Új Dunántúli Napló, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)
1995-07-10 / 186. szám
1995. július 10., hétfő VÁROSAINK Dunántúli Napló 9 Középiskolai évzáró számvetés Mecseknádasdi diáksikerek Pécsváradi körkép Valkó László képei a pécsváradi várban Valkó László festőművész kiállítása nyílik július 14-én, pénteken 17 órakor a pécsváradi várban. Megnyitja Keserű Ilona festőművész. Mint ismeretes, Valkó László néhány éve megvett egy régi műemlékházat Pécsvárad történelmi negyedében, és javarészt itt készült alkotásait mutatja be mostani kiállításán. Nyári alkotótelep Szokásos évi nyári gyakorlatukat tartották az elmúlt hetekben Pécsváradon a Janus Pannonius Tudományegyetem képzőművész, elsősorban festőnövendékei. A helyi kollégiumban laktak; és a városban, valamint környékén készítették vázlataikat, képeiket, amelyeket szeptemberben kiállításon mutatnak be a pécsváradiaknak. Nádasdi testvérkapcsolat Mecseknádasdi küldöttség járt Bischoff Ádám polgármester vezetésével július 7-8-án a német partner Unterensingenben, hogy részt vegyenek az ottani falunapon. Mecseknádasdról a tűzoltótestület és a hagyományőrző néptáncegyüttes is részt vett a testvértelepülés ünnepén. Zengővidék németül Német nyelven is megjelent a Zengővidék című kiadvány, a Baranya kistérségeit bemutató sorozat legújabb tagja. Kiadója az Egyesület a Falusi Turizmusért és a pécsi TOURIN- FORM-iroda. A magyar és német változat az önkormányzatoknál, a TOURINFORM- irodában és a falusi fogadóknál kapható. Az oldalt összeállította: Gállos Orsolya Befejeződtek a záróvizsgák Pécsváradon, a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakmunkásképző, Szakközépiskola tagozatain. Két oktatási formában, négy szakmából tett záróvizsgát, állattenyésztő, baromfihús-feldolgozó, húsfeldolgozó és sütőipari szakmunkásbizonyítványt szerzett 74 fiatal. A másik képzési forma, az állattenyésztő szakközépiskola most bocsátotta ki az utolsó osztályt. E megszűnő szak helyén indult újra a gimnáziumi képzés, amelyben jövőre lesznek az első érettségi vizsgák. Az utolsó állattenyésztő szakközepesek tizenegyen tettek érettségi vizsgát. Gyér volt a jelentkezés és gyenge volt a jelentkezők tanulmányi eredménye hosszú idő óta, ezért Az ország legjobb szövői vettek részt a múlt héten Pécsváradon, a Bakay Erzsébet ny. egyetemi tanár és Borbély Jolán néprajzkutató vezetésével tartott országos mesterfokú szövőtáboron. Mint Bakay Erzsébet elmondta, szeretnék a hagyományból átmenteni, ami a legértékesebb, és újrafogalmazni úgy, hogy az a hagyományra, Zengővárkonyra, Sárközre még jellemző legyen, de benne legyen az alkotó egyénisége is. A szőtteskészítés egyébként hívebben őrzi eredetiségét mint a hímzés, melyben a legújabb és leglátványosabb stílus volt sokáig a legelterjedtebb és legdivatosabb. Bakay Erzsébet annak idején kidolgozta a szövés tanítható elemeit. így sikerült a húsz év döntöttek a váltás mellett. A szakmunkások szakközépiskolájában 29 fő tett érettségit, közülük 6 nem felelt meg - ide főként szakmunkásoklevél birtokában jelentkeznek a fiatalok, és a közismereti tárgyakból tesznek érettségi vizsgát. Nem egy közülük folytatja tanulmányait ezután Szegeden, az élelmiszeripari főiskolán. Papp Gyula, az intézmény igazgatója elmondta, igazi megmérettetést jelent majd az iskola számára a jövőre aktuális első érettségi vizsga, amelyen idegen nyelvből, németből vagy angolból is vizsgáznak a maturandusok. Jelentkezés hiányában nem indul az általános állattenyésztő szakképzés. Ez azért fájdalmas, mivel az iskola ebből a hagyoalatt olyan gárdát képezni az országban, amely alkotásaival igazolta ennek az oktatásnak a színvonalát és helyességét. Tudásukat iskolai oktatásban nem, csak szabadidőprogramokban adhatják tovább a fiatalabbaknak. Borbély Jolán elmondta, hogy a Nemzeti Alaptanterv számára ugyan kidolgozták óvodás kortól a népművészet számtalan ágát, ami beépíthető volna a tananyagba, de a megvalósítás várat magára.- Zengővárkony azért érdekes helyszín számunkra, mert a bodorvászonszövés technikailag is ritka. Legklasszikusabb, legigényesebb változata Zen- gővárkonyhoz, személy szerint Töttös Sándor népi iparművészhez kötődik - mondta Borbély Jolán. - Ezért települt erre mányból indult kis híján 30 évvel ezelőtt. Fájdalmas, mivel hat szakképzett mérnöktanár dolgozik az iskolában. Szilágy pusztán tanistálló, a tsz-major- ban szociális épület áll rendelkezésre. A tsz-ek, állami gazdaságok nem keresik a szakképzett dolgozókat. Mivel azonban a falvakban beszűkült a munkalehetőség, sokan a háztájiban találják meg a jövővő- jüket. Az általános állattenyésztési ismereteket az otthoni gazdálkodásban hasznosítani tudnák. Az iskola továbbra is meghirdeti e szakot, esetleg együtt a baromfihús-feldolgozókkal közös osztályt nyitva, mert erre meg nagy a kereslet: Remény pusztai tsz, E.F. Kft. Pécsett 10-10 tanulót bármikor szívesen lát. a környékre ez a mesterfokozatú tábor, melybe a legjobb szövők jöttek el az országból. Pécsett Begovácz Rózsa, a Baranya Megyei Múzeumok néprajzi osztályának vezetője a gyűjtemény legszebb darabjait mutatta be, Nagyné Bakondi Erzsébet népi iparművész magángyűjteményével a baranyai szőtteskultúrából adott ízelítőt.- Baranya sok kincset tartogat e terület szakembereinek - összegezte végül Borbély Jolán. - A múzeumban a magyar és horvát textilek mellett ott vannak a bukovinai székelyek és a moldvai csángók gyapjúszőttesei is, melyeket még And- rásfalvi Bertalan néprajzkutató készíttetett el évekkel ezelőtt az ide került székely és csángó asszonyokkal. Számos tanulmányi versenyen jeleskedtek az elmúlt hónapokban a Mecseknádasdi Általános Iskola tanulói. A kéttannyelvű iskolák országos német versenyén az országos döntőbe jutott három mecseknádasdi tanuló, és országos I. helyezést ért el a 8. osztályos Schlapp Anita, aki egyhetes baden-württenbergi utat kapott jutalmul. A Lenau Ház rendezte német nyelvű kvízjátékon az 5-6. osztályosok kategóriájában a mecseknádas- diak csapata 3. helyezést, és ezzel bári táborozást nyert. A 7-8. osztályok versenyében a 8. osztályosok I., a 7. osztályosok II. helyezést és jutalmul ugyancsak Baden-Württenbergbe szóló tanulmányutat nyertek. A „Teleki Pál” országos fizikaversenyen ugyancsak kitűnt Kéthetes németországi turnén tartózkodik a Zengővárkonyi Hagyományőrző Együttes Töttös Sándor vezetésével. A Hamburgtól északra fekvő Schamsfeld lövészegyletének „királya” hívta meg a csoportot, miután látta egyik harkányi fellépésüket. A várkonyiak most Orvosi ügyelet: Egészség- ügyi Központ, Pécsvárad, Dózsa György u. 3. Hétköznapokon Pécsvárad és a városkörnyék községei számára 16-08 óráig. Hétvégeken 0-24 óráig a felsoroltak mellett Mecsekná- dasd, Hidas számára is. Telefon: 465-057. Fogorvosi ügyelet: Pécs, Lánc utcai rendelő. Rendőrség: Pécsváradi Rendőrállomás, Liszt Ferenc u. 6/a. 0-24 óráig. Telefon: 465004. Schlapp Anita megyei II. helyezésével. A „Mecseki séták” környezetvédelmi vetélkedőjén 34 csapat közül hozott el IV. és VI. helyezést egy-egy mecseknádasdi csapat. A „Zöld szív” pályázaton a környezetvédelmi szakkörösök III. díjat nyertek. Az „Európa gyermekszemmel” című rajzversenyen Pécsett Pitz Mónika II., Méder Zsuzsanna pedig III. helyezést ért el - mindketten 4. osztályos tanulók. A „Víz világnapja” című rajzpályázaton 135 beküldött pályázat között Pitz Mónika az első öt díjazott között szerepelt. A 2-3-4. osztályosoknak rendezett játékos sportverseny megyei döntőjén a mecseknádasdi gyerekek csapatának III. helyezést sikerült elérnie. az idei „királyválasztás” ceremóniáin vesznek részt egy héten át. Utána Mariafeldbe utaznak, ahol kétévente népviseleti fesztivált rendeznek. Nyolc ország csoportjaival mutatják be a hazai zenét, táncokat, dalokat és színpompás népviseletüket. Munkaügyi Iroda: Pécsvárad, városháza, csütörtökön 8- 12.30, 13-15.30. Komló, naponta 8.30-12.30. Mozgássérültek egyesülete: minden csütörtökön 9-12 óráig a művelődési házban. Szállás, valutaváltás: István Király Szálló. Valutaeladás 9- 15 óráig, vétel 0-24 óráig. Telefon: 465-121, 465-846, 466-577. Rendezvények: Fülep Lajos Művelődési Központ, Kossuth u. 31. Telefon/fax: 465-123. A legjobb szövők Pécsváradon A zengővárkonyi mintákkal ismerkednek a tájház udvarán a tábor lakói fotó: laufer l. Különös királyválasztáson Ügyeletek Az ősi technikával készülnek az üvegtárgyak a pusztabányai újjáépített hutában fotó: müller andrea Kék hutaüveg eredeti technikával Több mint kétszáz éye bezártak a Mecsekben az üveghuták, Mária Terézia akaratából, aki így kívánta felszámolni az osztrák és a cseh üvegipar konkurenciáját. Ezelőtt néhány évvel Jegenyés János iparművész és Kárpáti Gábor régész feltárták a pusztabányai hutát és a körülötte lévő települést, amely elnéptelenedett ezen ipar felszámolása után. Pedig több száz lakója volt a falunak, amely Vitriaria azaz „Üvegművesek” néven jegyeztetett Hosszúhetény anyakönyvében. Óbánya, Kisújbánya német neve. Alte Glashütte és Neue Glashütte őrzi a környékben honos egykori iparűzést. Pusztabánya volt a legnagyobb üveges település. Lakóit Bajorországból és a Fekete-erdő vidékéről a pécsi püspök és a pécsváradi apát telepítette le a Mecsekben. Ismeretes a pécsváradi apát és a pécsi püspök perlekedése is bizonyos üveghuták miatt a török hódoltság utáni időkből. Erdei vándorhuták voltak ezek, amelyek továbbköltöztek, miután fölélték az erdőt. Iparuk rendkívüli famennyiséget igényelt, ugyanis a bükkfa elégetéséből nyerték a hamuzsírt, az üvegkészítés alapanyagát. Az erdészek nemrég lezajlott országos egyesületi vándorgyűlése jó alkalom volt a Mecseki Erdészeti Rt. számára, hogy a hazai erdésztársadalom és az érdeklődők számára rekonstruálják az egykori olvasztókemencéket. A pécsi 506. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet szakoktatói és tanulói építették fel az eredetinek megfelelő hutákat: az egyikben olvasztják a hutaüveget, a másikban homokba helyezve hűtik a kész terméket. Ügyanazzal az alaprajzzal, ugyanarra a technológiára épültek meg a kemencék, ahogyan 200 éve léteztek, s ezzel a Mecseki Erdőgazdaság Rt. mecenatúrája egyedülálló ipar- történeti múzeumot hozott létre. Ugyanazokkal az anyagokkal, a technikával készítette az üvegedényeket Asztalos Erzsébet üvegtervező iparművész. Hat nap felfűtés után igazi hutakék üvegeket állítottak elő, azokat a termékeket, amelyek valaha is itt készültek, amiket a régész feltárt: illatszeres fiolákat, palackvázákat, tulajdonképpen háztartási üveget. Hirdetésfelvétel az Új Dunántúli Naplóba Pécsváradon a Fülep Lajos Művelődési Központban Kossuth L. u. 31. Telefon és fax: (72) 465-23 A 1 } I Virágzik a gesztenye - Még szinte sohasem virágzott ilyen korán és bőségesen a szelídgesztenye a zengővárko- nyi és a pécsbányai gesztenyésben fotó: laufer László