Új Dunántúli Napló, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)

1995-07-13 / 189. szám

16 Dünántúli Napló Sport 1995. július 13., csütörtök Van úszóutánpótlás Baranyában Sorsoltak az európai labdarúgó kupákban BEK: Anderlecht-FTC Szerdán Genfben megtartot­ták az európai labdarúgó ku­pák 1995/96-os sorozata se­lejtezőjének sorsolását. A magyarok selejtezőre kötele­sek, közülük az FTC kapta a legnehezebb ellenfelet, a má­sik kettőnek verhető csapatot sorsoltak. A Ferencváros a BEK-ben a belga bajnokkal, az Ander- lechttel, a Vác FC-Samsung a KEK-ben a macedón FC Si- leks-szel, míg az UTE-Nova- bau az UEFA Kupában a szlovák FC Kosicével játszik majd. A váciak az első mérkőzé­süket hazai környezetben rendezhetik meg, míg a fe­rencvárosiak és az újpestiek idegenben kezdenek. A BEK-ben az első mérkő­zést augusztus 9-én, a vissza­vágót 23-án játsszák, a KEK- ben 10-én, illetve 24-én, az UEFA Kupában pedig 11-én, illetve 25-én rendezik. Az európai élvonal ekkor még nem kapcsolódik be a kupaküzdelmekbe: az eddigi szereplésük alapján kiemelt csapatok csak az első fordu­lóban lépnek pályára. Szíriái futballcsapat Mohácson Ez a rajt sikerült, nem kell visszalőni FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ Guzsvány János lett a Beremend edzője Elnökségi ülést tartottak a Be- remendi Építők SE-nél. Ezen döntöttek az új szakve­zető személyéről is, aki az ed­digi edző, Weiszbart József he­lyére. került. Az új edző Guzs­vány János lett, neki Kubatov József segít majd kapusedző­ként. Guzsvány neve nem ismeret­len a baranyai futballszurko- lóknak. Legutóbb ugyan nem Baranyában edzősködött, ha­nem az NB III-as Barcsnak volt a szakvezetője. Azt megelő­zően azonban egyszer már irá­nyította a beremendi együttest. Vele egyéves szerződést köt­nek. A Beremendi Építők immá­ron NB III-as együttesénél egyébként eddig senki sem je­lentette be távozási szándékát. Azért van távozó, mert Tökölit és Rózsahegyit visszarendelte a PMSC-Fordan, ők csak köl­csönben voltak a legutóbbi baj­nokságban Beremenden. A győztes autogramot kért A Santa Claraban, Kaliforniá­ban megrendezett úszóverse­nyen a női 100 méteres mell­úszásban meglepetésre veresé­get szenvedett az olimpiai baj­nok Summer Sanders. A számot a 13 éves (!) Amanda Beard nyerte meg (1:11.05 perc), aki a verseny után autogramot kért a negyedik helyezett Sanderstől. Próbajátékon a PMSC-Fordannál Három román futballista van próbajátékon a PMSC-Fordan­nál. Valamennyien Nagybányá­ról érkeztek a napokban, de egyikük az első edzések után már meg is sérült, tegnap utcai ruhában csak a kispadon ült. A közeljövőben további külföl­diek várhatók újmecsekaljai mustrára. Ami pedig a távozókat illeti, Regős kapus már az NB Il-es újonc Balatonfürednél edz, vi­szont még nem igazolt oda. Lengyelt a hírek szerint a szin­tén második ligás Dunaferr látná szívesen. Márton és Géléi még a piros-feketékkel gyako­rol, ám a játékengedélyük már lejárt Pécsett. Mai sportműsor TENISZ. OTP Kupa, Balo- kányliget, 8.00. LABDARÚGÁS. Nemzet­közi mérkőzés: Mohácsi FC - Magd SC Damascus (szíriai), Mohács, újvárosi pálya, 17.00. Megyei úszóversenyt rendeztek Pécsett, a Hullámfürdőben. Ezen körülbelül 160 utánpót­lás-korú és 40 felnőtt állt rajt­hoz. A különböző korosztá­lyokban az egyes számokban a legtöbb elsőséget az ANK sze­rezte meg, megelőzve a TASI-t. A sok gyereket látva újfent bei­gazolódott, hogy van Baranyá­ban úszóutánpótlás, csak le­gyen hozzá uszoda. VITORLÁZÁS. A pécsi Nagy A. a Kővári Károly em­lékversenyen, a lézer hajóosz­tályban a 3. helyen végzett. A következő állomása Egyesült Államok lesz, ahol az előo- limpián vesz részt Atlantában. SÚLYEMELÉS. NB L, má­sodik forduló, Tatabánya: 1. ZTE, 2. Pécsi Súlyemelő Egyesület, 3. Körmend. A PSE versenyzőinek eredmé­nyei: Berecz 290 kg, Ferenczi 255, Thurzó 225, Vörös 217,5, Németh 207,5, Gyur- kovics 2Q2,5. LABDARÚGÁS. Pécs városi kispályás bajnokság. Végered­mény. Élcsoport. I. o.: 1. Fény­pont 21, 2. Bocz Kft 18, 3. Ma- roccó 16. Legjobb góllövő: Fo­Szíriai labdarúgó csapat játszik ma Mohácson. A PMSC-For­dan vendége a Magd SC Da­mascus, amely most került fel az ottani első ligába. 1971-ben alakult, öt klub fúziójával ez az egyesület, kézilabda-, birkózó-, kosárlabda- és súlyemelő szak­osztálya is van. Ä futballistái közül ketten válogatottak, de ők most nincsenek itt, mert a nem­ral (Bocz Kft) 16 góllal. II. A. o.: 1. Vörös Autóház 20, 2. WTD Consulting 19, 3. BAT Dohánygyár 14. Legjobb gól­lövő: Villányi (WTD Conszul- ting) 9. II. B. o.: 1. DÉDÁSZ Rt 25, 2. Domina 22, 3. Pécsi Bullmasztiff 14. Legjobb gól­lövő: Huszti (Domina) 9. III. o., Bozsik-csoport: 1. Ottak­ringer 23, 2. HB Söröző 19, 3. Primo Kft 18. Legjobb góllövő: Budai (DÉDI) 17. II. o., Cseh- csoport. 1. Sinai Sasok 24, 2. BÁV Shop 24, 3. Zöld Hegyek 21. Legjobb góllövő: Tóth Cs. (Zöld Hegyek). III. o., Lázár­csoport: 1. Sáfár SC 25, 2. Szex Tett 19, 3. Pécsi Honvéd 19. Legjobb góllövő: Mester (Szex Tett) 16. III. o., Orth- csoport. 1. Kéményseprők 19, 2. Kocogó 18, 3. Szabolcsi zeti 11-ükkel másutt túráznak. A Magd SC sportiskolájában 350 gyermek ismerkedik a foci alapelemeivel. Ä szíriai gárda ma 17 órakor Mohácson az NB Il-es helyi együttes ellen lép pályára, majd 15-én Pakson, 17-én Kaposvá­ron, 22-én pedig a Pécsett, az NB I-es PMSC-Fordan ellen szerepel. Kömy.v. 17. Legjobb góllövő: Bertnáth (Szabolcs) és Gyenge (Falábúak) 11-11. III. o., Pi- ola-csoport. 1. Fitness 19, 2. Kamó BT 18, 3. DoZso MS 18. Legjobb góllövő: Bíró (Fitness) 21. TENISZ. Negyven induló részvételével junior amatőr teniszversenyt rendeztek a pécsi DÉDÁSZ sporttelepen. Eredmények. Fiúk (16 éve­sek): 1. Nenmayer, 2. Arató, 3. Fonter és Gódi. Fiúk (14): 1. Bőhm, 2. Friesz, 3. Szabó és Kiss. Fiúk (12): 1. Bőhm, 2. Bódi, 3. Károly és Ma- raskó. Leányok (16): 1. Sip- tár, 2. Szikszai, 3. Krommer és Gátszegi. Leányok (12): 1. Gátszegi, 2. Szikszai, 3. Heis- ler és Halász. Adócsalás alapos gyanúja miatt Házkutatás Steffi Gráfnál Adócsalás alapos gyanúja mi­att ügyészségi nyomozók és adóellenőrök népes csapata tartott házkutatást a hatszoros wimbledoni teniszbajnoknő, Steffi Graf és szülei Köln kö­zelében fekvő brühli házában. A mannheimi ügyészség szerdai tájékoztatása szerint a német teniszsztár és az ügyeit intéző apja, Peter Graf ellen indult eljárás adócsalás alapos gyanúja miatt, ezért került sor a házkutatásra. Az első nagyszabású házku­tatás korábban, még május vé­gén volt - közölte az ügyész­ség, hozzátéve, hogy a nagy mennyiségű lefoglalt irat érté­kelése még hosszú-hosszú he­teket vehet igénybe. Steffi Graf vagyonát külön­ben a bennfentesek legkeve­sebb százmillió márkára be­csülik. Eddigi legsikeresebb évé­ben, 1993-ban csak a teniszből 16 millió márka bevételre tett szert. Emellett a reklámbevé­telek is gyors ütemben gyara­pítják vagyonát. Jelenleg négy reklámszerződése van - Opel, adidas, Wilson, Rexona -, amelyek évi hatmillió márka tiszta jövedelmet garantálnak számára. A teniszezőnő ügyeit szinte kizárólag az apja intézi, aki a pénzt eddig főleg ingatla­nokba fektette. Steffi néhány héttel ezelőtt költözött be abba a 200 négyzetméteres heidel- bergi villába, amelyet kétmil­lió márkáért vásároltak. Két háza van szülőhelyén, Brühl- ben, ezekhez teniszcsamok és teniszpályák is tartoznak. Az Egyesült Államokban, így Floridában és New Yorkban összesen három ingatlan tulaj­donosa, emellett Németor­szágban és az Egyesült Álla­mokban több áruház birto­kosa. Több világhírű és szintén gazdag teniszsztárral ellentét­ben Steffi Graf ügyeit nem egy cég vagy ügynökség, ha­nem egyedül az édesapja in­tézi. Az egykori autókeres­kedő minden maga csinál: ő köti meg a lánya reklámszer­ződéseit, szervezi utazásait és minden pénzügyi dologgal is ő foglalkozik. Másnak nem en­ged az ügyekbe beavatkozást. Weiszbart József monológja Minden meccsünk tiszta volt „Eddig nem akartam erről az egészről beszélni, de hogy már nem én vagyok a szakvezető, hanem új edző van Beremen­den, eljött az ideje, hogy el­mondjam, mindazt, ami a szí­vemet nyomja. Március 23-tól, az utolsó 13 mérkőzésen irányítottam a labdarúgó NB II-ben a Bere­mendi Építők együttesét. Eb­ből a 13-ból hetet otthon, hatot idegenben játszottunk. Ezalatt 17 pontot szereztünk. Előtte a csapat 17 meccsen csupán 14- et szedett össze. Baján, az utolsó fordulóban még Tököli nélkül is ki tudtuk volna húzni az X-et, csakhogy ott győzelemre kellett játsza­nunk. De ha nyerünk, akkor sem biztos, hogy bent mara­dunk. Az a meccs óvás alatt ment. Elképzelhető, hogy mi­lyen lelkiállapotban léptek Ba­ján pályára a fiúk. Mindenkit letaglózott Tö­köli ügye. Tizenegy mérkőzé­sen szerepelt, azokon kilenc gólt rúgott. A legjobb csatá­runk volt. Ha bentmaradunk, automa­tikusan egy évvel meghosz- szabbodott volna a szezon vé­gén lejárt szerződésem. Vi­szont kiestünk, ezek után kö­zös megegyezéssel.elváltak út­jaink. Most egyelőre még nincs új csapatom. Hívtak a bajnokság vége előtt egy másik klubhoz a Nyugati csoportban (nem baranyaihoz), de azóta már ott is betöltötték a helyet. Ha meg is keres valamelyik egyesület, továbbra is csak másodállás­ban leszek edző. Nem magamat sajnálom, hanem a beremendi szurkoló­kat, őket viszont rettenetesen. Aztán a bázisvállalatot, ame­lyik annyi pénzt beleölt ebbe a csapatba, meg a játékosokat is. De különösen a szurkolókat, akik nagyon szeretik a futballt. Az edzéseken annyi nézőnk volt, mint amennyi másutt, va­sárnaponként a megyebajnoki meccseken van. A Beremendi Építők sajná­latra méltó egyesület. Megvan a megfelelő anyagi bázisa, na­gyon lelkes a szurkolótábora, de - és most ne sértődjön meg senki sem - jószándékúak, vi­szont amatőrök a vezetői. Utóbbit Tököli sárga lapos ügye is bizonyítja. Azt, hogy kilenc meccset játszott három sárgával, az egyértelműen és bizonyíthatóan vezetői fi­gyelmetlenség volt. Hogy miért estünk ki az NB II-ből? Három ok miatt. Elő­ször is, mert Beremend Buda­pesttől 250 km-re van. Fárasz­tóbb, több időbe telik ide­utazni, mint mondjuk Buda­fokra, vagy Százhalombattára. Másodszor, mert a klubot Be­remendnek hívják. Ha ez kis­város lenne, nem volna gond. De csak 2900 lakosú nagy­község, amit az NB II. jó pár csapatának vezetői falusi jel­zővel illetnek. Ebben benne van az is, hogy többször vi­dékinek, parasztnak csúfoltak bennünket, lenéztek minket. Harmadszor pedig a volt klu­bom vezetői... Nem hallgat­hatom el, hogy nem voltak velem korrektek, mert még odáig sem jutottak el, hogy megköszönjék a munkámat. Sem az utolsó mérkőzésen, sem idényzáró banketten, sem azóta. Ez nem esett jól. Pedig a szakmai hírnevemet is elveszítettem ezzel a kie­séssel. Amiről nem is tehetek, mégsem kaptam meg a pré­miumomat sem én, sem pedig a játékosok. Pedig nem mi hibáztunk Tököli sárga lapja­inál. De legalább tiszta a lelki­ismeretem, mert esküszöm, bárki, bármit állít is rólunk, minden meccsünk tiszta volt. Ezt az alkalmat is felhasz­nálom arra, hogy megköszön­jem mindenkinek, aki Bere­menden segített nekem. Nem ezt a sorsot érdemel­tük...” Weiszbart József monológ­ját lejegyezte: Horváth László Úszó vidékbajnokság Vidékbajnokság, Szeged. Ba­ranyából az ANK, a TÁSI és Harkány úszói vettek részt. A pécsiek az alábbi eredmé­nyeket érték el. Felnőtt számok. Első helyezettek. Leányok. Petrov J. (ANK) 50, 100, 200 hát; Sebestyén (ANK) 400 ve­gyes; Gödöny P. (TASI) 50 mell. Fiúk: Bodor (TÁSI) 200 hát. Másodikok. Leányok: Se­bestyén 50 hát, 200 vegyes. Fiúk: Glöckler (ANK) 50 hát. Harmadikok. Leányok: Sebes­tyén 50 pillangó. Gödöny P. 200 mell. Fiúk: Glöckler 50 pil­langó. Negyedikek. Leányok: Kálóczy (ÁNK) 400 gyors. Ötödikek. Leányok: Sebestyén 200 gyors, 50 gyors; Petrov J. 400 vegyes. Fiúk: Glöckler 50 gyors, 100 hát. 1983-as és annál fiatalabb korosztályok. Első: a lányoknál Szekeres (ANK) 400 gyors. Második: a lányoknál Szekeres 200 gyors, Borsányi (ANK) 100 gyors. Harmadik: a lát nyoknál Borsányi 50 pillangó! 400 vegyes és 50 gyors. Ne­gyedik: a fiúknál Tantos (ANK) 100 pillangó. Totótippek Telesport Sp.Plusz Új DN 1. Heerenveen - Békéscsaba lx 1 2 2. Karslruhe - Sheffield W. 1 lx 12 3. Aarhus - Basel xl 1 1 4. Ekeren - Cluj-Napoca lx 1 1 5. Bordeaux - Odense 1 lx 1 6. NK Zagreb - Metz 1 1 12 7. Linzer ASK - Keflavik 1 1 1 8. Leverkusen - Buducsnoszt xl lx 1 9. Becsej - Szczecin 1 xl 12 10. Beveren - Gronigen lx 1 1 11. Piatra Neamt - Boby Brno xl lx 2 12. Wimbledon - B. Jerusalem 1 1 1 13. Strasbourg - Tirol +1 lx lx 1 14. Tottenham - Öster 1 1 1 Eredmények röviden ♦ i h i <

Next

/
Thumbnails
Contents