Új Dunántúli Napló, 1995. június (6. évfolyam, 148-176. szám)
1995-06-17 / 163. szám
2 Dünántúli Napló 24 Óra A Nagyvilágban 1995. június 17., szombat A derűs hangulatot beárnyékolták a kiéleződött nézeteltérések a Hetek csúcsértekezletén. A kereskedelmi háború újabb csatáját vívta az USA és Japán, az európai szövetségesek pedig nagyobb boszniai szerepvállalást követeltek Washingtontól. fotó: feb/reuters Megszavazták a gyorsreagálású erők felállítását Ostromolják Szarajevót Szerb katonai jelentések szerint pénteken is folytatódott a csütörtök hajnalban indított Szarajevó környéki muzulmán offenzíva. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa - Oroszország és Kína tartózkodása mellett - megszavazta a boszniai gyorsreagálású erők felállítását. A Hetek halifaxi csúcsértekezletükön nyilatkozatban szólították föl a háborúzó feleket, hogy függesszék föl a harci cselekményeket. Szarajevótól északra hetek óta gyülekeznek a boszniai kormánycsapatok, hogy áttörjék a várost körülvevő szerb ostromgyűrűt. Csütörtök reggel törtek ki a heves harcok, nem sokkal azelőtt, hogy Alija Izet- begovics boszniai államfő rádiónyilatkozatban jelentette be: a boszniai hadsereg azért lépett akcióba, mert az ENSZ- nek nem sikerült megvédeni a várost a szerbek fojtogatásától. A boszniai kormánycsapatok és a szerb alakulatok között Szarajevó körül kirobbant összecsapásokban csütörtökön legalább hét ember vesztette életét. Péntekre virradóra a muzulmán és a szerb erők heves tüzérségi párbajt vívtak Szarajevóban. A Páléban (a boszniai szerb „fővárosban”) kiadott közlemények szerint a kormányerők minden rendelkezésükre álló fegyverből lövik a boszniai fővárostól északra lévő szerb állásokat. Az ENSZ helyszínen tartózkodó illetékesei megerősítették a harcokról szóló jelentéseket. A jugoszláv vezetés egyelőre még nem foglalt állást a Szarajevó környéki harcok fellángolásával kapcsolatban, de a kormány ellenőrzése alatt álló média elítélte a muzulmán akciót, s külföldi elemzőkre hivatkozva azt sugallja, hogy az offenzíva kudarcra van ítélve. A Biztonsági Tanács pénteken elfogadott határozata úgy rendelkezik, hogy az ENSZ kötelékében Boszniában állomásozó egységek létszámát legfeljebb 12 500-zal lehet növelni a gyorshadtest létrehozása érdekében. A testület később dönt arról, hogyan fedezik a felmerülő költségeket. Első oldalon adtak hírt pénteken a bukaresti lapok Ion Iliescu román államfő és Horn Gyula csütörtöki telefonbeszélgetéséről. A romániai sajtó értesüléseket közölt a kétoldalú szakértői tárgyalások hétfőn kezdődő új fordulójáról is: az Adeva- rul szerint Románia kompromisszumos javaslatot fog tenni az alapszerződéssel kapcsolatban. Lezuhant egy MIG-29-es csütörtökön Ivano-Fran- kovszk közelében - jelentette a Kijevszkije Védo- mosztyi nevű újság. Szemtanúk szerint a két pilóta nem katapultált, mert az utolsó pillanatig megpróbálták megakadályozni, hogy a gép egy falura, illetve egy gátra zuhanjon. Telefonlehallgatás! botrány miatt lemondott tisztségéről Emilio Alonso Manglano, a spanyol titkos- szolgálat (CESID) vezetője. A CESID 1984 óta rendszeresen lehallgatta és raktározta a közéletben tevékeny szerepet játszó személyek telefonbeszélgetéseit. A „halhatatlanok”, vagyis a francia Akadémia tagjai közé került Párizs bíboros érseke, Jean-Marie Lustiger. A csütörtökön tartott szavazáson a többi akadémikus őt választotta meg tavaly szeptemberben elhunyt főpaptársa, s egyben barátja, Decourtray lyoni érsek helyére. Áfa-csalásért hat embert halálra, tizennégyet pedig életfogytiglani börtönre, illetve egyéb súlyos büntetésre ítéltek Kínában. Az elítéltek az általános forgalmi adó megfizetéséről szóló számlákat hamisítottak és adtak el vállalatoknak. A bűncselekmények Kuang- tungban történtek. Rekordot állított fel csütörtökön két sarkkutató, amikor minden külső segítség nélkül sítalpakon eljutott az Északi-sarkra és onnan vissza Kanadába. A kanadai Richard Weber és az orosz Mihail Malahov 121 napig tartó, 1500 kilométeres út megtétele után érkezett vissza a Ward Hunt szigetre, Kanada legészakibb pontjára. Tizenketten meghaltak, tizenöten megsebesültek és jó néhány ház elpusztult az utóbbi napokban az Egyiptomot sújtó hőhullám, illetve az annak következtében keletkezett tüzek miatt. _________A NAP PORTRÉJA ________ A boszniai békeszamuráj Utazik, tárgyal, közvetít, szeret a háttérben maradni, de személye most mégis megint előtérbe került. Jaszusi Akasi, akit egyébként a „béke szamurájának” neveznek, az ENSZ és főtitkára megbízásából remél kiutat találni a boszniai válságból. Most éppen az általános háború kirobbanását szeretné megakadályozni. 1957-ben, huszonhat évesen csatlakozott a világszervezet munkatársaihoz. A több nyelven beszélő japán jogász, rövid megszakítást leszámítva, csaknem négy évtizede tölt be fontos posztokat a szervezetben. 1979 óta főtitkárhelyettes, akire több különleges feladatot is rábíztak. A legnagyobb sikert Kambodzsában érte el, amikor kulcsz- szerepet játszott, mint az átmenetet felügyelő világszervezeti hatóság vezetője. Ilyen előzmények után küldte 1993 decemberében Akasit az ENSZ főtitkára Boszniába. A kambodzsai tapasztalatot nem lehetett kamatoztatni Boszniában. A diplomáciai erőfeszítést és a türelmet inkább tehetetlenségnek és gyengeségnek tartották az érintettek. Akasit azonban a balsikerek és a sorozatos kritikák sem riasztják el vállalt feladatától. Már 1994 áprilisában súlyosan megbírálták, mert nem helyeselte a NATO légiakcióját Gorazsde térségében. Legutóbb a tömeges túszszedés váltott ki nem éppen dicsérő jelzőket az ENSZ és Akasi tevékenységével kapcsolatban. Pillanatnyilag a bosnyáko- kat és a szerbeket egyaránt megpróbálja lebeszélni arról, hogy összecsapjanak Szarajevónál, attól tartva, hogy annak nemzetközi hatása is kiszámíthatatlan. Réti Ervin Dollármilliókba kerül a Simpson-per Adófizetők állják a számlát O. J. Simpson éppen egy esztendeje végzett exfeleségével és annak barátjával. Hogy valóban gyilkolt-e az Amerika- szerte ünnepelt futballsztár, azt még a vádnak be kell bizonyítania a Los Angelesben folyó monstre perben. A „szép kerek évforduló” kapcsán jellegzetesen amerikai adatok kerültek nyilvánosságra a Los Angeles Timesban. Los Angeles adófizető polgárainak az O. J. Simpson-per 800 000 dollárjába kerül - havonta! Vagyis az április 30-a óta folyó per már eddig csaknem öt millió dollárt emésztett fel -, és a szám várhatóan megduplázódik a peres eljárás szeptemberre tervezett (?) befejezéséig. Néhány tétel a per „költség- vetéséből”: az esküdtszék 1,9 millióba került eddig, ez magában foglalja azt a több mint hatszázezer dollárt is, amelyet az esküdtek biztonságára felügyelő rendőrök kaptak. A „bírósági tétel” 758 ezer dollár - az összeg a bírósági tisztségviselők díjazását tartalmazza. A pert vezető Ito bíró fizetését (évi 104 ezer dollárt) azonban nem a városnak, hanem az államnak kell állnia, központi pénzekből. Az ügyészi tevékenység eddig mintegy 2,4 millió dollárt emésztett fel. Tucatnyi jogászról és kisegítőikről van szó. E dollármilliók között nem is feltűnő az az összeg, amelyet eddig O. J. Simpson fogva tartására fordítottak: egészen pontosan 96 930 dollárt, amelyből 81 ezret tett ki az a két hónapos időszak, amikor a gyanúsítottat - esetleges öngyilkosságának megelőzésére - 24 órás megfigyelés alatt tartották. Nagy húzás az eurolottó Hatot kell eltalálni negyvenkilencből Német, svájci és angol tőkével, Gibraltár székhellyel létrehozták az eurolottót. Azért esett a választás a harmincezer lakosú brit koronagyarmatra, mert az Európai Unión belül egyedül itt nem létezett ez a szerencsejáték. 43 millió dollárt fektettek az üzletbe, és a beruházók reményei szerint 1996 őszén lesz az első húzás. Elképzelések szerint ingyenes telefonhívással lehet majd megtenni a kívánt számokat: 49-ből hatot. Persze be kell majd mondani a banki folyószámla számát is, hogy megterhelhessék a szelvény árával. Hetente egyszer, látványos tévéműsor keretében húzzák ki a számokat közjegyző jelenlétében. A jackpotnyeremény akár 25 millió dollárra is rúghat. A nyereményeket a helyesen tippelő játékos hazájának pénznemében fizetik ki. Tovább tart a túszdráma A kormány lemondását követelik az orosz honatyák Száztizenegy ember meghalt és száznál több a sebesültek száma a Bugyonnovszkban végrehajtott csecsen terrortámadás nyomán. A túszszedők elutasították foglyaik szabadon engedését. Gracsov honvédelmi miniszter a válság katonai megoldását sürgette. Az ITAR-TASZSZ hírügynökség jelentése szerint az épület tetején elhelyezkedő csecsen mesterlövészek tartották biztonságos távolságban az orosz belügyi erőket a bugyonnovszki kórháztól, amelyet - mintegy ezer túsz- szal - szerda óta tartanak hatalmukban. A csecsen terroristák ragaszkodnak az orosz vezetéshez intézett politikai ultimátumukhoz; elutasították a számukra felajánlott nagy pénzösszeget és szabad elvonulást. Határozottan elzárkóztak a nők, öregek, gyerekek és betegek elengedéséről folytatandó tárgyalásoktól. A túszdráma erővel történő megoldása mellett foglalt állást pénteken Pavel Gracsov orosz védelmi miniszter, ellenezve a tárgyalásokat a terroristákkal. A Halifaxba tartó Borisz Jelcin pénteken a moszkvai repülőtéren adott nyilatkozatában közölte: nemhogy magyarázkodni nem kíván a csecsenföldi háború miatt, hanem ellenkezőleg, a Nyugat által eddig élesen bírált háború igazolására készül a Hetek - vagyis vele együtt immár a Nyolcak - csúcstalálkozóján. Az orosz törvényhozás pénteki ülésén heves kirohanásokat intéztek a honatyák az államfő ellen, akinek a képviselők szerint Halifax helyett inkább a dél-orosz városban lenne a helye. 108 honatya bizalmatlansági indítványt terjesztett elő a kormány ellen. Az indoklás szerint a kormányfő által életre hívott, a teljes kabinetet tömörítő választási párt megalakulása alkotmányellenes. Az indítványt támogatva a kormány lemondását követelték a képviselők a bugyonnovszki tragédia miatt is. E1AD0 Pécs belvárosában, a védett övezetben, 160 m2a- lapterületű egyszintes, | '93-ban exkluzívan újjáépített ingatlan. Az épület | lehetőséget nyújt irodák, étterem, lakás, bankfiók, vagy egyéb létesítésére. Felvilágosítást ad munkaidőben Baji Tamás 72/336-390 72/310-112 0) Dunántúli Napló Kedves Előfizető! Az elmúlt heti Postabank értékpapír elnyerésére indított játékunk helyes nyerőszámait már együttesen is közöltük. Kérjük, vesse össze ezt a saját hírlapelőlizetési számláján feltüntetett kódszámmal. Nyerési esélye ezek egyezősége esetén van, ha mind az öt szám, a feltüntetett sorrendben egyezik öttalálatos, ha csak négy szám egyezik (az utolsó nem) úgy négytalálatosként lehet nyertes. Aki öt illetve négy találatot ért el, levelezőlapon tudassa azonnal a Kiadónkkal. Szerdától újabb számokkal jelentkezünk, amelyeket kérjük a fent leírtak szerint szíveskedjenek gyűjteni és értékelni. Ha előfizet - Postabank értékpapírt nyerheti Axel Springer-M. Kiadó Kft. Baranya Megyei Irodája az Új Dunántúli Napló Kiadóhivatala Dunántúli Napló 0_mmjM/WsmwMmvz, < / ■ . o az Új Dunántúli Napló előfizetésére 1995. július 1-től Címzett: az Új Dunántúli Napló Kiadóhivatala Pécs, Rákóczi út 34. Pf.: 134. Előfizetési időszak Előfizetés díja Az előfizetési díjban nyújtott kedvezmény példányszámban forintban rnrnrnr—i 525 Ft 1050 Ft 1540 Ft 3050 Ft 525 Ft 3 72 1050 Ft 6 145 1540 Ft 11 252 3050 Ft 23 534 Az előfizetéssel tagja leszek a Kedvezményes Vásárlói Körnek és a kijelölt áruházakban, üzletekben, szolgáltatóhelyeken a gépi számlámmal kedvezménnyel vásárolhatok. név lakcím (ir. szám. ) Kérjük a megrendelőlevelet borítékba helyezve a Kiadó címére beküldeni vagy az Új DN hírlapkézbesítőnek átadni, legkésőbb június 26-áig. Az új előfizetők között 5 db 500 Ft értékű vásárlási utalványt sorsolunk ki, a kedvezményes vásárláson felül.