Új Dunántúli Napló, 1995. június (6. évfolyam, 148-176. szám)

1995-06-30 / 176. szám

10 Dhnántúli Napló VÁROSAINK 1995. június 30., péntek Baranya megyében négy községet vontak be a programba Birtokrendezés Mohács térségében Mohácsi körkép Megemlékezés A szabadság-napi ünnepség va­sárnap 10 órakor kezdődik a Széchenyi téren az Ifjúsági Fú­vószenekar térzenéjével, majd a Fogadalmi-templomban hála­adó mise lesz. Utána a hősi em­lékműnél Fekete György, az MDF országgyűlési képviselője mond beszédet. Halászbúcsú Szombat-vasárnapra a duna- szekcsői Aréna Kemping vi­dám műsorok, vetélkedők egész sorát ígéri, sőt a halász- búcsúnak kinevezett program fő attrakciója feltehetően a bi- karodeó lesz. A halászoknak az ugráló jószághoz amúgy annyi lehet a közük, mint a munkate­rületüknek számító víznek a sörhöz, mert a kétnapos ren­dezvény egyúttal sörfesztivál. Új szolgáltatás Július 1-jétől Újmohácson is bevezették a kukás szemétszál­lítást. Heti egy alkalommal megy a MOSZ Kft. járműve a településrészre, hogy a háztar­tási hulladékot összegyűjtse. Az elmúlt évben hazánk négy megyéjében Németország se­gítségével, kísérleti jelleggel birtokrendezési eljárás munká­latai kezdődtek. A TAMA- projektnek nevezett program Baranyában Nagynyárád, Majs, Boly és Töttös községe­ket érinti. Arról, hogy mi e bir­tokrendezés lényege, dr. Papp Ivánt, a Mohácsi Földhivatal vezetőjét kérdeztük:-Az eljárás célja, hogy a kárpótlási árverések, a rész­arány tulajdon kiadása, a me­zőgazdasági privatizációs fo­lyamatok következtében kia­lakult, de nagyságánál, alakjá­nál, elhelyezkedésénél fogva gazdaságos művelésre ke­vésbé alkalmas földterületeket összevonják, lehetőleg egy tagba alakítsák. A tulajdono­sok jó része szinte már az ár­verés másnapján szeretné föld­jét elcserélni, összevonni a ha­tékonyabb művelés érdeké­ben. Akik ma még haszonbér- let útján műveltetik földjeiket, talán nem tulajdonítanak je­lentőséget a birtokrendezés­nek, pedig a haszonbérbeadás is eredményesebb lehetne ösz- szevont területeken. A program megvalósítása során figyelembe veszik a ter­vezetet készítők az üzemgaz­dasági és ökológiai (a talaj ál­lapota, a növény- és tájvé­delmi követelmények) szem­pontjait is. A birtokrendezési eljárás most azzal a nagy előnnyel jár, hogy a munkaré­szek elkészítéséért nem kell fizetni. Ingyen jutnak a gazdák művelhetőbb parcellákhoz. Hangsúlyozni kívánom, hogy az eljárásban a részvétel ön­kéntes. Ám amennyiben a fel­kínált lehetőséget az érintett községekben nem használják ki, később már csak ellenszol­gáltatás fejében lehet a birtok- rendezést végrehajtani. Januárban Nagynyárádon a négy község önkormányzati vezetői kaptak részletes tájé­koztatást a programba való bekapcsolódás feltételeiről. Márciusban a községben kü­lön-külön megtartott tulajdo­nosi gyűléseken a földtulajdo­nosok hallhatták a lebonyolí­tás menetét, e héten szerdán pedig Bolyban a települések elöljárói, valamint a földkiadó bizottságok elnökei számára dr. Riegler Péter, a Baranya megyei Földhivatal vezetője, a magyarországi projekt koor­dinátora vázolta az eddigi munkát, s egyben ismertette az elkövetkező időszakra vonat­kozó teendőket. Gunther En­gelmann úr részletesen bemu­tatta a program számítógépes hátterét, a birtokrendezés le­bonyolításának menetét. A birtokrendezés tényleges megvalósítása érdekében a négy községből az érintett új tulajdonosoknak kell nyilat­kozniuk, kívánják-e a program megvalósítását. A márciusi megbeszélésen résztvevők már megkapták azokat a kér­dőíveket, amelyek kitöltésével nyilatkozhatnak. Az elkövet­kező napokban minden érde­kelt - a kárpótlási árverésen tulajdont szereztek és a rész­arány tulajdonhoz jutottak - akik eddig kérdőívhez nem ju­tottak, megkapják a polgár- mesteri hivataloktól, illetve a földhivataltól. A program szervezői kérik a négy köz­ségben földtulajdonnal ren­delkezőket a megye bármely területén laknak is, hogy a bir­tokrendezésben való részvételi szándékukat a Mohácsi Föld­hivatalnál jelezzék. Telefon­számunk: 69-311-131, levél­címünk Mohács, Pf. 27. Tagosítva gazdaságosabb a művelés fotó: Tóth László Támogatás az iskolásoknak A Mohácsi Speciális Szakiskola és Diákotthon kéréssel fordult az az önkormányzathoz: a városban élő, és az iskolában tanuló diák­jaik tartozásának kiegyenlítését várták a képviselő testülettől. Ki­lenc gyerek a tanév során 53 898 forint hátralékot gyűjtött össze, melyet a közgyűlés határozata alapján most a város kiegyenlít. Az intézményben idén 185-en ta­nultak, közülük 43 kollégista. Több település testületét is ha­sonló levéllel keresték meg a kö­zelmúltban, azoktól várnak segít­séget, ahonnan a gyerekek hozzá­juk járnak iskolába. Komló, Ver­send, Dencsháza, Szigetvár és Boly a Mohácshoz hasonlóan megértéssel fogadta a kérésüket és már utalták a pénzt. Véménd viszont határozottan elzárkózik a támogatásnak ettől a formájától, pedig a náluk élő családok is je­lentős összeggel adósai az isko­lának. Egyetlen család négy gye­reke után például 72 ezer forint a tartozás, s hiába indítványozzák, hogy a többi önkormányzathoz hasonlóan a szülőknek kiutalt se­gélyt egyenesen az intézménynek küldjék. Szankcionálásra az iskolának nem sok lehetősége adódik. Bíró­sági eljárást kezdeményezhetnek, de lefoglalható vagyona ezeknek a családoknak nincs, így az eljá­rás költsége is kidobott pénz. Az sem megoldás, ha a gyerekeket záiják ki az iskolából, mert amíg tanulnak, legalább az étkezésük biztosított. A pereskedés folytatódik Zárt ülésen tárgyalta legutóbb a testület a BATRA-székház el­adási ügyletét. Mint arról már többször beszámoltunk, a párt­székháznak épült impozáns in­gatlant 81 millió forintért még 1992-ben eladta a város egy né­met tulajdonú kft.-nek. A vétel­árból idén május végéig 2 millió foglalót és 30 millió előleget ka­pott Mohács, majd a korábban megindított peres eljárás közben a késedelmi kamatokkal együtt követelt több mint 50 millió fo­rint helyett a napokban csupán 5 millió érkezett az egyszámlára. Tekintettel arra, hogy a hátralék rendezését néhány an nem látják biztosítottnak, radikálisabb lé­pésre szerették volna rábírni a hivatalt, ám többségi szavazattal a bírósági eljárás folytatása mel­lett döntöttek. A vevő, August Harzl arról tájékoztatta az ön- kormányzatot, hogy keresi a megoldást a fizetés teljesítésére, újabb hiteligénnyel fordult egy bankhoz. Azt a kérését viszont, mi szerint vállaljon bankgaran­ciát maga Mohács, elutasították. Anyakönyvi hírek Születtek: Wemer Balázs Bence (Mohács), Fekete Bianka (Homorúd), Noll Brigitta és Noll Réka (Mohács), Bősz Il­dikó Zsófia (Lánycsók), Megy- gyesi Lkaudia (Boly). Meghaltak: Kemya István (Mohács), Takács Andrásáé Reith Anna (Sátorhely), Csolák Istvánné Balatinácz Mária (Mohács), Takács Mihály (Mo­hács), Ritzl Ferenc (Mohács), Michelisz János (Mohács), Csa- tay István (Homorúd), Móró János (Mohács) Kult Ferenc (Bár), Balogh József (Mohács). Építőanyag kereskedés a mindenkori legkedvezőbb áron! ‘Ttfaftoccfr Fenyő fűrészáru akciós áron amíg a készlet tart Mohács, Budapesti országút Tel.: (69) 322-840, fax: (69) 322-845, telex: 12-550 tir betongerendák áthidalók Winerberger tégla béléstestek födémpanelek különféle téglák épületfa qr cserepek (Bramac, békéscsabai) 'r nyersbeton inixeres kiszolgálással *" folyamknvics ur folyamhomok cement *■ égetett mész ^ *■ egyéb építőanyag Igény szerint házhoz szállítással! LANTOS Márkakereskedés Mohács, Baross u. 121. Tel./fax: (69) 322-167 AzMRV kedvező áron HAJÓKIRÁNDULÁSOKAT SZERVEZ 20-50 fifs isoportok részére — a hajún hideg Halok (útlitii. sör. bor) kaphatók — Program: a Kedves Megrendelőink igényei szerin! biztosított! Iskolák és gyermekintézmények részére árengedményt adunk! A Révkapu Motel olcsó, kényelmes szállást ajánl! Megrendelhető: a Mohácsi Révhajózási Vállalat központjában (Mohács, Szent János u. 1.) — Székelyi Györgynénél Tel.: (69) 311-129, fax: (69) 322-228. I Az a; Vállalkozási Iroda az alábbi szolgáltatásait ajánlja Önnek: ✓ Mohácson és térségében kiretetéseket szervez az Uj Dunántúli Naplóba dőnyösfdtétdákd többletszolgáltatásokkal is: ^ Grafikai munka ✓ Arculatterv / Emblémutervezés ✓ Szövegszerkesztés, stb. □ Közvetítés a bel- és kid- kereskeddmi tevékenységben Q Vámügyintézés □ Fuvarközvetítés a nemzet­közi szállítmányuzásnát 7700 Mohács, Kertész u. 15. Tel./fa*: (69) 322-348 Sertéstartók fi gye le m! Háztáji M-rtóslT'lvásárlás megegyezés szerinti áron uz APRÓ HÚS Kft-nél Bolyban Boly, Nyárádi ou. „„mm (69) 368-583 ípéssíp a Fogyasztási szokásainak megfelelő- normál- szőj ás- koleszterinmentes, valamint- egyéni igényeit is kielégítő tésztaféleségeit kis- és nagykereskedelemben július l-jétől új, mérsékelt bruttó áron, 140 Ft/kg -ért ajánlja az EURO VIA ‘93 Kft. Bári Tésztaüzeme 7711 Bár, Szabadság út 14. Tel.: (69)334-132 Pálkuti György, üzemvezető (49514) Bóly és Vidéke UJ BETÉTKONSTRUKCIÓK a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezetnél Takarékszelvény 3 hónapos lejáratra ♦ első hónapban évi 15 % ♦ második hónapban évi 25 % ♦ harmadik hónapban évi 41 % 6 hónapos lejáratra ♦ első hónapban évi 14 % ♦ második hónapban évi 25 % ♦ harmadik hónapban évi 25 % ♦ negyedik hónapban évi 27 % ♦ ötödik hónapban évi 30 % ♦ hatodik hónapban évi 41 % A szelvényekre lejáratkor kamatos kamatot fizetünk! Napi kamatszámítás mellett bármikor felvehető. Lejárat után kamatot nem fizetünk. Váltható a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet kirendeltségeiben. (49511) NAGY- és KISVÁLLALKOZÓ! Támaszkodjon a háttériparra! $ Bútorvasalat $ Fémtömegcikk $ Spirálrugó gyártását vállalja a „DUNAVÖLGYE” Vasipari Kft. 7716 Homorúd, Szabadság u. 13. Tel.: (69) 331-108, fax: (69) 330-055 7 3

Next

/
Thumbnails
Contents