Új Dunántúli Napló, 1995. június (6. évfolyam, 148-176. szám)
1995-06-17 / 163. szám
8 Dtinántúli Napló Kultúra - Művelődés 1995. június 17., szombat Lohwag Ermesztin: Tengerparti vár Cráber Margit: Virágcsendélet Hincz Gyula: Absztrakt Pólya Tibor: Falurészlet Hermann Lipót: Táj alakokkal „Modern törekvések a XX. században” címmel látható kiállítás a pécsi Parti Galériában (Felvételeink a nagybányai és szentendrei alkotók munkáiból nyújt válogatást.) A tárlat június 23-ig látogatható. Galambosi László Tavasz táborában Mint magasságból földig bocsátott kendő, ibolya-csipkésen terül a fény. Ülünk a világ csipogás-hálóval bontott rejtekén: nézzük a tavaszmeleg fűben hasaló rigót, a pillangók vonulását figyelő nárciszok sárga sapkás seregét. Akár orgonazűgással, hegedűvel kísért költemény: hullámzik mindenség-betöltő zene. Alkonyat barkái mögül királyként lovagol a Hold, a meztelen vállú bokrok bíborkoronás kedvese. Mellemre hajtott fejjel dúdolod a tulipán-ölű tisztaság szerelmet fürdető énekét. Egyre diadalmasabban, egyre közelébb hallja szívem a szívedet. Mikor megnyitod szellők bolyhától érintett szádat: az éj ezüsttel kantározza a sörényes fákat; köszönti a táncoló csillagok, a kék szárnyú boldog szirmokat hullató menetét. Még alszik, álmában szentjánosbogárral játszik a bársony köntösű pirkadat. Süveges hegycsúcsok vigyázzák kőráncos fekhelyét. Ha pilláját zizzentve, bámuló szemét emeli ránk: harmat-füzéres sugárba öltözik minden. Virágbocskorát megkötve elindul, arcunkat arcához szorítva simogat az Isten. Szeretek fagottozni A z Ünnepi Könyvhét gazdag választékában egy nagyon mutatós külsejű, sajátos tartalmú kötet ragadta meg figyelmet. Címe: „Szeretek faggot- tozni. Gyakorlatok kezdő faggottosoknak 9-10 éves kortól.” Herpay Ágnes írta, aki a Zeneakadémia elvégzése után sikeres próbajáték eredményeként a Pécsi Szimfonikus Zenekar fagottművésze lett. Sok hangversenyen lépett fel, korábban a kávéházi koncerteken, az utóbbi években a Művészetek Házában Varga Márta zongorakíséretével vagy más kollégákkal, sőt volt olyan is, hogy Sólyom Katalin szín- művésznő verseket mondott, ő pedig közben lejátszott néhány darabot. Emellett félállásban előbb a szentlőrinci zeneiskolában tanított, a fagotton kívül minden fúvóshangszert, és akkor tapasztalta, hogy más hangszereseknél mennyire kidolgozott az alapfokú oktatás. A meglévő fagottiskolák nagyobbak számára íródtak, s mivel manapság egyre korábban kezdenek a gyerekek fagottozni, az ötödik általános iskolás kor jelenti a zeneiskolában az első osztályt a fúvósoknál, így más hangszeres előtanulmányt igényelnek. Ezt a hiányt pótolja Herpay Ágnes most megjelent könyve, mely rengeteg gyakorlati tanácsot ad tanulóknak, tanároknak, olyanoknak elsősorban, akik nem fagottszakosok, hiszen a kisebb zeneiskolákban nincs külön fagott tanár. Herpay Ágnes fagottiskolájának felépítése olyan, hogy a gyakorlatokat metodikai tanácsokkal köti össze,, külön magyarázat tartozik minden hanghoz, minden újabb technikai problémához. Szinte mini-lexikonszerű, fényképekkel illusztrált felsorolással kezdődik a fagottiskola, amiben a fontosabb zenei kifejezések és jelek, ritmusértékek és ritmusképietek, ütemtípusok, kulcsok, a fagott részei, a fogástáblázat, a légzéstechnika és testtartás mind megjelennek, mielőtt még a gyakorlatokra sor kerülne. Egy-egy problémakört tíz gyakorlat követ, ezek kottapéldái közül 2-3 népzenei anyag, 1-2 olyan, amit más szerző írt, a többi pedig Herpey Ágnes saját dallama. Közli a felhasznált dallamok szövegét is. A könyv megírásához nagy segítséget nyújtott a Művészeti Szakközépiskola, ahol Herpay Ágnes tanít és ahol a fagottiskolához illő korú gyerekek felvételével lehetővé tették, hogy a gyakorlatban kipróbálhassa mindazt, amit leírt. Kollégái közül elsősorban Molnár Tamás volt segítségére, aki a címlapot tervezte és a könyvben lévő grafikákat készítette, a fotókat pedig Omódi László. A könyv megjelenését több kulturális szervezt támogatta, a Tankönyvkiadó a nyomtatást és a terjesztést vállalta. Dr. Nádor Tamás Félszavak fél-ideje Költözés előtt áll a barátom.- Hova mész? Széttárja a karját: - El... Félszavakból összerakni mit lehet?-El vagyok rekesztve önmagámtól, mint válóper után, amikor elfeleznek egy lakást, el vagyok falazva hajdani dolgozószobámtól - mondja a barátom, S.W. - Az volt az életem. Arról szólnak a félszavak. Meg a választófalról. Ami itt mere- dezik rám hülyén és értetlenül, akárcsak én őreá. Egy individualizálódott válaszfal ez, ami ugyancsak félszavakból, féligazságokból húzatott közém és ... közém. Most valaki azt mondja, van az embernek egy Önvalója. Nagy „Ö”-vel. Az Önvaló valahol az innenső szobában van, de S. W. nem igen találja sehol. Valahol pedig ott kell lennie a lefalazott részből átmentett ka- catok között. Önvaló? Valamilyen „való” pedig most már kellene neki.- Unom már , hogy ha néha- nap próbálok enni valamit, belefolynak a könnyeim és a taknyom az ételembe - mondja. - Bántanak a veszteségek. Bánt ez a fal. És a hiány. Annak a hiánya, amit végre meg kellene már találnom. A félszavak pedig fojtogatóan sokasodnak, mint a tetvek, ha egyszer felütötték a fejüket valahol. Már vakaróznom kell tőlük. Hiába zuhanyozok, tisztálkodom egyre buzgóbban, ezeknek a csípése, kosza lassan beborítja a testemet. Belepillant a szekrényajtón függő tükörbe.-Test. Ez még egy külön cécó. Erről is vannak vasresze- lékérdességü , igen kellemetlen félszavaim -mondja. - Ezek ugyancsak belefúródnak az ember bőre alá, és szúró fájdalmat okoznak. Oxidációjuk révén sárgás, kiütésszerű foltok teszik egyre undorítóbbá mindazt, amit az utóbbi időben úgy, ahogy nagy nehezen sikerült megkedvelnem és magamhoz tartozónak tekintenem.- Mert mindig is amolyan lelki-hapsi voltam. Akkora volt a lelkem, hogy egy jókora sportszatyorba sem lehetett volna begyömöszölni. Nagy, becsületes marha voltam világ életemben, aki jó és együtt érző akart lenni. Az is voltam, miközben leélve egy emberöltőt, önmagámmal szemben tudtam mindezt a legkevésbé megvalósítani. Együttéreztem a vietnamiakkal, az indiaiakkal, az afrikaiakkal, a zsidókkal és a kommunistákkal... olykor még a terroristákkal is. Ulrike Meinhoffba például személyes ismeretség híján is majdhogy nem szerelmes voltam .. . Csak önmagámmal nem tudtam igazán együttérezni. Önmagámmal szemben nem tudtam ,jó” lenni. Probléma voltam magamnak. Megoldhatatlan feladvány^- És most?-Hol a rossebbe’ van az a Felsőbb Én, az Önvaló?- Alighanem az is csak egy félszó. Bámulja a falat. Megpróbál valami kedvező ábrát, szépnek mondható rajzolatot beleképzelni. Gondolatban rárajzolja a befalazott tér túloldalának néhány alakzatát. Ám, tétova ebben is. Nem tudja mi kellene igazán. Onnan túlról.- Hát, kellene egy csomó dolog. Mindenek előtt egy pár illatosra vasalt zsebkendő. Olyan, amilyent fiatal koromban az anyám nyomott a kezembe. Kellene a zsebkendő, hogy bele hullassam a könnyeimet, belefújjam az orromat. Könnyek... Hallottad, hogy Indiában sokan megisszák a vizeletüket, mert állítólag a szervezet által kitermelt legértékesebb energiák hordozója. Ott pedig az efféle energia nagy érték.-És az a sós víz, ami a szemből, a szemhéj alól folyik, csorog, csatakossá téve az ember ingét, éjszakai magánya kezek és karok nélkül ölelő társát, a párnáját, az vajon nem hordoz valamiféle energiát? Nem kellene netán megpróbálni felfogni, mint a dél-amerikai indiánok a kaucsukfa tejét, és meginni?-A zsebkendő az mindenképpen fontos volna. Emellett egyes hajdani pillanatok fölvá- zoiásávaí is kacérkodom. Milyen jól mutatna például az üres falon az a szépséges délután, amikor megmenekültem .. .-Mitől? -kérdezem.- A haláltól.-Nem, ez mégsem jó - mondja S.W. - Nem is volt olyan szép az a délután. Na, meg a „siker” is erősen relatív, és immár átmeneti.- Jobb ötletem van. Csecsemőkezeket és csecsemőarcokat látok a falon. A kis kezecskék felém nyúlnak. Arcok. Ó, azok az angyali arcok! Hogy mosolyognak. Mint az istenek kiskorukban. Angyalok ők. Még nem érkeztek egészen ide ebbe az el- falazózdis világba. Közelednek. De ott vannak még eredetüknél, a túloldalon. Onnan jönnek felém, hozzám. Kizárólag az enyémek, a sajátomnak tekintem őket. ... De mire egészen közel kerülnénk egymáshoz, látnom kell, már sem ők, sem én nem vagyunk ugyanazok. Tekintetünk sem igazán találkozik. Kezünk nem illetheti egymást. Micsoda képtelen ötlet! Aztán S. W. tovább sorolja: ott van néhány további arc is még a falon túl. Szűziesek, markánsak és ugyancsak angyaliak. A halott férfiarcokkal nincs mit kezdeni. Mozdulatlanok. Mozdíthatatlanok. Azonban a női vonások olyanok, mint a zene. Ha akarod, ha nem belekacskaringóznak a füledbe, a lényedbe. Hallod, hallod, hallgatod.. .-Az istennők a legtolakodóbbak - mondja S.W. - Őket nem lehet nem észrevenni. Rájuk figyelni kell. Uralmuk édes, mint a méz, jelenlétük nektárja a legkeményebb férfit is meglágyítja, majd megfosztja önmagától. Látásukra a a pap kezéből kiesik a rózsafüzér, a katona elhullatja fegyverét, a toronyépítő pedig lezuhan az állványzatról. Aki velük kezd, kivétel nélkül meghal. Elvész önmaga és a világ számára. Egyszer egy öreg barátom tanácsolta: inkább légy koldus, mint egy istennő ágyasa... Van pedig ilyen is a fal mögött. Fél még rágondolni is, nemhogy a száradozó, képlékeny vakolatra aká csak a gondolatát is rávetítse, hogy igen . . Ő is ott van. S. W. kinyitja az ablakot. Eddig hozzám beszélt, most viszont csak motyog. Motyog maga elé.- Hess, istennők! Hess, félszavak! Hess, te egész fél-élet! Hagyjatok, hagyjatok magamra! Ezzel az egész fél-tudásommal, fél-műveltségemmel, fél-mivoltommal! És, amivel egyre kevésbé tudok mit kezdeni, felém nyomakodó fél-halálommal! Barátom költözni készül. Hova mész - kérdezem. Széttárja a karját: - El. Bebesi Károly
