Új Dunántúli Napló, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)
1995-07-10 / 186. szám
1995. július 10., hétfő Sport Dünántúli Napló 15 Tenisz OTP Kupa Pécsett Mától Pécsett, a Balokányligetben zajlik az OTP Kupa, a teniszezők korosztályos országos bajnoksága. Ezt serdülő és ifi lányok, valamint fiúk részére rendezik meg. A házigazda PVTC 18 fiatalt indít. Amikor nagyüzem lesz, egyszerre 9 pályán pattog majd a teniszlabda. Hétfőn 11.00-kor kezdődnek a selejtezők, kedden 10.00-kor a verseny a főtáblán folytatódik, szerdán, csütörtökön és pénteken 8.00-kor indulnak a küzdelmek. A döntők pénteken lesznek. BB Kupa, Balatonboglár. Serdülő lányok: 2. Simon A. (PVTC). Egész napos tenisznapközi indul július 10-én Pécsett, a Makár Tanyán. Érdeklődni a helyszínen, vagy a 326-860 és a 210-109-es telefonon lehet. Jól jártak a rokonok A római ügyészség hivatalos bírósági idézést küldött Antonio Matarresének, az Olasz Labdarúgó Szövetség elnökének, akit hivatali visszaéléssel gyanúsítanak. Az ügyészség a most befejeződött első és második osztályú bajnokságban szereplő olasz klubok közül többnél szabálytalan számlakezelést állapított meg. Matarrese ellen emellett egy másik ügyben is vizsgálat folyik: azzal vádolják, hogy barátait és rokonait a szövetség pénzén utaztatta ki és tartotta jól a tavalyi egyesült államokbeli labdarúgó vb-döntőben. Rájár a rúd Burruchagára Rájár a rúd Jorge Burruchagára, az argentin Independiente labdarúgócsapatának 33 éves válogatott középpályására. A játékosnak még érvényben van hat hónapos felfüggesztett börtönbüntetése, melyet franciaországi légióskodása alatt, a Valenciennes - Olympique Marseille mérkőzés kapcsán kirobbant bundabotrányban való részvétele miatt „érdemelt ki”. Nem elég, hogy akkor lebukott, most újabb dráma következett a kitűnő futballista életében. Felesége Buenos Aires déli részén autózott, amikor rejtélyes körülmények között nekihajtott egy villanyoszlopnak. Az asszonyt súlyos koponyasérülésekkel szállították a kórházba, életben maradásához nem sok reményt fűznek az orvosok. Az Egyesült Államokban’S közeljövőben kezdik meg igazán az 1996-os atlantai nyári olimpia színhelyeinek „főpróbáit”. A régebbi és újonnan épített amerikai sportlétesítményeknek számos nagy nemzetközi versenyen kell „helyt állniuk”. Az ötkarikás játékok atlantai szervezőbizottságának számításai szerint a világ 80 országából több mint 5500 versenyző vesz részt ezeken a viadalokon. A főpróbák műsorán több rangos, torna is szerepel. Többek között egy világbajnokság és amellett hat Világ Kupa. Bizony mondom, ha egyszer cipőgyáros leszek, hát akkor a tesztelő ember Ludvig Antal lesz. Erre azonban kevés az esély. Ezért hát jól teszi, ha addig szorgosan hordja a táviratokat, és az expressz leveleket. Mert addig is élni kell valamiből. Számomra ugyan felfoghatatlan, miként lehet a maratoni táv többszörösét lefutni, de ez egy ultramaratonistának csak annyi, mint nekem megvenni a holnapi sportújságot.- A hosszútávfutó magányos? - kérdeztem a pécsi postást.- Nem. Miközben futok, gondolkodom. Persze nem világmegváltó eszmék jutnak eszembe. Afféle hasznos dolgokon morfondírozok.- Csak nem arra döbbensz rá, milyen felesleges dolog ekkora távokat lefutni?- Nem. Mert futni nem kötelező. Ez egy belső igény, aminek szeretnék megfelelni. A mércét én állítom fel, azután én igyekszem megfelelni a kitűzött célnak.- Minden áron?-Nem. Csak értelmes keretek között. Ha a sportorvos azt tanácsolja, hogy álljak ki a versenyből, hát megteszem. Mint ahogy feladtam a Nyíregyháza - Budapest távot is 70 km után, emésztési problémák miatt.- Azt a versenyt, amit 23 indulóból csak 8 fejezett be?- Igen. Mivel egy szuperma- ratonistának sok dologra fel kell készülni. Minden megtörténhet. És annak az ellenkezője is. Engem például tavasszal, futás közben elütött egy autó. Csak a mentőkocsiban tértem magamhoz. Szerencsére a családom csak utólag értesült az esetről.- Nyáron merre visz az utad?- Szeretnék elindulni a Spar- tathlon futáson. Ez a görög fővárosból, Athénből indul, és Sparta a végcél. 246 km a táv, ezt 36 óra alatt kell teljesíteni. Nem könnyű, de megpróbálom.- Nem szívesen lennék a cipészed.- Az átlagosnál jobban nyűvöm a cipőket. De azért 2000 km-t ki szokott bírni egy cipő.- Aki ennyit fut, az már-már klinikai eset. Orvos látott már?- Nem. Mert betegesen egészséges vagyok. Nem igét osztok, hanem kijelentem, hogy évek óta a vegetáriánus táplálkozás szerint étkezek. Pucz Péter „Nem értem, pedig olcsó vagyok” Hollós Anna dühös, mert nem kellett a volt klubjának Hollós Anna, a 110-szeres válogatott (utoljára 1989-ben viselte a címeres mezt), 32 esztendős kosárlabdázó dühös.- Hazatértem Finnországból, ahol hat évet töltöttem. Ötöt játszottam, az utolsó évben a gyermekem születése miatt GYES-en voltam. A PVSK-ban szerettem volna folytatni és később befejezni a sportolói pályafutásomat. De nem kellek az egykori klubomnak. Ezért van bennem most egy jó adag keserűség. Pedig azt hitte, hogy tárt karokkal vátják a vasutasoknál. Erre azért is gondolhatott, mert minden évben, amikor hazatért, beszélgetett a PVSK vezetőivel a jövőről. Ahogy Hollós mondja, akkor mindig ígéretet kapott, hogy jöjjön csak nyugodtan, lesz helye. Amikor most hazajött, és újra leült tárgyalni velük. Elmondta, hogy augusztusban három hétre vissza kell mennie az ügyeit intézni, de előtte és utána rendelkezésre áll. Rátgéber Lászlónak, a PVSKDália edzőjének azonban ez nem tetszett. Végül Hollós elmondása szerint azt javasolták neki, hogy készüljön a csapattal, alapozzon velük, aztán augusztus 29-én majd megmondják: szükségük lesz-e rá? De mivel a bajnokság másnap kezdődik, ha nemleges választ kap a kosaras, már nem tud magának másik csapatot találni.- Nem értem, hogy miért nem kellettem a PVSK-nak, hiszen olyan olcsó vagyok A finn klubomnak egy fillért se kellene fizetni. Azt terjesztették rólam, hogy drága vagyok Ezt azonban ne híreszteljék, mert ez nem igaz Ha annyi játékosuk lenne, hogy fölösleges lennék, azt megérteném. Tudom, rizikós vagyok olyan szempontból, hogy egy évig most nem kosaraztam, meg régen is láttak játszani, nem tudhatják, mire vagyok képes? Am, ha egy új játékost igazolnak őt is csak akkor ismerik meg igazán, hamar Pécsett van. Hollós - miután a PVSK-val nem tudott megegyezni - elkezdett keresgélni más csapatot. Azóta talált is: az SVSE- GYSEV szerződtette. Azt állítja: a háromszorosát kapja an- naík, amit a PVSK-nál ajánlottak neki. A PVSK-Dália szakosztályigazgatója, Máté János szerint komolyan felmerült, hogy szerződtetik Hollóst, de az igényeit túlzottnak találták. Alacsonyabb bért ajánlottak neki, mivel hosz- szabb ideje nem látták játszani. A keresménye később nagyobb is lehetett volna. Azt azonban, hogy a bajnoki rajt előtt 3 hétre visszamenjen Finnországba, Rátgéber László edző elképzelhetetlennek tartotta. De az egyesület vezetése is, ezt erősítette meg Czerpán István ügyvezető elnök is. - Hollós irreális ösz- szeggel állt elő, amikor róla tárgyaltunk. Tisztességes prémiumot ígértünk neki, amit a teljesítménye után fizettünk volna. Neki azonban már az aláírásért is kellett volna pénz. Azt viszont senkinek sem fizetünk. Horváth László Havonta 800 kilométer futás Igaz mese a cipőrongálóról Ki tartja hétfőn az első edzést? Ismeretes, hogy a Győri Futball Club elnökségének ülésén a vezető testület tagjai rendkívüli felmondással megszüntették az 1999. június 30-ig kinevezett Bolla Péter klubigazgató munkaviszonyát. A munkavégzés alól felmentett sportvezető már a döntés pillanatában kijelentette: nem ért egyet az elnökség álláspontjával, ezért a bíróságon megtámadja a testület határozatát. Továbbra is klubigazgatónak tekinti magát, mert szerinte az elnökség nem legitim testületként szüntette meg rendkívüli felmondással a hét közepén, 1999. június 30-ig szóló munkaviszonyát.- Hamarosan megfogalmazom a döntés elleni fellebbezésemet, majd eljuttatom a munkaügyi bíróságra. Ezzel sem tekintem azonban befejezettnek az ügyet, mert a klubelnökség Egy vb és hat Világ Kupa Áll a bál Győrben legitimitását is megkérdőjelezem, ezt pedig a cégbíróságnak jelzem.-Az alapszabály szerint a vezetőedző kijelölése a mindenkori klubigazgató feladata. Már nem titok, hogy ön Szentes Lázárt szemelte ki erre a posztra. Talán szerződést is kötött már vele?- Mindig konstruktív döntésre törekedtem, így még csak megbeszéléseket folytattam Szentes Lázárral, de semmit nem foglaltunk írásba, semmilyen megállapodást nem kötöttünk. ' - A csapatot az elmúlt idényben Győrfi László irányította, ő rendelkezik még érvényes szerződéssel?- Nem, az már lejárt.- A tervek szerint az élvonalbeli Győri FC, több csapathoz hasonlóan, hétfőn kezdi meg a felkészülést a soron következő bajnokságra. Adódik a kérdés: akkor ki vezényli majd áz edzéseket?-Ez most nem az én gondom. A kérdés, hogy ki tartja a hétfői edzést - még megválaszolatlan. Bolla szerint jogilag nincs vezetőedzője a Győri FC- nek, mert Győrfi László szerződése lejárt, s az elnökség nem jogosult a vezetőedző személyéről dönteni. Ugyanakkor köztudott, hogy az elnökség Győrfi László személyéhez ragaszkodott, s még a bajnokság befejezése előtt döntött további megbízásáról. A klubigazgató viszont Szentes Lázár vezető edzői kinevezése mellett tört lándzsát. Győrfivel nem személyi ellentétei, hanem szakmaikoncepcionális vitái voltak - indokolta álláspontját Bolla. Amerikai „főpróbák” Négyen kerékpárral Magyarország körül Négy fiatal, Avár Tibor, Király Lajos, Molnár Dezső és Takács Zsolt negyedszer indul arra a túrára, amelynek célja: körülkerékpározni Magyarországot. A július 10. és 21. között zajló kétkerekű vállalkozáshoz, hosszabb-rövidebb szakaszokra, ezúttal is várják a csatlakozókat, akik lelkesedésükkel erőt adnak majd nekik az 1535 km-es táv teljesítéséhez. A ma 10 órakor, a székesfehérvári Városház térről induló, két hétig tartó országjárásuk során petíciót kívánnak eljuttatni az érintett települések önkormányzatához és polgármesteréhez, amelyben kérik, hogy lehetőségeik szerint támogassák a nem versenyszerű kerékpározás ügyét. Tizennyolcán maradtak az ifjúságiak A magyar ifjúsági (18 évesek) labdarúgó válogatott szövetségi edzője, Piski Elemér 21 jelölt közül kiválasztotta azt a 16 játékost, akik utazhatnak a héten kezdődő görögországi EB-döntőre. A következő 18 játékos kel útra: Matus (Parmalat), Rabóczki (MTK) - kapusok, Dvéri, Tóth N. (Parmalat), Fórizs (Vasas), Kabát, Kovács B., Móra (Kispest), Kenesei K. (MTK), Kislőrincz, Schultz, Vincze (FTC), Korsós (Győr), Kovács N. (DVSC), László (Veszprém), Szili (UTE), Torma (Cercle Bruges), Werner (BVSC) - mezőnyjátékosok. Szeles bizonytalanságban tartja a világot Szeles Mónika, a világ női teniszsportjának egykori koronázatlan királynője szombaton sem mondta biztosra, mikor tér vissza a rendszeres versenyzéshez.- Remélem, hogy visszatérek. Remélem, hogy játszom az (augusztus 28-án kezdődő) amerikai nyílt bajnokságon. Hiszem, hogy meg tudom csinálni - közölte New Ha- venben az újvidéki származású, Floridában élő sportoló, akinek karrierje több mint két évvel ezelőtt Hamburgban szakadt meg. Mint ismert, 1993. április 30-án az észak-német városban egy thüringiai fiatalember, Günter Parche Szeles egyik mérkőzésén, a szünetben, késsel a kezében Mónikához lopakodott, s hátba szúrta. Az orvosok szerint a sebesülés nem volt komoly, ám a támadás, úgy tűnik, maradandó lelki sérüléseket okozott. Az időközben amerikai állampolgárrá lett 21 éves Szeles Mónika most már helye- zetlen a ranglistán, ám szombaton úgy nyilatkozott, reméli, hogy három tenisztorna után visszakerül az első százba. Szeles a tervek szerint július 29-én Atlantic Cityben bemutató mérkőzést játszik a cseh származású amerikai Martina Navratilovával. Bátorfiék Atlantában Csapat Világ Kupa az olimpia helyszínén Az 1996-os centenáriumi ötkarikásjátékok helyszínén, Atlantában rendezik meg augusztus 11-től 13-ig a férfi és női asztaliteniszezők hagyományos csapat Világ Kupa-viadalát. Az eseményre, amely egyúttal elő- olimpiai verseny lesz, a magyar női válogatottat is meghívták. Mivel a nőknél a rendező jogán részvételre jogosult Egyesült Államok válogatottja mellett a tiencsini világbajnokság 1-6. helyezettjei, valamint a kontinensbajnokok indulhatnak, a vb-n 7. helyezést elért magyar csapat a tartaléksorból lépett elő Hongkong visszalépése után. A női csapat Világ Kupa résztvevői: Kína, Koreai Köztársaság, Románia, Svédország, Németország, Oroszország, Kanada, Egyesült Államok, Ausztrália, Nigéria, Brazília, Magyarország. Atlantában a magyar válogatott előreláthatólag Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina és Ellő Vivien összeállításban szerepel. Fülöp István szövetségi kapitány tartalékként Wirth Gabriellára számít. A 12 női csapat négy hármas csoportban körmérkőzést játszik, az 1-2. helyezettek jutnak a neggyeddön- tőbe, ahol már egyenes kieséses rendszerben folytatódik a verseny. Á férfiak csapat Világ Kupaviadalára 16 válogatott kapott meghívást: a A világbajnokság 1-11. helyezettje, a házigazda Egyesült Államok, valamint négy kontinensgyőztes. A Greenpeace aggályoskodik Újabb gondok Sydneyben Nem várt gondok merültek fel a 2000-es nyári olimpiával kapcsolatban, amelynek rendezésére az ausztráliai nagyváros, Sydney kapott megbízást. Olyan gondok, amikre a város vezetői eddig nem gondoltak. A szakemberek szerint a kampány során a szőnyeg alá söpörték az olimpiai falu területén észlelhető környezetszennyeződés kérdését. Új Dél-Wales állam miniszterelnöke, Bob Carr mindenesetre ígéretet tett arra, hogy az ötkarikás versenyek és az olimpiai falu területét megtisztítják a szennyeződésektől.-Azt a területet, ahol az olimpiát kívánjuk lebonyolítani, már részben megtisztítottuk, s jelenleg is folyamatban vannak a munkálatok. Ugyanez a helyzet a sportolóknak szállást biztosító területekkel is - nyilatkozta Bob Carr. Ezzel szemben a Greenpeace környezetvédelmi csoportja aggályait fejezte ki a szennyeződésekkel kapcsolatban, szerinte a hátralevő öt év nem elegendő a bajok felszámolására. Sokak úgy vélekednek, hogy a szervezők „Zöld Olimpiáról” szóló propagandája csak önámítás, amivel a közvéleményt próbálják megtéveszteni. Szerintük ugyanis a gondok eltitkolása sohasem jelenthet megoldást. í* é i )