Új Dunántúli Napló, 1995. június (6. évfolyam, 148-176. szám)
1995-06-12 / 158. szám
1995. június 12., hétfő Közélet Díinántúli Napló 11 Nagy fogások A kábítószer-csempészet főútvonala lettünk Ezerhatszáz vámos, pénzügyőr dolgozik 92 határállomásunkon, ahová tavaly 130 országból 115 millió utas érkezett, és csaknem kétmillió tehergépkocsit, kamiont, valamint harmincmillió (!) egyéb járművet ellenőriztek. A vámbevétel 72 milliárd forinttal több volt a vártnál. Ritkábban utazunk bevásárlásra, a költőpénz is fogyóban van, ezért „csak” 110 millió forint vámot fizettünk tavaly az utasforgalomban behozott cikkek után. Ám az idén március végéig már majdnem 50 millió gyűlt be, mert február elseje óta érvényes az azonnali vámbeszedési rend: a turistáknak már a határon meg kell fizetniük a vámot, s csak e kötelezettség teljesítése után vihetik haza a külföldön vásárolt portékát. Gyakoribbá váltak a vámőrség piaci rajtaütései is. Tavaly 677 ilyen ellenőrzést hajtottak végre, csaknem 60 millió forint értékű illegálisan beszerzett, illetve hamisított árut foglaltak le. Az átkelőhelyeken egy év alatt mintegy 1100 kiló kábítószer, főleg heroin akadt fönn a szűrőn. 1989-ben csak 18 gramm volt a „fogás”, ami egyértelműen jelzi: a legforgalmasabb csempész-főútvonal országunkon vezet át. Másfél évszázadig is „eltakarható” Államtitok! Hogyan őrzik s miként szállítják, ha szükséges, a koronázási jelvényeket? Nemzeti aranykincsünket miként biztosítják? Ritkán kaphatunk választ az ilyen kérdésekre. Helyette azt halljuk: ez titkos, a nyilvánosság előtt nem eshet szó róla. De mit lehet és mit kell titkosítani? Erről készült törvényt alkotni a parlament. A T. Ház előtt fekvő tervezet szerint több, mint 160 témakör adatait kellene titkosan kezelni. Ez sokkal kevesebb, mint az eddigiek. Ezzel együtt is államtitoknak minősül a jövőben minden adat, amely titkosszolgálati eszközök (levélfelbontás, telefon-lehallgatás, titkos kutatás) alkalmazására vonatkozik. Egyes információk 90 esztendőre is „eltakarhatok”, sőt a különleges védett objektumok adatainak védelme meghosz- szabbítható, akár másfél évszázadig is. A titoklistán szerepel a fontos történelmi emlékek - például a koronázási jelvények - őrzését, elszállítását taglaló tervek, vázlatok sora csakúgy, mint a jegybank tartalékainak őrzési helye, az állami készletekre vonatkozó adatok. Bizalmasak lehetnek a hatósági árváltozások tervei is. Nem a nyilvánosság számára készülnek, legalábbis a bejelentésig, az illetékek vagy a vámtételek módosító javaslatai sem. Különlegesen védett az árfolyampolitikai kormánydöntés mértéke és időpontja. A bankjegy- nyomtatásban hétpecsétes titok a hamisítás elleni „biztonsági elemek” leírása. Magától értetődően titkosak a főbb nemzet- biztonsági adatok. Az adatok titkosításának jogát is szabályozni fogja a törvény. Csak az erre felhatalmazott testületek és személyek foszthatják meg a lakosságot bizonyos adatok és tények ismeretétől. A diplomásoknak sem lesz könnyebb Egymillió munkanélküli felé Magyarország hosszú távon kénytelen együtt élni a munkanélküliséggel. így jellemezhetnénk az 1995-ös statisztikák tanulságait, melyek szerint továbbra is 11% fölött van az országos ráta, bár alig észrevehetően csökken. De a helyzet a viszonylagos stagnálási időszak után a közeljövőben könnyen megváltozhat. A munkanélküliek tényleges számáról pedig végképp eltérő becslések látnak napvilágot. Arra, hogy valaki egyik napról a másikra elveszti az állását, még a diplomásoknak is roppant nehéz fölkészülniük, főleg a strukturális munkanélküliség fenyegetése miatt, amikor a legjobb, legképzettebb szakemberek is az utcára kerülhetnek. A három gyermekét nevelő B. J. 41 éves fejlesztőmérnök történetének sok tipikus vonása van. Az Elektronikai Mérőműszerek Gyárában öt éve még 1500-an dolgoztak, ebből 300- an foglalkoztak fejlesztéssel. Az exporttámogatások megszüntetése vészesen megrogy- gyantotta és válaszút elé állí-. tóttá a céget: volt akinek felmondtak, de néhány területen, így a fejlesztésnél is fennállt az előre menekülés lehetősége: az alkalmazottak és az anyacég közös Kft-ket hoztak létre. Az utóbbi négy-öt évben azonban kiderült, hogy a kisebb gazdasági egységek sem tudnak megbirkózni a piaci kihívásokkal. Az orosz piac ’91 után teljesen elhalt, és a PHARE-prog- ram előtartalékaival a hátuk mögött fellépő multinacionális konkurensek a magyar piacot is teljesen letarolták jobb és olcsóbb mérőműszereikkel. 1992 óta a kft-k is folyamatosan bocsátották el dolgozóikat. A fiatal szakembereknek még maradt valami esélyük a szakmájukban való elhelyezkedésre, de az idősebbek - a „szakik” ugyanúgy, mint a mérnökök - a munkanélküli segély vagy a pálya teljes elhagyása között választhattak. A volt kollégák közül, szaktudásuk legjavát adva ugyan többen megpróbálták önálló kft-ben tovább vinni eredeti tevékenységüket, de a tőkehiány miatt idén már ők is csődöt jelentettek. Egy most már alkatrész-kereskedelemmel foglalkozó fejlesztőmérnök kolléga biztos benne, hogy ma Magyarországon ezen a területen semmilyen érdemleges fejlesztés nem zajlik. Pontosan tudná, ha így lenne, hiszen le tudja mérni a boltja forgalmán. B. J. nincs ma könnyű helyzetben, de mégsem marad munka nélkül, mert még időben váltott egy sokkal szélesebb profilú, a komputeres piac felé nyitott vállalkozásba kezdett két társával. „Majd meglátjuk” - mondja kicsit kényszeredett mosollyal, de társaihoz képest mindenképpen bizakodóan, mert segélyre még nem kell gondolnia. ♦ T. Á. 29 éves, és egyik napról a másikra vesztette el állását. Jeles eredménnyel végzett a budapesti tanárképző főiskolai karon. Nem tanította végig első évét az általános iskolában. Egy reklámügynökségnél folytatta, mert az állása és az albérlete közül az utóbbit választotta, kényszerűen. A tulajdonosok, egy külföldi érdekeltség, tavaly közölték az alkalmazottakkal: profilt váltanak, és csak az irodát tartják meg, a személyzetet nem. T. Á. albérlete újra veÁprilis végén 531 800 munkanélkülit tartottak nyilván hazánkban fotó: löffler szélybe került, bár bízik benne, hogy nem tart soká, mire új munkahelyet talál. Mindenesetre esze ágában sincs munkanélküli segélyre jelentkezni - „Nem mutatna jól az életrajzomon” - magyarázza. A minap Dorogon járva Kó- sáné Kovács Magda munkaügyi miniszter megkockáztatta, hogy a munkanélküliek tényleges száma, beleértve a regisztrálásra nem jelentkezőket, megközelítheti az egymilliót. A foglalkoztatás gondját hosszú távon a csak a gazdaság egészében jelentkező pozitív folyamatok oldhatják meg - tette hozzá. A miniszterasszony előrejelzése - sajnos - sokkal inkább a munkaerőpiac reális ismeretéről tanúskodik, mint valami sötét pesszimizmusról. A munkanélküliségi ráta minimális, egy- tized százalékos áprilisi csökkenése csalóka adat: azoknak a száma, akik nem jelentkeznek a munkaügyi hivataloknál, hogy nyilvántartásba vegyék őket, nem valószínű, hogy csökkent. Az Országos Munkaügyi Központ azonban megkísérli az egyes sorsokat a statisztikák számai mögött nyomon követni, amikor - immár harmadik alkalommal - ún. követéses módszerrel vizsgálják a segélyre már nem jogosultak foglalkoztatási adatait. Többéves ilyen jellegű tapasztalataik alapján dr. Székely Judit hajlandó volt kérdésünkre azt az óvatos becslést megkockáztatni, hogy a regisztrálatlan munkanélküliek száma 100-120 ezer körül mozoghat. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy a Központi Statisztikai Hivatal módszere, mely megfelel az ILO (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) előírásainak, az összes munkanélküli számát rendszeresen a nyilvántartottakról vezetett statisztikánál alacsonyabbra helyezi. A Munkaügyi Központ statisztikája április végén egész pontosan 127 800 semmilyen ellátásban nem részesülő munkanélkülit „követett nyomon”. Április végén 531 800 munkanélkülit tartottak nyilván, vagyis a munkaképes korú lakosság 11,2%-a volt segélyre utalva. Az újonnan regisztráltak közül még az ipari munkanélküliségnél is nagyobb arányban, 36%-ban sújtja a munka- nélküliség a „nem anyagi” szektorban állásukat elvesztetteket. Az ipar áprilisban 26, a mezőgazdaság 15, a kereskedelem és a vendéglátás 10 százalékban „adta” az új munkanélkülieket. Ennek a sok százezer embernek az összetétele elemezhető abból a szempontból is, hogy ki az, aki nem először veszti el az állását - és ez a mutató január óta nő, főleg annak köszönhetően, hogy többen kerültek ki az átképzésből és más foglalkoztatásból, és újra munkanélküliek lettek. A szakmájukban állás nélkül maradt diplomások nagy része a statisztikákban a „nem anyagi” nemzetgazdasági ágban jelenik meg, és ide kerülnének azok a köztisztviselők is, akik a Bokros-programmal kapcsolatban beígért 15%-os leépítés miatt vesztik majd el állásukat. De dr. Székely Judit szerint ez nem fog a szektorok munkanélküliségi arányain lényegesen változtatni. Hiszen a köztisztviselők egy része ezután már inaktív marad, egy jelentős része pedig könnyen fog új munkahelyet találni. Azoknak a száma, akik a leépítés miatt regisztrált munkanélküliek lesznek, legfeljebb az érintettek kb. 15-20%-át teszik majd ki. Zipernovszky Kornél Az egyedülálló szülő Tudnivalók támogatásokról Azoknak az egyedülállóknak, akik családi pótlékra, gyermekgondozási segélyre, anyasági támogatásra jogosultak, az újonnan megállapított járandóságot az illetékesek késedelem nélkül akarják rendelkezésükre bocsátani. Jövedelem- és vagyon-nyilat- kozatukat soron kívül bírálják el. Egyedülállónak az számít, aki családi állapota szerint hajadon, nőtlen, özvegy, elvált, házastársától külön él (kivéve, ha élettársa van). Ugyancsak egyedülállónak tekintendő, akinek férje sorkatonai szolgálatot teljesít; akinek házastársa középvagy felsőfokú intézmény nappali tagozatán tanul és nem folytat kereső tevékenységet. Hasonló megítélés alá esik, akinek házastársa beteg, illetve fogyatékos, és munka- képességét 67 százalékban elvesztette, állapota pedig orvosi vélemény szerint 1 éven belül nem változik; nyugellátásban, baleseti, illetve kivételes nyugellátásban, átmeneti járadékban, rendszeres szociális segélyben, szociális járadékban, hadigondozási járadékban részesül; kényszergyógykezelés vagy 60 napon túli intézeti gyógykezelés alatt áll, előzetes letartóztatásban van, szabadságvesztését tölti. A rendelkezések szerint a munkanélküliek jövedelem- pótló támogatásának időtartama a jövőben 24 hónap lesz. Akik jelenleg részesülnek ebben a juttatásban, 1996 szeptember 1-jéig jogosultak rá. Akik méltányossági alapon kérik gyermekgondozási segély megállapítását, igényüket a települési önkormányzat jegyzőjéhez kell benyújtaniuk - a kérelmet ő továbbítja a népjóléti miniszterhez. Üj számsorsjátékkal bővül - a tervek szerint novembertől - a szerencsejátékok honi piaca. A KENŐ egy kicsit a lottóhoz, egy kicsit a bingóhoz, s egy kicsit a ruletthez is hasonlítható, mégis egészen más lesz. Pálfi József közgazdásznak, a Szerencsejáték Felügyelet korábbi vezetőjének már volt alkalma külföldön megismerni ezt a játékot. őt kértük meg: avasson bele néhány részletébe.- A KENŐ régi, kínai eredetű számsorsjáték, amely ma a világ sok országában nagyon népszerű. Észak-Amerikában például elsősorban kaszinókban játsszák, ahol óránként többször is követik egymást a sorsolások. De lehet találkozni vele játéktermekben, bárokban, éttermekben is, ahol külön monitorokon - rendszerint műholdas közvetítéssel - jelennek meg a nyerőszámok.- Mi a játék lényege?-Adva van egy 80 számot tartalmazó játékszelvény, amelyen legalább egy és legföljebb húsz számot jelölhet - általa nyerőnek tippeltként - a fogadó. De a nyeremény és a nyerési esély szempontjából nem mindegy, hogy mennyit választ! Ugyanis összesen húsz nyerőszámot sorsolnak ki és azok nyernek, akiknek a megjelölt számait kihúzták. Aki mindössze egyet választott, annak nyilván nagy esélye van - pontosan húsz a nyolcvanhoz, azaz egy a négyhez - arra, hogy nyerjen. Ám az összeg ennek megfelelően kicsi - csupán a feltett tétje háromszorosát kapja nyereményként. Aki kettőt, vagy többet választ, az többet is nyerhet, de alapvetően csak akkor, ha valamennyi számát kihúzták. így értelemszerűen azoknak juthat nagy nyeremény, akik sok számmal próbálkoznak, a nyerés esélye viszont egyre kisebb. Ezért szokás ötnél több szám megjelölői között már „vigaszdíjat” is fizetni, ha valaki csak eggyel kevesebbet talált el, mint ahány számmal játszott. A játékot egyébként 15 szám megjelölésére korlátozzák a legtöbb helyen, a telitalálat - azaz a húsz nyerőszám eltalálásának - lehetőségét meghagyva. Ez persze horribilis összegű nyereménynyel kecsegtet.- Akár sok millióval?-Természetesen, de általában a játékot szervező cég vagy vállalkozás tőkeereje határozza meg a főnyeremény összegét, amit persze a jóváhagyott játékszabályokból bárki megismerhet.- Nálunk a hírek szerint kezdetben heti két KENO-húzást szervez a Szerencsejáték Rt., a totó- és lottójátékhoz már használt és a közönség körében is jól ismert on-line gépeket használva a fogadáshoz. Ez heti két nyerési alkalmat jelent.-Én - külföldi tapasztalataim alapján - úgy látom, hogy e játéknak gyakoriságában és azonnal fizető jellegében rejlik a fő varázsa. Érdeklődve várom, hogy magyar változata mennyire ejti majd rabul a Fortuna kegyeit hajszoló fogadókat. Schöffer Jenő A vádlott a Halálosztó (1.) Ki az a Magda Marinko? Idézet az 1994 július 8-án Szegeden, a Szerb Köztársaság szabadkai kerületi ügyésznője és vizsgálóbírója, valamint egy magyar rendőrőmagy előtt tett vallomásból, amelynek jegyzőkönyvét egy jugoszláviai hetilap közölte: „1992 decemberében a csikériai tanyámon 200-300 embert hívtam meg egy kis ünnepségre, mivel Németországban egy sikeres üzletem volt (raboltam, de erről nem akarok többet mondani). Ezen jelen volt Agatity és Jovica (Jován Szredanovity) is .. . Ezen az ünnepségen Jo- vicától egy BMW-t vásároltam. Vele több kocsit cseréltem, amelyekről mindig azt mondta, hogy vette, de én tudtam, hogy lopottak voltak.” Az ünnepségen a meghívottak gazdag vendéglátásban részesültek. A nem éppen szűk körű társaságot a barátság, az üzlet vagy a puszta ismeretség okán hívta össze a kerekarcú, izmos férfi. Vendégeit természetesen nem avatta be a tanyai mulatság anyagi forrásaiba. Annyit tudtak róla, hogy kalandos életű fickó, ügyes üzletember, akinek sok pénze van, de barátaival szemben nem fukar. Segít. Aki vele üzletel, meggazdagodhat. A jelenlevők tudták, hogy a férfi idegenlégiós volt, aki számára nem ismeretlen a hazájában folyó tragikus fegyveres harc sem. Azt azonban nem sejtették, hogy vendéglátójuk és társai ellen hamarosan 14 ember megölése és kifosztása miatt emelnek majd vádat. A meghívott Joszip Agatity pedig (akit vendéglátójuk 1981 óta ismert, s akinek kétes üzleteit jóbarátként anyagilag is támogatta) és felesége pedig nem sejthették még, hogy maguk is az áldozatok lesznek. A csikériai tanya gazdája az ünnepség idején még nem volt 30 éves. Amikor 1963 november 30-án Szabadkán megszületett, a magyarországi újságokban még mindig címoldalon szerepelt a Kennedy-gyil- kosság drámája. A jugoszláviai iskolákban tananyag volt Tito 1945 május 8-i beszéde, amikor a Szerb KP alapító kongresszusán így fogalmazott: „.. . nem akarunk Jugoszlávián belül külön államokat létesíteni, amelyek majd háborúzni fognak egymással. Amennyiben Bosznia és Hercegovina egyenrangú, s megvan a saját föderális egysége, akkor mi nem daraboltuk fel Szerbiát, hanem ugyanolyan boldoggá tettük a szerbeket Boszniában, akárcsak a horvátokat és a muzulmánokat.” Sok vagy kevés víz folyt le azóta a Dunán, a Dráván? A korosabbnak 1963 nem is olyan régen volt, de a fiatalnak már történelem. Magda Marinko, a csikériai ünnepség egykori szervezője, akit Halálosztónak is neveznek, aki ellen Szabadkán távollétében már folyik a per, fiatal korában ismerkedett meg a bűn világával. Tizenöt éves volt, amikor Milan Petrity, akkor még rendőr, később a Halálbrigád egyik áldozata egy biciklilopás miatt 12 napra becsukatta. Több eljárás folyt ellene lopások és betörések miatt. Megjárta a francia Idegenlégiót. Mint egy különleges katonai alakulat gyilkolásra kiképzett katonája, bevetésre került Csádban. Ott az ölés mesterségét parancsra gyakorolta. Németországi rablásáról önként tett említést. A vádiratokban szereplő bűncselekmények részleteit a sajtó már ismertette. Sorozatunk hiteles dokumentumokra épül. A főszereplő vallomásából, a harmadrendű vádlott visszaemlékezéséből, a nyomozást irányító rendőrtiszt szakmai összefoglalójából, a budapesti vádirat egyes részleteiből idézünk. A MIÉRT? kutatása a cél. (Következik: Hogyan lesz a kalandorból gyilkos?) Némethy Gyula Új játék, a Kenő