Új Dunántúli Napló, 1995. június (6. évfolyam, 148-176. szám)
1995-06-09 / 155. szám
1995. június 9., péntek A Mai Nap Dünántúli Napló 5 A Siklós-Villányi borút elnöke: dr. Máté János Kis híján elmaradt a tegnap délutánra meghirdetett Siklós-Villányi Borút Egyesület éves közgyűlése, mivel nem jelent meg időben elég tag a határozatképességhez, de aztán kis várakozás után végül mégis meghaladták a szükséges létszámot. A szokásos napirendi pontok mellett érdekességet is tartogatott a gyűlés: új elnökség választását. Az 1994-es költségvetésről és az éves beszámolóról szóló témák „simán” átmentek. Becker Leonóra ügyvezető titkár, térségmenedzser utalt rá: a tagok igen részletes tájékoztató anyagot kaptak. Egy PHARE- pályázaton 21 és fél millió forintot nyert a közelmúltban a hét települést és a megyei közgyűlést is tömörítő egyesület, s mint Tiffán Ede elnök elmondta, ebben oroszlánrészt vállalt Sarkadi Eszter, aki az egyesület megbízásából végezte a munkát. Módosították az alapszabályt is, többek közt azzal, hogy megszűnik az ügyvezető titkári poszt. Az 1995-ös év munkatervét tárgyalva már összecsaptak az érvek és ellenérvek. Nem elég alapos és részletező az anyag, nem tartalmaz „alkotó” elemet, fejlesztést, szólt a kritika. Nem is lehet egy egyesülettől mindezeket elvárni, inkább koordinációt, a vállalkozók összefogását stb. hangzott a másik oldal véleménye. Végül kitűnt, a beszámoló elfogadása meglehetősen formális lépés, lévén, a sikeres pályázat szabott irányt a tervezésnek. Tiffán Ede ezt követően hivatalosan is lemondott, ő maga elég egyértelműen utódot is jelölt: az elnöki posztra dr. Máté Jánost, Siklós, az alelnökire Takács Gyula, Villány polgármesterét, vagyis a két legnagyobb település fejét. Ha vállalták a polgármesterséget, kötelességük vállalni ezt a térségi jellegű feladatot is, szólt Tiffán Ede. A nyílt szavazás során a tagság egyetértett a javaslattal, majd megválasztotta az egyesület új elnökségét is. Sz. A. Naponta átlag négyezren keresik fel Harkány-fürdőt, ahol a közeljövőben, ha az időjárás engedi a vendégeknek az éjszakai fürdőzésre is lesz lehetőségük fotó: Müller Andrea Árváltozások Harkány Jiirdőn Az esős május a szabadtéri szolgáltatások életét jócskán befolyásolta, nem véletlen hát, hogy a Harkányi Fürdővállalat gazdasági igazgató-helyettese, Kerécz Tamás is rögtön az időjárásra utal, mikor azt kérdezzük tőle: hogyan indult az idei szezonjuk. Naponta átlag négyezren kereték fel őket a múlt hónapban. Június 15-től minden medencéjük üzemel, van melegvizes strandmedencéjük is, s a vendégek kérésére ismét elkülönítettek egy részleget napozásra, csak hölgyeknek. Mindezekért cserébe persze a vendég fizet. Hogy mennyit? Június 15-től 180 forint a strandbelépő. A gyógyfürdőbe való be- és kijutásnak különféle árvariánsai vannak. Friss hír viszont, hogy a piros TB-beuta- lóval a belépő után, kezelésenként 150 forintot kell fizetni. Ezt kompenzálandó a nyugdíjas igazolványukat felmutató magyar állampolgárok belépésnél a korábbi 8 százalék helyett ezentúl 20 százalék árkedvezményben részesülnek, 6 éves korig a gyerekek ingyen bemehetnek a strandra, a diákigazolvánnyal rendelkezők 40 százalékos árkedvezményét pedig 6 és 18 év közötti gyerekek is igénybe vehetik. S még valami: a vendégek biztonságára idén még jobban ügyelnek, hogy az „apró” bűnök, kis szélhámosságok se keseríthessék meg a pihenők nyugalmát. Sz. A. Elbocsátható ítészek és ügyészek? Egy biztosnak látszik: Baranyában ma is kevés a bíró Eredményesek a baranyai takarékszövetkezetek A Baranya megyei takarékszövetkezetek ma tartják Pécsett, a székházukban éves közgyűlésüket. Ez alkalomból a Takarékszövetkezetek Baranya Megyei Szövetségének titkára, dr. Kiss György a múlt évi tevékenységükről adott tájékoztatót. Mint mondotta, a megye legkiterjedtebb pénzügyi hálózatával - száz fiókkal - rendelkeznek. Adózás előtti eredményük tavaly 200 millió forint volt, forgalomnövekedésük 24 százalék. Nemcsak a vidéki, a városi ügyfelek száma is növekszik. Mindez annak tudható, hogy a szolgáltatások köre és minősége bővül. Kiépítették a számítástechnikai és informatikai rendszert - így kapcsolódnak az országos elszámolási rendszerhez. Az ügyfelek megbízását egy napi átfutással teljesítik. Év végére már működni fog a saját bankkártya üzletág, nagyobb településeken kiépítik a saját bankjegykiadó automata hálózatot. Üj hitelformákat is bevezetnek. Ádám E. Nem érdemes számba venni, hogy hány poranyag van a baranyai bírák asztalán, hiszen akad, amelyik hamar elintézhető, de akad olyan is, amiben öt éve várnak az ítéletre. Az viszont biztos: 72 bíró és 42 ügyész dolgozik a megyében. De vajon meddig ennyien? Az állami kiadások lefaragásában, az állami alkalmazotti létszám leépítésének folyamatában a napokban elérkeztünk az igazságszolgáltatásig. Illendően 10-15 százalékos létszámleépítésről szól a fáma, ám „átvilágítva” e két szervezetet, egyből kiderül: ma sincsenek elegen. Mindezt a tárca vezetői is hangoztatták a minap, de vajon mit mondanak Baranyában? Dr. Tamás János megyei főügyész elhárította a nyilatkozat lehetőségét, mondván; az ügyészek alkalmazásában nincs kompetenciája. A legfőbb ügyész dönti el, hogy hol és hányat alkalmaz. Mindenesetre hozzátette az ügyészi létszám az ötvenes évek óta szinte állandó. A bíróságoknál ma nem rózsás a helyzet. Dr. Kamarás Károly, a Baranya Megyei Bíróság elnökhelyettese magán- véleményében hangsúlyozta: ma sincs elég bíró a megyében, bár a „keretet” 100 százalékig kihasználják. Hiszen köztudott: évek óta rohamosan nő a bíróságokkal szembeni igény. Különösen a polgári ügyek tekintetében, s ez nem csak az ítéletekre való hosszú várakozás miatt gond, hanem a bírói munka minőségére is óhatatlanul kihat. E miatt a hazai szakemberek a nemzetközi tapasztalatokat adaptálva próbálják a bírósági eljárás menetét egyszerűsíteni, gyorsítani. K. F. Utódok Házasságkötés csak tolmáccsal? A szertartást a nemzetiségieknél is magyar nyelven kell elmondani A Tanac Kulturális Egyesület 1995. június 10-én, szombaton este 8 órakor Utódok címmel néptáncestet rendez a Pécsi Nemzeti Színházban. A műsorban az Ifjúsági Ház Tanac Néptáncegyüttesének és kísérőjén, a Vízin zenekaron kívül fellépnek az együttes gyermekcsoportjai, a hercegszántói hagyományőrzők és vendégszerepeinek különböző nemzetiségű muzsikusok és énekesek. Az Egyesület és az együttes első feladata a magyarországi horvát hagyományos kultúra gyűjtése, feldolgozása és bemutatása. A mostani színházi műsor folytatja az előzőek hagyományát abban is, hogy színes szőttesként állítja elénk a szomszédos népek és kisebbségek gazdag folklórját. Bartók Béla halálának 50. évfordulója alkalmából két Farkas Zoltán koreográfiát is bemutat az együttes. A műsor után a Helyőrségi Művelődési Otthon udvarában baráti találkozó lesz az együttessel, zeneszó mellett, amely nyitott minden érdeklődő számára. Néhány éve vezető politikusaink éberen figyelnek arra, hogy a határainkon kívül élő honfitársaink hol, mennyi jogot kapnak anyanyelvűk, nemzetiségük megtartásáért, s abból mekkora részt gyakorolhatnak is a valóságban. Természetesen a hazánkban kisebbségben lévőkre is gondolnak, ezért született a nemzetiségi törvény, s ezért hozhatták létre egy éve az önálló önkormányzatukat. Általában nincs is kifogás a honi rendelkezéseket illetően. Pontosabban egészen addig nincs, amíg valamelyik kisebbséghez tartozó magyar állampolgár nem dönt úgy, hogy kivételesen tényleg szeretne élni a lehetőségeivel. Mondjuk, miután valaki horvát nemzetiségét születése óta vallja, a család minden tagja is annak tartja magát, és a lányuk polgári esküvőjét horvát anyanyelvű szertartással kívánják megtartatni. Nem gond - kapja a tájékoztatást hazánk nemzetiségi polgára, csak hozzon magával egy tolmácsot, aki lefordítja a hivatalból magyarul elmondott eskető szöveget! Hogy' a tolmácsosditól elszáll a szertartás varázsa? Mit tehetünk, ha a jogaik védelmét szolgáló törvény kimondja: idegen anyanyelvűek házasságkötése tolmács közreműködésével történhet! Berta M. Építők Napja a BCM Rt.-nél A BCM Rt. a hagyományos Építők Napja ünnepséget ma, pénteken 17 órakor a beremendi sportpályán nyitja nyugdíjasai találkozójával, megvendégelésével, műsorral. Szombaton 10 órától a sportpályán egésznapos juniálist tartanak jutalmazással, gyerek és felnőtt sport- és más vetélkedőkkel, kézimunka-kiállítással és vásárral, vurstlival, divatbemutatóval, műsorral, mazsorettekkel, tűzoltóbemutatóval, végül 19 órától utcabállal. Pécs levegőjének szennyezettsége Az ÁNTSZ Baranya Megyei Intézetének mérési adatai szerint június 7-én mért 24 órás átlagértékek alapján Pécs város légszennyezettségét a következő mutatók jellemezték az egészségügyi határérték százalékában: Kén-dioxid 9 százalék, nit- rogén-dioxid 27 százalék, szén-monoxid 12 százalék, szálló por 63 százalék, ózon 39 százalék. (Az egészség- ügyi határérték 100 %-nak felel meg, amely szint alatt a szennyeződés nem okoz közvetlen egészségkárosodást.) Vandál pusztítás Értelmetlen vandál pusztításra derült fény Balaton- boglár külterületén, ahol a Somogy Megyei Múzeum ásatási területén feltárt és szállításra előkészített 2500 éves kelta eredetű edényégető kemencét egy ismeretlen szándékosan összetörte. Az anyagi kár mintegy 2 millió forint. Ópiumgyűjtő Homokmégyen Ópiumgyűjtő után nyomoz a rendőrség. A Bács-Kiskun megyei Homokmégy külterületén T. László 62 éves helyi lakos mákföldjén egy ismeretlen 4500 zöld mákfejet vágott meg egy késsel, és ezek közül 800-ról már az ópiumot tartalmazó tejnedvet is összegyűjtötte. A zene ünnepe a rádióban Első alkalommal, június 21- én a Magyar Rádió is megrendezi a zene ünnepét, amelyet 15 évvel ezelőtt Párizsból indítottak el és azóta több európai városban hagyománnyá vált - hangzott el a csütörtöki sajtótájékoztatón. A jövő pécsi disc-jockey-i Tornacipő, farmer, T-shirt és baseball sapka a „menő” a DJ körökben, világosított fel a tegnapi Ifjúsági Ház-beli DJ-ver- seny egyik résztvevője, aki alig múlt el 14 éves, éppen most fejezte be az általános iskolát. Hagyományteremtő szándékkal rendeztek tegnap ilyen versenyt; először Pécsett. Az ötlet három pécsi diáktól származik, DJ Magic-tői, DJ Gordontól és DJ Zsozsótól, polgári nevükön Varga Attilától, Gyarmati Tibortól és Ló'rinczi Zsolttól, akik a Nevelési Központ Általános Iskolájának tanulói és az összéletkoruk éppen csak túllépi a negyven évet. Még diákok, de mint megtudtam jó néhány bulit csináltak már. Profi diszkósok szeretnének lenni, ez az első verseny amin elindultak, s mint mondják csak a diszkó, a zene érdekli őket. A funky, a soul, a techno stb.- Két hete folyamatosan készülünk a versenyre, együtt fogunk indulni, mivel az ötlet is közös volt. Sokat kellett gyakorolni, nemcsak a zenére, hanem a fénytechnikára is figyelnünk kell. Imádjuk a zenét és nyerni szeretnénk, mert akkor mi csinálhatnánk a diszkót június 1 fián az IH-ban. Ez lenne a legnagyobb buli, amit eddig csináltunk. - mondta fent említett három DJ. Az Ifjúsági Házban szeretnének több ilyen rendezvényt is szervezni, szívesen adnak helyet a hasonló ötleteknek, őszszel nagyobb DJ versenyt rendeznének, nemcsak pécsi hanem vidéki, pesti résztvevőkkel is. Stefanits Csaba DJ Magic, DJ Gordon és DJ Zsozsó (felvételünkön balról jobbra) voltak a verseny ötletadói Müller andrea felvétele Ismét szúnyoginvázió Pécsett Légi szúnyogirtás jövő héten A meleg és párás idő bekö- szöntével ismét szúnyograjok keserítik meg a városlakók életét. A város egyes részein, ahol több növény található az átlagosnál, már- már elvisilhetetlen méreteket ölt a szúnyog-invázió alkonyat után. Tavaly négyszer volt vegyszeres légi szúnyogirtás, idén csak három alkalomra futja majd a szűkös költségvetésből. Június 12-én végeztet idén először légi szúnyogirtást a Pécsi Közüzemi Rt. a város több pontján is, így a Szabolcsi- és Ürögi árok környékén, az északmegyeri szennyvíztelepnél, a Melinda utcai szabadidőparknál, a tüskésréti zagytározó felett, az Üszögiés Malomvölgyi-tónál, az uránvárosi kiserdő és a Füzes árok környékén. Ezek a szúnyogkolóniák fő élőhelyei. A repülőgépes vállalkozó kéri a fenti területeken ténykedő méhészeket, hogy azon a napon ne engedjék kirepülni méhcsaládokat. Az irtás lényege, hogy a vegyszer a kiszórás után még a levegőben lebomolva elpusztítja a kellemetlen vérszívókat. így gyakorlatilag a talajra már nem is jut a méregből. Amennyiben a rossz idő (esős időjárás, erős szél) miatt június 12-én nem tudják elvégezni az irtást, úgy erre június 13-14-én, illetve június 19-21 között kerül sor. S. Cs.