Új Dunántúli Napló, 1995. június (6. évfolyam, 148-176. szám)

1995-06-23 / 169. szám

1995. június 23., péntek Háttér Dhnántúli Napló 11 Életbe léptek a stúdió- engedélyek Fodor Gábor művelődési és közoktatási miniszter aláírta a műsorsugárzás engedélyezé­séről szóló határozatot. A má­sodfokú fellebbezési kérel­meket a múlt héten bírálta el a tárca jogi osztálya. így a frek­venciához jutott tévé- és rá­dióstúdiók hivatalosan is el­kezdhetik sugárzásukat. Mint Molnár Balázs, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium stúdióengedé­lyezési osztályának vezetője elmondta: 75 vidéki és fővá­rosi frekvenciát hirdettek meg, amelyekre összesen 230 rádió- és televízióadás sugár­zására szóló kérelem érkezett. A minisztériumnak a szakmai bizottság véleményét 19 frek­vencia esetében kellett kikér­nie, mivel ezekre frekvenci­ánként egynél több pályázó, vagyis összesen 129 kérelem érkezett. A legnagyobb harc a Budapesten és körzetében fogható AM-micro televíziós frekvenciáért zajlott, ezek esetében ugyanis több felleb­bezés is érkezett az elsőfokú döntések ellen. Az AM-micro frekvenciá­val kapcsolatos fellebezések esetében másodfokon csak a Szív TV kérelmének adtak helyt, amely ezután 12 órában sugározhatja műsorát. A többi budapesti tévéstúdió másod­fokú fellebbezését nem fogad­ták el. A döntés után megkezdheti adásának sugárzását a Baló György vezette, amerikai ér­dekeltségű 2002 Kft., vagyis a Drót Tv. Immár kódolatlanul jelent­kezhet 24 órában a TV3, amelynek a Budapesti Kom­munikációs Rt. a tulajdonosa. A rendszerváltásnak nevezett politikai váltóláz legújabb rohama kevésbé akutnak bizo­nyult, mint legtöbben várták. Göncz Árpádot a parlament első menetben választotta meg újabb öt esztendőre a Magyar Köztársaság elnökévé. Az el­lenzék politikai dividenduma csekélyebb volt a várakozások­nál. Egy kétségkívül tisztelet­reméltó ellenjelölt, Mádl Fe­renc felmutatása mellett az el­lenzéknek azzal a „sikerrel” kellett vigasztalódnia, hogy a szavazáson Göncz az 1990. évi 95 százalékkal szemben most csak 67 százalékot kapott. Az államfilozófiai viták foly­tatódni fognak, a döntést azon­ban a koalíciós többség most elnapolta egészen addig, amíg maga a pártok közötti egyen­súly meg nem változik a parla­mentben. Akkor kerülhetnek újból napirendre azok a fogas kérdések, melyeket ez a parla­ment mondhatni a nyers erővi­szonyok alapján rendezett: megfelel-e a magyar társada­lom mai igényeinek az elnöki és a miniszterelnöki hatalom je­lenlegi viszonya, s szükséges-e, hogy a magyar választó na­gyobb beleszólást, s ezzel több demokratikus sikerélményt kapjon az ország legmagasabb közjogi méltóságának megvá­lasztásakor. Addig pedig, mint az MDF is elismeri, kétségbe­vonhatatlan legitimitással Göncz Árpád tölti be az elnöki funkciót. A legfrissebb közvélemény­kutatásokból ítélve ez lenne a helyzet akkor is, ha Magyaror­szágon az elnököt egyenes és közvetlen szavazással választa­nák. A TeleMedia szolgálat jú­nius 16-án közzétett jelentése arról tanúskodik, hogy nemcsak a parlament, hanem a lakosság túlnyomó többsége is Gönczöt tartotta a legalkalmasabbnak erre a posztra. 57 százalék sza­vazott volna rá a megkérdezet­tek közül, míg Mádl Ferenc ­Személyes tulajdonságai messzemenően alkalmassá teszik, hogy az ellentmondásokat tompítsa, a közös célokat és érdekeket kiemelje Göncz másodszor igaz, nyúlfarknyi, alig kéthetes „kampány” után, a Göncz Ár­pádénál lényegesen alacso­nyabb ismertséggel, csak a sza­vazatok 10 százalékát kapta volna. Ez a probléma, az is­mertségi együtthatók radikális különbözősége okozhatta azt is, hogy Göncz valamennyi ellen­zéki pártnak a szavazói között is előnyben lett volna egy köz­vetlen választás esetén. Ezek a felmérések természe­tesen torzítanak. Mit sem mon­danak például arról, hogy mi történik, ha az ellenzék hóna­pokkal korábban állíthat jelöltet és megfelelő energiát, pénzt fektethet a választási kam­pányba. Az a körülmény pedig, hogy a felmérés alkalmával a megkérdezettek összesen 29 százaléka nem tudott állást fog­lalni, 4 százaléka pedig valaki mást preferált a két hivatalos je­lölt helyett, az alternatív meg­oldások lehetőségét vetíti előre arra az esetre, ha a parlamenti erőviszonyokban változás kö­vetkeznék be. Mindez azonban nem változ­tat a hétfői szavazás eredmé­nyén, s azon sem, hogy az el­nöki posztot köztiszteletben álló ember tölti be Magyaror­szágon, akire öt év után már azt sem lehet mondani, amit Inter­national Herald Tribune írt má­jusban, hogy tudniillik ő „a má­sik színműíró elnök” Kelet-Eu- rópában. Igaz, az amerikai lap cikke nem politikáról, hanem irodalomról szólt. Ami a politi­kát illeti, Göncz előbb mint a visegrádi találkozók kezdemé­nyezője és résztvevője (ebben a funkcióban később Antall Jó­zsef váltotta fel), legutóbb pe­dig mint a keszthelyi találkozó házigazdája, többé nem tekint­hető „másodiknak” Havel mö­gött, most már inkább azonos telítettségű színfolt az európai palettán. A régi-új köztársasági elnökről újraválasztása alkal­mából sok mindent illik elmon­dani, de talán legelőbb azt, hogy mint a valós és a képzelt (közvélemény kutatásokban modellezett) eredményekből is kitűnik, posztján közmegelége­désre tevékenykedett. Ez a közmegelégedés az 1994-es vá­lasztásokig az akkor kormá­nyon, ma ellenzékben lévő pár­tokra is kiterjedt, meg lehet Göncz viszonya az MDF-fel egyáltalán nem volt súrlódás- mentes. A súrlódások és a ki­békíthetetlen ellentétek között számos fokozat van, s nem árt emlékeztetni arra, hogy amikor 1992 október 23-án az MDF népies szárnyához akkoriban közelálló szélsőjobboldal ré­széről az elnököt súlyos inzul­tus érte, Antall József volt az, aki a parlamentben „megen­gedhetetlennek” nevezte a szél­sőségesek magatartását. „Sok megpróbáltatás érte, s talán ezért - is - igen jó a kommunikációs képessége az egyszerű emberekkel” - ezek az elismerő szavak Szabó Iván­tól származnak, s Göncz leg­főbb közszereplői erényére utalnak ugyanúgy, mint Ne­mere István író szavai, aki „szandálos, rövidnadrágos bölcs embert” látott az író-mű­fordító köztársasági elnökben. Szabó Iván, aki a mostani el­lenkampány szellemi vezetője volt az MDF részéről, a népből jött vezető szerepkörének ki­váló betöltését elismerve, azért minden lehetséges alkalommal kiemelte, hogy az ellenzéki pár­tok Gönczöt az SZDSZ elköte­lezettjének tartják, aki - már- csak volt pártja érdekében is - folyamatosan az elnöki hatás­kör kiteijesztésére törekszik a végrehajtó hatalom kárára. A La Stampa című olasz újságban megjelent nyilatkozatra célozva élesebben támadta az elnököt Hasznos Miklós, a KDNP ré­széről. ő, miként az akkori kormánypártok általában, an­nak idején támogatta Gönczöt, ám később azzal vádolta, hogy pártcélokat képvisel, s „a kül­földhöz fordult a magyar sajtó- szabadság védelméért”. E z a politikai vita soha nem éleződött ki olyan mérték­ben, hogy az veszélyeztette volna az államfő legitimitását, cselekvési szabadságát. Göncz Árpád a hétfői szavazás után öt évre a Magyar Köztársaság el­nöke lett. A domináns elem megítélésében valószínűleg to­vábbra is az, amit a Történelmi Igazságtétel Bizottsága 1990 májusában fogalmazott meg: „Meggyőződésünk, hogy sze­mélyes tulajdonságai messze­menően alkalmassá teszik arra, hogy a demokráciába való át­menet nehéz és zátonyos fo­lyamatában, egy új politizálási stílus megteremtésének idősza­kában e legmagasabb állami tisztséget (közjogi méltóságot) betöltse, az ellentéteket tom­pítsa, a közös célokat és érde­keket kiemelje.” Jókai Géza VERSENYTÁRGYALÁSI FELHÍVÁS A DVTE Vízgazdálkodási Beruházásszervező KFT Abaliget és Orfű Önkormányzatának megbízásából nyilvános versenytárgyalást hirdet Abaliget-Orfű kistérségi vízellátó rendszer kiviteli munkáinak elvégzésére A versenytárgyalásra a DVTE KFT-nél 1995. június 30-áig lehet jelentkezni személyesen, FAX-on vagy telefonon (Pécs, Zója u. 3. sz. Telefon/fax: 72/332-744) A pályázati dokumentációt 20.000 Ft + ÁFA nevezési di] befizetésének igazolása mellett 1995. július 7-étó'l lehet átvenni a DVTE KFT.-nél A versenytárgyalásra közcélú víziközmű munkák kivitelezésére jogosult vállalkozók pályázhatnak. A nevezési díj nem igényelhető vissza, az ajánlat összeállításáért vállalkozási díj nem számítható fel. Pályázatok benyújtásának és nyitótárgyalásának ideje: 1995. szeptember 06., 10.00 óra Helye: Orfű Polgármesteri Hivatal Eredményhirdetés 1995. szeptember 14-éig írásban történik. DVTE Vízgazdálkodási Beruházásszervező KFT. PÉCS Illés ésTarsa Bt. a Domus Áruházban (főbejárattól balra) Most érdemes áthúzatni garnitúráját. Több mint 100-féle színben választhat Szövetek, szaténok: 750-1170 Ft-ig Mkroplüs9ök1280-1380R-ig Egyes mikrop lüssök 20 % árengedménnyel Szombaton minden egyes áriból 10% engedmény Áraink az ÁFA-t tartalmazzák Mikroplüss díszpárnák 1000Ft-os reklámáron Cin: Pécs,B^sy-Zs.út1& Tel.:313407 Nyitva h-k-sz-p.: 8-18óráig szo.:8-13óráig í A MEGSZOKOTT KORREKT SZOLGÁLTATÁS Lakossági hívásnál kiállási díj nélkül. Cégeknek gazdaságos TAXICSEKKES szolgáltatás Megspórolhatja a gépkocsit és a gépkocsivezetőt m VOLÁN T.AXI = AZ ELŐNYŐS VÁLASZTÁS KÖSZÖNJÜK MEGTISZTELŐ BIZALMAT! Budapest, Vád u. 30. TelTfax: (36-1) 266-7116 PÉCS, KIRÁLY U. 22. TEL/FAX: (36-72) 311-980 Napos riviérák Részvételi díjak SPANY0L0RSZÁG-C0STA BRAVA Apartmanok 7.300 Ft-tól/fő/hét Szállodák 12.600 Ft-tól/hét/f.p. 0LASZ0RSZÁG-ADRIAI TENGER Apartmanok 3.800 Ft-tól/fő/hét Szállodák 18.800 Ft-tól/hét/f.p. H0RVÁT0RSZÁG-ISZTRIA Apartmanok 7.200 Ft-tól/fő/hét Szállodák 14.900 Ft-tól/hét/f.p. FRANCIAORSZÁG-AZÚR-TENGER Apartmanok 11.200 Ft-tól/fő/hét Szállodák 32.200 Ft-tól/hét/f.p. GÖRÖGORSZÁG-HALKIDIKI Apartmanok 3.900 Ft-tól/fő/hét Szállodák 32.200 Ft-tól/hét/f.p. CIPRUS Apartmanok 10.700 Ft-tól/fő/hét Szállodák 36.000 Ft-tól/hét/f.p. NONSTOP BUSZJÁRAT És ez nem minden! INTERSUN •MV Szeretettel meghívjuk Önöket 1995. június 24-én az ÖMV Pécsi Töltőállomásának Átalakított Shopunkban sok új termék mellett a következő áruféleségekből tartunk akcióval egybekötött ingyenes kóstolót * Schöller jégkrém -akció CHIO CHIPS kóstoló COCA COLA-akció Milky Way kóstoló Löwenbrau- akció PEPSI lipton tea kóstoló PALL MALL- akció Heinecken kóstoló ajándékkal Txvtkoljovi fel!

Next

/
Thumbnails
Contents