtöki ülésén - szemben a még fél nappal ko­rábban beharangozottakkal is - nem hozott döntést az újabb stabilizációs intézkedésekről. A kabinet három hetes hala­dékot adott önmagának, hogy - mint mondták - alaposan előkészíthessék az újabb Bok­ros csomagot. Ehhez képest némileg váratlan volt, hogy - mint kiderült, néhány órával később - hétfőre rendkívüli tanácskozásra hívták össze a szocialista párt már nyári szünetre vonult parlamenti frakcióját. A képviselők - és a szombati Magyar Nemzetnek nyilatkozó Lamperth Mónika frakcióvezető-helyettes - úgy tudták, hogy a pénzügymi­niszter ismerteti velük leg­újabb javaslatait. A hétfő dél­előtti tanácskozáson azonban szó sem volt semmiféle Bok­ros-csomagról, s - mint ezút­tal a másik frakcióvezető-he­lyettes, Tompa Sándor kö­zölte - a miniszterelnökkel egybehangzóan úgy ítélték meg: nincs szükség arra, hogy esetleg elhamarkodott intéz­kedéseket hoznak. Nyilván az elhamarkodott­ság megelőzése érdekében, az előzetes napirenddel ellentét­ben. Bokros Lajos meg sem jelent a frakcióülésen, mint közölték: szervezési, egyezte­tési okok miatt. A szervezési okok között az szerepelhetett, hogy az MSZP 209 fős par­lamenti frakciója túl széles fórum az eltérő vélemények és érdekek egyeztetésére, ezért a pénzügyminiszter fél nappal később inkább a frak­cióelnökség kétségkívül sző­kébb és megbízhatóbb grémi­umát választotta elképzelése­inek ismertetéséhez. Ez lehe­tett a véleménye Horn Gyulá­nak is, aki - szemben azzal, hogy az előző két napban a kormány egy éves'tevékeny­ségét értékelő, s összességé­ben két és fél órányi interjú­nak álcázott propagandanyi­latkozatokkal árasztotta el a rádiót és televíziót - a frak­cióülésen mindössze 15 per­ces helyzetértékelést tartott. Ezzel szemben meg kellett hallgatnia a kormány tevé­kenységének éles bírálatát, amihez viszont hozzá van szokva. A z elmúlt napokban ugyanis az MSZP egyes hangadó, tekintélyes politiku­sai minden eddiginél nyíltab­ban fogalmazták meg ellenve­téseiket immár nemcsak a kormánnyal, hanem szemé­lyesen a pártelnök-miniszter­elnökkel szemben is. E téren az alkotmánybírósági bla- mázs mintha pszichológiai gátszakadást is előidézett volna. Az ismert „renitensek” kö­zül Vitányi Iván, az MSZP választmányának elnöke lé­nyegében a kormány pártel­lenőrzés alá helyezését sür­gette. Kósa Ferenc elnökségi tag - aki a médiatörvény ter­vezet miatt ismét kilátásba he­lyezte a parlamenti mandátu­máról való lemondását - a miniszterelnök „túlzottan ön­törvényű” vezetési stílusát bí­rálta. Nagy Sándor MSZOSZ elnök pedig, - akit már sokan tekintenek Horn Gyula lehet­séges utódjának a kormányfői poszton - a Bokros-csomag­gal kapcsolatban többé meg nem engedhető parlamenti zsarolásról és a „hibás” cso­mag összeállítóinak szemé­lyes felelősségéről beszélt. (Mindehhez képest Horn Gyula számára valóságos fel­üdülés lehetett, amikor Tor- gyán József szólította fel azonnali lemondásra a kor­mányt.) Horn, Bokros és Nagy Sándor nyilatkozatai egymást keresztezik a követendő gaz­dasági lépéseket illetően. S miközben a koalíciós partner, úgy tűnik, nyaralóként legfel­jebb az újságból követi a fej­leményeket, az MSZP-ben ismét felhangzottak a „liberá­lis gazdaságpolitikát erőltető” SZDSZ elleni vádak. Ami biztos: nyár van. A parlamenti szünet következ­tében a pártelnök-kormány­főnek vagy másfél hónapja van, hogy az MSZP-t, a párt­vezetést és a parlamenti kép­viselőcsoportot - megpró­bálja felzárkóztatni elképze­lései mögé. Ami bizonytalan: valójában mik ezek az elkép­zelések. Hajdú András

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents